Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-13 / 289. szám

2010. DECEMBER 13., HÉTFŐ SPORT KIÜTÉSES GYŐZELMET ARATOTT A SEREGHATO SALGÓTARJÁN ELLEN A KAPOSVÁRI KK ►11. OLDAL JEGYZET FENYŐ GÁBOR Hajnali sms a szülőágyból Jó néhány olyan edzőt és szakembert ismerek, akik a szívükön viselik a tanít­ványaik sorsát. Lehetne sorolni a különböző törté­neteket, az alábbi eset azonban mégsem a hagyo­mányos kategóriába soro­landó. DECEMBER 8-ÁN, szerdán délután találkoztak újra egymással az SRSE Bakó- Sas Fitness versenyzői az edzőteremben. Az év utol­só tréning]'ét - amelyre e sorok írója is hivatalos volt - hangulatos kis ház­iünnepség zárta; a közelgő karácsony alkalmából megajándékozták egymást a versenyzők. Ekkor be­széltük meg a szülés előtt álló Bakó-Sas Médeával, hogy másnap délelőtt újra találkozunk a szokásos év­értékelő miatt. Pénteken hajnalban aztán - egészen pontosan 2 óra 6 perckor - a következő sms-t kap­tam: szia, GÁBOR! Nem tudunk találkozni, mert a szülő­szobában vagyok. Majd je­lentkezem a cikk miatt. Koszi: Médi. MÉG AZNAP DÉLUTÁN felhí­vott, hogy megszületett Bendegúz - aki 3130 grammal jött a világra, ke­reken 50 centi magas, s édesanyjával együtt jól van -, úgyhogy most be­szélhetünk... A cikk pedig - mint látják és olvashatják - annak rendje és módja szerint el is készült. Egy történet - és egy csupaszív edző -, amely újra meggyőzte e sorok íróját: igenis jól dön­tött, amikor (immár vagy két évtizede ennek) sport- újságírónak szegődött. Layton Viktória verhetetlen fitmesz Három országos bajnok, öt kupagyőztes, hat diákolimpiái aranyérmes 2010-ben is sikeres évet zárhat az SRSE Bakó-Sas Fitness csapata, amely három országos bajnokot, öt kupagyőztest és hat di­ákolimpiái aranyérmest ünnepelhetett. A nyolc­éves Layton Viktória mindhárom viadalon a dobogó tetejére állhatott.- Újabb sikeres esztendőt zár(hat) az SRSE Bakó-Sas Fitness csapata. A kaposvári reménységek 2010-ben féltu­catnyi versenyen mutatták meg magukat, s jó szokásuk­hoz híven mindegyikről ér­mekkel megpakolva térhettek haza.- A még tavasszal, áprilisban Budaörsön rendezett diákolim­piái döntő nyitotta a sort, ame­lyet hat arannyal és hét ezüsttel zártunk - kezdte Bakó-Sas Mé- dea vezetőedző. - Tamásovics Laura, Layton Viktória, Szrnka Vanessza, Rádli Rebeka, vala­mint Nagy Júlianna és Horváth Franciska a dobogó tetejére, míg Ferenczi Kinga, Layton Sandra, Wolf Luca, Pozsegovics Dóra, Halász Henrietté, továbbá Klikk Anna a második fokára léphetett fel, s ugyancsak ezüstérmet szerzett a Rádli Rebeka, Pozse­govics Dóra, Halász Henrietté, Szrnka Vanessza alkotta Bad Románcé nevű társulat is.- Júniusban ismét a somogyi megyeszékhely volt a (jó) há­zigazdája a Magyar Kupának, amely egyben válogató is volt a szlovák fővárosban első al kálómmal rendezett utánpót­lás fitnesz-világbajnokságra.