Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-09 / 260. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. NOVEMBER 9., KEDD Őszi színek a lakásban dekoráció Minden felhasználható, amit a természet ad 12 OTTHON &LAKÁS A káprázatos színű őszi termések barátságosabbá teszik az otthonunkat Az ősz jegyében készített dekoráció még otthonosabbá teszi lakásunkat. A felhasznált anyagoknak csak a fantázia szab határt. F. Szarka Ágnes Akár társasházban, akár családi házban élünk, a bejárati ajtó már az otthonunk része, a lakásdekoráció tehát itt kezdődik. Az ajtó remek terepe a díszítésnek: egy barátságos, hívogató bejárat az ott élők és az érkező vendégek számára egyaránt otthonos érzést kelt. Míg korábban csak karácsony tájékán volt szokás feldíszíteni az ajtót, ma már sokan szívesen tesznek állandóan, mindig az évszaknak megfelelő hangulatú díszt a bejáratra. Az örök klasz- szikus, a koszorúforma mellett más alakzatokban is gondolkodhatunk: lehet az a koszorú szögletes is, de szezonális terményekből készült girlandokkal és függőkkel is dekorálhatjuk az ajtót. Ha koszorúformát tervezünk, az alap lehet hungarocell- vagy vesszőkoszorú (kreatív boltokban és virágboltokban beszerezhető), de akár kartonpapír is, ezekre varrással, tűzéssel vagy ragasztópisztollyal rögzíthetjük a terményeket, leveleket és őszies színű szalagokat. Természetesen törekedni kell arra, hogy ezek a díszek köny- nyűek és stabilan rögzítettek legyenek, nincs értelme a dekorációnak, ha emiatt csak fokozott óvatossággal lehet nyitni és csukni az ajtót. Az igazi őszi színek most kezdenek megmutatkozni: a levelek a sárgától a rozsdabarnán át a vörösig ezerféle árnyalatban pompáznak, sok bogyós termény is most a legszebb, úgyhogy ideje felkerekedni, és az erdőn-mezőn összegyűjteni pár földre hullott kincset, amelyek szépen elrendezve a következő hetekben díszíthetik a bejáratot. Ha összeszedtük a szebbnél szebb leveleket, terméseket már csak a fantáziánk szabhat határt az ajtó dekorálásának. Egyet azonban nem árt szem előtt tartani: a kevesebb mint mindenütt, itt is szebb. Ne zsúfoljuk agyon a koszorút, vagy a lógó díszítést. Egészen érdekes hatás érhető el, ha csak félig borítjuk a koszorút, ebben az esetben azonban mindenképpen valamilyen természetes anyag - szalma, vessző - legyen az alap. Az aszimmetrikus elrendezés vonzza a tekintetet, a szögletes elrendezés pedig formabontó. Ha előre gondolkodunk, érdemes a megszedett levelekből néhány igazán szép, színes, formás darabot lepréselni. Ezeket aztán felragaszthatjuk a már becsomagolt ajándékokra. Igazán különleges, egyedi csomagolás az eredmény. De visszatérve az őszi lakásdekorációra: nemcsak az ajtót díszíthetjük, hanem a lakás más pontjait is. Egy érdekesen megkötött levélcsomó, néhány bogyóval jól mutat akár egy vázában, vagy egy tálkában. De a koszorúval feldobhatunk egy gyertyatartót is, vigyázva, hogy a levelek véletlenül se tudjanak meggyulladni, de használhatjuk pohárdíszítésnek is. Akinek terasza, verandája van, az a koszorúk köré egész installációkat