Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-24 / 299. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 24., PENTEK KARÁCSONY Bencze Ilonát ‘ nem vitte el a szél gyökerek A színművésznőt a karácsony mindig visszahozza Csurgóra Bencze Ilona fotókon is őrzi dél-somogyi emlékeit. A csíkos ruhákat nem csak gyermekkorában szerette. Gyakorta hazasiet Csurgóra Gabi húgához és az édesanyjához Legyen szó gyökerekről, biztonságról, melegségről, avagy erőről, Bencze Ilona színésznő számára mindez egyet jelent: a családját. Varga Andrea Amikor három éve, hatvanadik születésnapja apropóján Zákány díszpolgárává választották Bencze Ilonát, azt énekelte: „ Ha nincsenek gyökereink elvisz a szél”. Hihetnénk: mély tartalom nélkül is szépek e sorok, ám a színésznő most megjelent, első könyvét (Arány és erény) olvasva - amelynek háromnegyedében a somogyi gyökerekről és családjáról szól -, megbizonyosodunk: valóban egész életét átható érzelmeket, igazi, mély kötődést adott számára e táj és az itteniek. Öninterjújából sok mindenre fény derül. Az indulása például nem volt könnyű. Édesanyja, a 19 éves vékony asszony emberfeletti erővel adott életet az 5 kilós, 67 centis Icának, amit azóta is minden születésnapján megköszön neki. A ma 82 éves asszonytól erőt és kitartást, már csak emlékeiben élő édesapjától szelídséget és alázatot kapott örökül.- A gyerekkor, bár nem volt sétaga- lopp, gyönyörű volt - emlékezik Bencze Ilona. Születésekor Csurgón éltek, de amikor édesapját Gyékényesre helyezték vasúti pályaőrnek, a nagyszülők, hogy segítsenek akkor háromgyerekes lányukon, Ilonát maguknál tartották, majd Marcaliba költöztek vele. Iskoláit azonban már Zákánytelepen kezdte. „Zákánytelepi állami általános iskola, kiváló tanítók, igazi pedagógusok” - írja könyvében. „Hivatásuk volt, nem foglalkozásuk. Humanisták az ötvenes években. Nálunk '56-ban annyi történt, hogy leverték az állomás tetejéről a vöröscsillagot és kaptunk amerikai segélycsomagot, leveskockát, csokoládét, tejport... Határsávban laktunk, a vonaton is igazoltattak. Az ablakunkból látni lehetett a külföldet. Kinéztem, a síneken túl folyt a Dráva, a túlsó partján meg a jugó emberek.” Az általános iskolás kislány folyton tanulni akart és tudni is. A kemény teleken a rossz cipőkben kékre fagyott a lába, ez amolyan családi örökség, mesélte, a nagypapáé is ilyen volt. A feldagadt lábakra nem tudott cipőt húzni, így az iskolából otthon kellett maradnia egy-két hétre. Esténként a testvérek maguk készítette játékokkal játszottak a petróleumlámpa mellett és zsoltárokat énekeltek. A nagy szegénységben meleg volt az otthonuk: menza helyett az édesanya főztje várta őket, azokat az illatokat, ízeket másutt nem érezni. Ahogy örök emlék az élesre vasalt rakott szoknya, a kopott, de hófehér blú- zocska és cipőcske is. Nyaranta az emeletes vasúti bérház platánfái alatt játszott tizenkét család gyereke, volt sok kiabálás, veszekedés, de közösség is, és együtt megélt hangulatok, események, mint a disznóvágás és a kukoricafosz- tás. Mindehhez pompázatos háttérnek a dimbes-dombos Dráva part, a gyümölcsösök és szőlők hosszú sora. „Nekem ez gyönyörű, ez minden. Együtt, egymásért, jóban, rosszban. Nincs ennél több. így lett az én örök és kimeríthetetlen erőforrásom a gyerekkorom.” A megélt élmények által Bencze Ilona színészi játéka is több lett. Pedig, ahogy bevallja, el sem tudta képzelni, hogy Zákánytelepről, egy ötgyerekes, szegény vasutas családból színésznővé legyen. Előbb gondolt arra, hogy miként a romantikus mesék szegény lányáért, érte is eljön majd a herceg, mint hogy Thália művésze lesz. Évtizedek teltek el azóta, kiérdemelte a lászai Mari-díjat is, de a karácsony még mindig somogyi. Csurgón élő húga családja és az édesanyja várja haza Gabi lányával együtt. A menü hagyományos, noha Aranka húga, aki mesterien forgatja a fakanalat, már egy hónappal korábban tudakolja: mit ennének Szenteste? Kacsa, párolt káposzta és hal nélkül nem karácsony a karácsony, hangzik a válasz, így szinte mindig ugyanaz a menü, csekély változtatással. A gyerekkori karácsonyok azonban egy életre, kitörölhetetlenül beivódtak.