- Már évek óta mi rendezhet­jük azt a rangos erőpróbát, s a reményeink szerint így lesz ez jövőre is. A Táncsics Mihály Gimnáziumban rendezett Ma­gyar Kupán Ferenczi Kingának, Tamásovics Laurának, Layton Viktóriának, nővérének, Layton Sandrának, továbbá Szrnka Egész évben sokat és keményen dolgoztak az SRSE Bakó-Sas Fitness csapatának a lelkes tagjai. A kiváló eredmények nem is maradtak el Vanesszának arany, Pozsego­vics Dórának és Halász Henriet­tének ezüst, Wolf Lucának, Rádli Rebekának, Vida Zórának és Horváth Dórának pedig bronz jutott. A csapatverseny­ben a Bad Románcé elnevezésű formáció (Rádli Rebeka, Pozse­govics Dóra, Halász Henrietté, Szrnka Vanessza) és az igen­csak hangzatos Banyák névre elkeresztelt együttes is (Jeges Jázmin, Horváth Dóra, Vida Zó- ra, Néber Natália, Győrffy Nao- mi, Kalocsai Kincső, Ferenczi Kinga, Tamásovics Laura, Her- nesz Júlia, Radóczki Rebeka) a második helyre volt jó.- A november végén Tiszaúj- városban rendezett országos bajnokságot - még annak elle­nére is, hogy sérülés tizedelte a csapatukat - hét medállal zárták.- Ferenczi Kinga, Vida Zóra és Layton Viktória nevét foglal­ták aranyba, míg Horváth Dóra, Layton Sandra, Wolf Luca, vala­mint Vidák Míra a második he­lyet szerezte meg.- A mindössze nyolcéves Lay­ton Viktória különösen jó évet tudhat maga mögött.- Nemes egyszerűséggel eb­ben az évben verhetetlennek bi­zonyult a hazai versenyeken. Mind a diákolimpián, mind a hazai rendezésű Magyar Ku­pán, mind pedig az országos bajnokságon a dobogó legmaga­sabb fokára állhatott fel.- Az SRSE Bakó-Sas Fitness két reménységét is pódiumra szólították a júliusban Po­zsonyban első alkalommal rendezett utánpótlás fitnesz- világbajnokságon.- A gyermekek mezőnyében Layton Viktória, a serdülők kö­zött pedig Szrnka Vanessza is a középmezőnyben végzett; előb­bi 28, míg utóbbi 30 induló kö­zül zárt egyaránt a 15. helyen.- A tervek szerint 2011-ben még több versenyen láthatjuk majd a kaposvári reménysége­ket, s többen is jó eséllyel pá­lyáznak a korosztályos Euró- pa-bajnoki részvételre.- A serdülőknél Szrnka Vanessza és Wolf Luca, a junio­roknál pedig Rádli Rebeka és Kiss Alexandra lehet esélyes. Nagy kérdés persze, hogy ad­digra milyen állapotban lesz­nek. Szrnka Vanessza ugyanis részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, Rádli Rebekának pedig - akit meg is kellett mű­teni - a térdkeresztszalagja sza­kadt el; a novemberi tisza- újvárosi országos bajnokságot ezért hagyták ki mindketten. Kiss Alexandrának a súlyára kell nagyon odafigyelnie, Wolf Luca pedig - miután az egész évet keményen végigdolgozta - nagyon kimerült a végére.- Most egy darabig nem segít­het a tanítványainak.- Megtaláltam az utódom a szintén 33 éves Takács Gabriel­la személyében. Október óta el­jár hozzánk az edzésekre, s ja­nuárban veszi majd át a mun­kát.- Nehéz súly nyomja a vállu- kat, hiszen a versenyeken az SRSE Bakó-Sas Fitness képvi­seli egyedül a somogyi színe­ket. Mennyire népszerű a klub?