Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-02 / 230. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 2., SZOMBAT Ml Amatőrként válogatott tempóban a gyerekgyógyító Négyszázezer alkalommal fordult meg kis beteg az erdőimádó doktor keze alatt Pavtovics György egy ösztöndíjnak köszönhető, hogy már több mint négy évti­zede a kaposvári gyerekeket gyógyítja: az egyetem alatt kapta azzal a feltétellel, hogy a diplomázás után legalább négy évre vissza kell térnie Somogyba. A berzencei csa­ládban öten voltak testvérek, évente csak egy rend ruhára telt a gyerekeknek, nem meg­lepő, hogy nagy szükség volt az efféle támogatásra, mely majdnem elérte az akkori kezdőfizetést így hát, miután negyvenöt esztendővel ezelőtt doktorrá fogadták a pécsi or­vosin, a kaposvári kórház gyerekosztályán kezdett dol­gozni. És talán eszébe sem ju­tott, hogy valaha még verseny­szerűen jog futkározni, mint tette azt egyetemista korában. éppen negyven éve hagyta ott a kórházat a gyermekorvosi körzet kedvéért, s valószínű­legelenyésző azon kaposvári­ak száma, akik valamilyen formában nem kerültek vele kapcsolatba. Ha nem körzeti orvosként, akkor az iskolá­ban, de legalábbis a gyerme­kük, unokájuk révén. Vagy az erdőben túrázva, futva, hi­szen köztudott, hogy a Doktor úr a mai napig szenvedélyes természetjáró, a tájékozódási futás megyei apostola. Ha raj­ta múlna, már óvodától köte­lezővé tenné a rendszeres fu­tást, s bár erre általánosság­ban nincs lehetősége, a kör­nyezetében mindenkit sikerült megfertőznie. Fiai mindenben követték, orvosként és tájfutó­ként is eredményesek, s má­sodik házasságából született lánya is jó úton halad efelé. a sport karbantart, vallja, s ékes példája, hogy nem is oly régen mindenféle túraszett nélkül, a kistáskáját a vállán átvetve felmászott az Inns­bruck melletti, több mint 2200 méteres Axamra. És hosszú napokat kószál az er­dőkben tájfutótérképek anya­gait gyűjtve. Persze ingyen és bérmentve, noha hivatásosok 50-60 ezer forintot is elkérnek négyzetkilométerenként.. Per­sze nekik ez munka, nem szívügy... Vagy harminc éve talál­koztunk először, rettegtem tőle, még az is lehet, bőg­tem: iskolaorvosként ő ad­ta be a Di-per-te oltást az alsósoknak... Vas András- Hány gyerekkel volt eddig dolga?- Az idén? - kérdezett vissza Pavlovics György.- A praxisában.- A kimutatások szerint éven­te nagyjából tízezer orvos-beteg találkozó van a körzetemben, ez alapján vagy négyszázezer. Per­sze ez jóval kevesebb gyereket jelent Viszont nincsenek benne az iskolában megvizsgáltak, s az öt kórházi évet sem számoltam.- Azt mondják, a gyermekor­vos az egyik leglélekrombo- lóbb szakma, hiszen a beteg lurkóknál nincs elesettebb.- Viszont sok a sikerélmény, a gyerekek valahogy könnyebben gyógyulnak.- Felnőttként is?- Hivatalosan tizenkilenc éves korig kezelhetek valakit, de akadt már huszonhárom eszten­dős páciensem is.- Az ilyenek bizonyítják, nem döntött rosszul a szakválasz­tással.- Pedig csak ötödévben tettem le mellette a voksom. Addig min­dig csak a következő szemesz­terre, vizsgákra koncentráltam. Mivel kellett az ösztöndíj, renge­teget tanultam, szerintem sok­kal többet, mint a többiek. Vagy mint kellett volna.- És az egyetemis­ták legendásan laza élete?- Na jó, föd­ni e c c s r e , évfolyambu­likra, moziba azért eljártam.- Azt hallottam, utóbbi adta az ihletet a futáshoz. A hosszútáv­futó magányossága...- Volt hozzá köze, való igaz. Bár a futás még Csurgón kezdő­dött. Berzencéről jártam be gimi- be, nagyon rossz volt a buszköz­lekedés, naponta kétszer járt a Fakarusz, s előfordult, hogy órákkal korábban végeztem, mint ahogyan jött volna. Ilyen­kor hazafutottam. Az egyetemen aztán a sok tanulás közben ez je­lentette az igazi kikapcsolódást Amikor este végeztem a napi penzummal, lementem a PEAC- pályára.- Egyedül?- Ezt kérdezték a rendőrök is, akik egy téli estén, ko­rom sötétben igazoltattak...- Aha, akkor ezért kérezke- dett be a tájfu­tókhoz!- Véletlenül ke­- Eredendően ennek készült?- Még orvosnak sem. A csűr- , gói matektanárom máig nehez­tel, hogy nem lettem matema­tikus. Harmadik gimnáziu­mig nem tudtam, mi akarok lenni, aztán az érettségi évében az orvosi mellett döntöttem.- Arccal a gyermekek JH felé?