Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-31 / 304. szám
KRÓNIKA Éva LongOfia háromévi házasság után válik a férjétől. Tony Parkertol. Régóta lehetett tudni, hogy a férj kevesli az együtt töltött időt. és gyereket is szeretne mar. A színésznő nem tudott teherbe esni, így a színésznőnél 8 évvel fiatalabb férj félrelépett NAPKELTE 7.31, -NYUGTA 16.02 HOLDKELTE 3.37, -NYUGTA 12.37 SZILVESZTER napja szilveszter. Latin eredetű név, jelentése: erdő mellett lakó, erdei férfi. Petőfi Sándor Az apostol című elbeszélő költeményének lánglelkű forradalmár főszereplője viseli ezt a nevet. A MTA elnöke volt Vízi E. Szilveszter. Csollány Szilveszter gyűrűn Sydneyben 2000-ben olimpiai aranyérmet nyert. Sylvester Stal- lone amerikai filmszínész, aki főleg háborús és erőszakra, küzdelemre épülő akciófilmjeivel ért el nagy közönségsikert. E nap népszokásainak célja az elkövetkező esztendőre az emberek és állatok egészségét, valamint a termés bőségét biztosítani. Ehhez fontos a gonoszt elűző zajkeltés, a tüzes kerékerege- tés és a harangozás, amely áthúzódik az éjfélen. egyéb névnapok: Katalin, Márió, Máriusz, Melánia, Ubul. NAPI IGÉK. Katolikus: Un 2,18-21; Zs 95; Jn 1,1-18. Református: Zsid 13,18-25. 2Krón 36,11-23. Evangélikus: Lk 12,35-40; Róm 8,31b-39; Mt 4,12-17. PALACE KAPOSVÁR (f) UTÓDOMRA —3, ÜTÖK (12) KAPOSVÁR (sz) 13:15, 15:15,17:15,19:15, 21:15 Trón - Örökség (12) (sz) 11:00,13:30,16:00, 20:30 Üvegtigris 3. (16) (mb) 17:00,19:15, 21:30 Namia krónikái - A hajnalvándor útja (12) (sz) 11:30,15:45 Red (16) (sz) 20:45 Zimmer Feri 2. (12) (mb) 13:45 Har- ry Potter és a halál ereklyéi 1. rész (12) (sz) 18:00 Aranyhaj és a nagy gubanc (ba) (sz) 11:00,13:00,15:00, 18:30 Gru (12) (sz) 11:15 Tarka sorok Január 1-jén korán reggel:- Mit csinálsz szomszéd?- Havat hányok...- Úristen, te mit ittál? MAGÁN-ÁLLATORVOSI ÜGYELET központi telefonszáma: 82/429-892 WEB címe: www.smaok.hu Somogy Megyei Állatorvosi Kamara Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGnmt. r* .. m nemzetközi pénztranszfer I U U ■ I L. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 274,50 281,99 USD 207,50 214,99 CHF 220,00 227,50 ÉRVÉNYBEN: DECEMBER 30. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS Ajánlatunk szilveszterre Segítünk, hogyan keverjen finom és látványos italokat Bloody Brain • 2 cl baracklikőr • 2 cl Bailey's • 2 cl gránátalma szirup Öntsünk egy pohárba kevés baracklikőrt, aztán bárkanállal a Bailey's-t és a gránátalma szirupot is csöpögtessük bele. A gránátalma szirup, mivel nehezebb, mint a Bailey's, lehúzza azt, így létrejön a Bloody Brain. Caiprinha Cocoffie-Koktéi • 1 cl Bacardi Light Rum • 2 cl Malibu • 2 cl Kahlúa likőr • 2 cl tejszín • jégkocka • kávészemek A hozzávalókat pár jégkocka kíséretében egy shakerben összerázzuk, aztán egy előhűtött pohárba töltjük. Díszként néhány kávészemet potyogtatunk az ital tetejére. Godfather • 4 cl Bourbon Whiskey • 3 cl Amaretto • jégkocka A jégkockákat pohárba tesszük, ráöntjük a Whiskey-t. majd az Amaratto-t és megkeverjük. • 5 cl Pitú Chacha • 1 lime • barna cukor • tört jég • koktélcseresznye A limet elnegyedeljük és az egyik gerezdet belefacsarjuk egy pohárba, majd a többit egészben beledobjuk. Ezt megszórjuk barna cukorral, aztán töltöttjük tört jéggel, végül beleöntjük a Chacha-t. Bárkanállal elkeverjük az elegyet, beletűzünk egy szívószálat, beledobunk egy koktélcseresznyét és már élvezhetjük is. Tequila Sunrise • 5 cl Tequila Silver • 2 cl gránátalma szirup • 10 cl frissen facsart narancslé - • 2 cl citromlé • jégkocka A pohárba jégkockákat teszünk