- Az Arany úti egykori Dó- zsa-edzőcsarnokban a három csoportunkban több mint fél- százan edzenek. Van egy cso­portunk a Sávház mögött lévő XL-Fittleszben is; összesen mintegy hetvenen lehetünk. Nincsenek létszámgondjaink, s akkor sem esnénk kétségbe, ha még ennél is többen len­nénk. Mindenkit szívesen és tárt karokkal várunk, akik kö­zelebbről is meg szeretnének ismerkedni ezzel az igazán nő­ies sporttal. Fenyő Gábor A házigazda kaposváriak mindegyik játékosa pályára került röplabda nb i/NŐK Felejthető játékkal is magabiztos győzelem - egy óráig sem tartott az egriek elleni találkozó A házigazda BITT egylete röpke egy óra alatt hozta a kötelező győzelmet BITT KAPOSVÁRI NŐI RC- AVE AGRIA RC EGER 3-0 (21, 21,16) Kaposvár, sportcsarnok, 100 néző. V.: Mezőffy, Prukner. BITT KAPOSVÁRI NŐ! RC: Pálfy (1), Balajcza (13), Rák (10), Pin­tér Zs. (-), Harmatit (8), Hor­váth P. (8). CSERE: Horváth Zs. (liberó), Szombathelyi (5), Kon­dor G. (3), Ihász D. (3), Győrbí- ró (1), Császár (-). edző: Ha­lász Márta. AVE AGRIA RC EGER: Hajdú (1), Izsók (8), Imreh (10), Dancs (1), Róth (6), Petrás (9). csere: Répánszki (liberó), Kolman (3). EDZŐ: Juhászné Tóth Mária. Sok hibával kezdett mindkét egylet, de nem kellett attól tar­tani, hogy elúszik a nyitójátsz­ma. A szett vége felé ugyan kétszer is egyenlítettek az egri­ek, a vezetést azonban egyet­len alkalommal sem tudták át­venni. Horváth Petra szorgo­san osztogatta a hálónál a „ta­karókat”, Rák Rebeka némi túlzással vizet fakasztott a pad­lóból, s Harmath Zsófia is időn­ként rendesen odapörkölt. A második felvonás elején aztán Balajcza Barbara tartott nyitóiskolát, s ezzel egyben meg is kezdte a pontgyártást. Ebben a játékrészben még na­gyobb is lehetett volna a kü­lönbség a két csapat között, ha a végén a házigazda BITT nem hozza fel az ellenfelét. A harmadik, utolsó játékrész eleje némi meglepetésre a ven­dégeké volt. Más kérdés, hogy utána már amolyan edzőmeccs jelleget öltött a találkozó... Harmath Zsófia mellett a csere­ként érkezett Ihász Dóra is gyorsan szórt két ászt a mihez tartás végett. Amúgy a kapos­vári együttes játékosai közül mindenki a pályára került - az első szett hajrájában Szombat- helyi Szandra, a másodikban Kondor Gabriella és a már előbb dicsért Ihász Dóra, a har­madikban pedig Győrbíró Ka­milla, valamint Császár Ale­xandra -, s szinte valamennyi­en fel is iratkoztak a pontszer­zők közé.- Ha a játékunk nem is volt tökéletes, a 3-0-ás kötelező győ­zelmet így is magabiztosan hoz­tuk. A találkozó egyik nagy po­zitívuma, hogy a csapat minden tagjának játéklehetőséget tud­tam adni - mondta az egy perc híján egy órán ár tartó mérkő­zés után a listavezető házigazda BITT Kaposvári Női RC mestere, az egykori sokszoros válogatott Halász Márta, m Fenyő Gábor Oda-vissza három-null A Munkácsy gimnázium csa­pata - amelyre a BITT Kapos­vári Női RC utánpótlása épül - nyerte a VI. korcsoportos megyei diákolimpiái leány röplabdadöntőt. A Simonné Kutas Zita vezette munkácsy- sok mindkét találkozón sima 3-0 arányban bizonyultak jobbnak a Táncsics gimnázi­um együttesénél.

Next

/
Thumbnails
Contents