Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-20 / 295. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 20., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP Orvos-beteg zsebszerződések hála istennek Rokkantnyugdíjas harca az orvosnak is megalázó paraszolvencia ellen (Folytatás az 1. oldalról) Az idén meghirdetett 781 rezi- densi helyre mindössze 377 je­lentkezőt sikerült felvenni, koráb­ban ez a szám nemigen volt hét­száz alatt. Andrasovszky Zsolt, a Magyar Orvos Kamara somogyi elnöke eltökélten hálapénzel­lenes, de a lehetőségeket kissé bo­rúlátóan fogalmazza meg. Szerin­te annyira beleivódott a szokása­ink közé, hogy nem lesz egysze­rű eltörölni. Amíg lesz, aki adja, addig lesz olyan is, aki elfogadja, mondja a főorvos. Sok esetben mint orvos találkozik vele, hogy a visszautasításnak szinte sértő­dés az eredménye az ellátott be­teg részéről. - A bérezés régóta rendezetlen kérdése az egyetlen, amivel nagy lépést lehetne tenni azért, hogy visszaszorítsuk a pa­raszolvencia rendszerét - mond­ja a tüdőgyógyász főorvos kama­rai elnök. - A bérezés azonban nem minden. Az ismét egyre hosszabb várólisták tovább erő­síthetik a hálapénz rendszerét. Adrasovszky Zsolt arra is figyel­meztet, nem csupán a hálapénz­ről van szó, hiszen a társadalom egésze mélyen átitatódott a hála anyagi kifejezésével, így volt ez már a Merkúr-autók időszakában is. Amikor valamiből, kevés van, akkor a pénzért előnyt vásárlás megjelenése elkerülhetetlen. Fel­veti, nemcsak az orvos, hanem a beteg felelőssége is felvethető eb­ben a kérdésben. A hálapénz számos más ár­nyalatát világítja meg Bollók Sándor, a számos szakvizsgával rendelkező balatonmáriafürdői háziorvos. A marcali, balaton- boglári és nagyatádi betegeket gyógyító kandidátus szerint az orvosnak ugyanolyan kellemet­len a hálapénz, mint a betegnek, de e hivatás tisztességes gyakor­lására nem elegendő az állami fizetés. A több szakma folyama­tos tanulása, az évi négy-öt tu­dományos konferencia, a biza­lomkeltő megjelenés nem olcsó mulatság, és háziorvosként nem az az üzemanyag, a mű­szerbeszerzés sem. - A beteg el­várja tőlem, hogy meggyógyít­sam, és abban a pillanatban a tőlem telhető legjobb legyek. Az orvos mint gyógyszer, erről ki­váló könyvet is írt egy amerikai magyar kolléga. Ezt a gyógyító lelki-testi-szellemi állapotot azonban képtelenség az orvos­bérből megteremteni. A problé­mát nem túl korrekt úton, a há­lapénzzel tudjuk megoldani. Kriminálpszichológusként dolgozva sok éven át ismeretien volt előttem ez a fogalom. Hosz- szú időbe telt megszokni, hogy az embernek borítékot tesznek a zsebébe. Zavarban voltam mindvégig emiatt. Bollók Sán­dornak felvetem, a hála érthető Boríték a zsebben. Egyszer talán elég lesz majd egy szál virág is utólagos kifejezésének igénye és az árlistával rendelkező gyó­gyítók között van különbség. A háziorvos élesen elítéli, ha a kö­zért dolgozó orvosnak tarifái vannak, és ha bizonyos szolgál­tatásért előre pénzt kér. A hála az utólag hála, előtte vásárlás, korrupció, mondja, és hozzáte­szi, ebben sajnos a betegek is hibásak, mert sokszor maguk is terjesztenek tarifákat, és még rá is hcitálnak egymásra. - Egy szál virág, egy tábla csokoládé, urambocsá' egy üveg bor: nyu­gaton ez a legtöbb, amit a hála jeléül, a simogatásért, a kedves­ségért cserébe adnak a betegek. Az a vágyam, hogy egyszer itt tartsunk. Ez szeretné minden orvos, higgye el, nekünk a leg­nagyobb hála az, ha meggyógy­ul beteg. Ezt az állapotot kívá­nom minden betegnek is. Bollók Sándor szerint annál is inkább megoldás kell, mert az országban elhíresült korrupci­ós ügyekkel sokan negatív meg­ítélés alá veszik az orvosokat is, holott ők ragaszkodnának a munkavégzésükhöz elengedhe­tetlen presztízsükhöz. Az a kü­lönös varázs, ami egykor volt orvos és betege között, rég elve­szett, mondja, de remélhető, hogy nem visszavonhatatlanul. Ha mégis, az nagyobb baj vol­na, mint amekkorát