Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-08 / 285. szám
13 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 8., SZERDA SZOLGÁLTATÁS PROGRAMAJÁNLÓ KAPOSFÜREDEN a művelődési házban 17 órakor Ikafalvi Farkas Béla Székely Bertalan-dOas festőművész kiállításának megnyitója. KAPOSVÁRON a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnáziumban 10 órakor Szabó Zoltán János festőművész kiállításának megnyitója. A Kossuth téren 16 órakor az Együd Művészeti Iskola betlehemes műsora, 17 órától pajtamuzsika a Református Templom Kórusával. Az Együd művelődési központban 16 órakor az Őszi Napfény Nyugdíjas Klub bálja. A Liszt Ferenc Zeneiskolában 18 órakor a vonós tanszak Mikulás-hangversenye. SIÓFOKON a Kálmán Imre Emlékházban az Adventi esték rendezvénysorozatban 17.30-kor „A halál tényei - avagy a tények halála: Széchenyi István utolsó húsvétja” címmel dr. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának előadása. Szemtanút keres a siófoki rendőrség Letörte a fénysorompó csapórúd- ját, majd elhajtott a helyszínről pénteken este fél tíz előtt néhány perccel Szántódon, a Móricz Zsigmond utcában egy ismeretlen autós. A siófoki rendőrkapitányság kéri, aki látta a balesetet, vagy az autóról, illetve sofőrjéről bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a kapitányságon, vagy a +36 84/519-150-es telefonon. Véradás December 10-én, pénteken 9-14 óráig, a MÁV az Országos Vörös- kereszttel közösen véradást szervez Kaposváron, a vasútállomás várótermében. A kaposvári véradás támogatója Kántor Sándor. ÜGYELETESEINK Bármilyen érdekes információval, hírrel hívja VAS ANDRÁS ügyeletes újságírónkat a 20/9689-444-es telefonszámon. Hirdetéssel kapcsolatban tárcsázza a 82/528-113-as telefonszámot. Az újság kézbesítésével és előfizetésével kapcsolatban munkanapokon a 06-82/528-120, vagy az ingyenes 06-80/200-434-es, hétvégén pedig a 06-20/428-9268-as telefonszámon érhetei minket. észrevettük Észrevett valami rendkívülit a környezetében? Fotózza meg, s ha érdekes, akkor közzétesszük. Vegye észre! Címünk: 7401 Pf.: 31. Email: sonline@sonline.hu Firkát 32; irkába. Az elemi okosságot az elemiben megtanulhatta volna a kaposvári Cseri-tető buszvárójának elrondítója. Kár a festékért, kár a gőzért POSTÁNKBÓL Észrevett valami rendkívülit a környezetében? írja le, s ha fontos vagy érdekes, akkor mi közzétesszük (vagy ha kell, utánajárunk). Címünk: 7401 Pf.: 31. E mail: sonline@sonline.hu Tömegközlekedés a 21. században Több éve a már jól bevált útvonalakon járnak a Koppány-völ- gye Kistérség településeinek vonat- és buszjáratai. Ezek az útvonalak tele vannak kátyúkkal, repedésekkel, emiatt nehezen járhatók. De azért mindent kibírnak, legalábbis majdnem mindent. Muszáj kibírniuk, hiszen más lehetőség nincsen. Javításukra valószínűleg nincs megfelelő anyagi keret, kerülő utak pedig nem nagyon vannak a környéken. Azonban nem csak ez az oka annak, hogy nehézkes a közlekedés a kistérségben. Legfőbb gond a járatok menetrendjében keresendő. Kevés járatot indítanak és azt is viszonylag ritkán. Egy-két településre ugyan van óránként is járat napközben a központból, Tabról, de a legtöbb településre délután, illetve este hat óra után már nem lehet eljutni, sem vonattal sem busszal Ez ugyanúgy igaz Kaposvár-Tab útvonalára is, ahol például délután 16.20-tól már nincs járat. Ha valakinek ez idő tájt sürgős dolga akadna, annak meg kell oldania valahogy az utazását más módon. Nagyon sokan panaszkodnak a sokáig tartó várakozási időre és a hosszúra nyúló utazási időre is. Vannak járatok, melyeken akár egy óránál többet is zötykölődnek az utasok, hogy eljuthassanak egyik helyről a másikra. Sokszor pedig több kilométert kell gyalogolniuk az embereknek, hogy egy megállóhoz eljuthassanak. Mindezt tetézi, hogy az utasok nem minden esetben érzik biztonságban magukat a tömegközlekedési eszközökön. Ritka a vidéki utakon a biztonságos, korszerű busz, a vonatokról pedig nem is beszélve. Nagy felelősséggel kellene bírnia minden sofőrnek, hiszen az ő kezükben van az utasok élete, biztonsága az alatt az idő alatt, míg a járaton tartózkodnak. Ezzel szemben akad olyan sofőr, akinek a vezetési stílusa kívánni valót hagy maga után... A rengeteg panasz ellenére ezekre a járatokra szükség lenne még a kisebb településeken is, de az utasok elvárnák az egyre dráguló jegyárakért cserébe a nyugodt, kényelmes, biztonságos, gyors közlekedést. NÉMETH NIKOLETT OLVASÓI ÜZENETEK Várjuk üzeneteiket a 20/968-9444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, hozzászólónak cikkünkhöz vagy feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, nyomják a mobilt! TÁNCSICS ALAPÍTVÁNY. Azt mondja Gyurcsány a Táncsics Alapítvány ülésén, hogy az elfajzott, aki más nézeteket vall, mint ő! Az alapítványba vajon hány az elfajzott? Felháborító szöveg! MÉLYREPÜLÉS. A Somogyi Hírlapban olvastam, hogy a fideszes országgyűlési képviselők elintézték Hende miniszternél, hogy a Gripenek nem hajtanak végre alacsony magasságban gyakorló repülést Kaposvár légterében. December 6-án nem tudtam eldönteni, hogy a négy