Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-05 / 257. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. NOVEMBER 5., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP 5 cigányok ideje Rendet követelnének az újtelepen a lengyeltóti vezetők, szerintük a kisebbség nem lehet egyenlőbb másoknál, de erőből sem lehet egyről a kettőre jutni a gondok kezelésében TABUK NÉLKÜLI A ROMAKÉRDÉS Miben más a cigánykérdés Lengyeltótiban, mint némely más helyen? Egy dologban biztosan: nyíltan beszélnek róla. Füleki Tímea Istállónak csak nagy jóindulattal nevezhető tákolmány az egyik, a sárba lógva száradó ruhák a másik udvaron. Odébb hanyagul öltöztetett, maszatos arcú lurkó dacol a szokatlanul hideg októberrel, anyja behívja a viskóba, ahol nem feltétlenül van melegebb. A következő portát felveri a gaz, legalább nem lesz sáros a cipő. Üdítő kivétel persze akad: őket arról ismerni meg, hogy kiteszik a kukát a járat érkezésének napján. A többségéről viszont nem lehet tudni, hol köt ki a szemete, bár aki a temető környékén pár hete körülnézett, annak volt valami sejtése. Ez az a városrész, ahol a hétköznap délelőtt ellenére szinte mindenhol láttunk valakit az udvarokon. Alig egy utcával tovább nyoma sincs életnek. „Ez a ház eladó” - ilyesmi őrzi csak az emberi kéz nyomát, na meg a lenyírt fű, az udvart - úgy tűnik - a távoliét ellenére is rendben tartják. Ahonnan nem mentek el, ott paprikát is raknak a kertbe, s elgereblyézik a virágágyást. Ez nem romák lakta rész, de úgy tűnik, már másoké sem.- Újtelepnek nevezték el annak idején, az volt a terv, hogy majd errefelé terjeszkedik a város - így Zsombok Lajos, Lengyeltóti polgármestere. A városé, mely legutóbb a temetőben legelésző lovakról, no meg hátrahagyott ürülékükről szóló lakossági panasz nyomán volt címlapon. Akkor ajánlotta fel a városvezető: az alpolgármesterrel együtt megmutatja, mik is az évtizedes gondok a temető környékén, ahol a cigányok laknak.- A hatvanas évek végén kölA kisváros leendő öntudatos polgárai. Lengyeltótiban is alapvető kérdés, hogy felzárkóztassák a hátrányos helyzetű gyerekeket zitív diszkrimináció nem azt jelenti, hogy minden felelősség alól mentesítek. Az elmúlt időszak negatív hozadéka, hogy az egyenlő bánásmódból „egyenlőbb bánásmód” lett. A kiskölyök nem tehet róla, hogy hova született, s mi az iskolában mindent megteszünk azért, hogy legyen mit ennie és minél többet lefaragjunk a hátrányaiból. A felnőttet viszont felelősség terheli tetteiért - szögezte le a polgármester.- A temető csendjének megkövetelése, a kegyeleti dolgok szem előtt tartása nem etnikai hovatartozás kérdése - veszi át a szót Dankó József alpolgármester. A másik végletet, mint ugyancsak járhatatlan utat így példázza: - Ha sarokba szorítunk egy macskát, annak mi lesz a vége? Nekemugrik, végigkarmol és elszalad. Nem ez az egyike a mintaadás, melynek alapja persze, hogy megértjük: nem követheti a többségi normákat, szokásokat, aki nem azok közt szocializálódott. Mindenki tanulja valahol, hogy az evés előtt kezet kell mosni, s persze a kaput is az csukja be nagyobb eséllyel maga után, aki olyan helyen nőtt fel, ahol volt kerítés, azaz volt mit becsukni.