Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-19 / 15. szám
6 2011. JANUÁR 19., SZERDA GAZDASÁG HMM R MMMHHH Tovább nyűglődik az építőipar kilátások A szerződésállomány alakulása ez évben sem kecsegtet túl sok jóval Főként a 2009-es évközi áfaemelést követően ment rosszul az építőipari ágazat szereplőinek. így tavaly az első tizenegy hónapban a termelés 9,8 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban. Munkatársainktól Nem okoztak meglepetést a KSH legfrissebb számai - mondta lapunknak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke. A cégek jelzései ugyanis szinte naprakészen mutatják az ágazat helyzetét - tette hozzá. Ezek alapján az előző évre már korábban is mintegy 10 százalékos visszaesést prognosztizált a szervezet. így - a szakma utolsó jó éveként aposztrofált - 2006-hoz képest már 42 százalékos mínuszban van az építőipar. A lakásépítő cégek ennél is nagyobb károkat szenvedtek el, öt év alatt összehasonlító áron számolva piacuk 60 százalékát elveszítették. Jó, ha 16 ezer új otthon talált vevőre az elmúlt évben, és mintegy 120 ezer lakást újítottak fel, ez messze elmaradt a kívánatos évi 400 ezertől. Az idei kilátások meglehetősen borúsak Koji László szerint. Az utóbbi hónapokban fokozatosan csökkennek a megrendelések, így ezt az évet kisebb induló szerződésállománnyal kezdik Egy üdítő kivétel. A kecskeméti Mercedes-gyár újonnan felhúzott sorházakban bérel lakásokat a dolgozóinak Zuhanásban az útépítő cégek A KSH SZERINT tavaly novemberben az épületeken végzett munkák 5,5 százalékkal bővültek éves alapon. A keresletet azonban nem a lakásberuházók generálták, hanem né hány ipari projekt s egyetemi épületberuházás állt a kedvező folyamat hátterében. A második fél évre kapcsoltak magasabb fokozatba: csak okté berben csúszott a negatív tartományba az épületépítés mutatója. Az egyéb építményeknél 8,4 százalékos zuhanás volt novemberben. Az ok az útépítő cégek termelése negyedével szűkült, ezt a több közműberuházás sem ellensúlyozta. A JÖVŐRE NÉZVE sincs túl sok biztató jel. A várt néhány százalékos éves bővülést aligha alapozza meg, hogy az építőipari vállalkozások szerződés- állománya 11 százalékkal esett november végére. Az új szerződések száma pedig közel negyedével esett vissza. a cégek, mint 2010-et. Némi optimizmusra adhat okot a szakember szerint, hogy az ipari szektor túljutott a válság legnehezebb időszakán, ezért jó okkal lehet feltételezni, hogy az idén végre belevágnak a három évvel ezelőtt elhalasztott beruházásokba. Ez talán a második negyedévben lesz érzékelhető a cégek számára. A lakásépítőkre azonban még nehéz idők várnak. Szerencsére van üdítő kivétel is: Vérségi János, a Ver-Bau Kft. ügyvezető igazgató tulajdonosa 25 százalékos árbevétel-növekedésről számolt be. Mint mondta, bevételük elérheti a 7 milliárd foAz építőipari termelés alakulása (12 havi változás, százalék) rintot, s adózás előtti nyereségük meghaladja a 300 milliót. Igyekeznek is minden lehetőséget kihasználni. Indultak a kecskeméti Mercedes-gyár lakóparkpályázatán, melynek keretében végül ötven házat, 120-140 négyzetméteres sor- és ikerházakat adtak át. Az elkészült otthonokat a Mercedes bérli dolgozóinak. Pályázaton nyerte el a Ver-Bau a Hilti üzemcsarnokának megépítését és a Phoenix Mecano raktárépületének kivitelezését is. A generálkivitelezés mellett az ipari padlók, bazalt-, út- és térbetonok stb. készítését is végzik. Ezekből a munkákból is megle- ' hetősen sokat sikerült megszerezniük. Nagy várakozással tekintenek az Új Széchenyi-terv részeként kiírandó tenderek elé is, bár az ügyvezető igazgató szerint a kötelező önerő előteremtése bizonyára sok pályázó cégnek nehézséget okoz majd. HIRDETÉS Agrárvilág van. Üzlet van. 2011-ben is megrendezésre kerül a legnagyobb hazai agrárkiállítás csokor. Az Agro+Mashexpo mezőgazdasági kiállításon 2011-ben az ágazati innovációk kerülnek a középpontba, míg a Szőlészet és Pincészet szakkiállításon a kiemelt vendég borrégió Villány lesz, a Magyar Kert kiállításon pedig gazdag szerszám és gépkínálat várja a látogatókat. Látogasson el Ön is a gazdasági évad szezonnyitó rendezvényére és kapcsolódó programjaira! www.hungexpo.hu/agromashexpo Kiem*u ^ médiotámogató: HELss RfiSSB rMa Kilenc nagytérségi kórházat terveznek Országosan