Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-18 / 268. szám

3 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Újabb stratégiai beruházásokat készít elő a kaposvári Kométa Vagyont is vizsgál a jegyző kilátások Fekete pont, amiért nem adják vissza a normatívát A Kométa '99 Zrt. egyike a hazai húspiac legfontosabb szereplői­nek. Pozícióját a következő 2-3 évben közel három milliárd fo­rint értékű beruházással kíván­ja megszilárdítani. Giacomo Pedranzini, a Kométa ügyvezető igazgatója szerdán budapesti sajtótájékoztatón is­mertette a főbb terveket. ■ A Kométa forgalmának közel 30 százalékát adja az export. A Távol-Ke­letre is szállítanak.- A Kométa 1999. óta több mint hatmilliárd forintot fordí­tott a húsüzem és termékei fej­lesztésére - derült ki a tájékoz­tatón. Kizárólag sertéshúst dol­goznak fel a kaposvári üzem­ben, ahol csak a legjobb minő­ségű, válogatott alapanyagokat veszüc át a hazai tenyésztőktől, akikkel hosszú távú együttmű­ködésre törekednek. Napjaink­ra a nagy múltú cég nem csak itthon, hanem az Európai Unió számos országában is képvisel­teti magát. Megtudtuk: a váüalat sikeres munkáját igazolja, hogy húsz­nál is több országba exportál­nak. E tevékenység a forgalom közel 30 százalékát teszi ki: az olasz, spanyol és német piacon kívül Csehországba, Szlovákiá­ba, Szlovéniába valamint Japán­ba, Koreába és a karibi-térségbe is száüítanak. Elhangzott: a gyártás megfe­lel az EU átfogó követelmény- rendszereinek is. Ez a szigorú minőségbiztosítási rendszer is hozzájárul ahhoz, hogy 2005. óta a Kométa több termékére minden évben felkerül a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy. A fejlesztések kapcsán közöl­ték: az erősödő fogyasztói igé­nyek hatására döntöttek a kapa­citásbővítés meüett. Ennek ér­dekében új szalámiérlelő rész­leget helyeztek üzembe. Ezzel éves szinten csaknem 2500 tonnára nőtt az összkapacitás. A cég vezetői arra is felhívták a figyelmet: a stratégiai beruhá­zásokat a következő években folytatják. A kaposvári váüalat ezután is nagy hangsúlyt he­lyez az energiafelhasználás csökkentésére, s a hatékony vízfelhasználás érdekében egy szennyvíz üzemet is létesíte­nek. ■ Harsányi Miklós Mi lesz a jegyzőkkel, a kistérségekkel, az okmányirodákkal? Válaszokat vártak a somogyi polgármesterek és jegyzők a konferencia első napján (Folytatás az 1. oldalról) Domokos László elnök helyeselt: - Ez bizony sokszor kockázato­sabb még egy hitelnél is. Inflációkövetőén nőnek az önkormányzati támogatások jö­vőre, erről már Rózsi Judit mi­nisztériumi főosztályvezető tá­jékoztatta a polgármestereket és jegyzőket, hozzátéve: ha a négyes metróra szánt 17,5 mil- liárdot nem számolja, akkor is harmincmiüiárd forint a növek­mény. A jövő évi változásokról szól­va Rózsi Judit megemlítette: a közcélú foglalkoztatás 2011-ben már nem kötelező feladat, ám az önkormányzatok is igényel­hetnek forrásokat a munkaerőpiaci alapból. S jövő­re lesz keret például védőruha vásárlására is. A megszűnő, építmény utáni idegenforgalmi adót nem kompenzálja ugyan a kormány, ám lehetőséget te­remt a hagyományos építmény­adó mértékének a növelésére. A művészetoktatási normatíva MIRE SZÁMÍT 2011-BEN? lakos János tengődi polgármes­ter: - Egyelőre nem sok jóra. Egy év kevés a változáshoz. Még mindig sok az önkormány­zati feladat és kevés a pénz. El kéne érni, hogy ne csak az önhiki lehessen az egyetlen ki­út. Ha az állam átvenné az egészségügyet, az