Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-13 / 289. szám

SPORT 11 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. QECEMBER 13., HÉTFŐ Kiütötték a sereghajtó tarjániakat kosárlabda nb i/A, férfiak Újabb győzelmével a tizedik helyre lépett a Kaposvár A jól védekező kaposváriak gyakran hozták kilátástalan helyzetbe a vendégeket, jól mutatja ezt a tizennyolc eladott salgótarjáni labda Ezúttal Soós Gábor és Medve Máté sem maradt adós a ponterős támadójátékkal Esélyt sem hagyva ellen­felének, magabiztos telje­sítménnyel érvényesítette a papírformát a Kaposvá­ri KK együttese a sereg­hajtó Salgótarjánnal szem­ben az NB I/A-csoportos Férfi Kosárlabda-bajnok­ság 11. fordulójában. Kun Zoltán A két alsóházi régióban található együttes kedvezőtlen előjelekkel várta az összecsapást. Dániel Ta­más, a salgótarjániak menedzse­re még a találkozó előtt azt nyilat­kozta, hogy a legutóbbi- Pécs el­leni - találkozón kézsérülést szenvedő horvát Aieksandar Sce- panovicra nem számíthatnak. Ezen kívül pénteken még vezető­edzője sem volt a tarjániaknak, így úgy tűnt, hogy csakúgy, mint legutóbb a maga Dániel Tamás ül majd a kispadon... A szombati napon azonban nem ő, hanem Kovács Nándor dirigálta vezetőedzőként a nóg- _ rádiakat. A szakember nem is- | meretlen a kaposvári kosárlabda | szurkolók előtt, hiszen mind a | Honvéd Táncsics SE csapatában, 2 mind pedig a Kaposvári KK elő­deiben játszott. A legutóbb Nagykanizsán tevékenykedő szakember nem volt irigylésre méltó helyzetben, hiszen úgy kellett dirigálni újdonsült együt­tesét, hogy vajmi kevés informá­cióval rendelkezett a csapatról. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a kaposváriak nagyjából 10-12 perc igazi ko­sárlabdával eldöntötték a talál­kozót. Pozitívum volt Soós Gábor és Medve Máté, valamint a talál­kozó utolsó negyedében pályára lépő saját nevelésű fiatalok jó já­téka. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a pontvadászat kétséget kizáróan leggyengébb alakulata ellen lép­tek pályára a somogyiak. A két, még hátra lévő idei meccs Nyír­egyházán, majd Sopronban en­nél sokkal nehezebb lesz. további eredmények: Kecske­mét-Debrecen 93-69; Alba- comp-Körmend 102-89; ZTE- Szolnok 53-65; Falco-ASE lap­zártakor. A Sopron-Szedeák mérkőzést december 13-án 19 órakor játsszák. A Nyíregyhá- za-PVSK összecsapás elmaradt, időpontját később jelölik ki. KAPOSVÁRI KK-KONECRANES- SALGOTARJANI KSE 108-77 (32-14,22-24,28-23,26-16) Kaposvár, Városi Sportcsar­nok, 600 néző. Vezette: Györffy P. A., Márton I., Balog Gy. KAPOSVÁRI KK:/. WilSOn (18), Medve (15/3), Soós (24/6), Werner(8), Cunningham (19). csere: Kutasi (-), Kováts R. (4), Márkus (6), Fülöp (-), Ko­vács S. (5), Bíró (6), Fonai (3/3). VEZETŐEDZŐ: Fekete Ádám. edző: Filipovics Gordon. KONECRANES-SALGÓTARJÁNÍ KSE: Ughy (14/6), Sebők (23/6), Kocsis (8/6), Koma (7) Vavra A. (5). CSERE: Kiss K. (-), Bajramovics (5/3), Gál (2), Szabó Z. (-). vezetőedző: Ko­vács Nándor. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 3. perc: 11-0, 7. perc: 22-8, 12. perc: 36-17, -25. perc: 64-49, 28. perc: 74-54, 32. perc: 88-63, 37. perc: 98-67. KIÁL­LÍTVA: Kiss K. (a 36. percben). jók: Soós, Cunningham, Wilson, Medve, illetve Sebők. A hazaiaknál is több beteg, il­letve sérült volt a héten, ám vé­gül mindenki vállalta a mér­kőzést. Remekül rajtolt a Ka­posvár, Soós és Cunningham 11 pontjára nem érkezett vá­lasz a túloldalról. Időkérés után két vendégtripla is be­akadt, de Medve hamar öt egy­ségnyit toldott az előnyhöz. A jobban védekező kaposváriak már csírájában elfojtották az amúgy sem túl meggyőzően kosárlabdázó salgótarjániak támadásait, így nem volt meg­lepetés a negyed végi 32-14-es állás. A folytatásban Werner zsákolt, majd Wilson ziccerez- hetett egy lopott labda után, s máris 20 pontra hízott a kü­lönbség. Az előny tudatában némiképp fegyelmezetlenebből játszottak a hazaiak, emiatt két ponttal nyerték a negyedet Sebőkék. Ezzel együtt is meg­nyugtató maradt a kaposvári­ak előnye, így elégedetten me­hettek forraltbort inni a szü­netben a szurkolók. Nem tudta felvenni a rajtnál tapasztalt ritmust a Kaposvár, ennek pe­dig az lett az eredménye, hogy elérték a tíz pont körüli határt a tarjániak. Fekete Ádámnak sem tetszett mindez, s azonnal megszakíttatta a játékot. Hasz­nált a fejmosás a pályán lé­vőknek, mert csakhamar újra húsz pont volt a különbség. Az utolsó játékrész Medve két lab­dalopást követő zsákolásaival kezdődött, az érkező fiatalok pedig megtették a magukét. Az amúgy békés összecsapás vége előtt négy perccel Kiss K-t má­sodik sportszerűtlen faultja miatt jogosan állították ki. A századik kaposvári pont Bíró Bence nevéhez fűződött, a vég­eredményt pedig Kovács Soma büntetője állította be. FEKETE ÁDÁM: - Az elején meg­adtuk az alaphangot, utána leült a csapat. A végjátékban újra felpörögtünk és a fiatalok is hozzátettek a játékhoz, ami a meccs pozitívuma volt. Ez is bizonyítja, hogy van jövőjük. kovács Nándor: - Rosszul kez­dünk, aztán a harmadik ne­gyedben volt egy jó öt percünk, amivel felzárkóztunk. Többre ezúttal nem futotta, hosszú út áll előttünk, amelyen ma is tettünk egy kis lépést. A junior mérkőzésen: Kapos­vári KK-Salgótarján 110-51 (32-11, 22-15, 19-8, 37-17). L.D.: Nagy B. (18/6), Mihalics (15), Király (14), Papp (13), Orosz (12), Tóth M. (11/3). A bajnokság állása 1. Szolnoki Olaj 12 11 1 1031-846 0.958 2. Albacomp 11 9 2 908-788 0.909 3. Atomerőmű SE 10 8 2 837-730 0.900 4. Körmend 11 8 3 950-857 0.864 5. Kecskeméti 11 8 3 849-803 0.864 6. ZTEKK 11 7 4 890-817 0.818 7. Szombathely 10 5 5 820-788 0.750 8. Pécs 10 4 ; 6 784-842 0.700 9. Szedeák 11 4 7 882-898 0.682 10. Kaposvári KK 11 4 7 873-910 0.682 11. Sopron 10 3 7 824-794 0.650 12. Nyíregyháza 10 3 7 852-899 0.650 13. Debrecen 11 1 10 823-1071 0.545 14. Salgótarján 11 - 11 844-1124 0.500 HIRSAV Az ászári teremben is remekeltek a somogyiak tájfutás Tatabánya közelé­ben, Ászáron rendeztek teremtájfutó-versenyt, ahol öt versenyszámban hirdet­tek győztest. A somogyiak közül Kovács Dávid (Taszár Honvéd SE) egy aranyat és két ezüstöt nyert. Klubtár­sa, Kovács Ferenc három­szor győzött és kétszer volt második. Böröcz Dorka (Honvéd utcai Tagiskola, Kaposvár) négy diadalt ara­tott, Böröcz Árpád (Honvéd | utcai Tagiskola, Kaposvár) | pedig két arany- és egy ezüstéremmel zárt. (kz) A bajomiak nyerték a Sugovica Kupát röplabda Kilenc csapat lé- | pett pályára Baján a Sugo­vica Kupa leány mini röp­labdatornán. A somogyi színeket képviselő, Nagy Zoltán által irányított Zim- | merei Schöner Nagybajomi [ DRC első számú csapata - szettveszteség nélkül - az első, a második számú együttese pedig az ötödik lett. A Sugovica Kupa leg­jobb játékosának a nagyba­jomi Kovács Bonitát válasz­tották meg. (fg) A Noszlopy lett a megyei bajnok röplabda Négy kaposvári