Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-27 / 276. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. NOVEMBER 27., SZOMBAT 4 Az örökölt vallást nem lehet megtagadni a hitközség lelke A Kádár-rendszer agyonhallgató taktikája is hibás az abszurd megnyilvánulásokért Lipkovits Tibor MÁR GYEREKKÉNT komoly megpróbáltatásokat kellett átélnie, ugyanis szülei korán elváltak, s a szegedi nagyszü­lők vették magukhoz, akik internátusba adták. A to­vábbtanuláson már nem na­gyon kellett törnie a fejét: a zsidótörvények igencsak le­szabályozták terveit Melye­ket aztán még inkább keresz­tülhúzott, hogy behívták Máé­ra munkaszolgálatosnak, ahonnét aztán Borba került A Rhone-tábor lakója lett, a vasútépítőkhöz osztották be, ahol a német őrök többé-ke- vésbé normálisan bántak a rabokkal, például vasárnap délutánonként csak ritkán kellett dolgozniuk. Néhány ilyen szabad órának köszön­hette, hogy személyesen talál­kozott Radnóti Miklóssal amikor a szovjet csapatok el­érték a bolgár határt, a tragi­kus sorsú költővel ellentét­ben a második hazaindított transzportba osztották be, en­nek köszönhette, hogy végül túlélte a borzalmakat A há­ború után a színiakadémiá­ra jelentkezett, ám amikor itt is gúnyolódások és sértegeté­sek céltáblája lett vallása mi­att, feladta álmait, hogy ren­dező legyen. Egy cionista ifjú­sági szervezet munkatársa­ként került Kaposvárra 21 esztendősen 1947-ben, s a szerelem a somogyi megye- székhelyen marasztalta. A Zöldértnél kezdett dolgozni, volt bérszámfejtő, sofőr, beru­házási előadó, csoport-, végül osztályvezető. S közben folya­matosan a helyi gyülekeze­tért dolgozott: alelnöke, el­nökhelyettese, majd 96-tól tíz évig elnöke volt a zsidó hit­községnek, egyben a Mazsi- hisz tagja is. Betegsége miatt mondott le négy esztendeje, s azóta legnagyobb szenvedé­lye, a fotózás háttérbe szo­rult Pedig 13 évesen vett elő­ször gépet a kezébe, 52 éve alapító tagja volt a Somogy Fotóklubnak, több mint 60 kiállításon jelentek meg ké­pei, melyek közül az Erdőben több díjat is kiérdemelt Ám a digitális technika eluralko­dása óta csak szurkoló. Lipkovits Tibor legféltettebb kincsei a Radnóti-kötetek. A költővel is találkozott a lágerben A hanukai menóra már kikészít­ve, mellette vallási könyvek, s né­hány kötet az egyik kedvenc köl­tőtől, Radnótitól. Vas András- Emlékszik még rá?- Minden rezdülésére - felelte Lipkovits Tibor -, noha csak néhány perc­re találkoztunk a Berlin lágerben.- Tudták, hogy ott raboskodik?- Én csak annyit, hogy ott egy magyar költő. Az egykori egyetemisták viszont is­merték. Ők javasolták, keressük meg, biztosan van néhány szép verse, amivel erőt adhat Aztán egyszer átmentünk a körletébe.- Mit olvasott fel?- Sajnos semmit. Nagyon rossz bőrben volt, s teljes letargiában. Nem mert felol­vasni, félt, hogy az őrök lázadásnak ve­szik. Ami egyet jelentett volna a halálos ítélettel, s senki sem akart kockáztatni.- Hitték, hogy hazakerülnek?- Reménykedtünk. Az életösztön tar­tott életben. Hajszálon múlt minden.- És hogy melyik transzportba kerül­nek.- Mindenki az elsőbe akart...- ...amelyben 250-en élték túl az utat a háromezerből...- Az vezérelte az embereket hogy haza­juthatnak. Radnóti is ezért cserélte át ma­gát... Mi szerencsésebbek voltunk.- Hazakerült, túlélte a holokausztot. A társai közül sokan szinte azonnal to­vább is álltak Izraelbe.