Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-14 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 46. szám
14 2010. NOVEMBER 14., VASARNAP AUTÓ-MOTOR ■níSSSEH Jegesedésmentes szélvédő a VW-től PÁRA ÉS JÉGMENTES szélvédőt fejleszt a Volkswagen. A megoldás lényege, hogy felvisznek egy papírvékony, átlátszó ón-oxid réteget, amely megakadályozza, hogy az üveg az úgynevezett harmatpontig hűljön, amelyen kicsapódik rajta a víztartalom. Márpedig ha nincs nedvesség, akkor jég sem keletkezik, s nem lesz szükség a jégkaparókra sem. Visszaesőknek autózár Hollandiában autóba épített alkoholszon- dát írna elő a súlyos ittas vezetésen ért autósok számára Hollandia. Ha a sofőr ismét ittas lenne, a kocsi nem indul. A 2011 májusától bevezetendő alkoholzárak használatát kötelezően előírnák azoknak, akiknél a rendőrség 1,3 ezrelék fölötti véralkoholszintet mért. Az autó csak akkor indul, ha vezető a teszten józannak bizonyul. Tavaszig folyamatosan razziáznak a rendőrök hogy felhívja az autósok figyelmét az őszi és téli időszakban megváltozott közlekedési körülményekre, „Látni és látszani” jelszóval baleset-megelőzési kampányt hirdetett a rendőrség. A kampány négy hónapos közúti ellenőrzéssel párosul, s február végéig tart. Félmillió autó a győri Audinál elkészült az ötszázezredik személyautó a győri Aüdi- gyárban. Az 1998-ban beindult gyártás első terméke is TT volt, a jubileumi modell szintén egy Audi TT RS Roadster, amely az angol piacra készült. A sportautó 2,5 literes, öthengeres, 340 LE teljesítményű motorja szintén Győrben készült. TT RS Roadster a jubileumi autó Legyenek Önök is milliomosok! királyi vas Nem mindennapi kilométerek egy Rolls-Royce Ghost fedélzetén Keveseknek adatik meg, hogy hetven millió forintért vásároljanak autót. Pedig a Rolls-Royce Ghost ennyiért, 235 ezer euróért kelleti magát. Kipróbáltuk, hogy mit tud a „királyi vas”, s bár az autó végsebessége 250 km/óra, egy ilyen cirkálóval nem esik jól gyorsan menni. Szabó Róbert A parányi fekete függöny gombnyomásra csendben bekúszik a hátsó szélvédő két oldaláról, diszkréten borongóssá varázsolva a Ghost utasterének hátsó traktusát. Apró, de fontos hangulati elem, mint ahogy a fejedelmi masina minden egyéb részlete is az. Ezt az autót már megnézni, körbejárni sem úgy kell, mint mondjuk egy Ferrarit vagy egy Lambót, itt nyálat csorgatni is hűvös eleganciával szükségeltetik. A budapesti Gresham Palace- ban van randevúm Frank Tie- mannal, a Rolls-Royce európai kommunikációs vezetőjével. Rokonszenves ember, udvariasan elmagyaráz mindent, képbe he-, lyez a márka aktuális piaci helyzetét illetően, hogy azután a puccos szálloda előtt parkoló óriáshoz lépjünk. Tiemann úr megmutat néhány dolgot, azután magamra is hagy a brit ikonnal. A vezetőülésből fura világ tárul fel. Itt van mindjárt a volán, ami a megszokottnál jóval nagyobb átmérőjű, ráadásul a karimája igen vékonyka, és a reá telepített multifunkciós kezelőszervek is idegenül hatnak. Sebaj, az elegancia a lényeg, elvégre egy igazi fess úr sem azért visz magával sétapálcát, mert sántít valamelyik lábára. A Rolls-Royce nem csak úgy egyszerűen autó, hogy beindítom és kész, megállók és kész. Viselkedik, megjelenik, masíroz, de nem úgy, ahogy egy kifutón kell, hanem ahogy az Operaház körfolyosóján illik. A Roosevelt tér reggeli forgalmába sorolva, a Lánchídon át, majd Budáról, a Clark Ádám teret megkerülve vissza a pesti oldalra próbálom feltűnés nélkül dirigálni a nagy, királyi vasat - ami persze lehetetlen. Az autóstársak bámulják a gigászi kocsitestet, a buszon utazók egyDélelőtti csendélet a Lánchídon. A Rolls-Royce Ghostot még a máskor fürge motorosok sem akarták megelőzni. másnak mutogatnak a Rolls- Royce láttán (apropó: rollsz-rojsz, nem pedig rojsz-rojsz, ahogyan a legtöbben mondják), sokan pedig azt próbálják kideríteni, hogy vajon nem Angelina Jolié vagy éppen Brad Piti megy-e éppen az aznapi forgatásra. A városból kiérve van egy kis idő a kocsi működésével foglalkozni, s örvendetes, hogy a 7-es BMW már ismerős részletei köszönnek vissza. A menürendszerek és a konfigurálási paraméterek azonosak, csak éppen a gomb, a kapcsoló vagy az érintőfelület más. Természetesen minden finoman és precízen működik, antik megoldásával egyedül talán a szellőzőrostélyokat elzáró és nyitó rudacska lóg ki a képből, de a hagyománytisztelet nagy úr. Igazából nem tudtam eldönteni: a Ghostban vajon a sofőrnek vagy a hátsó ülésen helyet foglaló személynek van jobb dolga? A dolgok egészét tekintve nyilván a hátsó luxusfotelben ter- peszkedőknek nyugodtabb az idegrendszere, a sofőr azonban