Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-02 / 254. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. NOVEMBER 2., KEDD SPORT 11 Gyengélkedve is győzött a Ságvár winner sport megye! ii. osztály/észak A szünetig bírta csere nélkül a Balatonföldvár A házigazda ságvári együttes a második félidőben biztosította be a győzelmét a Balatonföldvár elleni találkozón Hat gólt láthatott a meglehetősen gyér számú ságvári publikum Alaposan meglepte a kiesés ellen küzdő, cserejátékos nélkül érkező Balatonföldvár az első helyre áhítozó Ságvárt, de csak egy félidőn át. A szünetet követően aztán helyreállt minden... Fónai Imre A későn érkezők lemaradnak az első találatról, ráadásul amire aztán tényleg kevesen számítanak: a vendég földváriak találnak be a ságvári kapuba... Az esélyek ugyanis egyértelműek a kezdés előtt: a hazaiak a második helyen állnak, az aranyra aspirálnak, a földváriak ugyanakkor hátulról a másodikok.- Spori, adunk magának is egy mezt - jegyzi meg a kivonulás előtt az egyik vendégjátékos.- Tíz mezőnyjátékost tudtunk csak beírni a jegyzőkönyvbe, nincs cserénk. A múlt héten is ifistát kellett kölcsönkérnünk, hogy ki tudjunk állni. BeJ tegek, sérültek, vagy pedig nem érnek rá azok, akik nincsenek most itt... - konstatálja szomorúan a történteket a Balatonföldvár mestere, Balassa Ferenc. Ehhez képest meglepő tehát a kezdés: Fellembek majdnem öngólt rúg. Nagyot nyújtózik még ekkor a hazai portás, de a beadás után három csodálkozó ságvári között Németh László a hálóba bólint (0-1). Eltelik vagy egy perc, mire a földvári kapus egy mellélövés után visszahozza a labdát a kapu mögül, a ságvári edző már talpon: - Sporiiiii! Való igaz, kissé korainak tűnik az időhúzás. Annál is inkább, mert hamar jön az egyenlítés: körömpasszok után Pintér húz kapura és megzörgeti a hálót (1-1). A futballnak ezzel jó időre vége; hibák tömkelegé jellemzi a ságvári legények görcsös akarását. Az a szerencséjük, hogy kevés helybéli drukkert bosszantanak ezzel; az ifistákkal meg a rendezőkkel együtt sincsenek még félszázan sem.- Húzzatok bele, ne ilyen lagymatagul! - hasít a csendbe Kecskés Gábor ságvári polgár- mester hangja. Az egyik labdaSÁGVÁRBALATONFÖLDVÁR 4-2 (1-2) Ságvár, 40 néző. Vezette: Jüngling (Májer, Papp). SÁGVÁR: Németh A. - Vörös (Fehér a szünetben), Fellembek, Kolonics - Zsibrik, Horváth Gy., Dűli, Károlyi (Börrúgó (skandalum!) valamit visz- szaszól neki, ebből is látszik: idegesek a fiúk. Hogyne lennének azok, amikor néha egészen jól passzolgat a fiatal, igyekvő futballistákból álló Balatonfóld- vár. A támadó kettős például feltűnően ügyes: Németh László bizton elférne az ellenoldal meddő csatársorában is. Rózsának a kapus kezébe szálló löke- te egyenesen felüdülés. Egy ságvári a kispadról kiabál be az ellenfél keménykedő bekkjé- nek, mire meglepő módon csapattársa, az ex-siófoki Dűli