Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-07 / 284. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 7., KEDD SZOLGÁLTATÁS 13 PROGRAMAJÁNLÓ BALATONFÖLDVÁRON a közösségi házban 17 órakor „Amit eddig elhallgattak előled, de jogod van megtudni...” címmel Salyá- mossy Éva újságíró előadása. KAPOSVÁRON a Szivárvány Kultúrpalotában a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kaposvári csoportjának rendezvényén 17 órakor Koltay Gábor új filmje, A fehér vértanú című, Mindszenty József hercegprímás életéről szóló alkotás bemutatása. A Kossuth téren péntekig Peták vásár. A Megyeházán 18 órakor Stamler Imre Fejedelmi örökség Somogybán - Vashatalom és írásbeliség címmel tart előadást Sértettek jelentkezzenek! A megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata tájékoztatott: november 26-án az egyik barcsi szakközépiskola ifjúságvédelmi felelősének jelzése alapján nyomozás indult zaklatás vétsége és más bűncselekmények gyanúja miatt. Nyomozó csoportot állított föl a rendőrség, megkezdte a sértettek kihallgatását A feljelentésekben szereplő személy a belvárosban, illetve a középfokú oktatási intézmények környékén több 16-20 év közötti nőket zaklatott. A cselekménnyel gyanúsítható személyt elfogták. A 35 éves barcsi férfit négyrendbeli zaklatás . vétsége, kétrendbeli tettleges becsületsértés vétség gyanúja miatt hallgatta ki a rendőrség. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A Barcsi Rendőrkapitányság kéri azokat, akiknek sérelmére Barcson az utóbbi időben hasonló cselekményt követtek el, vagy ilyennek szemtanúi voltak, jelentkezzenek személyesen a Barcsi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán (7571 Barcs, Köztársaság utca 4.) Tir.VPT F'Ti.'Qí’IMlí U U l L £j 1 Ej ö Eí 1I* IV Bármilyen érdekes információval, hírrel hívja F. SZARKA ÁGNES ügyeletes újságírónkat a 20/9689-444-es telefonszámon. Hirdetéssel kapcsolatban tárcsázza a 82/528-113-as telefonszámot. Az újság kézbesítésével és előfizetésével kapcsolatban munkanapokon a 06-82/528-120, vagy az ingyenes 06-80/200-434-es, hétvégén pedig a 06-20/428-9268-as telefonszámon érhet el minket. A haza kis polgárai új zászlót érdemelnének POSTÁNKBÓL Észrevett valami rendkívülit a környezetében? írja le. s ha fontos vagy érdekes, akkor mi köz- zétesszük (vagy ha kell, utánajárunk). Címünk: 7401 Pf.: 31. E-mail: sonllne@sonline.hu Végleges megoldás nincs az esőzésre, csak remény Nagyon sok gondot okoznak az eltömődött árokrendszerek a Koppány-völgye Kistérség lakóinak és a kistérségen átutazóknak. Sok településen, az utak mentén az évek során eltűntek az árkok, legtöbbjük elgazosodott, sártól, földtől eltömődött. Azonban a hirtelen és egyre sűrűbben jövő esőzések miatt az árkok hamar megtelnek vízzel Mivel a térség területének nagy részén nincs biztosítva megfelelő vízelvezető rendszer, így az árkokból kiömlő sártenger nagyon sokszor veszélyezteti a biztonságos közlekedést. Olykor életveszélyessé is válhat egy- egy nagyobb útátfolyás, főleg ha az a télies időjárásban ráfagy. Sok helyütt ilyenkor a tűzoltók és a katasztrófavédelem emberei próbálnak segítséget nyújtani De valójában hosszabbtáv- ra, állandó jelleggel ez nem tűnik túl jó megoldásnak. Jól kiépített, ellenőrzés és gondozás alatt tartott árokrendszerekre lenne szüksége a térség nek, ám az árkok kikaparásához, állandó gondozásához bizonyára rengeteg pénzre lenne szüksége a kistérségnek. Továbbá problémát jelent, hogy nagyon sok árok magánházak, ingatlanok közvetlen