Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-15 / 265. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. NOVEMBER 15., HÉTFŐ | MMIM MEGYEI KÖRKÉP 3 Fehér kesztyű, kék orr, füstfelhő az örökbe fogadott falu Festettek és árkoltak a barossos diákok Nyimben Megszállták Nyimet a siófoki Baross középiskolásai; buszmegállót és hintát festettek, vízelvezető árkot mélyítettek, illegális szemétlerakót számoltak föl. Fónai Imre A megyei szakképző iskolákat összefogó somogyi TISZK örökbe fogadta Nyimet, ezt a háromszáz lelkes, gyönyörű fekvésű zsáktelepülést. A siófoki Barossból busznyi diák szállta meg szombaton a falut, hogy segédkezzen a szebbé tételében.- Reggel a falu kemencéjében sült lángállóval fogadtuk a gyerekeket - mondja Nikovics Tibor nyimi polgármester. - S mire végeznek, elkészül a kolbásszal és füstölt húsokkal gazdagított paprikáskrumpli is a faluházban, ügyes kezű helybéli asszonyoknak köszönhetően. De egyelőre még a munkáé a főszerep; gomolygó füst fogadja az érkezőt a falu határában, egy csapatnyi diák a temetőben gyűjti és égeti a falevelet. A községházával átellenben két lány a buszmegállót festi, társaik a játszótér hintáit, mászóká- it. Többük orrán, arcán kék festékpötty - vidámak a lányok. - Nehezen fog ám ez onnan lejönni - figyelmezteti őket Nikovics Tibor.- Anyukámmal kifestettük a konyhát - feleli Kovács Georgina arra a kérdésre, hogy festettek-e már valaha.- Én csak rajzórán - toldja meg Aguda Laura.- Én viszont majdnem művészedbe mentem - így Kerekes Rebeka. A jelek szerint azonban ő is a Baross környezetvédő szakán kötött ki. Egy utcával arrébb focicsa- patnyi fiú mélyíti a vízelvezetőt, ez igazán férfias meló, izzadnak is a fiatalemberek rendesen; környezetvédő és épületgépész szakosok. Egyikük fehér kesztyűben. - Én vagyok a brigádvezető - feleli kérdő tekintetünkre Pálinkás Zoltán László, de harsány nevetés fogadja és egy kérdés: - Az ostort hol hagytad?- Nálunk, Siófokon markolóval mélyítették az árkot - jegyzi meg Csik Dávid. De hát ez Nyim, ahol a helyi ifjúsági és sportegyesület vontatós traktorral csatlakozott a fiúkhoz. - A boltos kenyeret és kesztyűket ajánlott fel, és számos helybéli lakos is tevékenyen beszállt a faluszépítő akcióba - tájékoztat a polgármester. - A vízelvezetőket nálunk nagyon fontos rendben tartani, mert a falu fekvése miatt nagy esőzésekkor térdig érő iszap hömpölyög az utcán; no nem vörös, hanem csak sárga. Meg aztán minden ilyen lehetőséget meg kell raMunkában a diákok. A lányok lefestették a játszótéri hintákat, a fiúk mélyítették a vízelvezető árkot gadnunk, hiszen éppen a minap mondták el a Belügyminisztériumban, hogy semmi jóra nem számíthatunk, nagyon feladatcentrikus lesz az önkormányzatok támogatása jövőre. Ahogy tudunk, segítünk magunkon. Maga a csoda számunkra, hogy a somogyi TISZK örökbe fogadta Nyimet. Nagyon sokat jelent a diákok mostani szorgoskodása, egyébként még illegális szemétlerakót is fölszámoltak. Aztán pedig legközelebb idős, egyedül élő asszonyoknál vágnak majd fát és kertészkednek a diákok. Úgy látom, szívesen dolgoznak, talán hiányoznak is az ilyen jellegű feladatok a mindennapjaikból... Emléktábla Somogy első olimpikonjának Papp József (balról) és Szita Károly avatta fel Szegfy László emléktábláját Újabb somogyi sportlegenda emléktáblája került fel a Kaposvári Városi Sportcsarnok falára; az atléta Bodosi Mihály és a sakkzseni Böszörményi-Nagy Géza után a birkózó olimpikon és ökölvívó mesteredző Szegfy Lászlónak is méltó emléket állított az utókor. Hogy az emléktáblából valóság lett, az elsősorban a volt olimpiai válogatott kerettag birkózó, a 69 esztendős Papp József - akinek Szegfy László volt a mestere - érdeme. Az időpont sem véletlen: most lenne 105 éves a mester, aki már 33 éve nem lehet közöttünk. A szombati ünnepségen Szita Károly, Kaposvár polgármestere mondott köszöntőt, majd az egykori tanítvány, Papp József méltatta Szegfy Lászlót Az emléktábla avatásán olvasták fel Pólyák Imrének, az évszázad magyar birkózójának a levelét, aki betegsége miatt nem utazhatott el a somogyi megyeszékhelyre. Berényi Ervin, Szegfy László unokája közös élményeiket elevenítette fel; a házsort belengő pecsenyeillatot - Szegfy hentesnek és mészárosnak tanult -, a biciklitúrákat (a nagypapa ült elöl, a kicsi unokája pedig hátul a neki készített alkalmatosságon) és a közös pecázásokat. Az emléktáblán - Gera Katalin szobrászművész alkotásán - többek között koszorút helyezett el Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Ohmpiai Bizottság tagja, valamint a többszörös országos bajnok, Miskolcon élő birkózó mesteredző, Gutman József, aki egykoron szintén Szegfy László tanítványa volt. ■ Fenyő Gábor NINCS MESE, EZ BAJNOKI KAMAT! A Hetedhét betéttel most bajnokokhoz méltó kamatra számíthat! Tudja biztonságban pénzét, és élvezze a profi csapat által nyújtott befektetés előnyeit! 2 hónapos akciós lekötött forintbetétünk kamata most évi 7,7%, EBKM: 7,7%. Az akció 2010. november 5-től visszavonásig érvényes, és a magánszemélyek által elhelyezett, új, bankon kívüli forrásból származó pénzekre vonatkozik. Az elhelyezhető legkisebb összeg 200 000 Ft, a legnagyobb összeg 30 000 000 Ft. Várjuk bankfiókjainkban: Kaposvár, Dózsa György u. 1. és Corso Bevásárlóközpont; Siófok, Átrium Üzletház (Fő u. 174-176.). További információk: 06 40 50 40 50 vagy www.unicreditbank.hu/hetedhetbetet Jelen hirdetés nem teljes körű, a további részletek megtalálhatók a bank aktuális Látra szóló és határidős betétek, az UniCredit Bank Hungary Zrt. kamatkondíciói magánszemélyek részére c. hirdetményében és a magánszemélyek részére szóló Kondíciós listájában. A betéti szerződés részletes leírását az Általános Üzleti Feltételek tartalmazzák. • • *40 UniCredit Bank JEGYZET Kifog itt jól felelni? nyimben rend volt a diákok között szombaton. Árkot ástak, buszmegállót festettek, levelest égettek a középiskolások a faluban, nagy rendben, fegyelmezetten, mégis vidáman, a lányok kékre festett orral. Közösségi élmény, így mondták valaha az úttörőben is, ami ha másra nem is volt jó, összekovácsolásra igen. S ez jobban hiányzik a ma iskolájából, mint bármi. Nem a köpeny, a nádpálca, a kormos. Múzeumba, elrettentő könyvekbe örökre, még a gondolatukkal is! FELMÉRTÉK: a hagyományos tanórák 80 százalékában a tanár beszél. A diák meg unatkozik, ha az a tanár nem lebilincselő, s a könyv se dobja fel a nebulót, nem csábítja olvasásra. Alapos reformra szorulna az oktatásunk, de akik most megbízást kaptak rá, mintha megint nem a jó irányba tartanának, lám, már Pokorni exminiszter is nekiment Hoffmann Rózsának. A valahai NDK-beh Karl- Marx-Stadtban iskolamúzeumban mutogatják a sorban álló padokat, s a katedrát Németországban ma már irodalomóra keretében nem magoltatnak a diákokkal, hanem érveltetnek, ósdi kötelezők helyett meg együtt kiválasztott műveket elemeznek, beszélnek meg. Na persze, nekik nem kellett megszabadulni több mint 40 év terhétől, és hát a pedagógusoktól is sokkal többet követel az effajta tanítás. van egy mondás: amit tanultam, már mind elfelejtettem, ám amire rájöttem, arra emlékszem. Én legalábbis így vagyok vele. Sutba az ének-, rajz- és testnevelésosztályozással, az osztályvi- gyázzal, a tanámőnekjelen- temmel? A szabadság is szülhet rendet? Kérdések, amikre végre valakinek jól kéne felelni. Fát ültettek Balatonszárszó újszülötteinek Tizenegy idén született Ifjú szárszóinak ültettek fát szombaton a Balaton-parti településen. - Azzal indítottuk útjára ezt a kezdeményezést, hogy idővel egy szép sétány alakul majd ki, és a fasor egyszer majd egészen Földvárig érhet - mondta lapunknak Dorogi Sándor balatonszárszói polgár- mester. - A magunk részéről teszünk azért, hogy ne népte- lenedjünk el; százezer forintot adunk minden szülő anyának. Emléktáblácskát is tettünk most minden facsemetéhez és arra is díszes tábla hívja fel a figyelmet, hogy ez a kialakuló sétány a balatonszárszói újszülöttek fasora. ■ F. I. 7j%[