készíthet. A különféle dísztökök, a kukoricacső alkalmasak erre. Az ősz színeit tükröző selymes, fényes szalagok még egyedibbé tehetik a kompozíciónkat, de a natúr színű masnik is jól mutatnak a színes összeállításunkon. A koszorúra kerülő gyümölcsöket szárítás után érdemes lelakkozni, mert tartósabbak és a selymes fényükkel még érdekesebbek lesznek. Az apró dísztökök elmaradhatatlan kiegészítői az ősz hangulatát idéző összeállításnak. Ha barna tónust használunk, ügyeljünk arra, hogy a végeredmény ne egy elszáradt koszorúnak tűnjön. A felhasznált anyagoknak csak a fantázia szab határt, hiszen akár színes pamutgombolyagból, vagy parafa dugókból is készülhet a dekorációnk. Az őszi színek lággyá, barátságossá teszik a belső teret. A megfelelő, nem túl éles világítás, a sültgesztenye illata, a duruzsoló kályha különös hangulatot teremt. Az összhatáshoz nem is kell más, mint egy pohár vörösbor és jó barátok. LÁM ELLŐ Kibővült franciaágy választékkal várjuk kedves vásárlóinkat! 7400 Kaposvár, Dombóvári u 1 Tel.: 06-82/416-600 Fax: 06-82/411-891 E-mail: tarnello@lamello.hu Bemutatótermünk nyitva tartása: Hétfő - Péntek 8.00-16 30-ig BAROSS SZÖNYEGÁRUHÁZ KAPOSVÁR. Baross G. u. 8-10. Tel.: 82/412-322: Tel/fax: 82/511-015 NAGYATÁD. Bajcsy Zs. u. 1/a. Tel.: 82/351-861 M!l 111 I i IH H i J 1 b I RTL KLUB ""HHi TV 2 “"""TBI Ml" """ TR| M2 TRI VIASAT3 "HRi DUNA TV ”ÜPP. SPEKTRUM H 6.00 Trendmánia (ismétlés) 6.25 Tények reggel 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel 6.10 Egy kórház magánélete 6.00 Hattól nyolcig 7.10 Állati rekordok © 6.25 Fókusz © 7.00 Mokka © 9.00 Kék fény © 5.55 Híradó 7.00 A médium 8.00 Második esély © 8.15 Hogyan működik? 6.55 Reggeli 9.00 Stahl konyhája © Bűnügyi magazin (ismétlés) 6.30 Híradó 7.50 Gyilkos sorok 8.55 Újrakezdés © 8.50 Nagy ötletek H 9.05 Te vagy az életem 9.10 Babapercek © 9.55 Nappali 7.00 Híradó. Sporthírek 8.50 Egy kórház magánélete 9.45 Jelfák kis bolygónknak (argentin sorozat) © 9.20 Telekvíz Közéleti szórakoztató magazin 8.00 Híradó 9.50 Doktor House 10.00 Család-barát 9.25 Az idő © 'H 10.05 Top Shop 10.20 Teleshop 12.00 Híradó délben 8.05 Köizetl híradó (amerikai sorozat) 10.55 A Duna - Utazás 10.30 Jamie Amerikája p 12.00 Híradó 11.55 Távol Afrikától © 12.15 Időjárás. Sporthírek 9.00 Közvetítés 10.50 Tanulj, tinó! ínyenceknek (13/11.) 11.35 Az emlékezet határai 12.15 Asztroshow (am. film, 1985 - 2/1.) 78' 12.30 Kárpát expressz a parlament üléséről (amerikai vígjáték, 1994) 11.30 Kívánságkosár 12.40 Állati stáb © 13.30 Fél kettő © 13.25 Kvízió 13.00 Szomszédok © 16.00 Nekem ne lenne hazám? 13.10 Monk - Flúgos nyomozó 14.00 Híradó. Kikötő - Friss 13.45 Állati rekordok © Fj 14.35 Szent Patrik legendája 14.50 Megamánia (ism.) © 13.35 Nemzetiségi magazinok 16.15 Nemzet és védelem 15.05 CSI - Miami helyszínelők 14.25 Talpalatnyi zöld (ism.) Indul a parti (am. kalandfilm, 2000) © 15.25 Rex felügyelő © 14.35 Átjáró 16.40 Bűvölet © (amerikai krimisorozat) 14.55 Mi vagyunk az unió Rendkívüli apák M 16.20 A szerelem rabjai © (osztrák-német krimisorozat) 15.05 Tudástár - (olasz sorozat-240/126.) 