- Amikor az iskolában felújítottuk a mosdókat, vécéket, attól fogva egy gyerek sem érzett hajlamot arra, hogy tovább rongáljon - példázza az exigazgató. Elmondta: a tóti temető környékén is ez fog történni, úgy követelik meg a rendet, hogy az természetessé váljon. A másik kulcstényező szerinte az odafigyelés.- A szociológia atyjának tartott Durkheim mondta, hogy mindig az integráló erőt kell keresni. Ha az integráló erő, hogy valamit naponta számon kérnek rajtam, akkor azt kell megtenni - a polgármester úgy gondolja, a településőrökkel és a család- gondozóval együttműködve tudják megvalósítani, hogy nap mint nap legyen, aki kijár a romák lakta részre. Ez egyébként nem példanélküli Tótiban, régebben volt olyan szociális munkatárs, aki ezt tette, odafigyelésének köszönhetően többen gazdálkodni kezdtek elhanyagolt kertjeikben. S ha az ember erre hallja is a reakciókat, melyek azt róják fel, hogy az adófizetők pénzéből kell munkaerőt felvenni vagy konténereket rendelni a szemétnek, azon nem lepődhetünk meg a részletezett ellenérzések miatt. A lengyeltóti vezetők szerint viszont a település saját, jól felfogott érdeke, hogy a többségi normákhoz való alkalmazkodás tanulásában és elfogadásában segítse azokat, akik ma még úgy gondolják: lehet napról napra fényszóró vagy gyerekülés nélkül autózni, hisz egy-két nap közérdekű munkával letudható. Zsombok Lajos polgármester: nem szeretnélek munkaidőben a talicskában fekve látni! Munka és tanulás - Móring szerint nincs más út ÍGY JÓ LESZ LAJOS BÁ'? - Való- színűleg, amikor azt a betűt kanyarította elsős írásfüzetébe, akkor is ezzel a hanglejtéssel kérdezte Zsombok Lajost a ma már harminchoz közeli férfi. Hiába, kell a tekintély, akit elfogadnak, de nincs minden hátrányos helyzetű embernek akkora szerencséje, hogy ott áll mellette egykori tanítója, aki mellesleg polgármester. A helyszín viszont most nem a katedra, hanem a tóti temető. Vagy féltucatnyi közmunkás rakja a tűzre a gallyakat, s gyűjti a szemetet.- közmunkán mindig az az első, hogy a saját környékükön rendet raknak -igya polgár- mester. Mindenszentek előtt adott volt a helyszín, no meg a múltkori panaszok nyomán a lovak temetőben díszelgő ürülékéről megjelent cikk megtette a hatását Gőzerővel dolgozott ottjártunkkor a temető rendjéért felelős vállalkozó is. Mindennapi kenyér. A közmunkások elsőként mindig a saját környékükön tesznek rendet- A MAGYAROK KÖZT IS VAN ám házsártos - ezt már kérdésünkre mondja az egyik munkás, amikor tudakoljuk: miért hírlik, hogy koszosabb a romák , lakta településrész? - Dolgoztunk már lenn is olyan helyen, hogy azt mondtuk a rendetlenségre: húha! Azért dobálják ám el a szemetet, mert sokan nem fizetik a szemétdíjat A kukáskocsi nem jön be, de más lenne ám, ha ez itt aszfaltos lenne - mutat a temető előtti útszakaszra, mint a romák lakta rész egyetlen földesútjára a férfi.- megígérem, hogy kijövök holnap is - búcsúzkodik Zsombok Lajos, miközben nyugtázzuk valami elkezdődött Hogy a siker átmeneti vagy tartós lesz, még rejtély. A polgármester mindenesetre távozóban még szól a közmunkások egyikének - Aztán legközelebb nem szeretnélek ám munkaidőben a talicskában fekve látni! AZOK A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK, melyeknek egy része már életbe lépett, nem a cigányok ellen szólnak - szögezte le Móring József Attila, a Lengyeltótit is felölelő térség országgyűlési képviselője. - A törvényhozásnak meg kell szüntetnie az abból adódó feszültségeket, hogy