Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-31 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 44. szám
14 AUTÓ-MOTOR 2010. OKTÓBER 31., VASÁRNAP Kötelezőváltás november 1-jétől kgfb A hengerűrtartalom helyett a teljesítmény alapján számítják a díjat s A forgalmi engedélyben feltüntetett teljesítményadatnak eddig nem volt nagy jelentősége. Most tízezreket érhet ■muri mttbí Kevesebb a baleset a traffipaxok miatt csökkentik a balesetek számát a sebességmérők. Az ausztrál Queensland Egyetem kutatói a kamerák hatását vizsgáló 35 elemzést dolgoztak fel. Eredményeik szerint a kamerák 1-15 százalékkal csökkentik az átlagos sebességet, az ütközések száma pedig 8-49, a halálos baleseteké 11-44 százalékkal kevesebb. Aranyáron kelt el James Bond autója ELKELT JAMES BOND Aston Martinja. A legendás autót egy amerikai üzletember vásárolta meg 2,9 millió fontért (907 millió forintért). Az 1964-es Aston Martin DB5-ös Sean Conneryval a Goldfinger és a Tűzgolyó című filmben szerepelt. Láthatósági mellényt az utcalányoknak? Spanyolországban a rendőrök büntetni kezdték az út mellett dolgozó prostituáltakat, de nem az üzletszerű kéjelgés, hanem a láthatósági mellény nem viselete miatt. A réndőrség szerint az út szélén álldogáló nők veszélyeztetik a közlekedést. A bírság 40 euró (11 ezer forint). A Mazda2 a legjobb használt kisautó közzétette a német GTÜ műszaki felügyelet a szokásos éves személyautótesztjének eredményeit. A csaknem 5 millió használt jármű ellenőrzésének tapasztalatai szerint a kisautók között a Mazda2 a 4-9 éves kategóriában első helyet szerzett, megelőzve a Toyota Yarist és a Honda Jazzt. Mazda2: használtan is kitűnő Idén a becslések szerint legalább egymillióan váltanak majd biztosítót a KGFB-kampány alatt. Jö- vó're megszűnik a kam- pányidó'szak, szerződést az autó vásárlásának napjától lehet majd kötni, s ez a dátum lesz az évforduló napja is. Árvay N. Tivadar Holnaptól mondhatják fel a kötelező gépj ármű-felelősségbiztosí- tás (KGFB) szerződéseiket azok az autósok, akik úgy döntenek, hogy 2011-re új társaságot választanak. A váltás lehetőségével azok élhetnek, akik a tavalyi kampány keretében szerződtek új, illetve régi biztosítójukkal. A novembertől decemberig tartó kampánynak ugyanis 2010-től vége: az idén január 1. után kötött biztosítások évfordulója már nem az év végéhez, hanem a szerződés dátumához igazodik. Aki például január 15-én vagy az év közepén vásárolt autót, annak a kötelező biztosítását is ehhez az időponthoz igazítva kell megújítania. A szerződés felmondásának azonban ugyanúgy mint eddig, a biztosítási évforduló előtt 30 nappal kell a társaságokhoz beérkeznie - azaz a 2011. január 15-én lejáró biztosításról 2010. december 17-én éjfélig lehet rendelkezni. Az új szabályok szerint a jelenlegi biztosítóknak 50 nappal a szerződés lejárta előtt tájékoztatniuk kell az ügyfeleiket (levélben vagy e-mailben) az évforduló kö- zeledtéről. Jelenleg sokkal több a naptári évhez kötődő szerződések száma, a váltási láz ezért pár évig még biztosan novemberben pörög majd fel, de négy-öt év múlva egyenletesebb lesz a szerződések évfordulójának eloszlása. Hogy ez kinek kedvez majd, az egyelőre kérdéses, de tény, hogy az elmúlt időszak kiélezett versenyt teremtett a társaságok között. „A biztosítóknak továbbra is októberben kell kihirdetniük a következő évi díjszabásukat, a verseny tehát továbbra is éles maradhat - mondta lapunknak Haraszti Zsolt, a Netrisk.hu internetes alkuszportál ügyvezetője. - Idén körülbelül 400 ezer autós lesz, akinek már nem a december 31-e jelenti a biztosítási évfordulót, de én nekik is azt javaslom, hogy a megszokott novemberi kampányidőszakban tájékozódjanak az új lehetőségekről, függetlenül attól, hogy mikor jár le a szerződésük. Mi például vállaljuk, hogy a most hozzánk eljuttatott szerződésfelmondásokat leltárba vesszük, és a megfelelő időpontban megkezdjük az ügyintézést. A biztosítási díjak ugyanis nem változnak év közben, tehát abból senkinek nem származhat hátránya, ha novemberben kiválasztja az új társaságát. Minél több ügyfél dönt úgy, hogy novemberben intézi a váltás adminisztratív részét, annál valószínűbb, hogy megmarad a jelenlegi árcsökkentő hatása a nagy sajtófigyelemmel kísért kampánynak. Ha ez a felfokozott figyelem lanyhul, az a díjak fordított irányú mozgását vonhatja maga után.” A biztosítási díjak számításának módja is megváltozott: ezután nem az autók összlöket- térfogata (cm3), hanem a teljesítmény (kW) lesz a díj alapja. Az áttérés - úgy tűnik - nem lesz zökkenőmentes, a forgalmi engedélyek egy részében ugyanis A kötelező biztosítási törvényváltozásai • A naptári évforduló (december 31.) helyett a szerződéskötés dátumától számított 1 év után van lehetősége a szerződőnek biztosítótársaságot váltani. • Az ügyfelet az üzemben tartó nyilatkozata alapján