többször vigyoroghatja el magát jókedvében. A Rolls a normál forgalomban legalább olyan furán bukdácsol, mint ahogy kinéz a többi autó között. Beálltunk hipermarket parkolójába, szűk kapubejáróba, és úsztunk a Budaörsi út forgatagával, ami - nem nagy meglepetés - abszolút testidegen egy ilyen kaliberű limuzinnak. Mire a V12-es motor túljut az első levegővételen, az autó már 100 km/órás tempó környékén jár, amit a hangszigetelésnek köszönhetően észre sem venni. A 130 km/órás sztrádatempó olyan a Ghostnak, mintha egy versenygéppel éppen a box- utcában döcögnénk, mindezek ellenére nem esik jól gyorsan menni vele. Már csak az elegáns atmoszféra és a 70 millió forint körüli vételár okán sem. Emblematikus fazon A rolls-royce orrán található nőalak története 1907-re nyúlik vissza, amikor egy autótulajdonos, Lord Montagu a saját járművére rendelt hűtődíszt szobrász barátjától. A szobrász, Charles Sykes gazdag arisztokrata szeretőjéről mintázta a nőalakot, melyet lobogó ruházattal álmodott meg. lord montagu divatot teremtett és egyre több tulajdonos készíttetett hasonlót autója elejére. Az autógyár 1911-ben kérte fel hivatalosan Sykest, hogy készítsen egységes darabokat Az alkotó kezdetben Spirit ofSpeed (száguldás szelleme) névre keresztelte művét, melyet később Spirit ofEcstasyra (eksztázis szelleme) módosított. Az álló nő alakot idővel térdelőre, majd enyhén előredőlőre változtatták, mert egyeseket zavart a kilátásban. A kézzel készített szobrocskák mindegyike egyedi, nincs két azonos darab. A figurák nikkelötvözetből készülnek, de valódi egyediségre vágyóknak megfontolandó az aranyozott Spirit of Ecstasy. A motor a lélek tükre a rolls-royce körüli misztikus légkör megteremtésében komoly szerepe volt, hogy a gyár nem közölte a motor teljesítményadatait, mindössze annyit mondott: „éppen elegendő”. A Ghost esetében már büszkén hangoztatják, hogy 570 lóerős, ezzel minden idők legerősebb Rollsa. A gigászi, 6,6 literes egységbe dupla turbófeltöltő préseli a levegőt, így a V12-es erőmű 780 Nm-t szabadít a főtengelyre. A kézi összeszereléssel készülő motor szoros rokonságban áll a 7-es BMW 6,0 literes motorjával, ám ebben a formában a Ghoston kívül semmilyen más autő bán nem találjuk meg. Az exkluzivitás tehát garantált. Ne feledje beállítani a fényszórókat szerviz Rossz látási viszonyok között elengedhetetlen a jó világítás Jeremy Irons BMW-vel jár Magyarországon A tél előtti szervizmunkák között az egyik legfontosabb az autók világításának karbantartása. A féklámpák, irányjelzők, ködzáró fények, ködlámpák, fényszórók ellenőrzése, a rossz iztők cseréje mellett a beállításra is szakítson időt. A munka néhány percet vesz igénybe, de szervizben is elvégeztetheti. „A fényszóróállítás nem nagy munka - mondja Angeli Károly autószerelő. - A finomhangolás akár házilag is elvégezhető. A lámpák mellett vagy felett található csavarokkal mozgatható a fényszóróház jobbra, balra, illetve függőlegesen.” A tompított fény csóvájának egyszázalékos a lejtése helyes beSzakszervizben az esetleg berozsdásodott állítócsavarokat is kilazítják állítás esetén. Ez annyit jelent, hogy méterenként 10 centimétert kell esnie a sugárnak. Függőleges fal elé állva tehát gyorsan kimérhető, hogy kell-e változtatni a beállításon. Két méterre parkolva a faltól, körülbelül húsz centivel kell lejjebb lennie a felületre vetülő fénykéve felső „élének” mint az izzók magassága. „A precíz beállítást érdemes műhelyben elvégeztetni - figyelmeztet a szakember. - Ott speciális műszerrel végzik a munkát, amely, ha nincs szerkezeti hiba, néhány percig tart.” A Magyar Autóklub félszáz hazai állomásán a tagoknak ingyen, másoknak 600-700 forint körüli áron elvégzik a javítást. ■ Jeremy Irons, a világhírű angol színész a BMW Magyarország motorkerékpár-menedzserétől, Zámbó Balázstól vette át azt az R 1200GS-t, amelyet december elejéig használ hazánkban. Irons július óta forgatja Magyarországon a The Borgias című sorozatot, amelyben Roberto Borgia szerepét játssza. A motort főleg a városban, hétvégenként pedig vidéki túrái alkalmával használja majd. „A magyar tájak gyönyörűek, csupán a magas hegyeket Jeremy Irons BMW-t kapott és a kanyargós szerpentineket hiányolom kicsit. Útjaimra gyakran elkísér a feleségem is. Örülünk a lehetőségnek, hogy egy BMW túraenduróval fedezhetjük fel Magyarországot. Otthon is ezt a márkát használjuk. A mo- tor mellé remek útvo- naltippeket is ka- :, melyekből sze- mezgethe- tünk” mondta Irons, aki több magyar filmessel dolgozott már, többek között Szabó Istvánnal és Koltai Lajossal a Csodálatos Júlia című filmben. ■