Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-19 / 269. szám
7 2010. NOVEMBER 19., PÉNTEK GAZDASAG Megmenekültek a kisfogyasztók 2011-től Egy számjegyű, sávos gázáremelés - Az év közepéig marad a támogatás Méltányos árakra vették rá a szolgáltatókat. A nagycsaládosok, nyugdíjasok, szegények megnyugodhatnak A kisfogyasztónak nem emelik a gáz árát januártól, a nagyobbaknak maximum 9,3 százalékkal. 2011 közepéig érvényben marad a gázártámogatás. Vég Márton Eddig bírta a kormány a nemzetközi energiaár-emelkedés nyomását. Sávosan, de nő a gáz ára januártól. „A nagycsaládosoknak, a kisfogyasztóknak, a szegényeknek és a nyugdíjasoknak nem emelkedik a gáz ára, vagyis marad az ármoratórium” - jelentette be Fellegi Tamás nem- J zeti fejlesztési miniszter. Az év S közepéig megmarad a gázártá- Ej mogatás is. Erre a kormány 26 | és fél milliárd forintot különített £ el. A drágulás leginkább a több energiát használó fogyasztókat érinti majd. A földgáz árát sávosan alakítják: 1200 köbméter éves fogyasztásig nulla az emelés, ezen felül 1500 köbméterig mindössze 0,7 százalék. A következő kategóriában - ami további 500 köbmétert jelent - az áremelés mértéke 4,5 százalék. Az utolsó előtti sávban, 3000 és 3500 köbméter között, 7,8, a legmagasabban, 3500 köbmétert meghaladó fogyasztás esetén pedig 9,3 százalék lesz az áremelés. A nagycsaládosok kedvezményt kapnak: a három- és több gyermekeseknek 100-150 köbméter földgázt számolnak be a fogyasztásba. Fellegi elmondta, a 3,5 millió fogyasztási hely 57 százaléka abba a kategóriába tartozik, amelyiknél nulla az emelés, azaz marad az ármoratórium. A második kategória 9 százalékával együtt a fogyasztási helyek 66 százalékában nem, illetve alig emelkedik a gáz ára. A legmagasabb két kategóriában együttesen a fogyasztási helyek mindössze hat százaléka tartozik. A kormány hivatalba lépése után azonnal ármoratóriumot hirdetett az indokolatlan áremelés elkerülésére. Tárgyalásokat kezdtek a szolgáltatókkal a méltányos árszabályozásra. A miniszter hozzátette: „Szemben az előző kormány demagógiájával, az új kormány egy pillanatig sem mondta, hogy nem emelkedik majd az energia ára.” Januártól érvényes köbméter(év) . emelés(%) 1200-lg _________________0 12 00-1500 0,7 1500-2000 _______ 4,5 30 00-3500_________ 7,8 35 00 fölött ___________9,3 FO RRÁS: SZAKTÁRCA Amikor az új kormány hivatalba lépett, az akkori szabályozás szerint két számjegyű emelés kellett volna, és októberben további öt százalék. „Azaz 15-20 százalékos áremeléstől kímélte meg a kormány a lakosságot” - emelte ki Fellegi. Az előző kormányok nyolc éve alatt 15 áremelés volt: 2002 júliusában még egy köbméter földgáz ára 45 forint volt, ma 140. „A kormány, a gázszolgáltatók és a Mól képviselőivel folytatott öt hónapig tartó tárgyalásokon nehéz volt megegyezést találni, mert a szolgáltatók ragaszkodDrágább is lehetett volna az OLAJ ÁRÁNAK emelkedése, valamint a dollár erősödése a forinttal szemben körülbelül 6-7 százalékos emelést indokol. Ez azonban még nem fedezné a moratórium miatti kieséseket. „ha EZT is figyelembe vesz- szük, akkor a körülbelül a 6-7 százalékos költségemelkedésen túl további 6-7 forintos növekedés adódik, ez együttesen 10-12 százalékos áremelést indokolna ” - magyarázta Hegedűs Miklós, a GKI ügyvezető igazgatója. Míg a gáz ára nő, addig a távhő ára biztosan nem változik decembertől. tak a két számjegyű emeléshez. Az új modellben kihasználják azt, hogy a piacon most alacsonyak az árak. Fellegi hangsúlyozta: az új árrendszert az indokolatlan költségek helyett a hosszú távú kiszámíthatóság, az elismert költségek megtérülése és az elvárhatónál nem nagyobb profit jellemzi. A szolgáltatók tetszését nem nyerte el az új rendszer, mert számításaik szerint veszteségesek lehetnek 2011-ben. Nehezíti helyzetüket az árbevételük egy százalékára kivetett válságadó. A Liga elveti a 98 százalékos különadót A LIGA SZAKSZERVEZETEK elutasítja a 98 százalékos különadótörvényt, s ahogy a jogszabály megszületett. Felszólítja a kormányt, tartsa magát választási programjához: elfogadhatatlan, hogy „parlamenti többsége birtokában alkotmánysértő törvények sorával bizonyta- lanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét”. ír kötéltánc - Frankfurt megemeli a kamatot? TÖBB tízmilliárd EURós hitelcsomagot szeretne országának az ír jegybank kormányzója az EU-IMF-keret- ből. A kormány ma már hajlana erre. Közben Trichet, az Európai Központi Bank (Frankfurt) elnöke aggodalmának adott hangot az euró miatt, és kamatemelést helyezett kilátásba. Jogerősen nyert a Mól a Szurgut ellen másodfokon is megnyerte a Mól a benne 21,22 százalékos részesedést szerző orosz Szurgutnyeftyegaz elleni pert. Nem szegtek szabályt, amikor nem engedték az orosz tag delegálását az igazgatóságba. A Szurgut csak úgy gyakorolhatná jogait, ha megmondja, kik a tulajdonosai. HIRDETÉS Takarékos november Omnia őrölt kávé 500 9,1738,-/1 kg, MVM: 5 cs Szigeti sonka csomagolt, 1 kg, MVM: 5 db Kunsági tejföl 450g,20%, 398,-/I kg, MVM: 5 db november '4990 94 990 kedvezmény