Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-11 / 8. szám
SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JANUÁR 11, KEDD 10 Hazánk legjobbjai közé kerültek birkózás Takács László és csapata komoly utánpótlásbázist alakított ki Kaposváron Takács László elégedett lehet, hiszen a kaposvári birkózás az elmúlt esztendőben is komoly tényező volt Megkezdte felkészülését a Vácon tréningező Kaposvölgye Megkezdte felkészülését a Kaposvölgye VSC Nagyberki, ám a még papíron somogyi együttes tulajdonképpen már csak a nevében emlékeztet arra, hogy megyénk NB Il-es labdarúgó csapatáról van szó. A Héger József tulajdQnosi körébe tartozó gárda idei első edzését már az újonnan kinevezett szakmai igazgató Nagy Tibor tartotta, aki Vácon vezetett tréninget a teljesen kicserélődött csapatnak. - Csak fiatal tehetséges játékosoknak adunk bizonyítási lehetőséget, akik megmutathatják magukat az NB ü- nek - fogalmazott Nagy Tibor. - A helyezésünkből kiindulva nem vagyunk könnyű helyzetben, de az sem jelent problémát, ha netán kiesünk, ám természetesen szeretnénk bentmaradni. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy részt vett-e valaki az őszi Nagyberkiből az első edzésen. - Senki nem tréningezett velünk a tavalyi csapatból, viszont a fiatal tehetségeket szeretettel várjuk. A váci Kaposvölgye VSC Nagyberki január 22-én játssza első felkészülési mérkőzését. ■ Temesvári I. Csala Márton volt a tanár a Kosársuliban KOSÁRLABDA NB II: SIÓFOKI KOSÁRSULI- MARLEY FKSE SZEKSZÁRD 93-81 (24-24,16-15, 24-25, 29-17) Siófok, Krúdy középiskola, 50 néző. Vezette: Prieger, Bén-dek. siófoki kosársuli: Polgár (21/6), Horváth 0., Molnár A. (21), Hőgye (10), Magyar Z. (8). csere: Csala (27/6), Nemes (6), Szűcs (-), Csapody (-), Blaumann (-). edző: Kertész Tamás. Az utolsó pillanatokig kiélezett mérkőzésen nyertek a házigazdák a kihagyott 14 büntető és 16 eladott labda ellenére. Négy perccel a vége előtt is csak öt ponttal vezettek a házigazdák (79-75), ám Polgár és Molnár pontjai (84-79), majd a végig remekül játszó Csala kosarai (90- 79) és a végén Nemes büntetője (93-81) meghozta az ötödik Kosársuli sikert a szezonban. ■ Keszthelyi Z. Nagyszerű évet tudhatnak maguk mögött a kaposvári birkózók, hiszen a Kasi, valamint a KNSE sportolói is országos bajnoki címeknek örülhettek, sőt volt, aki a nemzetközi színtéren is maradandót alkotott. Temesvári Iván Három évvel ezelőtt tizenhárom, két éve tizenöt, tavaly pedig nem kevesebb, mint huszonnégy országos aranyérmet nyertek Takács László, Tulézi Márk, valamint Kajtán László tanítványai.- A számuk önmagukért beszélnek, a fejlődés pedig igen látványosnak mondható.- Valóban így van, és amit még fontosnak tartok kiemelni, hogy nem egy, vagy két emberre épül a kaposvári birkózás, hiszen több felé oszlanak az országos bajnoki címek és a diákolimpiái aranyérmek - mondta Takács László, a Kasi és a KNSE vezetőedzője. - Ráadásul a csapatbajnoki elsőséggel is büszkélkedhetünk, immár három éve zsinórban mi nyerjük valamely számot ebben az összevetésben.- Minek köszönhető ez a pozitív tendencia?- Annak a szisztémának, amivel dolgozunk. Már óvodás kortól fogadjuk a gyerekeket az * edzőcsarnokban, s megismer- | tétjük őket a birkózás alapjaival | és többnyire meg is szerettetjük J velük ezt a sportágat. Mivel s elég összetett sport a birkózás ajánlott minél korábban elkezdeni és legyen szó magas, vagy alacsony, vagy vékony gyerekről, mi senkit nem küldünk el. Inkább igyekszünk az egyén számára leginkább nyerő taktikát begyakorolni.- Mely eredmények kívánkoznak az élre az elmúlt esztendőből?- Kovács Bence kadét Euró- pa-bajnoki ezüstérme és Borsos Dávid felnőtt országos bajnoki címe óriási tettnek számít. De a többiek is nagyszerűen teljesítettek, hiszen vannak többszörös korosztályos bajnokaink is, és feltétlenül meg kell említenem Horváth Barnabás nevét, aki ahol elindult győzni tudott az elmúlt esztendőben. A veteránok mezőnyében pedig Bubo- ri Antal ezúttal is remekelt és két ob-győzelme mellett egy világbajnoki bronzéremmel is megörvendeztetett minket.- Az egyesületben elvégzett munka, a gyerekek tehetsége és szorgalma mellett nyilván a szülői támogatás is elengedhe- teüen.- A szülők maximálisan mellettünk állnak, s valóban, nélkülük igen nehéz dolgunk lenne. De azt mondhatom, hogy sokan tesznek azért, hogy ilyen jó eredmények szülessenek. Példaként említhetném a Kaposvári Sportiskola irodai háttérmunkáját, amely nélkül tulajdonképpen az utánpóüást sem lehet magas szinten művelni.- A leányok is jól teljesítettek és a klub NB I-es férfi felnőttcsapata is helytállt.