16.00 Egy kapcsolat szabályai 15.15 Kisenciklopédia 15.50 Az idő© P | (argentin sorozat) Utána: Boszorkánykonyha 15.35 Összhang 17.10 Magyar pop (amerikai krimisorozat) 15.25 Mikor a Fal leomlott j 16.55 Birodalmak kJ | 17.25 Döglött akták © 16.30 Marina © 16.30 Híradó. Körzeti híradók 18.05 Átjáró 17.00 Feleségcsere 16.20 Törzsasztal (ismétlés) és fénykorok © VW (amerikai krimisorozat) 17.30 Árva angyal © 16.55 Teadélután 18.30 Sherlock Holmes, 18.00 A médium 17.15 Térkép Napóleon - A nagyság CSÜCCS Örök szerelem (mexikói romantikus sorozat) 17.35 A Silla királyság ékköve © a mesterkopó (amerikai krimisorozat) 18.00 Híradó spontján | 18.30 Híradó 18.30 Tények 18.40 McLeod lányai © 18.55 „Életcélok, hitvallások” 19.00 Doktor House 18.35 Mese 18.05 Hogyan működik? 19.05 Vacsoracsata © 19.05 Ezek megőrültek! © (ausztrál sorozat-22/6.) 19.00 Házaspárbaj © (amerikai sorozat) 19.00 Újrakezdés © 18.40 Nagy ötletek ; 20.05 Fókusz © 20.10 Aktív© 19.30 Híradó este (olasz sorozat-22/17.) 20.00 Jó barátok (olasz sorozat-149-150.) kisbolygónknak __ 20.40 Barátok közt © 20.45 Jóban Rosszban 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.00 Híradó (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Híradó 19.20 Jamie Amerikája © W (magyar sorozat) (magyar sorozat) © 20.05 Önök kérték! 20.25 Sporthírek. Időjárás Fsz.: JenniferAniston, Lisa 20.15 Közbeszéd 20.25 Génszabászat © Pj Közben: Hírek 21.20 Mission Imposslble © Kívánságműsor 20.30 Házaspárbaj © Kudrow, Courteney Cox, Matt 20.40 Török kezdőknek © 21.30 Leplezetlen jövő © W 21.20 Vészhelyzet © (am. akciófilm, 1996) 102' 21.05Azeste (olaszsorozat-22/18.) LeBlanc, Matthew Perry 21.10 Gengszterfilm © 22.40 Birodalmak n (amerikai sorozat) Fsz.: Tóm Cruise, Jean Reno, 21.35 Berlin felett az ég © 21.20 Stlngers © 20.30 CSI - Miami helyszínelők (magyar krimi, 1999) 99' és fénykorok® 22.20 A Grace klinika © VingRhames (német-francia film, 1987) (ausztrál krimisor. - 66/46.) (amerikai krimisorozat) Fsz.: Bacskó Tünde, Mucsi Medlclek: A reneszánsz (amerikai sorozat) Közben: Kenósorsolás Fsz.: Brúnó Ganz (Damiel), Fsz.: PeterPhelps 21.25 Négy esküvő Zoltán, Prókai Annamária keresztapái - Egy dinasztia Utána: Hírek Utána: Aktív © Solveig Dommartin (Marion) 22.10 Záróra (valóságshow) 22.50 Kikötő - Extra (ism.) születése 23.25 XXI. század - A legendák 23.20 Megamánia © 23.40 Szellem 23.00 McLeod lányai © 22.25 Interjú a vámpírral 23.35 Sport 23.50 Ügynökség törölve ^■1 1 velőnkéinek© 23.50 A médium © a palackból... (ausztrál sorozat-22/6.) (amerikai horror, 1994) 23.40 Váltó (dokumentumfilm) : Rejtegetett filmek; (amerikai misztikus sorozat) 0.10 Prizma 23.45 A Silla királyság ékköve© Fsz.: Tóm Cruise, Brad Pitt, 23.50 Divathét (ismétlés) 0.55 Az ember és a Föld 1 István, a király 0.45 Tények este 0.25 Hírek (koreai sorozat-62/9.) Kirsten Dunst, Stephen Reá, 0.20 Koncertek Anyaföld 23.55 Végzetes vadászat® 1.15 EzoTv 0.30 Sporthírek 0.45 Berlin felett az ég © Antonio Banderas az A38 Hajón 2.05 A Tudorok kora V£É] (am.