Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-31 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 44. szám
12 SZTORI 2010. OKTÓBER 31., VASÁRNAP Könnyen szívünkre megy a főnöki szigor nyomás Egy férfinak 10 millió forintot ítéltek meg, mert munkahelye miatt kapott szívinfarktust A bizonytalanság, a folyamatos megfelelési kényszer és az, hogy nem tudunk nemet mondani - ezek a munkahelyi stressz legfőbb okai. Ma több millióan szenvednek tőle. Pedig már van, akinek tízmilliós kártérítést ítéltek meg miatta. Kun ]. Viktória Valószínűleg egy korábban vezetőként dolgozó férfi nyerte a bíróságon az eddigi legnagyobb összegű kártérítési pert a munkahelyi stressz miatt. Pénzt kapott az elmaradt munkájáért, a súlyos egészségkárosodásért, na meg a drága gyógykezelések fedezetére. Infarktusa volt, többé már nem is tud teljes értékű munkát végezni. A dolgozó huzamosabb ideig volt kitéve olyan elvárásoknak, amiket lehetetlen volt teljesíteni. Kiszolgáltatva őrlődött, küldte az e-maileket főnökének, hiába. A felelősségre vonás és a nyomás már-már elviselhetetlen terhét érezte. Háziorvosától kért segítséget, többször is. Már mindenki látta: szörnyű állapotban van, ebből baj lesz. És lett. A bíróságon pedig igazolódott, hogy a munkahelyi stressznek komoly szerepe volt az infaktus kialakulásában. A panaszosnak több mint tízmilliós kártérítést ítéltek meg. Dr.i .fizűcs László ügyvéd: tapasztalata azt mutatja, hogy a káros terhelés a szervezet szinte minden pontján károsíthat, leggyakrabban a szív-és érrendszer vagy az emésztőrendszer, a hasnyálmirigy megbetegedését okozza, illetve gyakori a depresz- szió, a mentális probléma. „A stresszhelyzetet mindenképp kezelni kell, ez mindkét fél érdeke. A munkaadót ugyanis objektív felelősség terheli: ha az állandó stressz miatt a betegség kialakul, azt a jog az ő számlájára írja. A hatályos jogszabályok szerint a kockázatkezelési terv elvileg valamennyi munkáltatónak kötelessége, szankciók hiányában azonban kevesen tesznek ennek a kötelességnek eleget” - mondja a jogász. Az állandó túlmunka, gyakran kötött vagy betarthatatlan határidők, erős összpontosítás, rossz munkahelyi légkör, hiányos információáramlás, kiszámíthatatKi bírja jobban? A stressztűrő képesség egyénenként változó, az öröklött adottságok és a tanult magatartás ötvözete, ami nagymértékben fejleszthető. De nem egyformán reagál a két nem sem a stresszhelyzelan elvárások, a vártnál kisebb béremelés, a túl gyors munkavégzés, a rossz munkaszervezés vagy a nem megfelelő kommunikáció - bizonyítottan ezek vezetnek a munkahely okozta folyamatos stresszhez. Hétévente megkétszereződik a munkahelyi stressztől szenvedők száma Magyarországon, ma már minden második munkavállalót érnek komoly és gyakran szükségtelen stresszhatások. A stressz megkétszerezi bármely betegség kockázatát, a munkavállaló pedig nem képes tanulni, alkalmazkodni, de még aludni sem. tekre. A férfiak viselkedése a „fight orflight”, vagyis „harcolj vagy menekülj” formulával jellemezhető, a nőkre viszont a „tend-and- befriend”, vagyis „gondoskodj és barátkozz!” mondat illik A munkahelyi stressznek legjobban kitett csoportok ■ 28-39 év közöttiek ■ Fizikai munkát végzők m Alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők m A vállalatnál régebb óta dolgozó alkalmazottak ■ Munkahelyüket elhagyni szándékozók m Elégedetlenek m Rendőrök, pilóták, színészek, újságírók, orvosok leginkább. A nők sokkal inkább hajlamosak rá, hogy segítséget kérjenek, vagy támaszt keressenek másoknál, vagy egész egyszerűen útbaigazítást kérjenek, amikor nem találnak oda valahová. Gyűlnek a testi panaszok: a fej-, hát-, gerinc- és gyomorfájdalinak, a végtagzsibbadás, alvászavar. Egy brit felmérés szerint a heti 48 óránál többet dolgozó férfiak egyharmada érzi úgy, hogy a túlhajszoltság kedvezőtlenül hat szexuális életére. A stressz az élet velejárója, de önmagában nem feltéüenül rossz. Sőt jó, cselekvésre inspirál. Egy ellenreakciót indít el. Veszélyessé akkor válik, ha meghalad egy egyénenként változó szintet. „Nincs objektív szint, a jó és rossz stressz határa mindenkinél más. A cél csökkenteni azoA férfi a munkahelyi gondok után otthon békére és nyugalomra vágyik, de különösen erős stressz esetén hajlamos rá, hogy élesen reagáljon és összevesszen a feleségével vagy a gyerekeivel. kát a tényezőket, amelyeket stresszként élünk meg. A szemléletváltás, hogy felismerjük, melyek azok a tényezők, amelyek ellen tudunk tenni. Hogy ne szélmalomharcot folytassunk megváltoztathatatlan dolgokkal szemben, hanem csak oda fektessünk energiát, amire hatásunk van” - magyarázza a stresszkezelés lényegét dr. Ki- szely Márta pszichoterapeuta, a stressz kutatásával foglalkozó Körvonal Alapítvány munkatársa, aki szerint alapvetően két hiba vezet oda, hogy belebetegszünk a munkába. Az egyik, hogy a megváltoztathatatlan ellen küzdünk, a másik, hogy a megváltoztathatót nem ismerjük fól és nem lépünk. „A rengeteg munka, érzelmi és fizikális terhelés, amihez semmiféle visszajelzés nem párosul, automatikusan folyamatos frusztrációt okoz. Egyébként a munkáltatók nem is sejtik, hogy ennek csökkentése, kezelése akár egy-egy jó szóval, dicsérettel, elismeréssel megoldható. A főnöki dicséret, a jutalmazás hiánya nagyobb arányban növeli a szív- és érrendszeri halálozás kockázatát például, mint az elbocsátástól való félelem. De azzal is, ha a munkavállaló érzi, hogyha lát perspektívát és kap befolyást legalább arra, hogyan ossza be a rázúduló feladatokat” - mondja a szakember. Németh László, a Körvonal Alapítvány elnöke szerint a magyar dolgozók a nemzetközi átlaghoz képest nagyobb terhelésnek vannak kitéve, a bizalmi szint sokkal alacsonyabb, mind egymás között, mind a vezetőkkel szemben és egészségi állapotukat is lényegesen rosszabbnak ítélték. Viszont látnak perspektívát, fejlődési lehetőséget és úgy érzik, van befolyásuk a munkájukra. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK _______INGATLAN_______ a BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családi ház ea. Iá.: 2,5 M Ft; 06-20/ 228-3822--------------------------------------------;------------------------------------*26896ZS ANÁN ház eladó. 06-20/310-2001------------------------------------------------------------------------------r *28179* JÁRMŰ a FORD Transitot, Renault Traficot, Opel Vivarót vásárolnánk! 6-9 személyeset, 2001-es évjárattól, készpénzért. 06-30/ 746-7347 3 KEREKŰ mopedautó eladó. 06-30/472- 9821--------------------------------------------------------------------------------- *28213* HASZONGÉPJÁRMŰ IFA fixes eladó. 1:06/20/9727-145 NÉMET pótot keresek 5-6-8 tonnást. T.: 06-20/9727-145 GÉPEK BLOKKFŰTŐMŰ, Mann gázmotorral, 130 kW-os eladó. Hétvégén és ünnepnap is. 06-20/9726-425 ELADÓ: híddaruk 10 tonnás 14 m, 5 tonnás 13,5 m, forgódaru 3,2 tonnás; 20 tonnás elektromágneses emelőhiba. Hétvégén is! 06-20/972-6425--------------------------------------------------------------------------------- *28237* ELADÓ: nagyteljesítményű hőlégfúvók, elevátorok, szállítócsigák; lemezollógép; gyö- kölők-élgyalu; gyorsdaraboló átmérő 600 mm; B0MAR fémszalagfűrész; hegesztőgépek; hőkezelő kemencék; lemezlecsévélő; frekvenciaváltók; hajtóművek; gumiipari hengerszék; dezintegrátor; hidraulikus tápegységek; papírbálázó prés; görgőspályák; légtartály; szivattyúk; ventilátorok; Soyer csaphegesztők, átmérő 16-22 mm. Hétvégén és ünnepnap is. www.telkesgep.hu ; 06-20/972-6425--------------------------------------------------------------------------------- *28237* KERESEK megvételre T06-os vagy T07-es trágyaszórót. 