Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-19 / 244. szám

2 HÍRSAV Bolyai matekverseny a Toldi iskolában A NAPOKBAN RENDEZTÉK meg a Bolyai matematika csapatverseny megyei dön­tőjét a Toldi iskolában Ka­posváron. A 3-8. osztályo­soknak rendezett megmé­rettetésen 65 csapat indult. A matekverseny szervezé­sét tavaly vállalta el az is­kola és azóta ötven száza­lékkal nőtt a résztvevő csa­patok száma, (me) Egykori titkárára emlékezett a Társaság TALÁLKOZÁS BARÁTAINKKAL címmel szervezett összejö­vetelt a Berzsenyi Társa­ság Budapesten a hétvé­gén. Az esten megemlé­keztek a társaság 2002- ben elhunyt titkáráról, Ki­rály Zoltánnérói, aki ta­valy posztumusz kapta meg a Berzsenyi-díjat, s akit férje képviselt az ösz- szejövetelen. (av) Az ősz szépségeit csodálják az óvodások SZÜRETEN VETTEK RÉSZT, megnéztek egy állattartó gazdaságot, most pedig töklámpásokat faragnak - mozgalmasan telik az ősz a balatonlellei óvodában. Kovács Ágota óvodavezető elmondta: különböző meg­figyeléseket végeznek. Jár­tak az ősz színeibe borult Balaton-parton, s a helyi parkerdőben, de szemügy­re veszik a kicsik a kertek őszi változásait is. (fi) Tizenkilenc önkéntes adott vért Zákányban TIZENKILENC DONOR vett részt a napokban tartott zákányi véradáson. Őrtilosban tizenhatan ad­hattak vért, miután a vizs­gálatok során egy helybe­lit kiszűrtek, (ga) Angol és német nyelvvizsga a TIT-nél telc angol és német nem­zetközi középfokú nyelv­vizsgát tartottak a megyei TIT kaposvári székházá­ban szombaton. Negyvenöt vizsgázó angolból, 21-en német nyelvből tették pró­bára tudásukat, (me) MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 19., KEDD Élre építette magát Somogy földalatti fény Romokból épülő ágazat, a lakáspiacot a Balaton tartja felszínen (Folytatás az 1. oldalról) A számottevő növekedés a bázis­hatásnak is tulajdonítható, volt honnan visszakapaszkodni, más­felől a távvezeték-építők vitézked­tek. De a növekedés a viszonyla­gossága mellett is kiemelkedő: or­szágosan ugyanekkor 13,8 száza­lékkal a bázis alá esett a termelés. A KSH adatainak böngészésé­ből kiderül: az egy lakosra jutó építőipari termelési érték So­mogybán 78 ezer forint, ami a legmagasabb volt a megyék mu­tatói közül, hatszorosa a legki­sebb, nógrádi mutatónak, és csaknem háromnegyede a kima­gasló budapestinek. Az idei első félévben 260 lakás kapott használatbavételi enge­délyt Somogybán, ami 40 száza­lékkal marad el az egy évvel ko­rábbitól. Építési engedélyt 159 la­kóépület 385 új otthonára bocsá­tottak ki a hatóságok, ami a bázis- időszaknál 29 százalékkal keve­sebb. A birtokba vett lakások számát tekintve továbbra is Siófok vezet, a tető alá hozott otthonok 43 szá­zaléka (111) a Balaton déli „fővá­rosában” épült fel. Ezek közül 92 eladásra készült. Szabó Balázs, az egyik nagyobb - döntően ke­reskedelmi ingaüanokkal, s ki­sebb részben társasházakkal fog­lalkozó - siófoki ingatlaniroda munkatársa megerősítette a be­ruházások, vagyis a kínálat len­dületének a tényét, ám a keresle­tet még mindig lanyhának érzi.