-kanadai thriller, 2000) 2.10 Passzport © 0.35 Ma reggel (német-francia film, 1987) 0.55 Szellemvadászok 1.10 Kikötő - Friss 3.05 Világjárók kalauza 1.40 Reflektor© (magyar film, 2000) 71' (ismétlés) 2.50 Magyar pop (angol valóságshow) 1.30 Híradó Hétvégi kiruccanások O tt) HÍR TV HBI HÁLÓZAT "HMI EUROSPORT “TRI SPORT1 “TRI HBO "HHi DISCOVERY-b 13.05 Lapzárta. 13.30 Paletta. 14.05 Ke- 13.50 Pénzözön. 16.25 Tempó. 16.55 Hír- 17.30 Sztárok a konyhában. 18.00 Viva 8.30 Csupa sport9.15Labdarúgás9.45 Baj- 10.00 Spanyol labdarúgás. 12.15 Televíziós 6.00 A család az család :RosieO'Donnellsze- 15.00 Hogyan készült? 16.00 Halálos fogás, jjj resztmetszet. 15.05 Civil kaszinó. 16.05 Pá- adó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Fó- Natura - Vivát Natúra! 18.30 Léptünk köp- nokok klubja 11.00 Evezés 12.15 Maraton vásárlás. 13.15 Jégkorong. 15.15 Amerikai mével 835 Ausztrália 11.15 Görögbe fogad- 17.00 Amcsi motorok. 18.00 A túléléstörvé'5 •ya-16-30Paletta. 17.00Híradó. 1730Zöld- rum. 18.55 Híradó. Időjárás. 1935 Egyenes pan ódon köveken... 19.00 Fesztiválsoroló. 14.15 Vívás 14.30 Eurogólok 15.00 Bowls futball. 19.15 Mai helyzet. 19.30 Spanyol va 12.50 Michael Jackson'sThis Is It 14.40 nyei. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan ké55 övezet. 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. beszéd. 20.40 A tv ügyvédje. 21.45 Világhír- 1930Tűzoltók (ausztrál sor.). 2035 Hírháló. 19.00 Olimpiai magazin 19.05 Labdarúgás labdarúgás. 20.30 Magyar labdarúgás. StarTrek6.-Anemismerttartomány 1630 szült? 2030 Nagy durranások. 2130 Édes20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 21.35 adó. 21.55 Híradó. 22.05 Hazai turizmus. 21.00 Lézermisszió (am.-német akciófilm, 19.15 Vívó-vb, Párizs 20.30 Labdarúgás 21.00 Liverpool Tv. Liverpool-Chelsea. 24.00 Churchill háborúja 18.10 Csokileckék 19.50 vízi szörnyek. 22.30 A túlélés törvényei. K Lapzárta. 22.05 Riasztás. 22.30 Hírvilág. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub. 23.55 Hír- 1990). 23.00 Kick-box életre-halálra (am. 21.00 Ökölvívás 23.00 Extrém sportok 23.15 Spanyol labdarúgás. 1.00 Magyar labdarú- Aszállító2130Hung-Nekiállazászló22.00 23.30 Mit nekem egy monstrum! 0.30 MacO 23.05 BBC-világhíradó. 23.30 Zöldövezet adó. 0.05 Vidám vasárnap akciófilm, 1992). 1.00 Bencze-show Rali 24.00 Evező-vb gás. 130 Kosárlabda True Blood 23.40 Kaméleon 1.25 Alién 3. Intyre alvilági útikalauza KAPÓS TV BOGLÁR MARCALI Ty™~Tj|P 91,2 és 88,Ő7TjŐyT|I MR2 petŐfTradÍT^II MR 1 kossutÍTradÍoVP KAPOSVÁRON 18.00 Híradó - megyei hírekei- 08.00 Képújság 17.00 Szentföldi Szent He- Napközben folyamatos képújság hírekkel, Óránként hírek. 16 órától (H-CS) óránként 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 6.00 Hírek, időjárás 6.03 Zene ébredéshez Óránként Hírek 5.00 Hajnal 6.00 180 perc só kézből 1830 Unikum-érdekes emberek, lyek Üzenete 2. rész 17.30 Korzó ism. 18.30 információkkal, hirdetésekkel, közérdekű Marcali Híradó. 