a hálapénz valaha is okozott. ■ Balassa T. Autókat sorsolna a hálapénzt adó, majd az orvost bejelentő betegek között, s adóhatóságot küldene a doktorra Kaszás József Fizess zsebbe, majd jelentsd be, s autót nyerhetsz - javasolja a nyugdíjas az ADÓHATÓSÁG elnökének felje­lentését fontolgatja Kaszás József rokkantnyugdíjas, mert az sze­rinte nyomatékot adna a hála­pénz elleni küzdelemhez. Van egy még különösebb, mondhatni megosztóbb terve is az egykori ráksi lakosnak. Szerinte évente három autót kellene kisorsolni a betegeknek között, akik zsebbe fi­zetnek az orvosnak, aztán felje­lentik. Az, hogy sérelmei miatt a főügyésszel is egyeztetne, szinte már magától értetődő. Kaszás Jó­zsef is tudja, ötletei módfelett vég­letesek, már-már abszurdba haj- lóak, de ez talán érthető, ha azt nézzük, mi ellen kíván háborút indítani. A hálapénz félszáz éve belegyökeresedett a társadalom­ba, és nem úgy tűnik, mintha bármi egykönnyen kitéphetné, vagy bárki egyáltalán ki akarná tépni ezeket a gyökereket Bár mintha ismét mozdulna valami, és a szégyentelenül alacsony egészségügyi bérek rendezése ta­lán ismét napirendre kerül. Az egykori ráksi fizikai munkás ti­zenhét éve Németországban él, és eltökéltségét az egészségügyi tapasztalatok adják Széles az ér­tékelés, az orvosok istenítésétől a földön járó fehér istenek említő séig, de teljességében mégis in­kább lesújtó. - Katasztrófa, ami az egészségügyben van - mondja -, én sokadmagammal haza sze­retnék menni a nyugdíjas éveim­re, de szerintem hónapok alatt kipurcannék Nem lenne módom hálapénzt fizetni, márpedig ma sokszor csak az gyógyul meg, akinek van pénze. Teljesen hü­lyének nézik a népet, a várólista miatt végképp csak borravalóval lehet előre jutni. megy A nagy zsozsó a zsebbe. Visszásságok vannak az állami intézeti ellátás és a magánrende­lések között is. Hát hol van a hip- pokratészi eskü? Meddig tűri ezt ez a kis szerencsétlen, pénztelen nép? egy órás, életek történetét mesé­lő telefonbeszélgetésünk közben sokszor marad a szó a levegő ben. Válasz híján ilyenkor hall­gató vagyok. A FÉRFI 81 ÉVES ANYÓSÁRÓL me­sél, akit a várólista miatt, és mert nem volt pénzük az aján­lott maszek útra, egy somogyi megyehatárszéli tolnai kórház­ban vizsgáltak, majd a megye másik végén, egy zalaiban ope­ráltak meg szürkehályoggal. Há­lapénz nélkül aztán egy bácsi esetet mesél, kisnyugdíjas ismerősei 1,2 mil­lióforintot hordtak el egy orvos­hoz, majd amikor a pénz elfo­gyott, átutalták őket máshová. A történet fonala olykor történelmi viharokba kerül A húsz Év NADRÁGSZÚHúzÁs em­lítése közben mai ráksi idősek­ről hallok, akiknek nemhogy műtétre, gyógyszerre sincs pén­zük, inkább nem mennek orvos­hoz sem. kaszás József véleményével sok mindenben nem értünk egyet, olykor leegyszerűsítésnek érez­zük, de jelentkezésében mégis több jó szándékot éreztünk, sem hogy egyszerű hangulatkeltés­nek gondoljuk B. T. JEGYZET Akár magyarul is válságát Éli a hálapénz- rendszer, mondja egy somo­gyi orvos. Nem azért, mert megelégelte az ország ezt az arcpirító szokást, hanem mert már erre sem futja. Nem az ilyesmire mondják ugyan, hogy a válság egy okos körültekintő, hibáiból tanuló rendszerre, vállalat­ra vagy országra akár jó ha­tással is lehet, de akár értel­mezhetjük így is. A baj az, hogy ha majd megint lesz pénzünk, akkor a boríték is vastagabb lesz, addig meg a kis kuporgatást még inkább pironkodva tesszük egyik zsebünkből a másikéba. Ha­nem az állam mit tesz mindeközben? lapít, ezt a 80. más források szerint 300 milliárd forintot sem kell kifizetnie. Csönd­ben van azért is, mert az emberek még ráébredné­nek, hogy ez a pénz egyfaj­ta önkéntes adózás. Igaz, nem általános érvényű, mert csak az fizet, aki igénybe veszi a szolgálta­tást. Mintha egy sátáni kép­ződmény, mondjuk tandíj volna, kapitalista ópium­származék. De miután alig­ha van család, aki ne játsza­na államkincstárosat az or­vosok fizetésében, inkább