oktatást és a vízrendezést, az súlyos terheket venne le a helyhatóságok vállá­ról. Egy éve a miniszterelnök arra biztatott, pótolják az önkor­mányzatok a saját erőt értékpa­pír-kibocsátásból. Ezzel önma­gukat adósították el. törőcssk ferencné andocsí pol­gármester: - Ahogy a sarokszá­mokat nézem, érdemi javulásra jövőre még nem számíthatunk. Erre keü tehát berendezked­nünk. Vannak ugyanakkor a jö­vő évi költségvetésben kedvező változások, mint például a köz­munkaprogram helyett induló foglalkoztatási forma. Nálunk is nagyon sok az áüástalan és jó, hogy vállalkozók is adhatnak majd nekik munkát Továbbra is várunk olyan pályázati lehető­ségre, hogy végre tornatermet építhessünk az iskolához. farkas László vörsi polgármes­ter: - Azt azért remélem, hogy rosszabb évünk nem lesz 2011- ben az ideinél. Egy év még biz­tosan keü a gazdaság megerősö­déséhez és közben jó volna ren­det rakni az önkormányzatok vüágában is, elsősorban a köte­lező feladatok terén. Ha például a pedagógusokat az állam fizet­né, azzal sok helyi konfliktust megspórolhatnánk. A helyi in­tézményvezetőknek pedig azt kellene megtanulni: a költség- vetés szent, ha eüogy a pénzük év végére, akkor sincs több... pedig a jövő szeptembertől csak minősített intézménynek jár és itt is lehetővé válik a térítési díj növelése, hiszen - így a főosz­tályvezető - több forrás marad a lakosságnál az SZJA-változá- sok és a gyermekkedvezmény révén. A fűtési szezon végéig marad a gázártámogatás, de azután a lakásfenntartási támogatás váltja fel. - Ez várhatóan a nyugdíjminimum 240-250 szá­zalékáig jár majd - mondta Ró­zsi Judit. - A jegyzőkre több fel­adat hárul, hiszen nagyobb tö­megek igényük majd ezt és az elbírálásnál nem csak a családi jövedelmet keü vizsgálni, ha­nem a kérelmező vagyoni hely­zetét is. Mi lesz a jegyzőkkel, a kistér­ségekkel, az okmányirodákkal? - sorolta azokat a kérdéseit la­punknak szigorúan név nélkül egy somogyi jegyző, amikre nem kapott konkrét választ a konferencia első napján, hozzá­téve: miközben az egyablakos ügyintézést januártól állítólag még csak megyei szinten veze­tik be, kistérségükben minden lehetőség adott ahhoz, hogy a párszáz fős faluban élő Mari né­ni is helyből, elektronikusan in­tézhesse ügyeit, képzett ügyin­téző segítségével. ■ Fónai Imre JEGYZET C*s\ V ^ WK: -Jj BALASSA ááZ: JKá TAMÁS Előttem az ufódom az Ülésrend határozza meg az álláspontot, tartja a köz­életi magvasság, így az a mondat rögvest okafogyottá vált, hogy áüami vagy ön- kormányzati vezetők helyé­ben sosem vennék föl milli- ós járandóságokat. Eddig még senki nem próbált meg lelküsmeret-furdalást elő­idézni bennem egy taücska közpénzzel, így nem tudha­tom, hová tolnám a taücska közpénzt. Haza-e vagy. nemzeti, így különadóügy­ben is érteni vélem a kor­mányt, amit viszont ez a kormány sem könnyít meg. Máshogy nem könnyít, mint ahogy a Gyurcsány- vagy a Bajnai- nem könnyí­tett. Gyurcsány aüg mon­dott igazat, Bajnai aüg ha­zudott, Orbán áüítólag so­sem hazudott még. Sajnos, hisz hihetőbb volna, ha leg­alább egyszer mégis, mert akkor nem egy ufó van a kormánynál. Ha már igaz­mondás: jelenleg az Őszöd volume 2. anyaga hangzik, Orbán őszödi beszédéé. Re­mélem ugyanis, hogy az olyan költségvetésmentő öt­letek, mint a válságadó vagy a nyugdíjpénztári elté­rítés nem az őszi választás után pattant ki a kormány szikrázó fejéből, mert akkor ez szinte tűzveszélyes üzem. Valószínűbb, hogy az ötletek korábban