majd a tequilát, a citromlevet és a narancslevet ráöntjük, az egészet megkeverjük. Ezek után szívószálat teszünk a pohárba és annak mentén óvatosan beleöntjük a gránátalma szirupot. Riccocone-koktél • 5 cl vodka • 2 cl mangószirup • 1 cl gránátalma szirup • 2 cl tejszín • 6 cl ananászlé \ • 2 cl kókuszszirup • jégkocka, tört jég A gránátalma sziru- 1 pon kívül a hozzávaló- -j kát pár jégkockával a sha- VV’v kerbe öntjük és összeráz- m zuk. Egy poharat megtöltünk tört jéggel, beleöntjük a shaker < tartalmát, majd a gránátalma szirupot ráloccsantjuk. Díszíthetjük mangószeletekkel vagy ananásszal és koktélcseresznyével. Lyukas kétfilléres a karikaturista díja ferde szemmel Felnőtt egy generáció, amelyik már nem érti a humorát Ennyit ér ma a karikatúra - mutatja a lyukas kétfillé- rest, a hazai szakma jelenlegi legmagasabb elismerését a korábban számos újságnak rajzoló Nemes Zoltán ádándi karikaturista. Fónai Imre Nem véletlen, hogy ez lett a neve a díjnak - így Nemes Zoltán, a szakma által frissen alapított elismerés első győztese. - Kitalálói már a nevével is szerették volna jelezni a szakma jelenlegi megbecsülését. Ennyit ér ma egy karikatúra. Egy lyukas kétfillérest. Nemes sem a rajzolásból él, ma már csak egy-egy ritka felkérés esetén rajzol, az asztalfióknak nemigen alkot, úgy tartja, ez olyan lenne, mintha valaki magában beszélne. Egy-két karikaturista tud csak megélni ma Magyarországon a rajzolásból, s ahogyan az Ádándon élő alkotó mondja, ez bizony magyar jelenség. - Teljesen kiszorult a karikatúra a sajtóból az utóbbi időben. Persze, idehaza mindig is mostohagyerek volt, a művészetek „legalja”. S mint Uyen, tökéletes lakmuszpapír, hiszen az árvíz is mindig a legalul állót éri el először. A világ legtöbb országában ugyanakkor virágzik a műfaj, s nem csak nyugaton, hanem Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában is komoly, elismert művészeti ág, művelői kényelmesen megélnek belőle. De például Iránban, Törökországban is hatalmas a megbecsülése a manuális művészeteknek, így ennek is. Szerencsés korban kezdett dolgozni a friss díjazott. - 1989Magyar népmesék - más országokban virágzik a műfaj 90-et írtunk, s míg addig csak az állampárt rajzos propagandalapja, a Ludas Matyi létezett, akkor indult a Hócipő és fiatal rajzfilmesként lehetőséget kaptam a megjelenésre ebben az új szatirikus újságban. Azt hittük, nálunk is nyugati szelek fújnak immár és itt a lehetőség az európai trendnek megfelelő színvonalas karikatúrákra. Egy darabig így is volt. Ma meg már megalázó, hogy az „új sajtóba”, az online médiába nem tudunk betörni, mert azt mondják, rajzoljunk csak- , de fizetni nem tudnak érte. így aztán előbb a sajtóból, aztán a „Önarckép”. Nemes Zoltán karikatúra-portréja önmagáról köztudatból szorult ki a karikatúra. Hiszen ez is egy nyelv, vannak írói, olvasói, van jelkészlete, amit ismerni kell ahhoz, hogy be tudja valaki fogadni, hogy megértse. Nincs már kinek átadni a nyelvet, mert felnőtt mára egy olyan generáció, amelyik nem tudja olvasni a karikatúrát, nem képes megérteni, mit akart közölni az alkotója. Kelet-Kö- zép-Európa karikatúrája éppen azért volt kiemelkedő mindig, mert a rajzolók rá voltak kényszerítve arra, hogy a sorok között üzenjenek, mint az újságírók. Hiszen a rajz is csak így jelenhetett meg a lapokban. A szakmának tetszik RANG, ÓRIÁSI MEGTISZTELTETÉS a Lyukas kétfilléres díj Nemes Zoltán számára, annál is inkább, mert a karikaturisták szavazatai alapján ítélik oda, azaz nincsen benne semmi oda nem illő, így például politika, hanem csak tisztán szakma. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) működtet karikaturista szakosztályt, az adott ki most a díjjal együtt egy kiadványt az idei legjobb alkotásokból. - A szakmának ezek szerint legalább tetszik, amit csinálok - így Nemes. A karikatúra áldozata az általános eligénytelenedésnek, ami a médiából árad - állapítja meg Nemes Zoltán. - Minél szélesebb közönséget kiszolgálni, e cél alá rendeltek mindent, a piramis legalját célba véve, azt, ahol a legszélesebb a befogadó bázis. S ott már tényleg csak a valóságshow van. Közben azonban elfelejtődik a média felelőssége. Hiszen köztudott, hogy amit megmutat, azzal megváltoztatja a jövőt, generációk gondolkodását, értékrendjét befolyásolja. Tanít, nevel. Ezért nem mindegy, mit közvetít. Tanítani, nevelni persze általában nem éri meg. S hogy miképpen függ ez össze a karikatúra hanyatlásával? Az sem egy egyszerű dolog, nem elég csak rápillantani, be kell fogadni, értelmezni, ami viszont nehéz, erőfeszítést igényel, erről meg ugye egyre inkább leszoktat a média. BAK (XII. 22-1.20.). Nyitott a mai napon. Hogy hogyan alakul az év utolsó napja, az attól függ, hogy Ön hogyan dönt. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Egész évet összegezve: voltak hullámvölgyek, hullámhegyek életében. Fantasztikus lesz az év utolsó napja. HALAK (II. 21-111.20.), Csodálatos, vidám napra számíthat. Kivételesen most nem fogadkozik, nem tesz ígéretet. Mindenki emelkedett hangulatban van. kos (lll.21-IV.20.). Az élet nem áll meg, még ma, az év utolsó napján is dolgozni kell. Tréfálkozik, minden ügyből remek viccet csinál. bika (IV.21-V.20.). Nem hagyja magát elcsábítani a kötelező ünneplés forgatagába. Több meghívást kapott, de mindet visszautasította. ikreK (V. 21—VI. 21.). Ismét elérkezett az év utolsó napja, amikor az emberek többsége vidáman mulat, szilveszterezik. Adja át Ön is magát az ünneplésnek. rák (VI.22-VII.22.). Szilveszter napján bármit a kedve szerint tehet. Számos ismeretséget köthet és szert tehet néhány valódi barátra is. oroszlán (VII. 23-V1II. 23.). Társaságban nagy sikert arathat, különösen az év utolsó napján. szűz (VIII.24-IX.23.). Olyan örömben lehet része, amire gondolni sem mert. MÉRLEG (IX. 24-X. 23.). Lassan kilábal egy régóta tartó nehéz helyzetből. skorpió (X. 24—XI. 22.). Néha hajlamos az ésszerűség határain túl is ragaszkodni a szokásaihoz, programjaihoz. NYILAS pa.23-XII.21.). Tudja, hogy mit vár az új évtől, és most kellő elszántság lesz Önben, hogy el is érje. Kétharmad a özépkorú házaspár áll a zebra előtt Kaposváron. A zöld jelzésre várnak, a kezükben tömött szatyrok - Ha lepakolunk otthon, elmész lemosatni az autót De előtte ki kell szaladnod Kaposfőre a kacsáért, a máját majd külön sütjük meg, a hójában. Aztán segítesz befesteni a hajamat a szilveszteri butira - sorolja a feleség. A férfi nem szól egy szót sem, csak mélyet sóhajt - Be kell még hűtened a pezsgőt, de ne legyen nagyon hideg, mert azt nem bírja a torkom. S ne feledkezz meg a csekkek föladásáról, nyitva még a főposta, és tudom, hogy van még dugi pénzed. Erre már fölhorkant a férfi - Miért dirigálsz mindig? - kérdezte. - Nem dirigálok - nézett le rá az asszony. - Mondtam például neked, hol mosasd le a kocsit? A férj az égre emelte a szemeit, s ezt a feleség észre vette. Keményebbé vált a hangja. - Különben is, én vagyok nálunk a kétharmad!- Na ja - sóhajtott a keszeg férj, miközben szeme hosszan siklott neje fölé magasodó, téti kabátját dagasztó termetén, (ca) CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ g JANUÁR 2. vasárnap 19.00 ÚJÉVI KONCERT www.csiky.hu