Zsolt tromfolja le: - Ne kiabálj, te is ezt csinálod, ha a pályán vagy! zsei a szünetben), Pintér - Rózsa (Feri J. a 76. percben), Feri K. (Elő a 60. percben), edző: Vida András. BALATONFÖLDVÁR: Szabó P. - Rusvai, Deákvári P., Kovács V. - Kovács R., Csépai, Kurdi, Füge, Andorka - Németh L., A szünet előtti percben kis híján padlóra kerül a Ságvár: előbb Torjai talál be a totojázó védők hibájából (1-2), majd Németh László bombázza szét a felső lécet. Nem sok híja hát az 1-3-nak, de aztán egy egészen más hazai gárda jön ki a folytatásra, s tíz perc alatt fordítanak: előbb Zsibrik lövi ki 12 méterről a jobb alsót (2-2), majd egy szöglet után napba néz a vendégportás (egészen eddig azt hittük, futballra ideális az idő...), és kővé dermedten konstatálja, amint a csereként beállt Fehér pattogós fejest küld a kapuba (3-2). Vida András edző Torjai, edző: Balassa Ferenc. gólszerzők: Pintér (a 9. percben), Zsibrik (az 50. percben), Fehér (az 55. percben), Horváth Gy. (a 93. percben), illetve Németh L (a 2. percben), Torjai (a 45. percben). AZ IFIMÉRKŐZÉSEN: 3-2. dörgedelmei és kettős cseréje hatásos volt tehát, annál is inkább, mert Feri Kornél is hálót zörget, de a partjelző lest lát - egyedüliként a mérkőzés szemlélői közül. A bíró a második félidőben egyébként többször is magára haragítja a feleket, de legalább igazságosan mindkettőt. Igaz, az vesse rá az első követ, aki nem hibázik. Merthogy a futballisták is megteszik bőszen. Nem villog már a földvári csatárkettős, s valahogy a házigazdák sem az igaziak: nyomnak ugyan rendesen, de hol az öltözőajtót veszélyezteti egy lövés, hol meg a kapuból fejelnek 1. Nagybajom 12 10 2 0 40-11 32 2. Csurgó 12 8 2 2 34 - 15 26 3. Lábod 12 7 1 4 32 -23 22 4. Mezöcsokonya 12 6 4 2 26 -19 22 5. Balatonszárszó 12 6 2 4 24 • 18 20 6. B.keresztúr 12 6 2 4 21 - 24 20 7. Tab 12 5 3 4 27 - 22 18 8. Buzsák 12 5 2 5 28-30 17 9. Mafcall 12 3 7 2 15- 14 16 10. Babócsa 12 4 2 6 25 - 23 14 11. Somogyváf 12 4 1 7 23 - 25 13 12. Kaposmérő 12 3 4 5 15 -15 13 13. Karód 12 3 4 5 25 -31 13 14. Balatonszabadi 11 2 7 2 16 - 20 13 15. Satelit FC 11 1 0 10 12-43 3 16. Tapsony 12 0 1 11 17-47 1 Megyei II. osztály/Észak: 1. Ságvár 12 9 2 1 33 - 17 29 2. Kéthely 12 9 1 2 38-18 28 3. Lengyeltóti 12 8 2 2 29 - 11 26 4. Igái 12 8 1 3 35 - 24 25 5. Balatonberény 12 7 3 2 38-28 24 6. Öreglak 12 6 2 4 35 - 26 20 7. Szőlősgyörök 12 5 5 2 31 - 24 20 8. Balatonszemes 12 5 2 5 32 -28 17 9. Fonyód 12 5 0 7 27-35 15 10. Zamárdi 12 4 3 5 23 -18 15 11. Balatonboglár 12 4 2 6 22-27 14 12. Bálványos 12 3 3 6 18-44 12 13. Balatoni Vasas 12 1 6 5 18-21 9 14. Bábonymegyer 12 2 1 9 16 - 35 7 15. Balatonföldvár 12 1 2 9 13 -36 5 16. B.szentgyörgy 12 1 1 10 15 - 31 4 Megyei II. osztály/Dél: 1. Kiskorpád 11 10 1 0 49 - 11 31 2. Somogyjád 10 7 2 1 28 - 7 23 3. Magyaregres 11 7 0 4 32 - 22 21 4. Tarany 10 5 2 3 23 - 16 17 5. Böhönye 10 5 2 3 15 -19 17 6. Cs.visonta 11 5 1 5 32 - 23 16 7. Berzence 10 5 1 4 20 - 19 16 8. Taszár* 11 5 1 5 24-22 13 9. Segesd 10 4 1 5 21 - 30 13 10. Toponár 10 3 3 4 16 - 21 12 11. Somogyszob 11 3 2 6 19 -26 11 12. Kadarkút 11 2 3 6 26- 21 9 13. Mernye 10 2 1 7 9-34 7 14. Somodor 10 0 0 10 10-53 0 A ’-gal jelölt Taszár csapatától 3 pont levonva. A Kaposszerdahely együttese visszalépett. az égbe szöglet után. Vagyis könnyűszerrel biztossá tehetnék a győzelmüket (a végére azért csak kijön a különbség a két csapat között, no meg a földvári trénert, Balassa Ferencet sem lehet irigyelni, hiszen nem tud cserélni), de ezt csak a hosszabbításban teszik meg: Élő bal oldali szögletére Horváth Gy. érkezik jó ütemben, és így 4-2 a vége. Hiába, egy jó csapat rosszul játszva is tud nyerni, vagy ahogyan Kecskés Gábor polgármester összegez a végén: valamiért mi mindig a második félidőben vagyunk jobbak... Kesztyűs Roland tizenkét perc alatt háromszor köszönt be a Szabadinak RECOP MEGYEI I. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG: MARCALI - CSURGÓ 0-0 Marcali, 150 néző. V.: Kovács Zs. Az ifimeccsen: Marcali- Csurgó 0-3. fenusz László SOMOGYVÁRBALATONKERESZTÚR 1-2 (1-2) Somogyvár, 50 néző. V.: Kiss B. II. Gólszerzők: Fazekas K., illetve Horváth M. 2. Kiállítva: Pintér J. (Somogyvár) az 53. percben a második sárga lap után, Kovács G. (Somogyvár) a 70. percben a játékvezető megsértéséért, Rádics R. (Somogyvár) a 77. percben rossz ütemű becsúszásért. Az ifimeccsen: Somogyvár-Balatonkeresztúr 0- 2. FAZEKAS KRISZTIÁN SATELIT FC SOMOGYTARNÓCA- NAGYBAJOM 0-4 (0-2) Somogytarnóca, 200 néző. V.: Mohai. Gólszerzők: Wágner 3, Simon R. Az ifimeccsen: Satelit FC Somogytarnóca-Nagybajom 1- 4. KARSAI ATTILA TAPSONYKAPOSMÉRŐ 1-5 (1-2) Tapsony, 100 néző. V.: Takács G. Gólszerzők: Horváth A., illetve Juhász P. 2, Meksz 2 (egyet 11-esből), Jovánczai I. Az ifimeccsen: Tapsony-Kaposmérő 1-8. TÚRI LÁSZLÓ BUZSÁKBALATONSZABADI 5-1 (3-1) Buzsák, 200 néző. V.: Golubics. Gólszerzők: Kesztyűs R. 3, Pántics 2, illetve Filipo- vics. Az ifimeccsen: Buzsák Balatonszabadi 1-3. MEGGYESI ISTVÁN LÁBOD- TAB 3-0 (2-0) Lábod, 100 néző. V.: Böröczi. Gólszerzők: Ruzsics, Lóki R., Pintér D. Az ifimeccsen: Lá- bod-Tab 1-7. szekeres József BALATONSZÁRSZÓ- KARÁD 2-1 (2-0) Balatonszárszó, 150 néző. V.: Szántó. Gólszerzők: Késmárki, ifjabb Sarang S., illetve László J. Az ifimeccsen: Balatonszárszó- Karád 2-4. IDŐSEBB SARANG SÁNDOR BABÓCSAMEZŐCSOKONYA 1-2 (O-l) Babócsa, 100 néző. V.: Babos. Gólszerzők: Káló, illetve Májer, Balogh. Az ifimeccsen: Babó- csa-Mezőcsokonya 3-1. CZUKK SÁNDOR Két gólszerzőt is kiállítottak a Szőlősgyörök- Kéthely meccsen winner sport megyei ii. osztály Nyolc gólt kapott a hetven percen át emberhátrányban játszó házigazda Csokonyavisonta ÉSZAKI CSOPORT: BALATONI VASASBÁLVÁNYOS 1-1 (O-O) Siófok-Balatonkiliti (műfüves pálya), 70 néző. V.: Benke. Gólszerzők: Varga Cs., illetve Tóth L. Az ifimeccsen: Balatoni Vasas-Bálványos 2-4. PÁPAI NORBERT BALATONSZENTGYÖRGY- FONYÓD 3-4 (2-3) Balatonszentgyörgy, 60 néző. V.: Bertók. Gólszerzők: Simon R., Farkas T., Vígh (11-esből), illetve Dancs 2, Fenyvesi, Bogdán K. Az ifimeccsen: Balatonszent- györgy-Fonyód 7-1. TORONYI ÁRPÁD IGALÖREGLAK 5-2 (3-2) Igái, 60 néző. V.: Dávid. Gólszerzők: Makai 3, Törzsök, ifjabb Tanító, illetve Balogh Zs. 2 (egyet 11-esből). Az ifimeccsen: Igal-Öreglak 2-1. IDŐSEBB TANÍTÓ TIBOR LENGYELTÓTI- BALATONBOGLÁR 2-0 (O-O) Lengyeltóti, 100 néző. V.: Pankász. Gólszerzők: Szecsődi, Horváth M. Az ifimeccsen: Len- gyeltóti-Balatonboglár 3-3. HATÓ DEZSŐ BALATONBERÉNY- ZAMÁRDI 3-2 (1-1) Balatonberény, 130 néző. Gólszerzők: Gazda, Murai, Ilia, illetve Szabadi, Halász. Kiállítva: Horváth L. II. (Balatonberény - kapus) a 80. percben ütésért. Az ifimeccsen: Balatonberény-Zamárdi 1-8. BALOGH BÉLA SZŐLŐSGYÖRÖK- KÉTHELY 2-2 (1-1) Szőlősgyörök, 170 néző. V.: Horváth ]. II. Gólszerzők: Sili- mon, Fönyedi, illetve Kormos, Szita (11-esből). Kiállítva: Szita (Kéthely) az 58. percben a második sárga lap után, Silimon (Szőlősgyörök) a 87. percben a második sárga lap után. Az ifimeccsen: Szőlősgyörök-Két- hely 2-2. silimon Péter BÁBONYMEGYER- BALATONSZEMES 0-5 (O-l) Bábonymegyer, 70 néző. V.: Veszner. Gólszerzők: Komáromi, Martinka, Stefcsik A., Stefcsik P., Hajdú (11-esből). Kiállítva: Kuti (Bábonymegyer) az 56. percben szövegelésért. Az ifimeccsen: BábonymegyerB.szemes 1-4. Horváth István DÉLI CSOPORT: SOMOGYSZOB- MERNYE 3-1 (l-O) Somogyszob, 80 néző. V.: Rapkai. Gólszerzők: Lőczi, Németh G., Török (11-esből), illetve Barta. Az ifimeccsen: So- mogyszob-Memye 5-1. PINTÉR REZSŐ TOPONÁR- KADARKÚT 2-1 (1-0) Toponár, 100 néző. V.: Go- dina. Gólszerzők: Bíró, Kelemen P. (11-esből), illetve Krénusz Richárd. Az ifimeccsen: Toponár-Kadarkút 3-1. KELLER IMRE BÖHÖNYE- TARANY 1-0 (1-0) Böhönye, 70 néző. V.: Véber. Gólszerző: Beck. Az ifimeccsen: Böhönye-Tarany 2-2. BÍRÓ ATTILA MAGYAREGRES- SOMOGYJÁD 0-2 (0-2) Magyaregres, 150 néző. V.: Nagy A. Gólszerzők: Novák L., Lóki P. (11-esből). Az ifimecs- csen: Magyaregres-Somogyjád 4-1. HORVÁTH GÁBOR TASZÁR SEGESD 2-4 (1-2) Taszár, 200 néző. V.: Kesze- ricze. Gólszerzők: Nyerges, Benke, illetve Pammer I. 2, Figura, László B. Kiállítva: Pammer A. (Taszár) a 85. percben rúgásért. Az ifimeccsen: Ta- szár-Segesd 13-0. BOGDÁN KRISZTIÁN CSOKONYAVISONTA- KISKORPÁD 1-8 (1-2) Csokonyavisonta, 110 néző. V.: Pájer. Gólszerzők: Szolomá- jer (11-esből), illetve Bázel 2, Fülöp 2, Kovács R. 2, Németh J. 2 (mindkettőt 11-esből). Kiállítva: Tóth E. (Csokonyavisonta) a 23. percben a második sárga lap után. Az ifimeccsen: Csokonyavisonta-Kiskorpád 1-8. PAPP LÁSZLÓ A Somodor és a Berzence csapata szabadnapos volt. Megyei I. osztály: