Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-26 / 249. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 26., KEDD „Mindenki névnapja" a nagyatádi klubban A nagyatádi Konzervgyári Nyugdíjas klub a gyár ét­kezdéjében ünnepelte a hagyományos „mindenki névnapját”. A vendégeket Vojkovics Ferenc, a klub elnöke és Fülep István, a nyugdíjas szövetség alel- nöke köszöntötte, (gyj) Rászorulókért zenélnek a kaposvári iskolások A vöRösiszAP-sÚJTOTTA te­rületek megsegítésére for­dítja a Liszt Ferenc Zeneis­kola a növendékhangver­senyek bevételét. Ma a Ko­dály iskolába járó tanulók koncertje lesz 18 órakor a zeneiskolában. A belépő minimum száz forint, (me) Új kinevezéseket adtak át a fővárosban kiemelkedő szolgálatellátá­sért Gyulai Lászlót, a siófo­ki tűzoltóság parancsnokát alezredessé léptették elő. Alezredessé léptették elő Takács Attilát, a kaposvári tűzoltóság osztályvezetőjét, Pfeifer Péter, a katasztrófa- védelmi igazgatóság mun­katársa századosi kineve­zését kapta meg. (hm) Töklámpásokból rendeztek tárlatot A NAGYATÁDI Művelődési Központ és a Nagyatádért Egyesület a civil szerveze­tekkel töklámpás kiállítást szervezett a pályamunkák­ból. A fáklyás felvonuláson résztvevőket az Őszi Nap­fény Nyugdíjas Egyesület, az óvodások, az Őszi Nap­fény Nyugdíjas Klub mű­sora szórakoztatta, (gyj) A Bárdos Lajos iskola diákjai is megtekintették a kiállítást A nyugdíjban nincs ideológia érdekkör Internetre vált a szépkorúak százhetvenhét tagú somogyi szervezete A hétvégén a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központban rendezett gálával zárult az idősek hónapja Somogybán. Elismerték a szépkorúak áldozatos közösségi munkáját is a rendezvényen A lefölözött magánnyug­díjpénztárak ügye a jövő nyugdíjasait rázza meg. A jelen nyugdíjasai a befize­téseket évtizedekkel ez­előtt tették meg, így őket a holnapnál jobban érdek­li a ma. Balassa Tamás- A nyugdíjasoknak nincsenek évtizedeik arra, hogy valami jó történjen velük. Ezért érthető, ha mihamarabb tudni szeretnék, nyugellátásuk megőrzi-e a reál­értékét, s lesz-e ismét 13. havi nyugdíj? - így fogalmazott a Nyugdíjasok Somogy Megyei Egyesületeinek Szövetsége kép­viseletében Stikel János elnök. A nemrég megválasztott új vezető az idősek hónapja apropóján mondta: hangsúlyeltolódást sze­retne a szövetség életében. A me­gye legnagyobb, a tagsággal és a környezetével együtt mintegy harmincezer embert képviselő szervezetében a kulturális tevé­kenység mellett az érdekérvé­nyesítés szerepét kívánja növel­ni. Hiába vannak hárommillió- an, Somogybán csaknem százez­ren, ha a hangjuk nem hallatszik elég messzire.- A szépkorúak érdekérvé­nyesítési ereje méltatlanul kicsi ahhoz képest, amekkora bázist jelentenek, és amit eddig már letettek az asztalra - mondja Stikel lános. - Mégis ki vannak szolgáltatva a mindenkori politi­ka jóindulatának. Nem jobbol­daliként vagy baloldaliként mondjuk ezt, hiszen jobb- vagy baloldali nyugdíj nincs, hanem nyugdíjasként. Az elnök ezzel együtt tudja, erejüket csökkenti a köreikben is meglévő megosztottság. Ezt tudomásul véve is azt gondolja, a céljaik ideológián felül állnak, így fogalmaztak választ a 177 tagszervezet képviseletében Or­bán Viktornak, aki szeptember­ben írt levelet nekik. A kor­mányfő kiemelte, a nyugdíjasok fontosak az ország számára, aminek ők örültek, de hiányol­ták a konkrétumokat, a nyugdí­jasokat érintő elképzeléseket, aminek hangot is adtak. A somogyiak két országos szö­vetségnek a tagjai, az érdekérvé­nyesítést ezeken keresztül kép­zelik el. Azt pedig mindeközben türelmetlenül várják, hogy a kor­mányfő mint elnök összehívja az Országos Idősügyi Tanácsot. Megértik, hogy a kormány szer­teágazó feladatai miatt ez késik, pedig sok a rendezendő ügy.