- Ráadásul országos szinten is egyre inkább teret nyer magának a női birkózás. Nálunk például három országos bajnok és egy ob-ezüstérmes alkotta a csapatbajnokságon szereplő együttest, amely nagy örömünkre meg is nyerte a viadalt. Az NB I-es felnőtt, egyébként teljesen amatőrökre épülő férfi csapatunk tagjai munka, illetve iskola mellett állnak a klub rendelkezésére és szerezték meg az ob-n a nyolcadik helyezést.- Már jó ideje edzősködik, miként él meg egy-egy kiugró, komoly sikert?- A hétköznapok fáradtsága után abszolút mértékben feltölt egy-egy győzelem. Bence kadét Európa-bajnoki meccseit a mai napig visszanézem és visszagondolva az Eb-n eltöltött napokra, hát nagyszerű érzéseim Az első tízben a Kasi a 2010-es esztendő egyesületi rangsorában igen előkelő helyet foglal el a Kaposvári Sportiskola és persze a Kaposvári Nehézatlétikai SE-re sem lehet különösebb panasz. A Kasi a kilencedik, míg a KNSE a huszonnyolcadik pozíciót tudhatja magáénak az összesítettpontszámítás alapján Dicséretes a kaposvári birkózók teljesítménye, különösen úgy, ha figyelembe vesszük, hazánkban száz működő egyesületből hetvenkilenc került fel a tavalyi ranglistára. Kicsit tovább gondolva a történetet és összeadva a Kasi (721), valamint a KNSE (158) előző évben termelt pontmennyiségét még jobb a mutató, hiszen a 879 egység az ország hatodik legeredményesebb csapatává emeli a kaposvári birkózókat támadnak. Az évek ugyan múlnak, de a feszültség, ami meccs közben benne van az emberben szerencsére nem. Viszont a győzelem felszabadítja ezeket az emóciókat és az bizony megunhatatlan. Egyébként tizenhat éve edzősködöm és emellett tíz évet töltöttem el az iskolapadban, amire nyílván szükség is volt, hiszen gyerekekkel foglalkozni óriási felelőség. Az eredményeink említésekor a kollégáimat is dicséret illeti, akiket szerencsére én választhattam meg és bátran mondhatom, hogy jól döntöttem.- Mit lehet kihozni a mostani kaposvári birkózó garnitúrából. Álmodozhatunk mondjuk olimpiai szereplésről?- Lehet róla álmodozni, s tulajdonképpen ezért is dolgozunk. Véleményem szerint többen is vannak, akik odaérhetnek a tűz közelébe és persze, ha a város is eltudja viselni a terhet, újra lehet kaposvári születésű olimpikonunk.- Igen fiatalon kezdett el edzősködni, nem hiányzik a versenyszerű birkózás?- Már az NB I-es csapatba is nagyon kapacitáltak. Viszont most már beléptem az öregfiúk korosztályba, így nagyon úgy néz ki, hogy a veterán országos bajnokságot már nem úszom meg szőnyegrelépés nélkül. Sisa Tibort a Kaposvári Rákóczi FC m vezetőedzőjét v, jlrA kérdéseket a sonlirvfe@sonline.hu címre várjuk. LO'N III N Eli NiTiiRU JJ] JANUAR 20-AN 18-20 ÓRA KÖZÖn K ezze Kiss Zsoltot nélkülözi a Szeged kosárlabda Kedden műtik, egy hónapig nem játszhat Három mérkőzésből álló sorozatot vív a közeljövőben a Dél-Kon- strukt SZTE Szedeák együttesével a Kaposvári KK férfi kosárlabdacsapata. A három összecsapásból az első NB 1/A-csoportos bajnoki találkozó lesz, melyet szombaton 18 órai kezdettel rendeznek a Tisza-parti városban. A találkozó sorsdöntő a kaposváriak szempontjából, ha vesztenek, akkor végképp leszakadnak a riválisoktól. Á találkozót a jövő szerdán követi a Magyar Kupa legjobb nyolc közé jutásáért vívott párharc első - szintén Szegeden rendezendő - mérkőzése. Egy héttel később, január 26-án, szerdán 18 órakor következik a kaposvári visszavágó. Kiss Zsolt alapembernek számít a szegedi kosárlabdacsapatban Mindhárom találkozóról biztosan hiányozni fog a szegediek egyik kulcsembere Kiss Zsolt. A 31 esztendős bedobó alapembernek számít Fodor Péter vezetőedző együttesében, hiszen rendre a kezdőötös tagjaként 16 pett pályára. Kiss Zsolt a január elején a Szolnoki Olaj KK elleni vívott előkészületi mérkőzésen egy rossz talajra érkezést követően szenvedett térdsérülést. Információink szerint a ponterős játékost kedden műtik meg. A beavatkozás során dől el, hogy a porc mellett a szalagok is sérültek-e. Előbbi esetben négy, ha a gondok súlyosabbak, akkor pedig még több hetes kihagyás vár a kosárlabdázóra. ■ Kun Z. A Gyékényes és a Garden FC száz százalékos DÉL-ZALAI VÍZMŰ KUPA CSURGÓI KISTÉRSÉGI KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 3. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Rutin FC-Pepita IC 2-3; 40 Rabló-Garden FC 1-3; Kaszó- Matchbox 1-4; Fehér Ló-Gy6 kényes 3-7; Nintendo-Csurgói TK ifi 1-9. AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. Gy6 kényes 9 pont (37-5), 2. Garden FC 9 pont (15-2), 3. 40 Rabló 6 pont (10-5). Három kör után egyedül csak a Nintendo együttese áll pont nélkül. A 4. forduló mérkőzéseit pénteken játsszák a Dél-somogyi kisvárosban; az első találkozó kezdési időpontja 18 óra. ■ Fenyő G.