Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-13 / 264. szám
7 2010. NOVEMBER 13., SZOMBAT i - wmmmm GAZDASÁG JÓ TANÁCS Bronzos helyett répasárga lett a hajam színe amatőr festés Olvasónk hajfestéket vásárolt, ám a szerrel nem érte el a kívánt eredményt. Az ígért bronzvörös helyett inkább répaszínű lett a haja. a hajfestékekre mint nem tartós fogyasztási cikkekre is él a két év szavatossági jog. A hölgy megteheti, hogy visszamegy az üzletbe, ahol a szert vásárolta, és kéri a kártalanítást. Tehát azt, hogy a hajfesték helyett adjanak egy újat, illetve térítsék vissza az árát. félő azonban, hogy ha ezt meg is teszik, és olvasónk kap egy ugyanolyan festéket, az eredmény az eló'ző- höz hasonló lesz. Ennek oka, hogy mindenkinek más és más a hajminősége, beleértve a hajszálak vastagságát, a haj színét is. Az ősz hajat például nehezebben fogja be bármilyen festék, mint az eredeti színűt. Jó dolog, hogy kaphatók házi hajfestő szerek, de ezektől gyakran nem lehet azt a hatást elvárni, amilyet a reklámokban lát az ember. (Ezek modelljeit ráadásul mesterfodrászok készítik elő.) valójában a hajfestés, amelyet a fodrásznál gyakran külön szakember, a technikus végez, ugyanúgy a fodrászszakma része, mint például a vágás vagy a dauerolás. A fodrászüzletben a vendég hajának alapos vizsgálata után döntik el, hogyan, milyen összetevőjű kemikáliákkal kell azt befesteni. Előfordul, hogy a vágyott színt négy-ötféle komponens vegyítésével kapja meg a fodrász. Ezt házilagosan, szakértelem híján, egyetlen festékkel nem nagyon lehet kivitelezni. Választani kell tehát az olcsóbb, de gyenge saját festés vagy a drágább, de színvonalas, szakember általi megoldás között. ■ Rados Virág KÉRJÜK, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Lezárult az Omninvest-vizsgálat részletben A kétmilliárd forintos pályázati pénzből vakcinagyártó sor készült A korábbi egészségügyi miniszter az Omninvesttel kötött megállapodások részleteiről ugyan nem tud, de biztos benne, hogy konkrét feltételeket kötöttek ki Éveken át, több részletben fizeti vissza az Omninvest azt a 2 milliárd forintos összeget, amelyet a Központi Ellenőrzési Hivatal vizsgálata kifogásolt. Nógrádi Tóth Erzsébet Hivatalos információja nincs a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi) arról, hogy az Omninvest Kft. megkezdte volna annak a kétmüliárd forintos közpénznek a visszafizetését, amelyet 2006-ban nyújtott számára a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) - válaszolta a Világgazdaság kérdésére a Kehi kommunikációs osztálya. Ám a Kehi felé ismertetett ajánlatuk nem azt tartalmazta, hogy egy összegben fizetik vissza a támogatást. Több év alatt, részletekben teszik azt - közölték. Az Omninvest ügyében ez év július 26-án rendelte el a Kehivizsgálatot a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Lehetségesnek tűnt ugyanis, hogy a cég 2006-ban önmagát bízta meg az új influenzajárvány elleni oltóanyag kifejlesztésével, s azért is, mert az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága szintén vizsgálatot folytat az oltóanyaggyártónak akkor juttatott kétmilliárdos állami pályázati pénz ügyében. Azért kérdeztük meg a Kehit, mert az Omninvest Kft. a napokban közleményben tudatta: visz- szafizeti az összeget Szerettük volna megkérdezni annak részleteiről a céget de Németh Zsolt szóvivő elhárította a kérésünket Közölte, hogy arról a pénzt a számukra juttató NKTH elnökségét kérdezzük, „a megállapodás részleteiről nélkülük nem áll módunkban nyilatkozni”. Megfogadva a tanácsot, ezt napokkal ezelőtt meg is tettük, de választ máig nem kaptunk, ismételt érdeklődésünkre türelmünket kérték. Egyébként az Omninvestnél a helyszíni vizsgálatot és a dokumentumok ellenőrzését a Kehi befejezte. A végleges jelentés megírásán az ellenőrök még dolgoznak, a jelentéstervezeteket az érintettek hamarosan megkapják s észrevételeket tehetnek. A Kehi úgy látja, hogy a vizsgálat eredményesnek mondható, mivel az Omninvest Kft. és az Omninvest Development Kft. (amely az Omninvest leányvállalata) az ellenőrzés lezárulta előtt felajánlotta, hogy a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnak közel kétmilliárd forint közpénzt visszafizet. A társaság közleménye szerint az összeg visszafizetésére vonatkozó kötelezettségvállalásról az új magyar tulajdonosok döntöttek. Egyrészt a cégnél lévő több száz munkahely megőrzése érdekében, valamint azért, mert nem akarták, hogy a pályázati kifizetések elszámolása során a magyar állam konfrontálódni kényszerüljön az Európai Unió illetékes szervezetével. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az Omninvest Development Kft. pályázaton való részvétele, a támogatási szerződés megkötése az akkor hatályos magyar jogszabályoknak megfelelt. Hozzátették azt is: csak ez Influenzarfágjárványok* * Típus Ideje Halálozás (fő) Spanyolnátha 1918-19 40 millió Ázsiai influenza 1958-61 4 millió Hongkongi 1969-73 5 millió Influenza _______________________________ • A MADÁRINFLUENZA ÉS A TAVALYI H1N1 INFLUENZA EDDIG NEM OKOZOTT VILÁGIÁRVÁNYT. FORRÁS: VGGYŰ1TÉS év tavaszán vált ismertté, hogy az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága vizsgálatot folytatott a támogatással kapcsolatban, s ennek során megállapította, hogy a szóban forgó kutatási tevékenység elszámolása uniós rendeletbe ütközik. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal egyébként az új típusú humán influenzavírus elleni védekezésre vonatkozó összes kormánydöntés végrehajtását s a feladat ellátásához rendelt források felhasználását ellenőri. Azt a 2004-10 közötti időszakot, amikor összesen 7,7 milliárd forint közpénzt használtak fel ezzel kapcsolatban. Az Omnin- vestnek a 2006-ban nyújtott kétmilliárd forintból olyan gyártás- technológiát kellett kialakítani, amely alkalmassá tette a céget az oltóanyag tömeges előállítására - mondta a Kehi. Ez megtörtént - jelentette ki Rácz Jenő, az Egészségügyi Minisztérium akkori vezetője, aki lapunk kérdésére elmondta: akkor a pandémiás tervnek megfelelően kellett felkészülni az Egészség- ügyi Világszervezet (WHO) által jelzett esetleges madárinfluenza- vüágjárványra, a védőoltások tömeges gyártására, azonban az Omninvest a nagyipari előállításra akkor még nem volt felkészülve. A WHO a vakcinagyártáshoz szükséges vírust a vüág több laboratóriumába, így hozzánk is elküldte, és a cég ezzel kapcsolatos kísérletei eredményesek voltak, ennek alapján az egészségügyi tárca szakmaüag támogatta a tömeggyártás fejlesztését A pályázati pénzekről nem ők dönthettek. Igaz, a világjárvány szerencsére elmaradt, de a fejlesztés fontos volt, mert az akkor létrehozott technológia ma is alkalmazható. Csak az aktuálisan fertőző vírustörzset kell kicserélni a gyártónak, ez történt tavaly, a H1N1 vírus elleni védőoltás előállításakor is - tette hozzá Rácz Jenő. A vakcinagyártó szakmai munkájával kapcsolatban az ágazat irányításáért jelenleg felelős egészségügyi államtitkárság is többször kijelentette: a pénzügyi vizsgálódások nem kérdőjelezik meg a nemzetközi hírű magyar védőoltási rendszert. Lapunk továbbra is várja az NKTH-nak a válaszát egyebek között arra, hogy milyen feltételekkel írta ki a pályázatot a hivatal, amelyet az Omninvest nyert meg, s megismerhető-e a szerződés. A direktbiztosításról KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS kapcsán is egyre népszerűbb a direktbiztosítói modell, ahol a kiszolgálás elsősorban telefonon és interneten valósul meg. Az iroda- és ügynökhálózat Most rákérdezhet! amennyiben a fenti témák kapcsán kérdése merülne fel, a Genertel Biztosító munkatársai várják hívását és kérésére kalkulációt is készítenek kötelezőgépjármű felelősség biztosítására vonatkozóan. Azok között az olvasók között, akik a kalkulációt is elkészíttetik a játék kiiktatásával elért megtakarítások vonzó díjakat tesznek lehetővé. Ugyanakkor telefonon a személyes konzultáció is megoldható. Az autósok a biztosítás teljes élettartama alatt élvezhetik a 24 végén 100 000 forintot sorsolunk ki. A hívás előtt készítse elő forgalmi engedélyét! órás elérhetőséget, a gyors és kényelmes ügyintézést olyan újításoknál is, mint pl. a miniCasco. ▲ HIRDETÉS O genertel.hu ai sl»6 magyar dlraktblztoaTtd * Hivatalos játékszabály és adatkezelési feltételek a www.sonline.hu/mostrakerdezhetweboldalon található. A pénznyeremény készpénzutalvány formájában kerül átadásra. A nyereményjáték 2010. november 11-től november 30-ig tart. A telefonszám a fenti időszakban hétfőtől-péntekig8-20 óra között hívható. A nyereményjátékban való részvételhez hivatkozzon a MOST RÁKÉRDEZHET akcióra! Telefonáljon: 0640-3040-50 A nen ««eft díjas tetefooszám, 2010 november ll!« 30. között, hétfőtől péntekig, naponta 8-20 éráig tmfeató. Életminőségben eggyel hátrább kerültünk Egy hellyel visszalépett Magyar- ország az ENSZ életminőséget vizsgáló ranglistáján. A felmérés alapján továbbra is Norvégiában, Ausztráliában, valamint Új-Zé- landon a legjobbak az életkörülmények. Az ENSZ fejlesztési programja (UNDP) szerint ezekben az országokban kiemelt figyelmet szentelnek az életminőséget meghatározó tényezőknek, például az egészségügynek és oktatásnak. Magyarország a közelmúltban közzétett lista szerint ezen mutatók alapján a harminchatodik a sorban. Egy nemzet igazi vagyonát az emberek jelentik - deklarálta a világszervezet az UNDP-kezde- ményezés 1990-es indulásakor. A program ennek szellemében hívta fel a figyelmet a humánfejlesztés fontosságára az elmúlt húsz évben. Az évfordulós jelentés készítői most a nagymértékű változásokra hívták fel a figyelmet, amelyek az emberek életében végbementek. A humánfejlesztési mutató (HDI) átlagosan 18 százalékkal nőtt 1990 óta. Az 1970-2010 között vizsgált 135 ország között, ahol a vüág népességének 92 százaléka él, három állam van (Kongó, Zambia, Zimbabwe), ahol ma alacsonyabb a mutató, mint 1970-ben. ■ VG ■ Az ENSZ tagállamai jelentősen fejlődnek. HIRDETÉS