Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-23 / 272. szám
12 PROGRAMOK A rajzfilmkészítés mesterei évforduló Ötven éve született Frédi és Béni, a legendás páros Az amerikai középosztály jellegzetes alakjainak kőkorszaki lenyomatai AJÁNLÓK Szent Péter esernyője BESZTERCÉN MEGHAL a gazdag Gergelits. Mindenét fiára, Wibra Gyurira hagyja, de a vagyon nem kerül elő. Az apróbb ingóságok az ócskás Münz birtokába jutnak, köztük egy piros esernyő. Münz Glogován halad át, amikor elered az eső. 21.10 DUNA TV Házasságból elégséges összeházasodik a cukrász Árpi és a fodrász Szöszi. Nagyon szeretik egymást, de a közös életre nincsenek felkészülve. Folyamatosak a nézeteltérések. Az egyik veszekedés után Szöszi hazaköltözik a szüleihez. 21.35 Ml Vészhelyzet MORRIS MÉG MINDIG gyászolja Prattet. A barátja iránti kegyeletből fölkarolja Chazt, aki immár orvostanhallgatóként dolgozik az osztályon. Samnek csőtörés miatt lakásgondja támad. Ez adja meg a végső lökést ahhoz, hogy Gatesszel dűlőre jusson. 21.20 RTL KLUB A gyógyításnak szentelik az életüket William Hanna és Joseph Barbera rajzfilmes duója a majd hetvenéves munkássága során több mint háromszáz rajzjátékfilm és háromezer televíziós produkció készítésénél bábáskodott. Szilágyi G. Gábor Tóm és Jerry, valamint a most ötvenéves Frédi és Béni alkotói húszéves kölyökként kerültek a szakmába. A rajzfilm hőskorában, a harmincas évek elején még a kevés fizetéssel járó állásnak is örültek, csak hogy filmet csinálhassanak. Barbera eredetileg banktisztviselői pályára készült, de jobban érdekelte a képregény. így került fázisrajzolóként a Van Beuren stúdióhoz, ahol kiderült, igazából az ötletek kidolgozásához ért. Hanna újságírást és gépészetet tanult, még statikusként is dolgozott. Filmes pályafutását a rajzfilmkészítéshez használt cellalapok lemosásával kezdte. Kettőjük útja az évtized végén, az MGM stúdió rajzfilmes részlegénél keresztezte egymást. Névjegyüket az 1940-ben forgatott Repül a macska című Oscar- jelölt produkcióval tették le, egyszer és mindenkorra megalapozva ezzel Jerry, a pimasz kisegér, és ellenlábasa, a lusta macska karrierjét. Ez utóbbit a második filmtől kezdve Jasperről Tómra keresztelték. Hanna és Barbera a következő tizenöt évben kizárólag e két rajzfilmhőssel foglalkozott. Az eredmény? 1943-tól kezdve Tóm és Jerry párosa minden esztendőben elhódította az Oscar-díjat. A történeteket Barbera írta, ő készítette el a vázlatot és a grafikai tervet, Hanna pedig kidolgozta. A lendület 1957-re kifulladt, a stúdió bezárta a rajzfilmrészleget, Hanna és Barbera kénytelen-kelletten létrehozta saját stúdióját, és újra fólverekedték magukat a csúcsra. Fölismerték ugyanis a televízióban rejlő lehetőségeket, és alacsony költség- vetésű rajzfilmjeikkel elárasztották a képernyőt. (Korábban az MGM produkciós igazgatója azKőkorszaki szakik A KÉT KŐKORSZAKI SZAKI, Hanna és Barbera 1960- ban mutatkozott be a közönségnek, főműsoridőben kaptak helyet Rajzfilmnél korábban erre még nem akadt példa. Hőseink Bedrockban élnek, Frédi a kőbánya réme. Legjobb haverja Béni, a két oldalbordájuk pedig Vilma