rögtön a kedvezőbb bonusfokozatba lehet sorolni, nem kell megvárni a kártörténeti lapot és addig A00 kategóriába sorolni a szerződőt. • A biztosítás díját nem az autó hengerűrtartalma, hanem annak teljesítménye alapján számítják ki. Az idei KGFB- kampányban érdekelt társaságok aegon biztosító, Allianz Biztosító, Astra Biztosító, Generáli Biztosító, Genertel Biztosító, Groupama Garancia Biztosító, K&H Biztosító, KÖBE, MKB Általános Biztosító Zrt., Posta Biztosító Zrt., SIGNAL Biztosító Zrt., UNION Biztosító, UNIQA Biztosító Zrt., WABARD Biztosító Zrt. annak ellenére pontatlanul van feltüntetve a teljesítményadat, hogy jó ideje ez alapján szabják ki például az önkormányzatok a teljesítményalapú adót, mely a súlyadó helyébe lépett. Márpedig a tévesen feltüntetett érték több tízezer forintnyi eltérést jelenthet a biztosítási díjban. A teljesítménye alapján kalkulált ősz- szeg egyébként is sokak számára jár majd díjváltozással. Esetenként tízezrekkel lehet olcsóbb, vagy éppen drágább az autó biztosítása. Az előzetes becslések szerint idén nagyjából egymillióan váltanak biztosítót, közülük minden második autós az online piacon teszi ezt meg, annak ellenére is, hogy a Gazdasági Versenyhivatal az egyik legnagyobb alkuszportált ötmillió forintra büntette a fogyasztók megtévesztése miatt a legutóbbi kampányidőszakban alkalmazott díjkalkulátor pontatlansága miatt. Figyeljen a teljesítményadatokra - tízezrekbe kerülhet egy rossz adat A DÍJSZÁMÍTÁS ALAPJÁUL Szolgáló teljesítményadat okozhat meglepetéseket Az egyik alkuszcég szerint a forgalmi engedélyek mintegy 10 százalékában ugyanis rosszul van feltüntetve a teljesítmény. Az okmányiroda téves bejegyzése tízezres többletkiadást jelenthet. Megoldás lehet a problémára a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a biztosítási piac terve, amely elsősorban az új szerződésüket interneten kötő ügyfeleknek nyújt segítséget. Az internetes díjszámítási rendszerek a tervek szerint felkínálják majd a járművek valós teljesítményéhez tartozó adatokat, így elkerülhető, hogy a forgalmi helytelen adataiból kelljen díjat kalkulálni. A mintegy félmillió hagyományosan szerződő ügyfélnek magának kell utánajárnia a helyes adatoknak. Számukra az NKH azzal próbál segítséget nyújtani, hogy az adott típushoz tartozó helyes adatokat (1 kW = 1,36 LE) folyamatosan tölti fel a biztosítók által is használt belügyminisztériumi adatbázisba. Olcsóbb lehet az autózás a téli gumival átállás Az abroncsok szezon előtti cseréjét nem csak a mintázat indokolja Orosz csodafegyver az ittas sofőrök ellen Az autógumik fejlődése során mára markánsan elkülönülnek a téli és a nyári abroncsok. Míg az 1970-es években a téli gumit leginkább a durvább mintázat különböztette meg a nyáritól, ma ez nem így van. A barázdáltság a havas útviszonyok között való haladást támogatja, bár a durvább, rücskösebb jellegű ritka mintázat által a keskenyebb téli abroncsok talajnyomása is nagyobb volt. A gumigyártók azonban rájöttek, hogy a hidegben rideggé váló anyag is szerepet játszik a nyári gumik tapadásvesztésében. A felismerésnek köszönhetően a gumikeverékbe szilikát adagoltak, amely 7 Celsius-fok alatt is biztosítja az abroncs kellő lágyságát, tapadóképességét. Bevezették a lamellás mintázatokat, melyeknek kicsi fűrészfogai nagyobb tapadási felületet biztosítanak. Ez a hideg, száraz úton való talajfogás mellett a havas, jeges tapadást is ugrásszerűen javította. Az azóta eltelt idő fejlesztései az iránytartást és a fékezési jellemzőket is jelentősen javították. A legújabb gumik lágy profilstruktúrája pedig - a közvélekedéssel ellentétben - az üzemanyag-megtakarításban is ö segítenek a kisebb gördülési el- § lenállásuknak köszönhetően. ■ A különbség nem csupán a mintázatban rejlik, az összetétel is más Alkohollézerrel szűrnék az ittas vezetőket Oroszországban, legalábbis ha átmegy az éles teszteken az a csodafegyver, amelyet néhány napja mutattak be egy moszkvai biztonságtechnikai kiállításon. A berendezéssel messziről kiszűrhetik majd az ittas vezetőket. Az alkohollézert hároméves munkával fejlesztette ki egy szentpétervári cég. A berendezés telepíthető fix helyre, de lesz hordozható változata is. Működése a sebességmérő radarhoz hasonlít: a lézert a gépkocsi utasterére irányítják, s amennyiben ott alkoholgőz terjeng, azt a készülék jelzi. A tűréshatár 1 deciliter vodka, ekkora mennyiség alatt át lehet csúszni az ellenőrzésen. A lézer továbbítja az adatokat és a gépkocsi rendszámát a legközelebbi közúti ellenőrzési ponthoz, ahol a rendőrök megállítják az autót és megszondáztatják a vezetőt. Erre azért van szükség, mert a berendezés azt nem tudja megállapítani, hogy a sofőr vagy az utasok valamelyike öntött fel a garatra. Ha a berendezés éles tesztje jól sikerül, jövőre kezdődhet a sorozatgyártása. ■ ■ Egy deci vodkát kimutat a lézer.