- Nincsenek évtizedeink ar­ra, hogy valami jó történjen ve­lünk - véli az elnök. - Az inflá­ció nyugdíjaskosarát sürgősen rendezni kellene, mivel ben­nünket másként, feltehetően mélyebben érint a pénzromlás. A szépkorúaknak csak egy igen szűk rétege élhet tartalmas nyugdíjaséveket, utazási, gaszt­ronómiai és kulturális élmé­nyekkel. Ezért fontos, hogy ha az ország tortáját elosztják, gon­doljanak a kispénzű idősekre is. A kulturális közösség erős a szépkorúak körében Somogy­bán.- Sok az egyedülálló idős em­ber a sorainkban, akire jófor­mán csak a nyugdíjas klubjaink tagsága nyitja rá a kaput - mondja az elnök. - Ezek a kö­zösségek lelki gyógyírt jelente­nek sokaknak, s ezzel némi szo­ciális terhet vesznek le még az önkormányzatok válláról is. Stikel lános azt is kiemeli: a jövő évet a szervezetépítésnek szentelik, szeretnék, ha minden településen lenne nyugdíjas klub vagy egyesület. Ebben az idősügy iránt elkötelezett min­den önkormányzatra és támoga­tóra számítanak. Lógó Bene Jánostól A somogyi nyugdíjasszövetség életében több változás is tör­tént: olcsóbbá tették a műkö­dést, bérelt irodájukban elnök­ségi ügyeletét tartanak kedden, szerdán, pénteken délelőtt A szövetségben mindenki ingyen dolgozik. A papíralapú levele­zést internetes felületre teszik át Egyre többen végeznek a Kattints, nagyil-tanfolyamokon, nemcsak hallják, értik is a di­gitális nyelvet A tagságnak csaknem az ötödé inter­nethasználó. Levelezésükben lógót használhatnak Bene Já­nos festőművész jóvoltából. Sokat tettek a megye szépkorúiért, plakettet vehettek át a siófoki gálán AZ IDŐSEK HÓNAPJÁNAK ZOTO rendezvényén, a siófoki nyug­díjasgálán öt Somogyi Szépko- rúakért Plakettet adtak át a Kálmán Imre Kulturális Köz- pontbamElismerést kapott Künsztler József szennai nyugdíjasvezető, Kóré Mihály szuloki-kálmáncsai plébános, Sipőcz Ferencné, a böhönyei idősklub vezetője, Bieber Lász­ló balatonszentgyörgyi espe­res, és a mozgáskorlátozottak somogyi egyesületének siófoki csoportja. A gálán énekes, versmondó produkcióikból is ízelítőt adtak. főnaii. Ének, vers, tánc. Számos kiemelkedő produkciót láthatott a közönség Javaslatgyűjtemény készül a befektetők számára Gyorsriadó: kidőlj egy ház fala Adandón Kidőlt egy ház oldala Ádándon. Tizenegy siófoki tűzoltó vonult a kárhelyszínre. A százhúsz négyzetméteres családi ház utcafronti oldala teljesen kidőlt, rázuhant a kerí­tésre és a gázvezeték csonkjá­ra - számolt be a hétvégi eset­ről hétfőn Szipola Éva, a siófoki tűzoltóság munkatársa. Hozzá­tette: a házban egy kétgyerme­kes család élt, de senki nem sé­rült meg. A siófoki tűzoltók a gerendázatot alátámasztották, az érintett szoba feletti padlás­térből az ott tárolt anyagokat eltávolították. A veszélyeztetett szobából pedig áthelyezték az