és Irma. Háziállatnak pedig megteszi egy dinó és egy kardfogú cicó. EGYSZERŰ ÉS SZERETHETŐ karakterek ők, az amerikai középosztály jellegzetes alakjainak kőkorszaki lenyomatai. A két párosnak be nem állt a szája. Az angol szöveg remek volt, de a magyar szinkron egyenesen zseniális, köszönhetően Romhányi Józsefnek. zal utasította el őket, hogy a televíziós rajzfilmnek nincs jövője.) Hanna és Barbera ténykedése nyomán reneszánszát élte a műfaj. Ekkor születtek a már klasszikussá vált figurák: Foxi Maxi, Maci Laci, Inci és Finci, Kandúr Bandi, A Flintstone- család, majd a Magilla gorilla, Scuby Doo, a Jetson-család és a többiek. Ma ünnepli 75. születésnapját Törőcsik Mari, a nemzet színésze Hetvenötödik születésnapját ünnepli ma Törőcsik Mari. Megszámlálhatatlanul sok film- és televíziós szerep, színházi alakítás fűződik a nevéhez. Felejthetetlen alakítást nyújtott a Körhintában, az Édes Annában, A Déryné, hol van? főszerepéért a legjobb női alakítás díját kapta Cannes-ban. Háromszoros Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, 2000-től a nemzet színésze cím birtokosa. Törőcsik a Nemzeti Színház aktív tagja, a Jó estét nyár, jó estét, szerelem bemutatójára készül decemberben. ■ Decemberben új bemutatóra készül a Nemzeti Színházban. Születésnapján három filmjét is vetíti a televízió. A távoli múltból, a sikeres filmszínészi pályakezdés idejéből a Szent Péter esernyője című filmet tűzi műsorára a Duna Televízió. A Mikszáth Kálmán-regény adaptációjában a színésznő Veronikát, a vidéki pap leányát játssza (Duna, 21.10). A Magyar Televízió a Házasságból elégséges című vígjátékkal köszönti a színésznőt. Az ötven éve forgatott filmben az első férje, Bodrogi Gyula a partnere (Ml, 21,35). A TV2 Makk Károly filmjével tiszteleg a nemzet színésze előtt, az Egy hét Pesten és Budán késő éjjel látható (TV2, 2.05). ■ SOMOGYI HÍRLAP - 2010. NOVEMBER 23., KEDD b I RTL KLUB ~'W_ TV 2 “““"THJ Ml """"""TP M2 "““TH V1ASAX3 ‘“"“""PB I DUNA TV ..............................HH SPEKTRUM ”” H 6.00 Trendmánia (ismétlés) 6.25 Tények reggel 5.50 Ma reggel 5.25 Kárpát expressz 7.00 A médium 6.00 Hattól nyolcig 6.00 Hiperaktív szülők *0 6.25 Fókusz (ismétlés) © 7.00 Mokka © 9.00 Kék fény© 5.50 Ma reggel 7.50 Gyilkos sorok 8.00 Második esély (127.) 7.00 Állati rekordok © L3 6.55 Reggeli 9.00 Stahl konyhája © Bűnügyi magazin (ismétlés) 5.55 Híradó I (amerikai krimisorozat) 9.00 Újrakezdés © 8.05 Készételek pokla© [V] 9.05 Te vagy az életem 9.10 Babapercek © 9.55 Nappali 6.30 Híradó 8.55 Egy kórház magánélete 10.00 Család-barát 9.20 Az utolsó csepp © (argentin sorozat) © 9.20 Telekvíz 12.00 Híradó délben 7.00 Híradó. Sporthírek 10.00 Tuti gimi 10.55 A Duna - Utazás A víz urai H 10.05 Top Shop 10.30 Teleshop 12.15 Időjárás 8.00 Híradó. Sporthírek (amerikai sorozat) ínyenceknek (13/13.) 10.30 Jamie belevág 'W 12.00 Híradó 11.45 A sárkány fia © 12.20 Sporthírek 9.00 Közvetítés 11.00 Jack és Sarah 11.30 Kívánságkosar 11.30 Kozmikus kilátások Q 12.15 Asztroshow (am. kalandfilm, 2006 - 2/1.) 