Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-14 / 290. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 14., KEDD MEGYEI KORKÉP romatelepek Somogybán félszáz péró vár felszámolásra, Barátihegy az egyik legszegényebb. Eddig hazai forrásból nem sikerült javítani a körülményeken, mostantól az unió is segíthet A KÖVESÜTTAL A REMÉNY 1$ ELFOGY Az óvodánál véget ér a kö- vesút, onnantól gödör gödör hátán zötykölődünk tovább. Kíváncsi kutyák szegődnek a gyalogtempóban araszoló kocsi nyomába, az ugatásra kinyílnak a jórészt vályogtéglás épületek ajtajai, óvatos-érdeklődő tekintetek kísérik az autót, láthatóan eseményszámba megy az idegenek érkezése, főleg ilyenkor, tél víz idején. Vas András Merész kanyarral lefordulunk az alsó útra, magunk mögött hagyjuk a helyi „Rózsadombot” - itt legalább normális falak között, rendes tető alatt laknak, lejjebb, a domboldalban már az is nagy szó, ha egyikből jut. Károly Lászlóék például csak álmodozhatnak ilyesfajta „komfortról”, a nyáron ki kellett költözniük háznak nevezett viskójukból - valamirevaló építési hatóság még csirkééiként is elbontatta volna rég, ám ha a törvényi paraméterek szerint maradhatnának csak a házak az Öreglakhoz tartozó Barátihegyen, a nyolcvan épület tizede sem állna már... a falak ugyanis olyannyira szétrepedtek, félő volt, hogy egy közepes szél is bedönti őket, meg aztán lakótársak is akadtak.- Tele van kígyóval - jegyzi meg Károly László, aki néhány évvel ezelőtt Őreiből költözött ide, s 170 ezer forintot fizetett az épületért. - Egyet elkaptam, de a többi nagyon bemérgesedett, jobbnak láttuk, ha kiköltözünk. Nem mentek messze, úgy öt méterre a falaktól lambériadarabokból és szőnyegekből eszkábáltak valami kunyhófélét, a tetejére linóleumszeletek kerültek - a kisebb esők ellen véd valamennyire. A nagyobb- tól már nem...- Átfújja a szél - világít rá a legnagyobb hibára a férfi párja, majd beinvitál. Apró hősugárzó és sparhelt is nyomja a meleget, mégis hideg van a minden alap nélkül csak a porba felhúzott falak között, ahol két ágy és egy tűzhely fér még el. Kiegyenesedni nem ajánlatos, a belméretet kiskamaszokra és bakfisokra szabták. Ám nem emiatt iparkodunk kifelé, sokkal inkább a sűrű, fojtogató füst zavaró, mely minden egyes széllökéssel kicsap a sparheltből. Károly Lászlóék lambériából és szőnyegekből eszkábáltak lakást Képgalériánkat keresse a S0NUNE.hu n Esély sincs a kitörésre, a gyerekek maradnak, a nyomor öröklődik Táska az üdítő kivétel, ahol az önkormányzat állami segítséggel, ötvenötmillió forintból új helyre költöztette a helyi romákat nagyjából 300 ezer ember lakik szegénytelepeken az országban, a felmérések szerint 1633 gettókezdemény létezik idehaza. Ez a szám körülbelül háromszor annyi, mint amit a 2005-ben indult romatelep-feí számolási program előzetes felméréseként végeztek a szakemberek. Az akkori tervek szerint 2006 végére körülbelül 200 pérót szüntettek volna meg, a nagyjából félszáz somogyiból kéttucatnyit. Ezzel szemben tavalyig hárommilli- árd forintból országosan alig tízet, Somogybán egyedül a táskáit sikerült felszámolni. Utóbbi esetében az önkormányzat 55 millió forintot nyert a szociális minisztériumtól, s tíz romacsaládnak tudott új otthont biztosítani. A gazdasági válság miatt a kormány zárolta az erre a célra elkülönített, évi nagyjából egymilli- árd forintot, így a programról kijelenthető, becsődölt. új esélyt adhat, hogy az idén változott az uniós szabályozás, s mostantól a városokon kívüli lakhatási körülmények javítását szolgáló projekteket is támogatja azEU.