- Az egyik nyaralóépítő befek­tetésben érdekeltek vagyunk, de az érdeklődés egyelőre visszafo­gott - mondja Szabó Balázs. - A keresletet a főváros és az Alföld Magasra a tetőt.. Az egy lakosra jutó építőipari ter­melési érték Somogybán 78 ezer forint volt az első hat hónapban, ami a leg­magasabb volt a megyék mutatói közül Magasépítés. Az építőipar régóta nélkülözi a magasságot, de most mintha úgy tűnne, fény van az alagútban... LAKÁSÉPÍTÉSEK SOMOGYBÁN . 1 H Időszak Épített lakás Ebből 4 és több szobás vállalkozás építetette magánszemély építetette saját használatra eladásra építetett 2010.1. n.év* 124 42 63 61 61 63 1. félév 260 90 119 138 136 119 2010.1. n.év 55,6 44,2 134,0 34,7 35,5 140,0 1. félév 60,2 56,6 74,8 50,5 51,1 74,4 (száma* és aránya**, előző év azonos időszaka - 100,0) FORRÁS: KSH Téliesített nyaralók beruházási céllal Somogy első félévben épült új lakásainak nem egészen fele készült értékesítési céllal. Csa­ládi házban 126, többszintes és többlakásos épületben 68, lakó­parkban 57 új otthon létesült A január-június közötti időszak­ban 36 üdülőt építettek fel me­gyénkben, közülük 2 5-öt értéke­sítési céllal vállalkozás hozott létre. A pihenést szolgáló épít­mények közül 33 nem csak nyá­ri tartózkodásra alkalmas. vezeti, de most ismét nyitunk a külföld, részben Hollandia felé. Kaposváron már kevesebb fan­táziát látnak az ingatlanüzletben az építtetők, 37 lakásból csak 6- ot építettek eladási szándékkal. Kalmár Tibor cégvezető a kitar­tók között van: nem enged a tár­sasházi lakásépítő profilból ........- Némi élénkülést érzünk, de ez egyelőre inkább érdeklődés, mint megrendelés - mondta az ügyvezető. - Beruházások előké­szítését végezzük jelenleg, iga­zodva az igényekhez. Kisebb la­kások, 30-40 négyzetméteres gar­zonok és 60 négyzetméteresek tervezésében látunk fantáziát. Kalmár Tibor úgy látja, a ve­vők ma jóval átgondoltabbak, és ha kapnának hitelt, akkor is in­kább készpénzzel vásárolnak. A somogyi városok közül Balaton- boglár 24 befejezett első félévi építkezésével szintén figyelemre méltó; az eddig említetteken túl a megye összes többi városa mind­össze 18 új lakással büszkélke­dik. ■ Balassa Tamás Tiroliak toboroztak Siófokon állásinterjú Szakácsok, szobaaszonyok lehetnek a kiválasztottak Tizenheten győzték meg Siófo­kon az osztrák állásinterjúztatót, ők hamarosan Tirol valamelyik vendéglátó egységében vállal­hatnak munkát. Az osztrák munkaügyi szer­vezet (AMS) tiroli munkatársai évek óta megkeresik az Állami Foglalkoztatási Szolgálatot, mi­vel a téli szezonra szükségük van jól képzett, vendéglátóipar­ban tevékenykedő munkaválla­lókra. A munkaügyi kirendelt­ségeken jelent meg a német nyelvű felhívás: megfelelő vég­zettséggel, gyakorlattal, jó né­met nyelvtudással rendelkező szakácsok, felszolgálók, recep­ciósok, konyhai kisegítők és szobaasszonyok jelentkezését várta Friss Zoltán, az EURES hálózat Somogy megyei tanács­adója. A beérkezett 55 jelentke­zésből szakmailag 36 felelt meg, az első körön túljutott pá­lyázókra személyes állásinterjú várt. Erre Siófokon került sor a minap. Huszonnyolcán vállal­koztak arra, hogy Luise Mungenast, az AMS helyettes kirendeltségvezetője előtt állás­interjúzzanak - német nyelven. Végül tizenhét