- Isteni finom szaloncukrunk volt, anyukám főzte - eleveníti fel lapunknak a színésznő. - Óvatosan bontogattuk a papírból, hogy a csomagolás megmaradjon a következő évre is. Mindig szép, nagy karácsonyfánk volt abban a szobában, ahol nem fűtöttünk, hogy tovább zöldelljen, és magunk készítettünk rá gyönyörű díszeket. Szenteste együtt énekeltünk. Az ajándékot a lé- zuska hozta, de mivel én voltam a legidősebb gyerek, hamar beálltam lézus- kának, anyukám és apukám mellé. Szegények voltunk, ezek a gyermekkori karácsonyok nem az ajándékozásról szóltak, ahogy most sem arról szólnak, hiszen olyan időket élünk, amikor fontosabb, hogy együtt vagyunk, hogy értékeljük mindazt, amit egymástól kapunk. Fogódzkodó kell a mai világban az embernek, hogy meg tudjon állni a lábán és ne vigye el a szél. Az én fogódzkodóm mindig a családom volt és a szeretet, amit kapok tőlük, és amit én adhatok nekik. Széttörtek az álmok, az első karácsonyt élik Erika nélkül megmásíthatatlan A negyvenéves feleség, édesanya örökre otthagyta a családját Magyaratádon Erika alig egy hónapja örökre elment. Mindössze negyvenéves volt. Nem kímélte a betegség. Itthagyta a férjét, a 16 és az ötéves fiát. Számukra a karácsony fokozza a hiánya miatt érzett fájdalmat.- Széttörtek az álmaink, a terveink - kesergett Szép Róbert, Erika férje, s patakzani kezdtek a nehéz férfiköny- nyek -, de itt maradtak a fiaink, akikből erőt tudok meríteni. Minden nap kimegyünk hozzá a temetőbe, és nem akarom elhinni, elfogadni, hogy nincs többé. Olyan asszony volt, amilyennek megálmodtam magamnak a páromat, amilyennek egy feleségnek lennie kell. Az évek során persze volt vita köztünk, de nagy nézeteltérések sohasem. Mindig megértő volt. Számtalanszor felteszem a kérdést: miért Ő? Miért velünk történt mindez? Mindenki azt mondja, hogy a jók mennek el előbb. Én az utolsó percig reménykedtem... A magyaratádi házaspár a munkahelyükön talált egymásra 18 évvel ezelőtt. Egy év után összeházasodtak, majd megszületett Robi, aztán Ricsi.- A ruhagyárban dolgoztunk mindketten, ott kezdődött a szerelmünk. Erika vidám volt, kedves, gondoskodó. Tavaly már panaszkodott, hogy fáj a hasa, csak nem akart tudomást venni róla. januárban még többet dolgozott, mint három férfi. Februárban volt egy nagyon komoly nőgyógyászati műtété, a szövettan után derült ki, hogy rosszindulatú a daganat. Aztán kezdődött a kemoterápia. Ahelyett, hogy használt volna, súlyosbított az állapotán. Hamarosan megtudtuk: a tüdejében áttét Szép Róbert és fiai, Robi és Ricsi nem hiszik el, hogy Erika nem jön többé haza van. Pedig soha nem dohányzott, nem ivott. Ha harminc évvel idősebb lennék, akkor talán könnyebben viselném. De így... Nem tudok belenyugodni, hogy fél év alatt elment. Az utolsó két hétben már felkelni sem tudott. Minden nap jött az ápolónő, kétnaponta a háziorvosunk. Az utolsó éjszaka minden ajtó ablak nyitva volt, ment az oxigén, legyeztük, de nem érezte jól magát. Bevittük a kórházba, a sürgősségin megmondták, hogy semmi jóra ne számítsunk. Itthon akart meghalni, hazahoztuk. Azon a reggelen elindultam az iskolába, mondtam Erikának: hazahozom a fiadat. Talán még a falu határáig sem érhettem. Én olyannak látom őt, amilyen életében volt, amikor még mosolygott a világra. A másik szobából Ricsi gyöngyöző kacagása hallatszik. Ötévesen nem tudja felfogni, hogy elveszítette az édesanyját. A halál véglegessége, a történtek megmásíthatatlansága számára ismeretlen fogalom. De azt érzi, hogy valami nincs rendben.- Akármikor beszélek az anyjukról nem szólnak egy szót sem. De a kicsi sokkal jobban ragaszkodik hozzám, kapaszkodik belém. Ha szabadnapos vagyok, óvodába sem akar menni. Nem tudja felfogni - ahogyan én sem tudom - a történteket. Erikával közösen szoktunk főzni karácsonykor. Halászlét, bejglit, mindent, amit ilyenkor szokás. Most egyedül kell megcsinálnom. Szerettem, ahogy főzött, összeszokott az ízlésünk. Idén hárman álljuk körül a karácsonyfát, Erika csak lélekben lesz velünk. ■ F. Szarka Ágnes