19.00 Marcali Híradó 19.15 csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, 630 Hírpercek 9.02 Sporthírek 10.03 Zene 9.00 Napközben 11.30 Vendég a háznál 'Q j érdekes helyszínek, téma: Játék a zenebölc- Háttér Út a munka világába - a Pécs Tv stú- közleményekkel 19.00 Híradó 19.30 Korzó- Heti sport ism. 2035 Hírháló 21.00 Lézer mis- közérdekű közleményekkeK)6.00 Enjoy Reg- munkához 11.02 Sporthírek 13.00 Közieke- 12.01 Krónika 1230 Ütköző 13.04 RádiószínW síben 19.00 Híradó 1930 Miért?-napi aktu- dióbeszélgetése ism. 19.00 Kapospont - a közéleti magazin 20.15 Híradó 20.30 Dél- szió-am.-német-dél-afrikai akciófilm 23.00 gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- dés 13*02 Sporthírek - Rövid összefoglalók, ház 1330 A római katolikus egyház félórája 09 ális műsor, vendég: Bősze Sándor, igazgató, Kapós Televízió hírműsora 19.20 Kapós Sport ipart - közéleti magazin 21.30 Ismétlések Kickbox életre halálra - am. akciófilm 01.00 tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- hírek a legérdekesebb sporteseményekről 14.05 Arcvonások 15.15 Kihívás 15.23 Zöld v££| Levéltár téma: őszi munkák a levéltárban 1930 Mérleghinta - Szegénység, gazdagság reggelig Bencze show, vendég: Marót Viki foglaló 20.00 Zenegép 14.03 Zene tanuláshoz 15.00 Közlekedés övezet 15.30 Közelről 18.03 Ütköző 18.15 20.00 Híradó 23.0001.30 A napi műsor is 20.00 Kapospont ismétlés 20.20 Kapós ■■ ..........************** u ...........*********** mi.......15.02:19.02 Sporthírek-Rövid összefogla- Magánhangzó 18.30 Határok nélkül 19.05 mé tlése 01.30 Képújság Sport ismétlés2030 Hírháló 21.00 Lézer mis- .TY....................?Í..TY.............................................TV....... lók, híreka napi eseményekről 18.03 Zene ol- Sportvilág 19.25 Tetten ért szavak 19.51 MeVI DÉKEN 19.00 Miért? - napi aktuális műsor, szió - am.-német-dél-afrikai akciófilm 23.00 19.00 Híradó 1930 Korzó - közéleti magazin 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 07.00,10.00,13.00,16.00 19.00 Csurgói vasáshoz 22.00 Kultúrfitnesz 23.00 Netidók se 20.04 Rádiószínház 20.30 Kultúrkör21.04 vendég: Bősze Sándor, igazgató, Levéltárté- Kapós Krónika, éjszakai magazin: Kapospont 20.15 Híradó 2030 Bogiári krónikák2130 Is- tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok Híradó 1030,1630 Csurgói KK-Mezőköves- 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix 1.00 Zenei vá- Emlékezünk 21.35 Távoli temetők 2235 Esti ma: őszi munkák a levéltárban 19.30 Híradó Kapós Sport métlések reggelig 21.00 Esti film di KCNBI-es férfi kézil. 17.00 Hálózat Tv logatás - Egy kis hazai beszélgetés 23.04 Hangalbum 0.10 Éjszaka ki ÁRAK A PADLÓN VANNAK! Darabszőnyegek, rongyszőnyegek 10-40% kedvezménnyel Laminált padlók már 990 6-7-8mm aflBjhJyjPVC padlók már 645 Ft/mfyőjjfT l,5-2-3-4 m széles Padlószőnyegek már 440 Ft/mtroj/' W 3-4-5 m széles Jr |É| Futószőnyegek már 1.390 Ft/m-től 'V*' 67-80-100 cm széles Fürdőszobaszőnyegek már 1.690 Ft/db-tól Függönytartók már 890 Ft/db-tól V Burkolatváltók, szegélyek, ragasztók nagy választékban. Az akció 2010. november 8-tól november 15-ig tart.