van köze a történetnek a már emlegetett patás leszár­mazottjához. Horváth Ág­nes ex-egészségügyérhez, és ahhoz a zsebmetsző vi­zitdíjhoz, amit mindenki­nek le kellett szurkolnia. El is söpörte a népharag a sző­ke vérszipolyt. ÁBunk nya­kig a válságban, és ki nem ejtenénk a szánkon az iga­zat Se a vállalat, se az or­szág. A magánnyugdíjról például, amivel semmi ko­moly baj nem volt az őszig. A megszorítás sem a Fecó örökös óvodai jele, hanem a kevés pénz, sok kiadás kö­vetkezménye: lásd minden­napok. Beszéljünk már ma­gyarul a változatosság ked­véért, válságos barátaim. Műkorcsolyabajnokok házimozival, dadaisták ihletgyűjtésen aranyvasárnap Az ünnep előtti utolsó pénzapasztó hétvégén csak a szombati havazás csökkentette a vásárlási lázat Nem lehet tudni, a centrifuga, vagy az apparátot cipelő, kissé ka­patos férfi nyekkent-e nagyobbat, mindenesetre a páros kűrje lát­tán még az lcd-tévét cipelő, s a szombati havazást átkozó prém- dzsekis családfő is mosolyra húz­ta a száját. No persze csak időle­gesen, a biliárdasztalnyi doboz ugyanis nem tűrt meg hosszabb figyelemkiesést, az pedig igen­csak ciki lett volna, ha a família karácsonyfája alá csak némi üvegcserép és műanyagdarabok kerülnek, no és egy helyre, ám funkcióját veszített távirányító. A szombaton Kaposvárt bele­pő bő 30 centis hótakaró igen­csak átszabta sokak másnapi programját, meglehetősen pórul jártak, akik az utolsó pillanatra, aranyvasárnapra hagyták a ka­rácsonyi bevásárlás dandárát, ugyanis a mínuszokban megje- gesedett hóban sokhelyütt még a szimpla talpon maradás is fél­profi tornászmúltat igényelt, mindez zacskókkal, pakkokkal, dobozokkal kiegészítve leg­alábbis olimpiai pontszerző jég­tánctudást feltételezett. Ebből a szempontból kifejezet­ten szerencsésnek tűntek, akik nem engedhettek meg maguk­nak fél falakat betöltő híradás- technikai ajándékokat, hiszen egy kávéfőzővel mégiscsak egy­szerűbb elcsúszkálni a kócsag, mint egy házimoziszettel. Merthogy, ha nem is olyan Volt, akinek plazmatévé, másnak plüsskS jutott osztályrészül ütemben, mint a válság előtti időkben, de fogytak a Való Vüá- got élethűen a nappaliba hozó készülékek. Persze a kereske­dők is tettek a forgalomért, az ár­címkéknél minimum kétszer, de inkább tízszer nagyobb feliratok ajánlottak nulla százalékos hite­leket, jövőre halasztott részletfi­zetést vagy 10-30 százalékos ár­engedményt. Az elektronikai boltban például kifejezetten megsértődött az egyik - hitelori­entált - eladó, amikor kiderült, a jólszituált középkorú házaspár bankkártyával ugyan, de ki sze­retné fizetni a mosógépet. Mely­ből előbb nagy nehezen kiimád­kozták a dob méretét empirikus úton letesztelő unokájukat. Bár a karácsony és az elektro­nika valahogyan szimbiózisban állnak, sokan a 67-es úti felüljá­ró melletti üzletközpontban ke­resték a fa alá valót Egy kisebb közép-amerikai ország éves mű­anyagigényét kielégítő mennyi­ségű reklámszatyor fogyott, a vá­sárolt termék mérete sokszor nem is számított, zsáknyi mére­tű nejlonba került a két pár zok­ni - a környezetszennyezésnél sokkal fontosabbnak tűnt a má­sodlagos reklámérték, amit a ke­zében cipelt a fél városon át a vá­sárló. A vásártéren sem érdekelt senkit a hirtelen jött szibériai klíma, igaz, a mindig elégedet­len árusok ezúttal is a lángos­sütőt irigyelték, mint - szerin­tük - az ünnepi bevásárlási láz egyetlen igazi nyertesét. Noha azért többen pályáztak a cím­re, mert válság ide, eladósodás oda, a hipermarket parkolójá­ban többet kellett körözni egy szabad parkolóhelyért, mint Sebastian Vettelnek a For- mula-l-es világbajnoki címért. A csurig pakolt bevásárlóko­csik sem a pénztelenségről ta­núskodtak, a zsák hagyma mel­lett jól megfért a mikro-sütő, a műfenyő és a hólapát - bárme­lyik dadaista művész életre szóló ihletet meríthetett volna. A műremekek bevételéből pe­dig futotta volna egy jó kis plaz­matévére... ■ Vas András

Next

/
Thumbnails
Contents