Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-25 / 274. szám

ills álii Jff Tartós István főpogármester betiltotta a napirendhez , , N nem tartozó sajtótermékek olvasását, valamint az étel-és italfogyasztást az ülésteremben. Egyúttal az interpelláció is megszűnik a közgyűlésben Csak az LMP tiltakozott. HIRSAV Bővítés: válaszokat várnak Szerbiától mintegy 2500 kérdésből ál­ló dokumentumot adott át Szerbiának az Európai Bi­zottság bővítési biztosa. A válaszok alapján döntenek arról, hogy javasolja-e a csatlakozási tárgyalások megkezdését Belgráddal. Orbán Viktor kormányfő pénteken Szerbiába utazik. Szerb kollégájával, Mirko Cvetkovictyal és Boris Tadic államfővel is tárgyal majd. 450 fölött a halottak száma Kambodzsában JELENTŐSEN NŐTT a kambo­dzsai ünnepségen kitört tö­megpánik halottainak szá­ma: 456 ember vesztette életét - közölte az ország szociálisügyi minisztere. Az egy nappal korábbi hi­vatalos adat 378 halálos és 755 sérült áldozatról szólt. Jobbik: át kell alakítani a bolognai rendszert A JOBBIK ALAPVETŐEN pozití­van értékeli a felsőoktatási koncepciót, viszont vissza­lépésnek tartja a tárca és Pokorni Zoltán megállapo­dását - mondta Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési kép­viselője. A radikális párt a bolognai képzési rendszer és a finanszírozás átalakítá­sát sürgeti, tévútnak tartja a kétszintű érettségit és so­kallja az állami finanszíro­zásban részt vevő felsőokta­tási hallgatók arányát. Dúró Dóra: Jó is meg nem is Egy nap, két feljelentés elszámoltatás Célkeresztben a Hosplnvest és az EKI Az egri kórház körül volt annak idején a legtöbb botrány, a vizsgálatok most sok mindenre fényt deríthetnek Elérte az egészségügyet is az elszámoltatás. Bünte­tőfeljelentések az EKI és a Hosplnvest ellen. Vég Márton Két újabb áldozatot ért utol az elszámoltatási hullám. Számvi­teli fegyelem megsértése és csa­lás gyanúja miatt feljelentést tett az egészségügyi államtitkár a Hosplnvest ellen. A cég az előző ciklusban vált a kórház-privati- I záció szimbólumává. Szócska * H Miklós szakállamtitkár beszá- ■$ mólója szerint az egri kórházat .5 korábban privatizáló magáncég- ' nél az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár (OEP) 4,5 milliárd forintos károkozást tárt fel. „Ez az ügy is bizonyítja, hogy a ka­landor, előkészítetlen privatizá­ció veszélybe sodorhatja az egészségügyi ellátást, és azt is igazolja, hogy a közszolgálati el­látásnak nincs alternatívája” - magyarázta Szócska Miklós. A felszámolás alatt lévő Hosplnvest addig nem kíván nyilatkozni, amíg nem tudják, konkrétan mi­vel vádolják a céget. A másik büntetőfeljelentés pe­dig Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormány- biztosnak köszönhető. Ő az Egészségügyi Készletgazdálko­dási Intézetben (EKI) feltárt visz­szaélések miatt tett feljelentést sikkasztás és hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes el­len. Az intézetet az előző kor­mány idején Kárpáti Zsuzsa volt szocialista országgyűlési képvi­selő vezette. Budai szerint a vá­lasztások idején kampánycélok­ra használták az EKI fénymáso­lóját, gépjárműveit, sofőrjeit. Bi­zonyítékokkal ezúttal sem állt elő, de leszögezte: „trükköztek a közbeszerzéseknél is”. Kárpáti Zsuzsa szánalmas próbálkozás­nak nevezte az ügyet. „Nevetsé­ges próbálkozás a lejáratásom­ra, amelynek semmilyen alapja nincs” - fogalmazott. Amerikai hadihajók indultak el Korea felé Két civil áldozat holttestét talál­ták meg