12.30 Kárpát expressz a parlament üléséről (angol-fr. románt, vígj., 1995) 14.00 Híradó. Kikötő - Friss 12.10 Kozmikus kilátások ! i_ 13.30 Fél kettő © 13.25 Kvízió 13.00 Szomszédok © 16.00 Magyar évszázadok 13.10 Monk - Flúgos nyomozó 14.25 Talpalatnyi zöld (ism.) 12.45 lan Wrlght túlmegy Z 14.20 112 - Életmentők © 14.50 Megamánia (ism.)© 13.35 Nemzetiségi magazinok 16.20 Nemzet és védelem (amerikai krimisorozat) 14.55 Magyar elsők minden határon © '<1 | (német akciófilm-sorozat) 15.25 Rex felügyelő © 14.35 Átjáró j 16.45 Bűvölet © 15.05 CSI - Miami helyszínelők 15.10 Kézművek 13.45 Állati rekordok © [H 15.20 Mindörökké szerelem © Utána: Boszorkánykonyha 15.05 Tudástár 2010 (olasz sorozat) (amerikai krimisorozat) 15.25 Mesterművek a szá- Csodakutyák n j (mexikói sorozat) 16.30 Marina © 15.35 Összhang { 17.15 Magyar pop 1 16.00 Egy kapcsolat szabályai zadforduló építészetéből 14.50 Állati rekordok © 16.10 A szerelem rabjai (am.-mexikói romantikus sor.) 16.30 Híradó. Körzeti híradók 18.10 Átjáró í (amerikai vígjátéksorozat) 15.55 Törzsasztal (ismétlés) 15.55 Az utolsó csepp © 53 (argentin sorozat) © 17.30 Árva angyal © 16.55 Teadélután j 18.40 Esti mese 17.00 Feleségcsere 16.45 Színházi műhely A bizonytalanság kora g 17.20 Vacsoracsata © (mexikói romantantikus sor.) 17.35 A Sllla királyság ékköve © 19.05 „Életcélok, hitvallások" (amerikai valóságshow) 17.15 Térkép 17.05 Elveszett városok 18.30 Híradó 18.30 Tények 18.40 McLeod lányai © 19.10 Thérese nővér.com 18.00 A médium 18.00 Híradó 18.10 Készételek pokla 19.05 ValóVilág © 19.05 Ezek megőrültek! © (ausztrál sorozat-22/16.) (fr. krimisorozat - 32/2.) © (amerikai krimisorozat) 18.35 Mese 19.25 Jamie belevág 20.10 Fókusz© Elvan a celeb ha játsziki 19.30 Híradó este 20.00 Híradó 18.55Adadus 19.00 Újrakezdés © 20.30 Lonely Plánét 20.40 Barátok közt © Utána: Aktív© 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.25 Sporthírek. Időjárás (amerikai vígjátéksorozat) (olasz sorozat- 157-158.) - Született motoros © KI (magyar sorozat) 20.05 Jóban Rosszban 20.05 Önök kérték! 20.30 Dublini doktorok © 20.00 Jó barátok 20.00 Híradó 21.00 Lonely Plánét Közben: Hírek (magyarsorozat) © 21.05 Az este (írsorozat-56/2.) j (amerikai vígjátéksorozat) 20.15 Közbeszéd - Született motoros © K 21.20 Vészhelyzet © 20.30 Bajnokok Ligája 21.35 Házasságból elégséges 21.25 Stingers © 20.30 CSI - Miami helyszínelők 20.40 Török kezdőknek 21.30 Leplezetlen jövő © Jrs£ I (amerikai sorozat) Ajax-Real Madrid (magyarfilm, 1960) FF© | (ausztrál krimisor. - 66/49.) 21.30 Halálos szenvedély (német-töröksorozat) © 22.05 Leplezetlen jövő © W 22.20 A Grace klinika © Futballmérkőzés-közvetítés R.: Wiedermann Károly Fsz.: Peter Phelps, Joe (angol film, 1998) 21.10 Szent Péter esernyője 22.40 Földrengető katasztrófák (amerikai sorozat) Közben: Kenósorsolás F^z.: Törőcsik Mari, Petruzzi, Anita Hegh Fsz.: Rachel Weisz, Luka (magyar film, 1958)85' © Utána: Hírek Utána: Aktív © Bodrogi Gyula, Kiss Manyi 22.10 Záróra Petrusic, Alessandro Nivola 22.40 Kikötő - Extra (ism.) Bolygóvihar | 23.20 XXI. század - A legendák 23.15 Megamánia © 23.05 Szellem a palackból... 