középiskola csapata volt ér­dekelt a VI. korcsoportos megyei diákolimpiái fiú röplabdadöntőben. A mérkőzés-sorozatot a Biki Mária vezette Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szak- középiskola nyerte, meg­előzve a Munkácsy Mihály Gimnáziumot és a Táncsics Mihály Gimnáziumot, (fg) 1. Bayern München-St. Pauli 3-0 1 2. Hamburg-Leverkusen 2-4 2 3. Hoffenheim-NDrnberg 1-1 x 4. Kaiserslautern-Wolfsburg 0-0 x 5.1. EC Köln-Frankfurt 1-0 1 6. Dortmund-Bremen 2-0 1 7. Freiburg-Mönchengladbach 3-0 1 8. Mainz-Schalke 0-12 9. Aston Villa-West Bromwich 2-11 10. Everton-Wigan 0-0 x 11. Fulham-Sunderiand O-Ox 12. West Ham-M. City 1-3 2 13. Newcastle-Liverpool 3-11 Pluszmérkőzés: 14. Tottenham-Chelsea 1-1 x Piknikre hívták a magyar hódeszkásokat snowboard Harmadszor csatlakozik hazánk a világnapi rendezvényekhez Harmadik alkalommal kapcsoló­dik be Magyarország is a hódesz­kások világnapjába, a World Snowboard Day-be, amelynek idén a mátraszent- istváni Sípark lesz az itthoni központja. December 19-én, vasárnap negyven országban, mint­egy 70 ezer fiatal csúszik le egyszerre és nyitja meg szim­bolikusan a téli szezont. A World Snowboard Day az a nap, amikor a világ valamennyi or­szágában - beleértve hazánkat is - mindenki deszkát csatol a snowboard népszerűsítése ér­dekében, és kimegy a hegyol­dalba csúszni. Azokról sem fe­ledkeznek meg, akik csupán megnéznek egy snowboard fil­met, vagy csak együtt buliznak egyet a hódeszkásokkal. Az előzetese fel­mérésék szerint az idén negyven or­szág csatlakozik a nemzetközi felhí­váshoz. Összesen közel 70 ezer deszkás repeszt majd lefelé a hegyoldalakról egyszerre ezen a napon.- A rendezvényt egy snow­board piknikhez hasonlítanám - jegyezte meg Körösi Gergő, az eseménynek helyszínt adó Sípark vezetője. - Aki eljön, az a részvételével tesz hozzá a rendezvényhez. Egy profi desz­kás azzal segíthet, hogy tanítja a kezdőt, mi pedig ehhez költ­séget nem kímélve havat gyár­tunk. Ugyanakkor reméljük, az időjárás is mellénk áll majd. A lehetőségekhez képest a leg­jobb parkot szeretnénk kialakí­tani korlátokkal, boxokkal és ugratóval. A kifogástalan hangulathoz elengedhetetlen a zene, amely­ről profi D] fellépők gondoskod­nak. A Sípark hüttéje kültéri sütögetéssel és teával, valamint forralt borral teszi kellemessé az összejövetelt. A rendezvény­re a legjobb igazai hódeszká­sokat - többek között - Liptay Dávidot és Takács Balázst is várják a szervezők. Szezonnyitó a Mátrában december ímn, vasárnap, a hódeszkások világnapján a Ma­gyar Snowboard Szövetség és a a különböző támogató cégek jó­voltából a mátraszentistváni Sípark szervezi a snowboard pikniket. A rendezvényről nem hiányozhatnak a látványos be­mutatók, a különböző kategó­riájú és nehézségű versenyek sem. A helyszínen lesz ingyenes oktatás, valamint snowboard teszt is. A frissen épített pályán, a Saint Pista Funparkban össze­gyűlnek a hazai snowboard szerelmesei és a világ többi ré­szén élő összes hódeszkással együtt megnyitják a téli szezont. ■ Negyven or­szág hódesz­kásai csúsz­nak egyszerre. Fiíarszky Gábor mattolta a mezőnyt Húsz diák ült asztalhoz az iskolai téli sakkbajnokságon Vízváron. A sakkpartikban a 7. osztályos Fiíarszky Gábor diadalmaskodott, a negyedikes, szintén helybeli Sipos Szabolcs lett a második. A bronzérmen a heresznyei Késics Gergő és a vízvári Mihályevics Richárd osztozott

Next

/
Thumbnails
Contents