- Gyorsan kellett kéményt rakni, így sikerült - legyint a ház ura, akinek unokái segédkeztek a lak mielőbbi befejezésében - nem kellett sokat utazniuk, ott laknak tíz méterre egy szintén repedt falú vályogházban. Hozzájuk képest a szem- beszomszéd vityillója szinte palotának számít, legalábbis a magasságát és palatetejét illetően. Büszke is rá a tulajdonos, a nyáron sikerült befejezni a házat, melyet élettársával és gyerekével laknak: bő négy négyzetméter jut fejenként. De ez is előrelépés, hiszen ők éppen fordított utat jártak be, mint Károlyék, a szeptember óta tárolóként használt, a 98-as Tóti Napok hirdető- táblájával megtámogatott bode- gából sikerült kitörniük, a segélyből ennyire futotta.- Munka nincs a környéken, fát szedünk, néha napszámba megyünk, mikor, mi akad - halljuk először a később visszatérő alapmondatot. Ha mindenhová bekopognánk, úgy nyolcvanszor kerülne elő a téma, nagyjából ennyi család él Barátihegyen elképesztő körülmények között. Pedig anno, az első telepfelszámolási körbe az öreglaki külterületet is meghívták, csak aztán nem sikerült megfelelő pályamunkát összerakni, így maradt minden a régiben. Illetve...- Bár maradt volna! - sóhajt Csaba, aki szemérmesen elhallgatja a vezetéknevét. Harminc- három éve él a településen, ahol korábban sem dúskáltak az emberek, ám a rendszerváltás óta évről évre rosszabb a helyzet.- A szüleim a tanácsnál dolgoztak, én Somogyváron a KTSZ-nél, amíg lehetett - emlékszik a boldogabb időkre, s közben megigazítja a ház egyetlen díszét, egy foszladozott csillag alakú koszorút. Az ajtó tárva-nyitva, éppen felmosott, bízik a szélben, hamar felszárad a szoba. Vagy a konyha, hiszen mindent egy helyre zsúfoltak. A szomszédban Károly Krisztián is takarít, kislánya, Dominika az óvodában, felesége kórházban, így rá maradt a házimunka. És rengeteg a tennivaló a ház körül is, két hónapja költöztek ide, hogy megkezdjék önálló életüket, addig az anyóséknál laktak a felvégen. Krisztián gyüttmentnek számít, Kürtöspusztáról nősült Barátihegyre, 300 ezerért vette a házat, havi húszezrével törleszti a segélyből. Más jövedelme nincs, dolgozna, ám mivel írni- olvasni sem tud, sehol sem kap munkát.- Kocsival tovább ne menjenek, nem tudnak visszajönni - lát el a bölcs tanáccsal búcsúzóul, amikor az alvég, vagy ahogyan a helyiek nevezik, a Zagy felé indulunk. Gyalogosan is nehéz levergődni, elképzeljük, mi van, ha esik, vagy beköszönt egy jó kis havazás.- Tulajdonképpen itt rekedünk - tárja szét a kezét a Sárközi família feje. - Amikor az asszony a legkisebbet szülte, nem tudott bejönni a mentő, a karomban vittem fel őt is, meg a kicsit is. Heten laknak a szoba-konyhában, plusz mindig akad néhány ideiglenes lakó, aki még náluk is nyomorúságosabb körülmények közül menekül hozzájuk. Itt is érdekességnek számítunk, hamar összegyűlnek a férfiak, egyikük kezében kenyér, éppen a boltból jött.- Arra kell kerülnünk - int az öreglaki határ felé egy nagy kanyar, s ott fel tudunk menni a dombon az óvodához, bolthoz. Már, ha van miből vásárolni. Mert itt, uram, ember nem kap munkát. Ha meghallják, Barátihegyről vagyunk, már legyintenek is. Messze vagyunk mindenkitől... Visszaindulunk a kocsihoz, aztán zötykölődni kezdünk a köves út felé. Április 4. utca - olvassuk a táblát. Tényleg messze kerültünk a való világtól... 5