23.00 McLeod lányai © 23.20 Nyomtalanul 23.20 Sport 23.40 OntheSpot , velünk élnek© 23.45 A médium © 23.35 Prizma (ausztrál sorozat-22/16.) (amerikai krimisorozat) 23.25 Váltó A helyszín: Burma JT! MHK; Divatfotó (amerikai krimisorozat) 23.50 Hírek. Sporthírek 23.45 ÁSilla királyság ékköve Fsz : Anthony LaPaglia, 23.40 Divathét (ismétlés) 0.45 Pokolgép a kocsiban © W 23.55 Halálos felfedezés 0.40 Tények este 0.05 Ma reggel (ismétlés) (62/19.) © Enrique Murciano 0.05 Chaplin szereti a zenét 1.50 A vadnyugat © *5 (kanadai thriller, 2004) © 1.10 EzoTv 1.50 Ball 3 In 1 © 0.45 Házasságból elégséges 0.20 Jack és Sarah 0.40 Kikötő - Friss (ism.) 2.55 Kaland a köbön : Fsz.: Erika Eleniak 2.05 Egy hét Pesten és Budán (magyar ismeretterjesztő (magyarfilm, 1960) FF® (angol-francia romantikus 0.50 Vers 3.35 Varázslatos világ '|Ü£| ! 1.35 Reflektor © (magyarfilm,2003)86'© film) 2.15 Magyar pop vígjáték, ismétlés) 1.00 Híradó -Marokkó t® HÍR'tv 1118 ATV................~"iii ElLO,S,r"mr,"™"“,","''BI ÉtfROSPORT 1Ü SFORTl HBO.........................................'""IHi DWCŐvSff Hl o ..................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................... 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Ke- 12.10 Közvetlen ajánlat. 13.50 Pénzőzön. 1730 Sztárok a konyhában. 18.00 Viva 10.15 Síugrás 11.15 Síugrás 12.15 Sífutás 930 World Sport. 1030 Holland labdarú- 8.15Ejjelaparton9.50StarTrek2.11.45Az 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Hogyan kéJJJ . resztmetszet. 15.05 Civil kaszinó. 16.05 Pá- 1625Tempó. 1635Híradó. 17.05Hazaitu- Natura - Vivát Natúra! 1830 Léptünk Jrop- 13.15furogólok 14.00 Labdarúgás 15.00 Sí- gás. 1130Angol labdarúgás. 12.00 Magyar energia 1335Seholországl520AZseniKém szült? 16.00 Halálosfogás. 17.00 Amcsi mo'S lya. 16.30Patetta. 17.00 Híradó. 1730ZÖM rizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. pan ódon köveken... 19.00 Fesztiválsoroló. ugrás 17.00 Sífutás 19.00 Eurogólok 19.10 labdarúgás. 1330 Amerikai futball. 17.15 hősei elszabadultak! 16.30 Az iskoláját! torok. 18.00 A túlélés törvényei. 19.00 Állrtóövezet. 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 A tv 1930 Tűzoltók. 2035 Hírháló. 21.00 Nincs Olimpiai magazin 19.15 Eurogólok 20.00 Magyar labdarúgás. 1745 Spanyol labda- 17.55 Anyám új pasija 1935 A szállító 3. lag... 20.00 Hogyan készült? 2030 Nagy dur20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 21.35 ügyvédje. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. menekvés, nincs visszaút (amerikai akció- Ökőlmás21.00Ökőlvrvás2330Extiémspor- rúgás. 18.45 Férfi kosárlabda. Szolnoki Olaj- 2120 Egyszerfent.... inkább lent 21.50 Tör- ranások. 2130 Édesvízi szörnyek. 22.30 A PB Lapzárta. 22.05 Riasztás. 22.30 Hírvilág. 22.05 Hazai turizmus. 22.55 Híradó. 23.05 film, 1993). 23.00 A vád: emberölés (ame- tok 23.15 Túraautó-magazin 23.45 Csupa Nyízsnij Novgorod. 21.00 Mai helyzet. 21.15 tetők2220TroeBlood23.15Appaloosal.05 túlélés törvényei. 2330 Mit nekem egy O 23.05 BBC-híradó. 2330Zöld övezet • 700-as klub. 23.55 Híradó rikat krimi, 1974). 1.00 Bencze-show sport 24.00 labdarúgás 030 Síugrás Ökölvívás. 0.15 Jégkorong, NHL Halálos közellenség monstrum! 030 Futbaílhuligánok SOMOGY TV ''f " SSrösTV--BOGLÁR M^CAJLI 91.2 és 88,0 N-JOyfiji MR2 PETŐFI RÁDIÓ VB MRl KOSSUTH^IbÍoT||I Kaposváron 18.00 Híradó-megyei hírek első 08.00 Képújság 17.00 Szemeszter 1730 Kor- Napközben folyamatos képújsághírekkel, in- Óránként időjárás jelentés 16 órától (H-CS) 06.00-Óránkénthírekkel,közlekedésselkap- 6.00 Hírek 6.03 Zene ébredéshez 630 Hír- Óránként Hírek, időjárás 5,00 Hajnal 6.00 kézből Téma: Recept a munkanélküliség ellen zó ism. 1830 Háttér: Út a munka világába- formációkkal, hirdetésekkel, közérdekű közle- óránként Marcali Híradó. 19.00 Marcali Hír- csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, percek, Félóránként hírek, körzeti időjárás, 180 perc 9.00 Napközben 1130 Vendég a 'Q Vendég: Tóth Judit projektmenedzser 18.30 aPécsTvstúdióbeszélgetéseism. 19.00Ka- ményekkel 19.00 Korzó - közéleti magazin adó 19.15 Heti sportism. 20.35 Hírháló 21.00 közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- közlekedés9.02Sporthírekl0.03Zenemun- háznál 12.01 Krónika 1230 Ütköző 13.04 RáW Unikum - Mentéstől Mikulásig a tűzoltóknál pospont-aKaposTelevizióhírműsora 19.20 20.00 Délipart - közéleti magazin 21.00 Is- Nincs menekvés, nincs visszaút - amerikai gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- kához 11.02 Sporthírek 13.00 Közlekedés diószínház 1330 A római katolikus egyház (9 | 19.00 Híradó 19.30 Miért?-napi aktuális mű- Kapós Sport 1930 Mérleghinta - Mozgósí- métlések reggelig akciófilm23.00Avád:embetölés-amerikai tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- 13.02 Sporthírek 14.03 Zene tanuláshoz félórája 14.05 Arcvonások 15.15 Kihívás 'H sorTéma:Szakképzésjövője Vendég: GaraiPé- tás 20.00 Kapospont ismétlés 2020 Kapós krimi 01.00 Bencze show foglaló 20.00 Zenegép 15.00 Közlekedés 15.02; 19.02 Sporthírek- 1523 Zöld övezet 1530 Közelről 18.03 UtköPj tér, szakértő 20.00 Híradó 2030 Képújság Sportismétlés20.30Hírháló21.00Nincsme- Rövid összefoglalók, hírek a napi események- zől8.15Magánhanf?ól830Határoknélkül 23.000130 A napi műsorismétlése nekvés, nincs visszaút - amerikai akciófilm SUPRA TV..........................?PPP. IPrr. CSURGÓ TV.....................Vll röl 18.03 Zene olvasáshoz22.00 Kultúrfitnesz 19.05 Sportvilág 1925 Tetten ért szavak Vid éken 19.00 Miért? - napi aktuális műsor 23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: Ka- 19.00 Híradó 1930 Korzó-közéleti magazin 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 07.00,10.00,13.00,16.0019.00 Csurgói Hír- 23.00 Netidők 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix 19.49 Mese 20.06 Rádiószínház 2030 Kul1 1930 Híradó 20.00 Unikum-különlegesem- pospont, Kapós Sport 20.00 Bogiári krónikák - közéleti magazin tűm-és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok adó 10.20,1620 Csurgói KK-PIER KC NBI- 1.00 Zenei válogatás - Egy hazai túrkor 21.04 A nap történetei 22^5 Esti beberek, meglepő esetek 2030 Híradó 21.00 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film es férfi kézit 17.00 Hálózat Tv szélgetés 23.04 Hangalbum 0.10 Éjszaka