06-20/497-41-02--------------------------------------------------------------------------------- *28221* MTZ-80, JUMZ-65, 160-as talajmaró, 3-as IH eke félig függesztett, 600 literes Axiál permetező eladó. 06-20/9582-449---------------------------------;-------------------------------- *28218* MU LTICAR M24 billenős eladó vagy traktor (TZ4K14B) csere érdekel. 06-30/472-9821-------------------------------------------------------------------------------- *28213* NA GYTEUESÍTMÁNYŰ hőlégfúvók eladók. Hétvégén is! 06-20/9726-425--------------------------------------------------------------------------------- *28237* MEZŐGAZDASÁG BIANCA, Cserszegi fűszeres, Aletta simavessző származásival eladó. T.: 06-30/ 9253-443--------------------------------------------------------------------------------- *28219* BORFELVÁSÁRLÁS! Ugyanitt lllos bor átvétele. T.: 06-20/5451-694---------------------------------------------------------------------------------*28226* DIŐBELET vásárolnék. 06-30/289-6351--------------------------------------------------------------------------------- *28224* GABONA és kukorica tört szemet vennék 200 q-tól. 06-30/3821-075----------------------------------------------------------------------------— *28234* JÓ MINŐSÉGŰ kukorica tört szemet vennék. 06-70/779-7605--------------------------------------------------------------------------------- *28233* KONTÉNERES lucfenyő eladó. 06-70/3981- 690------------- --------- *28188* KU KORICÁT vásárolnék 300 q-tól. 06-30/ 3700-207-----------------------------------------------------------*28236* PÁLINKAFŐZŐ eladó. T.: 06-70/621-1332------:-------------------------------------------------------------------------- *28207* PÁ RÁDICSOMÁLLVÁNYOK és egy szezonban használt fűtőcsövek eladók. T.: 06-70/339- 5918--------------------------------------------------------------------------------- *28215* RÉPASZELET szállítva. 06-30/3700-207 VIZES munkához csizmával egybeépített nadrág + dzseki, erős köpeny (német vegyvédelmi ruha) eladó. Érd.: 06-20/330- 1773. ÁLLÁST KÍNÁL C-, E-, ADR-vizsgával rendelkező gépkocsi- vezetőket keresünk EU-n belüli fuvarozáshoz. Angliai gyakorlat szükséges, nyelvtudás előny. Tel.: 06-82/311-543.-------------------------------------------------------------------------------- -27741* * J ÓL fizető bedolgozói munka, leinformálható cégtől. 06-30/846-1819--------------------------------------------------------------------------------- *26894* a OTTHONI jövedelemkiegészítés! 06-70/ 233-5508--------------------------------------------------------'■------------------------ *28170* ÚJ RA Magyarországon a Faberlic kozmetikumok! Faberiic kozmetikumok forgalmazására tanácsadókat és csapatépítőket keresek! +36-30/360-2712------------------------------------------------------------------------- *28034* UT AZÁS a ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/ 361-015--------------------------------------------------------------------------------- *26897* ________ _ÁLLAT_________ HÍZÓK 240 és 200 kg. 330 Ft/kg eladók. 