környezetében van, ezért valószínű, hogy az árkolásba nem minden tulajdonos egyezne bele. Végleges megoldás tehát még nem született Továbbra is maradnak az ideiglenes megoldások, vagy a kerülő utak. NÉMETH NIKOLETT, TAS OLVASÓI ÜZENETEK Várjuk üzeneteiket a 20/968 9444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, hozzászólának cikkünkhöz vagy feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, nyomják a mobilt! TÉL Minek van? Miért esik a hó vagy az ónos eső? Gratulálni lehet a Közút és a KVG vezetőinek. Olyan büszkén mutogatták jó időben a gépeket, a sót és a dolgozókat! FELKÉSZÜLTEK Gratula a Közútkezelőnek! Felkészültek a télre! Javaslom, menjenek át a sógorokhoz szakmai tanácsért! TT ZÖLD FENYŐ. Midőn Jézuska felcseperedett, rossz emberek elől menekülni kényszerült midőn ballagott, a lombos erdő mélyén megpihent, így szólt az egyik fa Jézuskához: mi bizony elbújtathatnánk, ha mindig zöldek maradnánk, így Jézus kénytelen volt továbbmenni, míg egy tűlevelű erdő mélyén kellett megpihennie. így szólt az egyik fa: mi bizony elbújtathatunk, ha mindig zöldek maradunk. Jézus megígérte: zöldek fogtok maradni, ha el tudtok bujtatni. így maradt örökre zöld fenyőfája Jézuskának. írta: Kovács Imre NYUGDÍJKORHATÁR. A nők korábbi nyugdíjazása néhány száz (MSZOSZ szerint), esetleg néhány ezer főt jelent Ezt sem kormányotok állja, hanem a járulékemeléssel megsarcoltak - munkavállalók és egyéni vállalkozók. Más bőrére könnyű nagyot- mondva ígérni! Laci bácsi ROKKANTNYUGDÍJASOK. A szavazatotok kellett, ígértek mindent érte. Azóta a Fidesz nem tekint titeket embernek, csak tehernek! Nem hiszem el, hogy csalók vagytok, emelés nektek is jár! Laci bácsi NÉVTELEN! Tájékozatlan uszító! A rokkantaknak is lesz nyugdíjemelés. Hatvanévesen próbáljon meg munkát találni! Nem hiszem, hogy sikerül. Ossza be a 29 500 forintot! Két éve ennyit kapok. Egy ötven százalékos „rokkant" VÉGKIELÉGÍTÉS. Ejha! Lázár önként visszaadná a végkielégítését, miután 98 százalékot amúgy is adóznia kellene. Ezt nevezed önkéntességnek? Gyurcsány és Bajnai egyből a rászorulóknak adta, ezért nincs miről nyilatkozniuk. A CSERE. Megkímélt állapotban lévő fehér A4-es lapomat hasonló típusú Audira cserélném. (Ez jó vicc volt! - A szerk.) FELÜGYELETI JOG. Javasolnám, hozzanak olyan törvényt, hogy egyenlő felügyeleti jogot kapjanak az apák az anyákkal, ha gyerekük születik, mert számottevő azon anyák száma, akik hajléktalanná, beteggé teszik az apákat, kizárják minden létező bosszújukkal a gyermekük életéből. Sok esetben az apánál sokkal jobb helye lenne a kisgyermeknek! MUNKAÜGYI KÖZPONT. A kaposvári munkaügyi központ portása milyen jogon sértegeti az álláskeresőket és mi köze van ahhoz, hogy a munkanélküli miről akar beszélni az ügyintézőjével. Egyáltalán nem való a hivatalba, főleg nyugdíjasként Más örömmel ellátná ezt a munkát A portás úrnak javaslok egy illemtanfolyamot Álláskereső SEGÍTÜNK... ] F. SZARKA ÁGNES Tisztességtelen kereskedelem több olvasónk is szerkesztőségünkhöz fordult a Gyógyszerpont Gyógyszer- tár törzsvásárlói kártya- rendszerével kapcsolatban. Elmondták: a kártyán a vásárlások összegének néhány százalékát jóváírták, amit a következő alkalommal be lehetett váltani. Arról, hogy ez az akció egyszer véget ér, senki nem informálta őket. Egyik olvasónk a lejárat - november 15. - után néhány nappal járt a gyógyszertárban, ahol közölték vele, hogy az akciónak vége, ki van írva az ajtóra, és már nincs lehetőség a kártyán szereplő összeg