ingóságokat a ház hátsó részé­be.. ■ HarsányiM. Marcali diák rajza budapesti hirdetőtáblákon A marcali Noszlopy Gáspár álta­lános és alapfokú művészetok­tatási iskola két tanulója is do­bogós helyezést ért el a Barom­fi Termék Tanács pályázatán, amit Baromfiudvar címen hir­dettek meg. Kutor Gábor első, Nagy Máté harmadik helyen végzett a magyar baromfit nép­szerűsítő pályamunkájával. Fel­készítő tanáruk Markhardné Dergecz Éva volt. A győztesnek járó ajándéko­kat a terméktanács el is vitte az iskolába, ami mellé ráadásként még egy tavaszi budapesti osz­tálykirándulás is jár. A győztes alkotás pedig már látható a fő­város kétszáz kivilágított hirde­tőtábláján. ■ Vigmond E. Környezettudatos szálláshelyfej­lesztés vidéki térségekben cím­mel nemzetközi konferenciát szervezett a Dél-Dunántúli Regi­onális Fejlesztési Ügynökség Pé­csen. Az ICER projekt az idén in­dult hét európai régió részvételé­vel, amelyek közös jellemzője, hogy területüket alacsony ver­senyképességű vidéki térségek képezik, melyek önmagukban nem rendelkeznek különösebb vonzerővel befektetők számára. Nehezíti a helyzetet, hogy a köz- igazgatási intézmények nem kí­nálnak hatékony együttműködé­si lehetőségeket a vállalkozások­nak, így a befektetőknek számos adminisztratív akadállyal is szembe kell nézniük. Mivel a turizmus jelentheti ezekben a térségekben a gazda­ság fejlődésének alapját, a pro­jekt célja a turisztikai befekte­tés-ösztönzés elősegítése. Ezért a résztvevők feltérképezik azo­kat a stratégiákat, eljárásokat, melyekkel a helyi intézmények sikeresen képesek elősegíteni a vállalkozások letelepedését, és befektetés-ösztönzési javaslat­gyűjteményt állítanak össze. A konferencián tájékoztatták a projektben résztvevő francia, spanyol, finn, máltai, szlovén és ír szakembereket, s a térség szálláshelyadóit a dél-dunántúli ökoturisztikai szállásfejleszté­sek finanszírozási hátteréről, le­hetőségeiről. ■ C. A. Fotópályázat: sokan szeretik a Balatont Több mint 500 képpel neveztek a Balatoniwiw.hu fotópályázatára. A magyar tenger közösségi olda­lán Szeretem a Balatont címmel hirdettek pályázatot, november végéig várják a képeket öt kategó­riában. Fődíjként egy balatoni nyaralást sorsolnak ki azok kö­zött, akik a balatoni tájképek, a Balaton épített csodái, a rendez­vények, az élővilág és balatoni családi fotók témakörökben ké­pet töltenek fel. Bánki Károly ötletgazda, a Balatoniwiw oldal működtetője azt mondta: egy pályázó legfel­jebb tíz képet küldhet, a részvé­telt lakóhelyhez, életkorhoz, mű­fajhoz nem kötötték. A közön­ségdíjasra szavazni lehet. ■ F. T. Megújult parókia, beköltözött a marcali lelkész Bartha Attila személyében már helyben lakó lelkipásztora van a marcali református közösség­nek. 13,5 millió forintból kívül- belül szépen rendbe hozták a pa­rókiát. A helyi önkormányzat, az egyházmegye, az egyházkerület valamint a gyülekezet támoga­tásával építették újjá; két terem­mel is bővítették, mely a gyer­mek, ifjúsági és gyülekezeti munkát szolgálja, s korszerűsí­tették a fűtést is. Mint megtud­tuk: a XVI. században volt utol­jára helyben lakó prédikátora Marcalinak. Most ismét lakott a parókia, így megvalósulhat az a tervük is, hogy missziós egy­házközséggé váljanak. ■ G. A.

Next

/
Thumbnails
Contents