Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-20 / 270. szám

SOMOGYI HlRLAP - 2010. NOVEMBER 20., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 5 Egyházak tizedelnék a hitbizniszt száz év, egyház Kiszűrnék az üzleti szempontokat a vallás gyakorlásából Zsákutcákról és kiírtakról szólt a foglalkoztatási konferencia (Folytatás az 1. oldalról) Az egyházügyi államtitkárság tervezete húsz év után kíván rendet tenni az egyházalapítás szabályozásában. Szászfalvi László az elmúlt hetekben sok helyütt, közte a minap Siófokon beszélt erről, s vüágossá tette azt is, a százfős bizniszegyházak az egyszázalékos felajánlások ré­vén adóforintokat pumpálnak ki a rendszerből. A szaktárca tervei szerint ezért az európai normá­hoz igazodva csak tízezer ember alapíthatna egyházat, és a meg­lévők is regisztráción esnek át Bellái Zoltán református lel­kész üdvözli a változtatást.- A történelmi egyházak már a törvény megalkotásakor tilta­koztak az ellen, hogy száz ember létrehozhat egy egyházat. Tő­lünk egy kicsit nyugatra, Auszt­riában tízezren kellenek ehhez - mondta Bellái Zoltán. - A ma­gunk részéről nem vagyunk a kisegyházak ellen, sőt! Történel­mi hagyományaik miatt jó kap­csolatot ápolunk egyebek között a baptistákkal, a metodistákkal, a pünkösdistákkal, az adventis­tákkal. A világért sem róluk van szó a szigorításkor, hanem azok­ról a bizniszegyházakról, akiket csak a költségvetési támogatás lenyúlása érdekel. Az idősotthonok üzemeltetői között több bejegyzett egyház is szerepel. Éppen a napokban fe­jezte be a működését a Boldog Évek Közösség gálosfai idősott­hona, ahol az szja-támogatók elég hatékonyak voltak, 93-an csaknem 1,2 millió forintot ada­koztak a működtetőnek. Ugyan­csak idősotthonokat üzemeltet a Kálvin János Presbiteri Misszió, az interneten elérhető források szerint ettől a szervezettől már a Duna-melléki Református Egy­házkerület is elhatárolódott, mi­után sokan hozzákötötték a meg­tévesztő nevű missziót. Meg nem erősített hírek szerint a so­mogyi bíróságon ügy is folya­matban van ellenük. A Krisna-tudatú közösségnek aligha van félnivalója az új jog­szabálytól. Húsz éve, magyaror­szági bejegyzésük után ugyan a létükért is küzdöttek, de ma már csak az adóforintok felajánlóiból kitennék a tízezer támogatót. Et­től függetlenül a somogyvámosi Krisna-völgy lakói nem kom­mentálták a jogszabályváltozást, A patinás egyházak életét is nehezítik a pénzforrásokra hálót vetők Baptista félelmek jóföldi endre, a baptista közösség kaposvári gyüleke­zetének vezetője egyetért az­zal, hogy az üzleti célú vál­lalkozásokat kiemelje a jog­alkotó a hitéleti tevékenysé­get folytatók közül. A folya­mat, mint fogalmazott, még­sem tölti el örömmel, sajnál­ná ugyanis, ha a fürdővízzel kiöntenék a gyereket is. És ezt azzal együtt mondja, hogy nyugodtak lehetnek, létszámuk meghaladja az el­vártat De az evangéliumi . egyházak között talán csak ők vannak így, és a Hit Gyü­lekezete. Az adventisták és a pünkösdisták tízezernél ke­vesebb tagot számlálnak.- A VILÁGHÁBORÚ UTÁN nem azért nem alakultak egyhá­zak, mert nem akartak, ha­nem mert a szocialista hata­lom ezt akadályozta - mond­ta Jóföldi Endre. - Ma szá­mos olyan kis evangéliumi felekezet működik A Golgo­ta gyülekezet vagy a Biblia szól hitvallásában teljesen normális, de nem tud tízezer embert felmutatni. A cél jó tehát, de az eszközzel lehet­nek gondok A BAPTISTA GYÜLEKEZET Veze­tője elmondta: a vallássza­badságfontos vívmány, ezért bár nem tartja összeegyeztet- hetőnek a kereszténységgel, de támogatandónak tartja a Krisna-tudatú egyház műkö­dését, s más aggályok mel­lett a Hit Gyülekezetéét is. Az állam és az egyház szétvá­lasztásának a híve: hitéleti tevékenységükhöz nem kap­nak, és nem várnak támoga­tást, bodrogi iskolájukhoz vi­szont természetesen igénylik a normatívát Hinnivaló A jogalkotók négy és fél évti­zedes vallásellenesség után nem