jöttek, ha pedig igen, akkor az őszi választást nem a pőre igaz­sággal nyerték, ergo, Orbán nem ufó. érteni vélem a kormányt: az igazság oldalára igyek­szik állni, ekként üldözve a galádságot, vagyis a pofát­lan közpénzrablást. Helyes cél, homályos eszköz: a szo­cialisták, Uberálisok fizet­nek visszamenőlegesen, ergo bűnösök, pofátlanok (kívánt rész aláhúzandó.) a kormány helyében retteg­nék az ufódomtól, még ha azt is füüenteném, hogy de­hogy. Megrázó építkezés a fasornál áram Trafóházat építenek, néhányan megijedtek A fákon állt bosszút egy ismeretlen Fenyvesen Csemeték feldarabolva: a tettes egyetlen ágat sem vitt magával Túligénylés miatt húszezer gazdával levelezgetnek A hibás kérelmek tisztázásához a termelők összefogására szá­mít a Mezőgazdasági és Vidék- fejlesztési Hivatal (MVH). Eddig országosan csaknem húszezer gazdálkodónak postázott az MVH adategyeztető levelet a te­rületalapú támogatás túligénylé- se miatt. Idén 28 ezer hektárral nagyobb területre érkeztek be tá­mogatási kérelmek. Azt javasol­ják: az egy blokkban lévő gazda­társak közösen forduljanak se­gítségért a falugazdászokhoz vagy az agrárkamara helyi ta­nácsadójához. A kitöltött lapokat - a kézhezvétel követően - öt munkanapon belül keü postára adni az MVH megyei kirendelt­ségre. ■ Harsányi M. Minket már meg sem kérdez­nek? - méltatlankodott egy ka­posvári nő. Trafóházat építenek a Németh István fasorban, s la­punk olvasója azt rótta fel, hogy nem kértek ehhez tőlük semmiféle hozzájárulást. Csu­pán annyi értesítést kaptak, hogy a megadott időpont­ban áramszünetre számíthatnak. Az asszony elké­pedve vette tudomásul az eljá­rást.- A biztonságos áramellátás­hoz folyamatos fejlesztésekre van szükség - reagált megke­resésünkre Varga Ivett, az E.ON szóvivője. A kaposvári példára utalva jelezte: ez is egy olyan eset, ahol kifejezetten az áram­szünetek megelőzése, az esetle­ges meghibásodások még gyor­sabb elhárítása érdekében tet­tek lépéseket. A cég saját beruházá­sa tizenkilencmil- lió forintba kerül. Az 503. sz. szak­képző iskola alag­sorában üzemelő, közcélú transzformátor állomá­sunkat közterületre helyezzük át, így a szóvivő. - Az alagsori helyiségben erős esőzések ide­jén ugyanis előfordult, hogy nagy mennyiségű víz gyűlt fel, s ez az üzembiztos működést és a gyors hibaelhárítást jelen­tősen veszélyeztette. Ezért dön­töttünk a fejlesztés meüett. A létesítést a Műszaki Biz­tonság Hatóság határozata alapján végezték el. Varga Ivett leszögezte: a tervezés során a nyomvonal által érintett ingat­lantulajdonosokkal, illetve szakhatóságokkal, közműkeze­lőkkel és a város építési hatósá­gával egyeztettek.- Abban az esetben, ha vala­kinek az ingatlanát nem érinti a beruházás - az a háza előtti közterületre vonatkozik -, akkor a hatályos jogszabályok, szerint az engedélyezési eljá­rásba nem kell bevonni az illetőt - fejtett ki a szóvivő. ■ Harsányi M. Nemes egyszerűséggel félbe fű­részelte valaki a fákat, melyek kiültetésre vártak Balaton- fenyvesen. Az elkövető egyetlen darabkát sem vitt el a törzsek­ből, tehát nem lopni akart, s nem tüzelőt gyűjtött. - Valamiféle be­teges bosszú lenne ez? - tette fel a kérdést Lombár Gábor, Bala- tonfenyves polgármestere. El­mondta: a Fenyves-alsói stran­don fákat ültettek. Reggelre töb­bet kettéfűrészeltek. Az önkor­mányzat feljelentést tett. ■ F. T. ■ A lakók talál­gatnak, az építkezés 19 millió forintba került.

Next

/
Thumbnails
Contents