kilenc nagytérségi kórház venné át a megyei intézmények irányítását és esetenként feladatköreit is. A központosításra az átlátható betegutak és a takarékosabb, összehangolt működés érdekében van szükség - ismertette a Semmelveis-terv pontjait Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy tegnapi fórumon. Csütörtökön csapatával országjáró útra indul, hogy az önkormányzatokkal is egyeztessen. Az egészségügy teljes átalakítását célzó Semmelweis-tervet februárban hozzák nyilvánosságra. Az államtitkár szerint az ellátórendszer saját keretein belül is megújulhat, ha az egyes intézmények között az eddiginél erősebb gazdasági és munka- kapcsolatok születnek. Az államtitkár komoly probléBezárás nem lesz elhangzott: nem lesznek kórházbezárások Az átalakításra részben európai uniós alapú keretet használnának, de az egészségügy működését házon belül, belső tartalékokkal tennék hatékonyabbá. Szócska Miklós példaként a SOTE, a Bethesda és a Szent Ferenc-kórház összefogását hozta fel: két év alatt mintegy 140 millió forintot spóroltak meg. Az államtitkár szerint hasonló összegek szabadulnának fel más kórházak összefogásakor is. ■ Szócska Miklós stábjával turnéra indul egyeztetésre. mának nevezte az intézmények közötti kommunikáció és az átlátható betegutak hiányát. Megtörtént, hogy egyazon kórházon belül nem ismerték egymást a sürgősségi és a traumatológiai osztály munkatársai, miközben ugyanazokkal az esetekkel foglalkoztak. Egy másik kórházban évente csak egy csípőprotézisműtétet végeztek el, miközben a várakozókat tovább is lehetett volna küldeni. Szócska szerint mindez elkerülhető lesz, ha a betegellátást nagytérségi alapon szervezik meg: a megyei és városi kórházakat kilenc nagytérségi intézmény fogja majd össze, melyek egyenként 1-1,5 millió ember ellátására lesznek alkalmasak. A Nagytérségi Egészségszervezési Igazgatóságok megszabnák a tagintézmények feladatköreit, adott esetben pedig át is vehetnek bizonyos feladatköröket és eszközöket tőlük. Szócska Miklós államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, nem szervezik át az egy-egy témában erős és felkészült kórházakat. Inkább csak onnan vesznek el, ahol az adott ellátás működése nem bizonyult elég hatékonynak vagy gazdaságosnak. ■ A BUX index 2011. január 18-án 22900 Előző napi 1 22700 ...........jJ■ 22 600-yAi/ fzMföf 22500 # 22 840 22400 • | Változás: 2,17% j 22 3001 Nyitóérték:! is 3tt a Ke|(V|irk4i | 22465 tőzsde nyitása f\ pont/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / FORRÁS: BÉT CIG Pannónia 793 4,61 109 OTP 5 610 4,39 15 501 Synergon 535 2,68 13 MTelekom 552 1,65 1 810 Egls 21225 1,55 419 TVK 3400 1,49 1 Danubius 4 210 1,44 1 FHB 977 1,24 36 Richter 43 300 1,19 756 VESZTESEK FORRÁS: BÉT HINIKftfHllliMliÉMiiMMP RFV_______8502 -0,56 53 A BU X index az elmúlt napokban 22600.............................................. 22500 22484 22400 22 356 22300 / 22 22200 260 22262 22100 ^154.................................. 22 000 21900______________________ po nt/ 01.10 01.11 01.12 01.13 01.14 01.17 FORRÁS: BÉT BÉT-áruszekció (forint/tonna, 01.18.) Új elszámolási ár EUROBUZA 2011. augusztus________56000 MA LMI BÚZA 2011. március 71500 ___ TAKARMÁNYBÚZA 2011. március________55 000 TA KARMÁNYKUKORICA 2011. március________59 700____ OLA JNAPRAFORGÓ 2011. március_______ 142800 MN B-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2011. január 18-án 1 € 1 $ 1CHF i i i 272,55 Ft 203,21 Ft 212,12 Ft-2,93 Ft -4,46 Ft -2,66 Ft Forintbetéti1 kamatok (%) 2 hó 3 hó Alllanz Bank_______4,25 4,25 Ba nco Popolare 3,48 3,51 Budapest Bank 2,75 2,75 Erste Bank___ 2,50 2,50 Er ste Bank*___ 7,50 ja kOB* &5Q MKB Bank _______3,95 4,04 OT P Bank 1,25___1,25 OTP Bank2____________ 5,00 Ra lffeisen Bank8 4,50 4,50 1 ALAPTERMÉKEK 1 MILLIÓ FORINTRA 2 BÓNUSZ L FORINT BETÉT 3 FHB AKTÍV BETÉT AKCIÓ 4 AKCIÓS AKTÍV BETÉT * FHB AKTÍV BETÉT 6 HÓNAPOS AKCIÓ Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 01.18.) Vételi Eladási Alllanz Bank 267,29 281,00 Budapest Bank 266,19 282,66 CIB Bank______263,30 285,24 CW bank - 262,47 284,35 Erste Bank_____266,77 282,13 K& H Bank 266,89 282,27 MKB Bank______267,68 281,40 OT PBOTk 265,98 270,62 Ralffeisen Bank 266,20 278,18 AGRO+MASHexpo ^ I MAGYAR KERT SZŐLÉSZET ÉS PINCÉSZET 2011. január 26-29.