- Nekem eszembe sem jutott, remél­tem, többet nem fordulhat elő ilyen ször­nyűség. Aztán... Bekerültem a színiaka- démiára munkás színjátszónak, ugyanis rendező szerettem volna lenni, ám óriási megdöbbenésemre komoly inzultusokba keveredtem. Ott is hagytam az egészet- De itthon maradt.- A családom túlélői közül senki sem akart kivándorolni. Azért motoszkált bennem a gondolat, beléptem egy cionis­ta ifjúsági szervezetbe, s vidékre kellett járnom felmérni, a visszatérők közül mennyien akarnak Izraelbe menni. így kerültem Kaposvárra.- És Somogybán ragadt.- Megismertem a feleségemet, s a csa­ládja a régi életüket akarták folytatni.- Lehetett?- Többé-kevésbé. A házukban ugyan szovjet telefonközpont működött - jellem­ző, előtte nyilas ház volt... -, de a Fő utcai boltjukat újra tudták indítani. Amikor be­nősültem, itt kezdtem én is dolgozni.- Nem sokáig...- Negyvenhétben látszott, hamar vége lesz a maszekvilágnak. Ellehetetlenítet­tek mindenkit, egyszerűen nem adtak árut Nekem is váltanom kellett, elmen­tem a Lévai-szervizbe, ugyanis sofőr sze­rettem volna lenni. Csak éppen nem kap­tam állást, rossz volt a káderlapom.- Holokauszt-túlélőként?!- Az számított, egy egykori kereskedő veje vagyok... Még sofőr sem lehettem. Vissza is mentem Pestre, s nagy nehezen elhelyezkedtem a nagyvásártelepen.- A Zöldértnél.- Még Gyümértnek hívták. Vidékre kel­lett árut hordanom. Ez volt a szerencsém.- Hogy kétszáz kilométerre került?- Éppen Győrben jártam, amikor a ve­zérigazgatónak lerobbant a környéken a kocsija. Nekem kellett visszavinnem Pest­re, s megígérte, visszasegít Kaposvárra.- Egy szavahihető káder!- Ügy-ahogy. Amikor megkerestem, ki­derült, elfelejtette az egészet. Azért adott egy papírt, hogy vegyenek át.- Na, ugye!- Az itteni telepen nem is volt kocsi! Egyetlen bérszámfejtői állás akadt.- Elvállalta?- Megígértem, megtanulom.- Elhitték?- A cégnél maradtam 38 évig.- Konfliktus, mint a színiakadémián?- Ha szóba került valami ilyesmi téma, inkább elhallgattunk.- Ezek szerint nem volt könnyű zsidó­nak lenni...- Rákosi alatt borzalmas volt. Sztálin nyíltan utálta a zsidókat, s a hazai vezetés persze ezt is átvette tőle.- Pedig ők is...- Ez volt a furcsa. Csak az illegális moz­galomból érkezőknek hagytak békét.- És Kádár alatt?- Szőnyeg alá söpörték a témát Ha ne­gatív felhanggal mégis előkerült, szól­tunk, ez az idő elmúlt.- És az elmúlt húsz év?- Nem gondoltam volna, hogy ezt hoz­za a rendszerváltás.- Talán az volt a baj, hogy előtte agyon­hallgatták a dolgot.- Bizonyosan. De hogy ide jutunk...- Kipa Károlyi gróf fejére? Esterházy, mint zsidó író?- Abszurd... Pedig 89-ben úgy hittük, végre nyugodtan járhatunk templomba.- Előtte?- Figyeltek. S klerikálisnak tartottak...- Ez sem kevésbé abszurd!- A főnökeim mindig a munkám alap­ján ítéltek. Persze szóltak, az előmenete­lem szempontjából rossz pont, hogy hívő vagyok. De a helyi zsidóság 90 százalékát megölték, nem tehetem meg, hogy nem segítek a megmaradtaknak. A vallásom ugyanis örököltem, nem választottam...- Túdomásul vették?- Egyszer hívtak a pártba.- Hogyan vágta ki magát?- Mondtam, nem jó a taggyűlés péntek esti időpontja...- Jó vicc! Ma mennyien járnak?- Van, hogy 20-25-en is összejövünk, máskor sokkal kevesebben vagyunk.- Újak is csatlakoznak?