egyesek berendezkedtek arra: munka, teljesítmény nélkül csak a segélyekből, csak a gyerekek utáni pénzből éljenek, amit nem is a gyerekekre költenek. Ennek véget kell vetni. A szociális segélyt sem fogja megkapni, aki nem hajlandó vállalni legalább négy óra munkát, akinek Móring József Attila: a jogszabályok a cigányokért születtek rendezetlen a portája, nincs megművelve a kertje -igya honatya, aki szerint a változtatás nagyon nehéz lesz, sőt bizonyos esetekben újabb konfliktusokat szülhet. - Ha viszont nem indulunk el ezen az úton, akkor semmi esély a gondok kezelésére. Nagyon régóta mondjuk, két megoldása van közép- illetve hosszútávon a problémának, mégpedig a tanulás és a munka. NINCS MÁS LEHETŐSÉG - nyomatékosította Móring József Attila. A képviselő úgy fogalmazott: vannak normák, melyeket mindenkinek be kell tartani származástól és kultúrától függetlenül, ha azt mondja, hogy Magyarországon akar élni. töztették ide a templom alatt lakó három roma családot, akik aztán belakták a területet, sokasodtak - emlékezett vissza a városvezető, aki elmondta: közben az újtelep virágzó jövőjének reményében még vagy kétszáz telket jelölt ki az önkormányzat, melyeket aztán mégsem tudtak értékesíteni többé. Elköltöztek még azok is, akik építkeztek ugyan, de úgy érezték: lehetetlenné vált az életük az egészen más kultúrát képviselő romák között. Házaikat eladni persze nem tudják. - Ki venne itt házat? - zárja rövidre a polgármester. - Az örök problémák: szétdobálják a szemetet, elfoglalnak olyan területeket, amelyik nem az övék, építési engedély nélkül építenek nem lakás céljára szolgáló építményeket. Legutóbb épp kecskéket láttunk a temetőben legelni. agresszivitást előcsaló hozzáállás a megoldás a romákkal szemben sem. A közhangulatnak nem arról kell szólnia, hogy „Majd mi megmutatjuk!” Kemény szankciókkal valószínűleg nem leszünk semmivel előrébb. Viszont mindennek van határa. Amikor a jószándékom ellenére belémrúgnak, akkor ne tessék elvárni, hogy nem lépek - fogalmaz az alpolgármester.- Angéla Merkel mondta ki első európai politikusként a napokban, hogy a multikulturaliz- mus megbukott. A többségi normákhoz tehát mindenkinek alkalmazkodnia kell, minden állampolgárra ugyanazok a törvények vonatkoznak - mutatott rá Zsombok Lajos. Lengyeltóti vezetői szerint egyébként a megoldásnak - ha úgy tetszik, az integrációnak - két módja van, ezek Zsombok Lajos a kistérség összes intézményét magában foglaló tóti iskola főigazgatójaként vitte eddig sikerre á hátrányos helyzetű gyerekek integrációját. A gondokat tehát jól ismeri, s vannak tapasztalatok, melyekből építkezni lehet, ugyanakkor leszögezi: ha valaki, akkor 32 éves tóti pedagógusi múlttal ő az, aki nem foghatja az iskolára a kudarcokat, hiszen a felnőtt tóti romák egy részét ő is tanította. Abban viszont biztos, a problémákat nem elkendőzni kell, hanem őszintén beszélni róla. De van még, amihez a települési vezető szerint kétség nem fér: a szélsőségek egyik irányban sem elfogadhatók.- A cigányság túltámogatott- sága mítosszá vált, és óriási ellenállást váltott ki a társadalomban - így Zsombok Lajos. - A po■ A nem romák elköltöztek, mert úgy érezték: lehetetlenné vált az életük. ■ A cigányság túltá- mogatottsága mítosszá vált. Ha az integráló erő az, hogy számonkér- nek valamit, akkor azt kell megtenni.