Gripen a Mikulást kísérte, vagy alacsony magasságban hajtott végre gyakorlatot Úgy látszik, hogy a képviselőink csak mutogatni tudnak a szocikra, de ennél többre nem képesek. Sa MAGÁNNYUGDÍJ. Mágus! elég erős vagy, hogy tükörbe nézz és ne hazudj? A szocik menekítették ki a magánnyugdíjak 500 milliárdját, pedig nem kaptak a néptől kétharmadot hozzá! ejha * Valaki! Belekötsz, még a hajszínekbe is. Miért a szocik körében nem volt szőke cicababa? Akkor a vörösök nyúlták le a magánnyugdijasok 500 milliárdját * Már vártam, mikor ír a nagyon okos Julika. Megint ő kritizál mást pedig ő nem tudja jól! Ugyanis nem számítják be a szakiskolában eltöltött időt a 40 éves munkaviszonyba! Nem tudom, hol olvasta, jó lenne megtudni. Egy szomorú ötvenéves VISSZHANG. Szabó Máté ombudsman megállapításának (dec. 6., 8. old.) és működésének csupán az a szépséghibája, hogy 1/ nem mutat más megoldást 2./ csak a jogokat hangsúlyozza! Más: Mostoha munkapiac (dec. 6., 1. old.) A kétharmad pártja és a kormánya azon dolgozik, szülessen több gyermek. Más: a „szőkeciklonról” (dec. 6. 13. oldal) Valamit tudhat mit más nem. Mert a narancsAormány első regnálása idején is volt egy direkte neki kreált hivatala. Csak aztán önkritikát „gyakorolt” és lemondott kj NYUGDÍJEMELÉS. A nyugdijak emelése a jövő évre még csak az inflációt sem fedezi. Akkor miről beszélsz, tisztelt TT.?! ■EflgfflgaM F. SZARKA ÁGNES Még nincs döntés olvasónk SMS-ben kérdezte, hogy a szakiskola elvégzése beleszámít-e a nők esetében a nyugdíjra jogosító 40 éves munkaviszonyba? a kormány 2010. november 11-i ülésén elfogadta a 40 év keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonynyal rendelkező nők kedvezményes nyugdíjba vonulásáról szóló előterjesztést. Az erről, illetőleg az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot - sürgős tárgyalást kérve - 2010. november 19-én nyújtották be az Országgyűlés Elnökéhez. A beterjesztett törvényjavaslat T/1745. számon az Országgyűlés honlapján megtekinthető. A KERESŐ TEVÉKENYSÉGGEL járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyokat - a törvényjavaslat felhatalmazása alapján - a Kormány rendeletben határozza meg. Jelenleg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ennek a kormány-előterjesztésnek szakmai előkészítését végzi. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek a kedvezményes nyugdíjazásról részletes információt kizárólag a hivatkozott jogszabályok kihirdetése után - várhatóan december hónap végén - tudnak adni. amennyiben döntés születik, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság az ellátás igénybevételének feltételéről szóló hivatalos tájékoztatóját soron kívül a honlapján közzéteszi. TELEFONÁLJON Közérdekű kérdéseiket hétfőtől péntekig 12-14 óra között a 82/528-156-os telefonszámon feltehetik! Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő-kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ Művészeti szerkesztő: BÍRÓ PÉTER. A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája Hirdetésvezető: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Terjesztésvezető: BÁTORFI GÁBOR. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133. E-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés a kiadónál (telefon: 82/528-120. telefax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija 1 hőnapra 2295 Ft, negyed évre 6885 Ft, fél évre 13 770 Ft, egy évre 27 540 Ft Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem. Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az előfizetői péklányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem érzünk meg és nem küldünk visz- sza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditálf. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben Interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft., Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A topban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 0865-9125 MÉG EGY ENYHE NAP hömersewor + (tóti lemeze! . _ &ofok . .. Fonyód. <*- . io*c •/ 10 °C Tab >' *!'' 8 “C Csurgó 1m K?p0SVár • f*p 12 °c 1 *c / Nagyatád 9°C Készíttette: ' ■'■:***r~*J Baícs ®zones 'y|| jffSfe Somogy megyében ma reggel kodfoltos, napközben viszont változóan -1 °C f felhős, derengd idő lesz. Jelentős csapadék, eső nem hullik. Élénk dél- nyugati szél fúj A jellemző hőmérséklet reggelig 8, délután 11, reggel +81ek köré várható - . A legvalószínűbb folytatás: TtiNMHQQttoé csütörtökön délelőtt várhatóan erős lehűlés kezdődik, esővel, majd Duna _ 2-5 °C havazással viharos északnyugati széllel Tisza ‘ 2-4 °S Pénteken általában jelentős csapadék nélküli hideg, Balaton 2 °C szombat, vasárnap nagyon hideg idő, gyakori havazással Veíetioeí-tó 1 °C hétfőn, kedden napos, száraz Igen hideg idő, egész napos kemény 1 „j, (agy a legvalószínűbb. t* ' tf Orvosmeteorolőgia: erős melegfronti hatás várható. iiszb-io ou Közlekedés-meteorológia: őszi eső, az utakra hullott falevelekkel erő- Tengerek sen csúszóssá teszi az utakat! . . . Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő Blhione 15 C előrejelzés www.eumel.hu Costa Brava 14 °C