- Sőt, olyanok is, akik nem zsidók, csak szimpatizálnak a vallásunkkal. Pe­dig nem könnyű megfelelni az előírások­nak, Kaposváron például csak egy család tartja a kóser étkezést.. Ettől persze az ember még zsidó marad. Magyar zsidó, mert a kettő elválaszthatatlan.- Vannak, akik szerint a kettő kizárja egymást...- Apám állampolgárságát még 1942- ben is igazolták, ugyanis egy 18. századi összeírásból kiderül, szépapám mészáros volt Észak-Magyarországon: a családom már 300 éve bizonyosan itt él. A vallásom alapjai pedig több mint háromezer éve­sek. S mindkettőhöz ragaszkodom... Csődveszélybe került a Fehér Gyűrű áldozatvédő szervezet bajbajutottak Minden eddiginél kisebb támogatást kap az egyesület, munkájukra azonban nagy szükség van (Folytatás az 1. oldalról) A siófoki szezonális irodát a mi­nap bezáró Fügedi László egye­sületi elnök összegzése szerint idén kevesebb áldozatnak kellett segíteniük. - Két eset lehetsé­ges; kevesebb volt a turista vagy több a rendőr a közterületen, de egyszerre mindkettő is igaz le­het - így a civil áldozatvédelmi szervezet vezetője. - Míg egy éve közel 200, most 93 személynek adtunk pénzbeli segítséget, ösz- szesen 1,6 millió forintértékben. A vörösiszap-katasztrófa áldoza­tainak egy támogató révén 7,5 millió forintot adtunk át kész­pénzben. Fügedi László arról is beszélt: abban reménykedtek, hogy vég­re több támogatást kapnak az elmúlt évekhez képest, ám a napokban kiderült, hogy a bel­ügyi tárca minden korábbinál kisebb összegre, 5,6 millió fo­rintra tartja érdemesnek a Fe­hér Gyűrűt. - Öt éves és három szezonális irodát tartunk fenn az országban és a segélyfizetés­sel együtt harmincmillió forint­ra rúg az éves költségvetésünk. Ez annyit jelent, hogy 25 milliót vagy össze tudunk „koldulni", vagy nem. Állandóan a csőd rémképe lebeg a fejünk felett. Hatalmas segítséget nyújt pél­dául Siófok önkormányzata, mely évről-évre hárommillió fo­rinttal támogat bennünket. Nyaralás közben könnyebb a dolga a tolvajnak, fontos a segítségnyújtás A SIÓFOKI IRODA FORGALMA Év Ügyfelek száma Készpénzzel támogatottak Kifizetett összeg 2009 276 192 2,1 millió Ft 2010 197 I 93 1,6 millió Ft Az egyesületi elnök úgy véli: súlyos hiányossága az áldozat­védelmi törvénynek, hogy az uniós kerethatározat ellenére sem vesz tudomást a civil áldo­zatvédőkről. - Emiatt folyama­tosak az utóbbi időben az anya­gi nehézségeink - folytatta Fügedi László. - Két egymást követő évben sem tudtuk ki­nyitni a balatonfüredi irodát, egész évben működő egysége­ket kellett bezárni, de aztán több vállalkozást is sikerült tá­mogatónknak megnyerni. Azt szerettük volna viszontlátni a hazai törvényben, hogy lehető­ségünk lesz minden idegenfor- galmilag frekventált helyen iro­dát nyitni, hogy az áldozattá vált turistáknak helyben tud­junk segíteni. Hiszen ha egy külföldinek ellopják az iratait, pénzét és autóját, hogyan jut el az állami áldozatvédő irodához a megyeszékhelyre, no meg ho­gyan és miből utazik haza? El­képzelésünk sajnos egyelőre hiú ábránd. Fügedi László azt mondja: szívesen vennék a turizmusban érdekeltek támogatását, hiszen a szervezeten is múlik, hogy müyen szájízzel megy haza az a külföldi turista, akit baj ért. - Ha a vendég látja a segítő szán­dékot, azt mondja: máskor is visszajövök, mert ha bajba ju­tok, itt segítenek nekem. ■ Fonal Imre MEGYEI KÖRKÉP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents