Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-24 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 43. szám
Vettel megint lépéselőnyre tett szert formula-1 A debütáló Koreai Nagydí] időmérőjén éles harcban lett az első kettő a Red Bull duója A Formula-1 történetének első Koreai Nagy díjának időmérő edzésén Sebastian Vettel volt a leggyorsabb. Az idény során kilencedszer rajtolhat a pole pozícióból. Méhes Károly Valóban emlékeztetnek a koreai pálya körüli állapotok a mi, 1986-os Hungaroringünkre: kiszolgáló épületekből semmi, porból viszont annál több. Csakhogy azóta eltelt majdnem negyedszázad, és manapság nem szoktak úgy versenyt rendezni egyetlen új Fl-es pályán sem, hogy az aszfaltcsíkon és bokszokon kívül semmi sincs készen. Sőt, az előbbiek is alig, hiszen a lelkes koreai munkások csütörtökön még a rázóköveket festegették, és a tribünökön hegyekben álltak a fóliába csomagolt székek, amiket oda kellett csavarozni a helyükre... Nyilván a pénz beszélt megint, amikor minden szabály- könyvben rögzített határidőt felrúgva, voltaképp a két héttel ezelőtti Japán Nagydíj után bólintott rá a FIA főellenőre, Charlie Whiting, hogy megrendezhető a futam. A sport oldalát nézve sem mindegy, hogy a bajnokság finisében három vagy hirtelen már csak két futam van hátra. Ugyanakkor érthetetlen, hogy a pálya utolsó harmada miért betonfalak között halad, mintha tényleg egy amerikai városi pályán lennénk. Ebből következően nagyon balesetveszélyes a bokszutcába való behajtás - Lewis Hamilton majdnem meg is járta a Q3-ban. A pénteki és a szombat délelőtti szabadedzéseken Hamilton, Webber és Kubica érte el a legjobb időket, ám a jongami pálya nagyon összetömöríti a mezőnyt. Az időmérő első felvonása már-már a szokásos menetrend szerint zajlott, némi megcsúszásokkal és ennek következtében porolásokkal tarkítva. Hamilton végzett az élen, a sereghajtó kiscsapatok társaságába már so- kadszorra Vitantonio Liuzzi csatlakozott, valószínű, nem ezt várják tőle a Force Indiánál. A Q2-ben lett igazán látványos a köridő javulása, amire egyébként mindenki számított is, sőt Berki Krisztián először a világ legjobb lovasa Berki Krisztián aranyérmes lett szombaton a rotterdami tornászvilágbajnokság lólengésdöntőjé- ben. A magyar versenyző - aki legerősebb szerén eddig négyszer nyert Európa-bajnokságot és kétszer volt vb-ezüstérmes - ezzel pályafutása csúcsára ért fel. Berki a selejtezőben a legmagasabb pontszámot kapta, és a sorsolás szeszélye folytán a fináléban az esélyesek közül őt szólították elsőként. Ezúttal csak egy kis hibája volt, de így is kiugróan magas, 15,833 pontot kapott. A riválisok közül a brit Louis Smith megközelítette őt, ám így sem tudta befogni (15,733). Az ausztrál Prashanth Sellathuraitól lehetett még tartani, ám ő is elmaradt legjobbjá- tól, és gyakorlata közel sem volt olyan anyagerős és látványos, mint Berkié, így aztán végül a magyar tornász nyakába akasztották az aranyérmet. „Nagyon örülök, hogy végre a világ tetejére értem. Egyelőre még nem is tudom felfogni, hogy sikerült. Már a bemelegítésnél tudtam, hogy minden rendben lesz” - mondta Berki. „Végig nyugodt voltam, egyáltalán nem voltam ideges, és a szokások szerint a gyomromat sem terheltem meg, csak egy könnyű reggelit fogyasztottam, mivel sokkal jobban szeretek üres hassal versenyezni. Nagyon köszönök mindent edzőmnek, a gyúrónknak, Haraszti Lászlónak, aki