06-30/553-1030--------------------------------------------------------------------------------- *28222* a VILLANYPÁSZTOR, ebőr, kutya-riasztókiképző, kártevő-riasztó. Utánvéttel is! Elektra Start Szaküzlet Berhida, Szabadság tér 5. www.villanypasztorok.hu ; 06-30/214- 7677, 06-30/307-1437 T./f.: 06-88/454- 914------------------------------------------------- *26893* SZOLGÁLTATÁS ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 06-20/374- 7956--------------------------------------------------------------------------------- *27343* IPARI és mezőgazdasági területeken, építési és bányatelkeken lévő fa kitermelését, a terület tisztítását vállaljuk. 06-30/231-4772--------------------------------------------------------------------------------- *28194* REKLÁM - Média: hírek, elemzések, hasznos ötletek! www.mediainfo.hu-----------------------------------------------------------------------I--------*28239* ________VEGYES________ ÁL LAGÁTÓL függően hegesztőgépeket, dinamókat, ponthegesztőket, trafókat, villany- motorokat veszek. T.: 06-20/3930-115---------------------------------------------------------------------------------*28227* GABONATÁROLÓ siló eladó, 500 köbméteres, KS-6,7 típus. Hétvégén is! 06-20/972- 6425----------------:--------------------------------------------------------------- *28237* HE A-650 euroszelvény eladó, 100 fm, 105 Ft/kg nettó! Hétvégén is! 06-20/972-6425--------------------------------------------------------------------------------- *28237* KARÁCSONYFA eladó! Nagyon jó minőségű luc, ezüst, szerbluc, normand viszonteladóknak eladó vágottan és földlabdásán. Igény esetén dán normand rendelhető. Tel.: 06-70/701-7834,06-70/701-7578. E mail: jaszil@t-online.hu 500 Ft/db-tól. Olcsó árak!--------------------------------------------------------------------------------- *28033* K0RCS0LYÁK-SÍLÉCEK-SÍBAKANCS0K- SÍFUTÓK és snowboardok, újszerűek, olcsón eladók! Kőszeg, Várkör 64. T.: 06-20/379- 3163; Turisták Boltja. RÉGI karos kávégépeket veszek. I: 06-20/ 534-5158------------------------------------------------------------------------------ *28227* a TEXTIL porzsák minden porszívóhoz és takaritógéphez. +36-20/585-3524--------------------------------------------------------------------------------- *27479* ÚJ KERÉKPÁROK: férfi-női-gyermek, szép színek + sárvédő-kosár-világítás-városi és MTB-féle olcsón, garanciával eladók! Beszámítunk: téli sportszereket sí-korcsolya- yánkó-ruha stb. Kőszeg, Várkör 64. T.: 06- 20/379-3163; Turistabolt.--------------------------------------------------------------------------------- *28138* EGÉSZSÉG a HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06- 70/537-6682 8 POTENCIANÖVELŐ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel.: 06-20/585- 3524-------------------------------------------------------------------------------- *27012* VÁ LLALKOZÁS CÉGEK adása-vétele. 06-70/433-2379-----------------------------------;--------------------------------------------- *28225* RU HÁZAT a ANGOL bontatlan minőségi felnőtt bálás ruha 150 Ft/kg, 95% hibátlan eladható! Bontatlan gyerekbála 250 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. Kérje árlistánkat! Tel.: 06-20/ 323-0212, www.hollandruha.neet.hu--------------------------------------------------------------------------------- *26866* a HASZNÁLT holland és német ruha kedvező feltételekkel, házhoz szállítva is eladó! 06-30/413-0147. *26895* KÖNYV a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 06-1/787-9282,06-30/ 877-1460. *26875* HIRDETMÉNY 8II. oszt trapézlemezek Dabason. 06-29/ 367*618, +36-70/318-9472--------------------------------------------------------------------------------- *26944* FTT7TQ1 mANTIBAKTERIÁLIS^jH KIVITELBEN ISI M A TOILETTE NETT® MEGOLDÁS MINDEN ESETRE! INTEREX KFT. www.interex.hu interex@interex.hu