levásárlására. jogszerű a gyógyszertár eljárása? - kérdezte. farkas Nóra a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának hatósági és jogi osztályvezetője válaszolt: a kártya bevezetésével a gyógyszertár arra késztette a fogyasztót, hogy náluk vásároljon, mert bizonyos kedvezményt kap. Ha nem adtak kellő tájékoztatást a lejáratról, ha elhallgatták az információt, akkor azt a látszatot keltették, hogy bármeddig megkaphatják a vásárlók a kedvezményt. Ha kellő tájékoztatás nélkül mégis megszűnt az akció, akkor beleütköztek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény előírásaiba. Amennyiben hatóságunk írásbeli közérdekű bejelentést kap az esettel kapcsolatban, akkor a minden részletre kiterjedő vizsgálatot le fogjuk folytatni. Közérdekű kérdéseiket hétfőtől péntekig 12-14 óra között a 82/528-156-os telefonszámon feltehetik! Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő-kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ Művészeti szerkesztő: BÍRÓ PÉTER. A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Hirdetésvezető: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Terjesztésvezető: BÁTORFI GÁBOR. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133. E-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés a kiadónál (telefon: 82/528-120, telefax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: 1 hónapra 2295 Ft negyed évre 6885 Ft, fél évre 13 770 Ft, egy évre 27 540 Ft Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem. Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk visz- sza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSTien, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft., Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 0865-9125 SZEPSEGVERSENY SOWUNEM Szedte Viktória A ROVAT TÁMOGATÓI: Kattintson a Sonline-ra, és szavazzon a Sonlány-ra www.sonline.hu AMAZON SZÉPSÉGSZALON Kaposvár, Berzsenyi u. 2/a. GOLD SZÉPSÉGSZALON Kaposvár, 48-as Ifj. utca 34. Középső Iph. kaputel.: 20. UCI KOZMETIKA Kaposvár, Fő utca 12.11/30. Anker Ház MINI STÚDIÓ Kaposvár, Zárda utca 31. TATTOO & KOZMETIKA Kaposvár, Petőfi u. 13. SZERÁJ SZÉPSÉGSZALON Kaposvár, Ezredév u. 11. (éjszakai orvosi ügyelet mellett) 2009. JÚNIUS KÖZÖNSÉGDÍJASA SZENTE VIKTÓRIA ▲ TOVÁBBI KÉT ENYHE NAP nómetsíklel + desteHitei Fonyód. 8"C Tab 4 x •*** rsuraó Kaposvár - • :;üsurgo *u»c 4t Nagyatád 4 C Készíttette: * 8a-cs $ zenes Somogy megyében ma reggel ködtoltos. délelőtt még erősen, délután 1 °C / már vékonyabban felhős, sőt foltokban, néha derengő idő lesz Szá- ” mottevő eső nem esés. A napközben élénk, olykor erős délnyugati szél N"^ az esb órákra gyengülni kezd. A jellemző hőmérséklet kedd reggelig utThőmAreAkiAt északon +4, délután +9 szerdán reggel +8 fok köré várható. A legvalószínűbb lolytatás: Duna 2-5 °C szerdán borongós. enyhe idő várható, időnként esővel Tisza 2-4 "C Csütörtökön előreláthatólag erős lehűlés kezdődik, havazással viha- Balaton 2 °C ros északnyugati széllel Velencei-tő 1 “C Orvosmeteorolégia: melegfronti hatás várható. p ^ ^ „q Közlekedés-meteorológia: már igen sokat rövidültek a nappalok. So- kan, sokszor sötétben közlekedünk. Ha a ruházatunk is sötét szélű, Tritza-to 4 C nagyon nehéz észrevenni bennünket az úttesten áthaladva, illetve az Tengerek utak szelén gyalogolva. Célszerű világosabb felsó ruházatot viselni . , , Az előreielzés bizonytalansága: „KICSI . ,eor Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő Bibione előrejelzés: www.euniet.hu Costa Brava 14 °C