kívánták korlátozni a val­lásalapítást, valószínűleg he­lyesen. Húsz éve 36 vallási közösség létezett, három éve 168, a hivatalok gyűjtése sze­rint ma 219 a számuk, s egy interetes oldal emellé további 76-ot azonosított. Hja, kérem, egy hegycsúcsra rengeteg út vezet. Nekem személyes ked­vencem a Lángoló Szív Női Rend és a Magyar Jövőbelá­tók Egyháza. Nagy a válasz­ték. És az Isten állatkertié sem kicsi, de ha a ketrecek számát nem is lehet csökken­teni, legalább ne közpénzből tartsuk fönn őket. A hit amúgy is javarészt magánügy, a tö­meges jövőbelátás is legyen az. Aki akarja, a jövőben ve­gyen rá jegyet, (bt) s a tervezet ismerete nélkül az egyház országos képviselete sem nyilatkozott. Fodor Kata tü­relmet kért, amíg megismerhe­tik a dokumentumot, ám - mint mondta - az ígért egyeztetés még nem kezdődött el az egyhá­zak és az államtitkárság között. Az személyi jöveledelemadó egyszázalékos felajánlásai kö­zött böngészve igen különös ne­vű szervezetekre bukkanha­tunk, de óva intenénk attól, hogy a nevekből, vagy éppen a kevés támogatásból következte­tést vonjunk le. A Konstantinápolyi egyete­mes ortodox patriarchátus egy­ház elnevezése például 1800 esztendős hazánkban, így tör­ténelminek számít, s bár csak százötven tagja van, 338-an adakoztak neki. ■ Balassa Tamás ——Iliin» 111 ii 111 Felajánlott Felajánlók Felajánlott Felajánlók Az egyház neve_____________________________Összeg (ft) Száma (fő) ____________Az egyház neve__________________________________Összeg (ft) Száma (fő) 1. Magyar Katolikus Egyház 3 005 238 509 534052 176. Holisztikus Egy ház ~ " 124 953 20 2. Magyarországi Református Egyház____________ 1067 271529 182 544 177. A Sophia Perennis Egyháza___________________________93 641 33 3. Magyarország Evangélikus Egyház ; 312852084 48852 178. Silencio Hitközösség 85159 34 4. Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 90 952 181_______13 078 179. Szövetség Teljes Evangéliumi Gyülekezet________________84 747__________41_ 5. M agyarországi Baptista Egyház _____________90 635 552_______15 160 180. Immánue] Gyülekezet _________________________71242 30 6. Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége________65 835 919________5 263 181. Szeretet-közösségTeljes Evangéliumi Egyház_____________69 815__________19^ _ 7. Hit Gyülekezete ___ 61731389 18 643 182. "Szeretet Hídja "Teljes Evangéliumi Keresztény Egyház____53 131 19 I 8. Noé Az Életért Közösség_________________________35 468 057_________6 107 183. Újszövetség Egyháza________________________________50 891__________17 ; 9. Gyémánt Út Buddhista Közösség 32 758113 4 700 184 Sekina Gyülekezet 48 841 ~ 9 S 10. Magyarországi Jehova Tanúi Egyház_______________25 726 895________7 472 185. Négyszegletkó Apostoli Hit Nemzetközi Egyház_____________2 549__________3_ 20 11. január 1-jétől a Nemzeti Ci­vil Alapprogram (NCA) alapkeze­lői tevékenysége átkerül az ESZA Kft-től a Wekerle Sándor Alapke­zelőhöz. Mivel 2011. második fél­évében az újraregisztráció miatt szünetel a pályáztatás, ezért a költségvetésben tervezett - és a civilek által elvonásként értékelt - 3,6 milliárdos NCA összeg idő­arányosan nézve nem kevesebb, mint a korábbi összegek - ez is kiderült a Zsákutcák és kiutak a munka világában címmel szerve­zett kétnapos, foglalkoztatásról szóló konferencián Csurgón. A meghívásnak több államtitkár is eleget tett. - A civilek sok olyan feladatot végeznek, amit az állam nem tudna úgy ellátni - hangsú­lyozta Szászfalvi László , a Köz- igazgatási és Igazságügyi Minisz­térium államtitkára. Azt is mond­■ Zsákutcák és kiutak a munka világában cím­mel szerveztek konfe- rencitát Csurgón. ta: radikális változásokat akar­nak; fontos, hogy a támogatás oda érkezzen, ahol kézzel fogható munka történik, ne a virtuális szervezet járjon jól, amely az ál­lami pénzek elszivattyúzására jött létre. - A civil szektor egyen- ragú partnere