jelentkező kép­zettsége és képessége győzte meg az osztrák szakembert. A napokban bejelentkeznek a ti­roli munkáltatók (éttermek és szállodák), és elkezdődik a munkavállalási engedélyek in­tézése. A nyertes pályázók a té­li szezon kezdetekor állnak munkába Tirol valamelyik ven­déglátó egységében. ■ Fónai I. Harminc tonna a leilei rekord papírgyűjtésben Bár eddig is a leglelkesebb gyűj­tők közé tartoztak, idén a szo­kottnál is több papírt gyűjtöttek össze a lellei általános iskola ta­nulói. A rekordmennyiség nem kevesebb, mint harminc tonná­nyi papír volt, mely két nap alatt jött össze az iskola udvarán. A négy konténer papír ára osztály­pénz lesz, melyet a kiránduláso­kon használnak fel a lelleiek. Fűtési szezon: minden tizedik kémény életveszélyes ellenőrzés Sokan elhanyagolják a tüzelőberendezéseket és a kéményseprőn próbálnak spórolni Somogybán is (Folytatás az 1. oldalról) Egy szakmai becslés szerint a kémények 8-10 százaléka élet- veszélyes, s közel 30 százalékuk azonnali javításra szorulna.- Csendes gyilkos a szén-mo- noxid - mondta hétfőn Kiss Ist­ván, a Magyar Kémény Kft. so­mogyi területi igazgatója. - Nem ártana, ha ezzel tisztában lenné­nek azok a lakás- és háztulajdo­nosok, akik nem gondoskodnak megfelelően az ellenőrzésről. A kémény falazata repedezett, fugahiányos, omladozik a ké­ményfej, az égéstermék tartós visszaáramlása tapasztalható. Ezek a problémák közveüen élet­veszélyt okozhatnak. Szintén rendkívül veszélyes, ha a ké­mény belső felületén szurokré­teg rakódott le vagy a falazatára éghető anyagot építettek be, il­letve a kémény közvetlenül ég­hető anyaggal, épületszerkezet­tel érintkezik. Ha a szakembe­rek élet- és tűzveszélyes helyze­tet tapasztalnak, akkor erre azonnal felhívják az ingatlantu- lajdonos figyelmét, s persze rög­tön értesítik a település jegyző­jét is. Somogybán idén közel 80 tűzrendészeti figyelmeztetést küldtek ki. Ez nagyjából tíz szá­zalékkal több, mint amennyit a korábbi években feljegyeztek. Olykor extrém történeteket is átélnek a kéményseprők. Előfor­dult, hogy az egyik hatalmas családi házba éve­kig nem engedték be őket. A háziak így spórolták meg az évi 1100 forint körüli vizsgálati díjat. Szegényednek a falvak, s ebből saj­nos azt következik, hogy a kémények javítá­sára fordítható összeg egyre zsugorodik. A takarékoskodás viszont gyakran visszaüt. Egye­sek túl korán zárják le a készü­léket, máskor pedig az olcsóbb, vizes fát használják a fűtéshez. Az biztos, hogy a kémény akár heteken belül lekátrányosodik, s így újra veszélyes állapot ala­kulhat ki. ■ Harsányi Miklós Tapasztalat a tetőn: minden har­madik kémény azonnali javításra szorulna Somogybán Is «wíma,uii, Fűtés körültekintően • Évente egyszer a fűtési rend­szert szakemberrel felül kell vizsgáltatni. • Ismerni kell saját fűtési rend­szereink tökéletes működését. • A kályhák körül ne tároljunk tüzelőanyagot. • Ne szárítsunk a fűtőkészülék tetején. • A szobai, konyhai függönyök távol legyenek a tüzelőhelytől. • A megfelelő biztonsági szinttel rendelkező automata kazánon kívül a berendezést nem sza­bad ellenőrzés nélkül hagyni.

Next

/
Thumbnails
Contents