ma is energiaátvitellel segített, a családomnak, a páromnak és még sok mindenkinek, leginkább a szurkolóknak. Most itt az örömünnep, néha még az örömkönnyek is előjönnek, úgy gondolom, igazából majd akkor fogom fel vb- győzelmemet, ha hazamentem, és egy kicsit lepihentem". „Nagyon nagy dolog Krisztián aranyérme a magyar tornasportnak, legutóbb 2002-ben Csollány Szilveszter nyert világbajnokságot. Ha jól számolok, ez sportágunk 10. vb-aranya. Lólengésben egyébként több mint 20 éve nem volt vb-aranyunk!” - mondta Altorjai Sándor, a magyar szövetség főtitkára. Berki sikerével a szer olyan legendás alakjainak nyomába lépett, mint Magyar Zoltán, Borkai Zsolt, Sivadó János, Guczoghy György és Pelle István. 1. BERKI KRISZTIÁN 15,833 2. LOUIS SMITH (Nagy-Britannia) 15,733 3. PRASHANTH SELLATHURAI (Ausztrália) 15,566 Sebastian Vettel és a Red Bull. Dél-Koreában az időmérőn minden tökéletesen működött - a németé a pole. Rubens Barrichello közölte is versenymérnökével, hogy szinte érezhető, miként nő a kocsi tapadása. Itt már látszott, hogy Red Bull-Ferrari párharc lesz ez az edzés, nagy fogadalmához híven Mássá is parádés körökkel vétette észre magát. De aztán, ahogy lenni szokott, hiába volt minden igyekezet, a két Red Bull csak odaért az élre. A távozók: Hülkenberg, Kobajasi, Heid- feld, Sutil, Petrov, Alguersuari, Buemi. A legvégére már 1,35-ös köridők születtek, és ahogy az a végső 10 percben lenni szokott, az utolsó másodpercig bizonytalan volt, hogy a Ferrari el tudja-e happolni Vettelék orra elől a pole-t - hát ezúttal sem sikerült. Sebastian Vettel, akár csak Szuzukában, hihetetlenül jól ment, bizonyítván, hogy a bajnokság finisére nagyon össze tudta szedni magát a sok korábbi ügyetlenség, kudarc ellenére is. Szabad út lesz előtte ma, és ha csak valami balhé nem történik, esélyes, hogy meg tudja ismételni Japánban nyújtott teljesítményét. Amivel viszont tényleg ott lesz Mark Webber nyakában, és tudjuk jól, hogy a Red Bulinál kit szeretnének inkább világbajnokként látni... A rajtsorrend 1. SOR: SEBASTIAN VETTEL (német, Red Bull) MARK WEBBER (ausztrál, Red Bull) 2. SOR: FERNANDO ALONSO (spanyol, Ferrari) LEWIS HAMILTON (brit, McLaren) 3. SOR: NICO ROSBERG (német, Mercedes) FELIPE MÁSSÁ (brazil, Ferrari) 4. SOR: JENSON BUTTON (brit, McLaren) RÓBERT KUBICA (lengyel, Renault) 5. SOR: MICHAEL SCHUMACHER (német, Mercedes) RUBENS BARRICHELLO (brazil, Williams)-\, J,)HI Új edző, új játékos Székesfehérváron jégkorong A kanadai Kevin Primeau lett az osztrák jégkorongbajnokságban érdekelt Sapa Fehérvár AV19 új vezetőedzője, és a csapathoz érkezik egy új center is a kanadai-svéd Eric Johansson személyében. Kettős német győzelem az idénynyitón alpesisí Az olimpiai bajnok Viktória Rebensburg nyerte meg Kathrin Hölzl előtt az óriásműlesiklást az alpesi Világkupa idénynyitó futamán, az ausztriai Söldenben. Tóth és Staicu nyerte a félmaratonit HOSSZÚTÁVFUTÁS Tóth László és Staicu Simona nyerte a Budakeszi-Budapest félmaratonit, az elmaradt Bécs- Pozsony-Budapest ultramaratoni futóverseny megrendezett utolsó szakaszát. Nehezen talál támogatót Caster Semenya atlétika Nehezen talál szponzorokat Caster Semenya. A 19 éves dél-afrikai atléta a 2009-es berlini világbajnokságon női 800 méteren nagy fölénynyel győzött. Férfias külseje és mély hangja miatt azonban felmerült a gyanú, hogy esetleg hermafrodita. * ■ji om SBBIBIBiiliPiM 0