a kormányzatnak, nem kívánjuk Budapestről meg­mondani, hogyan lehet a helyi társadalmat fejleszteni - folytat­ta Latorcai Csaba helyettes állam­titkár. Nincs egységes adatbázis, s emiatt ugyanaz a szervezet ugyanarra a célra akár három forrásból is kaphat támogatást Szükség van egy nyilvános, nap­rakész civil szervezeti jegyzék­re. Civil kódex, új civü törvény kell, hiszen ma több mint 100 jogszabály útvesztőjében kéne eligazodnia a szervezeteknek. Ám mindenekelőtt a civil szek­torra használt fogalmakat kell tisztázni, milyen szervezet típu­sok tartoznak ide. - A szerveze­teknek legyen éves beszámolási kötelezettsége az állam felé - mondta Latorcai. Cél: a papíron létező szervezeteket kivenni, a valóban működőket megerősíte­ni. Szükséges az adókedvezmé­nyek felülvizsgálata is, hiszen az elmúlt években folyamatosan szűkült az adókedvezmények köre, pedig az emberek a jó cél­ra áldoznának. ■ Varga Andrea Somogyvár múltja lehetőség és kötelezettség egyben polgármester-interjú Móring József Attila szerint az óvoda, az iskola és a munkahelyek jelentik a három alappillért Negyedszer lett Somogyvár pol­gármestere, de először fordult elő, hogy ellenjelöltje sem volt Móring József Attilának. Ennek ellenére a helyiek az országos átlagnál nagyobb számban mentek el, hogy bizalmat sza­vazzanak.- Az eddigieknél is nagyobb bizalom miatt mondta, hogy fordulópont az új ciklus?- Lezárult egy korszak a tele­pülés történetében, az elmúlt évtized rengeteg változást ho­zott. Új helyre került a hivatal, új az óvoda, megújult az iskola és az orvosi rendelő. Pedig na­gyon messziről indultunk. A kilencvenes évek elején Somogyvár a botrányairól volt híres és ennek a hatása még éveken keresztül megvolt. 1998-tól pedig elindultunk egy úton, mely arról szólt, hogy azt találjuk meg, ami összeköti az embereket. Soha nem volt poli­tikai vita a testületben, remek képviselőkkel dolgozhattam együtt. Elértünk mindent, ami egy 1800 lelkes faluban köve­telmény lehet.- Melyek lesznek a mostani ciklus kihívásai?- Mindig azt mondtam: óvo­da, iskola, munkahely, ez a há­rom alappillér. Az óvodai és is­kolai beruházásokat a közel­múltban adtuk át. A leghátrá­Móring József Attila: azt keressük, ami összeköti az embereket nyosabb helyzetű kistérségek lehetőségeit kihasználva tavaly ipartelep kialakítására pályáz­tunk sikerrel, ami két-három- száz munkahelyet jelenthet. A közel egymilliárdos beruházás földmunkái télen indulnak. Egy olyan kutatás-fejlesztéssel is foglalkozó cég fog itt jármű- alkatrészeket gyártani, mely mások megtelepedését is ösz­tönzi. Ha marad az iparűzési adó jelenlegi formája, akkor az ebből befolyó bevételünk kom­penzálja a hiányt, melyet most pótlólagos állami forrásokból fedezünk.- Van még „pillérük”: So­mogyvár gazdag történelmi múltja. Az emlékhellyel is vannak terveik?- Szeretnénk felépíteni a vá­rat, várszínházát és a bazilika tornyait, hogy méltóképpen emlékezzünk arról: ide egy szent királyt temettek. Ennek a helynek az összmagyarság szempontjából is üzenete van, s nem csak László, hanem Kopppány miatt is. Aztán itt volt Széchényi Imre, akinek idejében a kastély fénykorát él­te, templomépítés, iskolaépítés történt, óvoda indult. Aztán száz esztendő elteltével jön va­laki egy kétkezi munkás csa­ládból és a Parlament jegyzői székéig repül. De ne beszél­jünk csak rólam, a közgyűlés elnöke, a közigazgatási hivatal vezetője is somogyvári. Van en­nek a helynek egy olyan vará­zsa, kisugárzása, amely nyo­mot hagy az embereken.- Az egyre nagyobb összhang­ban szerepe van ezeknek a gyökereknek?- Meggyőződésem, hogy nem lehetett volna így integ­rálni ezt a települést, ha nem lettem volna fogékony ennek a kisugárzásnak a befogadásá­ra. Azt szoktam mondani, hogy a rendkívül gazdag törté­nelmi múltunk és örökségünk elképesztő lehetőség és na- gyon-nagyon súlyos kötelezett­ség egyben. ▲

Next

/
Thumbnails
Contents