tegnap a dél-koreai Jonpjong-szigeten, egy nappal azután, hogy Észak-Korea tüzér­séggel támadta a szigetet: így már négy halálos áldozata van az incidensnek - közölte a dél­koreai parti őrség. A holttestek­re akkor bukkantak, amikor át­kutatták azokat a házakat, ame­lyeket leromboltak a lövedékek. Az újabb áldozatok hatvan év kö­rüli építőmunkások voltak. Dél- Koreában a csapatok továbbra is teljes készültségben vannak. A hatóságok bejelentették, hogy megerősítik a Jonpjong körüli te­rületen lévő katonai erőiket, egy­ben megszakítják a segélyek szállítását Észak-Koreának. Közben négynapos, közös hadgyakorlatot kezd az Egyesült Államok és Dél-Korea vasárnap­tól a Sárga-tengeren. A novem­ber 28-tól december 1-jéig tartó hadgyakorlaton részt vesz a George Washington repülőgép- anyahajó is. Szöul közölte, hogy a hadgyakorlatot már korábban eltervezték. ■ Hűséges fővádló kerestetik jelölés Fidesz: Schmitt dolga - MSZP: áldemokratikus bábszínház Egyetlen hírcentrum a közmédiában Schmitt Pál holnap nevezheti meg, kit javasol legfőbb ügyésznek. Polt Péter lehet a befutó. Az új legfőbb ügyész személyéről egyeztetett tegnap Schmitt Pál köztársasági elnök a parlamenti pártok képviselői­vel a Sándor-palotában. Az ál­lamfő várhatóan holnap tájé­koztatja Kövér László házelnö­köt arról, hogy kit javasol a posztra. A jelenlegi legfőbb ügyész, Kovács Tamás mandá­tuma december 13-án jár le, mert betölti a 70 éves korha­tárt. Utódjáról kétharmados többséggel dönt a parlament december 6-án. Az egyeztetés után egyik párt sem árulta el, hogy kit látnának szívesen a fő­vádlói szerepben. „A Fidesz­KDNP közös főügyészjelöltet ál­lít” - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. Sajtóhírek szerint a Fidesz je­löltje a posztra valószínűleg Polt Péter lesz, aki 2000 és 2006 kö­zött már bizonyította rátermett­ségét. A személyi kérdést össze­kötötték egy alkotmánymódosí­tással is. Bár az ügyészséget A jobbik sem állt elő személyi javaslattal, de Vona Gábor pártelnök nem zárta ki, hogy ezt később megteszik. Azt mondta, olyan embert szeretné­nek, aki az elmúlt húsz évben nem volt párttag. Polt Péter nem rendelték a kormány alá, viszont korlátozták a parlament legfőbb ügyésszel kapcsolatos jogosítványait. Kovács Tamás utóda ugyanis már nem lesz in­terpellálható az Országgyűlés­ben. Ráadásul a legfőbb ügyész jelenleg hatéves mandátumát megemelték, megbízatása ki­lenc évre szól majd. megválasztását nem támogatják. „Azt várjuk, hogy az államfő olyan jelöltet nevez­zen meg, akinek a pártatlansá­gával kapcsolatban nincs ké­tely” - mondta Schiffer And­rás, az LMP frakcióvezetője. A Jobbik és az LMP közösen mond nemet Poltra Balsai István, a Fidesz frakció­vezető-helyettese az államfőtől távozóban állította, az egyezteté­sükön nem hangzottak el nevek. „A köztársasági elnök dolga, hogy kit jelöl, Schmitt Pál azon­ban szeretné megismerné a kép­viselőcsoportok véleményét” - tette hozzá. Az MSZP viszont egyértelművé tette: nem vesz­nek részt olyan jelölési folyamat­ban, amely egy áldemokratikus bábszínházát jelent csak. „Nem látom sok értelmét az ilyen egyeztetéseknek, mert a Fidesz egyetlenegy esetben sem vette figyelembe az MSZP javaslatát” - magyarázta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. A szocialisták ezért nem is neveznek meg saját jelöltet. ■ Vég Márton Egyetlen hírcentrumban készül­nek a jövőben a közmédiumok hírei. Az indoklás szerint ez nem cenzúrát jelent, hanem csak annyit, hogy a tényanyagokat egy helyről szerzik be a médiu­mok, felszámolva ezzel az eddigi párhuzamosságokat. Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója elmondta: ez a hírcentrum gyártja majd a Duna TV és az MTV Híradóját, illetve a Magyar Rádió Krónikáját. Szerinte az ideális az lenne, ha ez a hírcent­rum egy helyen kezdhetné meg működését. „így egy központból vezérelten, a Fidesz által irányí­tottan kaphat hírszolgáltatást a magyar közvélemény” - véli az MSZP, és Alkotmánybírósághoz fordul az ügyben. ■ Hagyótói Damu Rolandig: kik ülnek előzetesben? io+i Összegyűjtöttük a legérdekesebb ügyeket - Vádemelés nélkül a börtönben Mivel az a tapasztalat, hogy a nyomozás határidejét lazábban kezelik, ha az előzetes letartózta­tás meghosszabbítását a bíróság elrendeli, ezért az Igazságügyi Minisztérium szerint indokolt lenne a jelenlegi szabályozás módosítása. Például gyakrabban kellene az előzetes letartóztatás indokoltságát megvizsgálni. A mostani szabályok szerint az időtartama legfeljebb 3 év, de 3 havonta bírósági hozzájárulás kell. Összegyűjtöttük a 10+1 leg­érdekesebb esetet. budaházy GYÖRGY: a vád szerint az általa vezetett Hunnia Moz­galom tagjai 2009-ben össze­hangolt robbantássorozatra ké­szültek. Másfél éve ül előzetes­ben. romagyilkosságok: az elköve­téssel gyanúsított négy férfinak - K. Árpád, K. István, P. Zsolt és Cs. István - tavaly augusztus óta tart az előzetes letartóztatása. Jö­vő márciusban kezdődik a bün­tetőper. hagyó MIKLÓS: A volt szocialista főpolgármester-helyettest május 26-án helyezték előzetes letar­tóztatásba, miután a választáso­kat követően megszűnt a men­telmi joga. Bűnszervezetben el­követett hűtlen kezeléssel és zsa­rolással gyanúsítják, február 17- ig biztosan rács mögött marad. hunvald György: Tavaly febru­árban öltöztették rabruhába az erzsébetvárosi polgármestert. Maffia-bűncselekmények mi­att két hete emeltek vádat. Benedek fülöP: a Földműve­lésügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium egykori szakállam­titkára december 5-ig előzetes letartóztatásban marad. Az in­dok: „szabadon hagyása esetén tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítékok megsemmisítésé­vel veszélyeztetné a bizonyítá­si eljárást”. tátrai Miklós: a Magyar Nem­zeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezér- igazgatója a sukorói telekcsere Budaházy György: elővezették ügyében van előzetesben szep­tember óta. pécsi ámokfutó: Egy éve történt a pécsi egyetemen a lövöldözés. Az ámokftitó G. Ákos azóta is előzetes letartóztatásban van. A bírósági tárgyalása december 15-én kezdődik. szabó JÁNOS: a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rek­torát februárban helyezték előze­tes letartóztatásba befolyással üzérkedés gyanúja miatt. Az ügy már a bírósági szakaszban tart. geréb Ágnes: az orvos-bába már több mint egy hónapja van rács mögött, mert az általa vezetett születésházban szülés közben majdnem meghalt egy csecsemő októberben. Bűnismétlés veszé­lye miatt a szülésznő január 8-án szabadulhat legkorábban. honvéd kórház: Október végi előzetes letartóztatása óta tilta­kozásul éhségsztrájkol a Hon­véd Kórház főorvosa (F. József), akit egy fejlesztési projekt kap­csán sikkasztással gyanúsítot­tak meg. +i damu roland: Egy hete he­lyezték előzetesbe a Jóban Rossz­ban című sorozat szereplőjét 30 napra, akit a volt barátnője je­lentett fel testi sértésért és nemi erőszakért. ■ VM

Next

/
Thumbnails
Contents