- A műtéti szakmák nem vonzottak. A bel-, az ideg- vagy a gyer­mekgyógyászat viszont tetszett. Elábrándoztam a tudományos munkán is, hívtak is kutatónak, ám kaptam egy ösztöndí­jat, aminek feltétele volt, hogy négy évre vissza kell jönnöm Somogyba gyógyí­tani.- Kivételes képesség kell, le- küzdetni a gyerekekkel a félel­müket- Nem akkora ördöngösség. Persze mindig akad, aki már a s váróban sír, de ha látják, hogy 1 nem fáj a vizsgálat, hamar meg- g nyugszanak. Es nagyon tudnak ? ragaszkodni az emberhez. I rültem közéjük. Először túrázni hívtak, aztán megtudták, szok­tam futni, s ajánlották, próbál­jam ki. Azt feleltem, nem vagyok hülye, hogy erdőben futkároz- zak...- Most feladott egy magas lab­dát..- Tényleg megtetszett Meg aztán korán jött a sikerélmény: néhány edzés után egy nemzet­közi versenyen százvalahány in­dulóból huszonhetedik lettem. Láttam, van értelme, ott ragad­tam. Hetente háromszor felfutot­tunk a Misinára. Megszereztem az első osztályú minősítést, ám amikor Kaposvárra kerültem, abbahagytam a versenyzést.- Aztán újrakezdte.- A katonaságnál egy tovább­képzésen éppen arról volt szó, hogy a hadgyakorlaton egy bizo­nyos úton hogyan vonul majd fel ötven teherautó. Közbeszóltam, nehéz lesz, mert két szakadék is van arrafelé. Meglepődtek, hon­nan ismerem ennyire a térképet, s így derült ki, hogy tájfutó vol­tam. Hívtak, s hetvenhatban is­mét elkezdtem versenyezni.- Mind a mai napig. Most mennyi a penzum?- Hetente kétszer nyolc­tíz kilométer. Emellett há­romszor 2500 méter az uszodában. A hetvenes években volt egy porc­korongsérvem, azt ta­nácsolták, ússzak. Hát megtanultam...- A versenyzés nem hiányzik?- Évente elindu­lok 15-20 tájfutó ver­senyen és 8-10 túraverse­nyen. Utóbbit tíz éve kezd­tem, csapatban háromszor is megnyertük a korosztá­lyos országos bajnokságot. Jobban passzol a korom­hoz, a ftitás már inkább csak kocogás. Pedig még 40 évesen is elég jó tempót bír­tam. Akkoriban a focistáknak kötelező volt évente néhány­szor a Cooper-teszt..- A legendás alibiversenyek a pesti Ügetőn... A gyerekek nagyon tudnak ragaszkodni az orvoshoz- ...s aki nem teljesített leg­alább 3200 métert a tizenkét perc alatt, nem lehetett váloga­tott vagy első osztályú. A sztárok közül többen alig 2800 métert tudtak, én másfél évtizeddel idő­sebben 3200-at... De az is előfor­dult, hogy körbefutottuk a Ve­lencei-tavat.- így már érthető: a fiainál ele­ve elrendelés volt, hogy orvo­sok lesznek, s tájfutók.- Eleinte nem akartak sportol­ni, Gábort unszoltam, próbálja ki: az első nyolc versenyéből he­tet megnyert. Ott ragadt, magyar bajnokságokat, junior Eb-t nyert. Gyuri pedig követte a bátyját,és az unokák is bontogatják már szárnyaikat.- Elképzelem a családi nyara­lásokat. Semmi tenger, csak ro­hamtempóban hegyre fel-le...- Járunk a tengerhez is, csak akkor a homokban futok. De an­no valóban sokat mentünk a Tát­rába. Valahogy minden út az er­dőbe vezet. A hobbijaim is: imá­dok gombászni, s rákaptam a tájfutótérkép készítésre.- Feltételezem, ismerni kell a területet, mint a tenyerét.- Az utolsó egy Patca-környé- ki versenyhez készült, s 15-16 napomba került. Mármint az er­dőjárás.- A távolságot mivel méri?- Kilépem. Méteres léptekkel.- Pontosan?- Száz méterenként négy-öt méter tévedés elfogadott.- És közben lehet gombászni?- Az egy másik túra.- A kedvence?- A vargánya. És a rókagomba.- El is készíti?- Naná! Sütve, pörköltnek.- Levesnek...- Az valami csodálatos. Persze maga a gombászás is.- Volt, hogy eltévedt?- Előfordult, hogy nem tud­tam, hol vagyok pontosan. De végül mindig odatalálok. Az er­dő olyan, mint a második ottho­nom, s odahaza csak nem téved el az ember... Kivonná a politikát az oktatásból az LMP A Lehet Más a Politika (LMP) pénteken Kaposváron a párt ok­tatáspolitikáját ismertette meg a sajtó képviselőivel.- Az oktatás mindennek az alapja, ezért az egész rendsze­ren javítani, ésszerűsíteni kell - mondta Kutas Viktor, az LMP So­mogy megyei koordinátora - az óvodától a felsőoktatásig. Cé­lunk, hogy Kaposváron minden városrészben legyen óvoda. A tájékoztatón elhangzott, hogy az általános- és középisko­lákban az alap tudásanyag mel­lett nagyobb hangsúlyt kell fek­tetni arra, hogy elősegítse a fia­talok munkába állását- Egy végzős középiskolásnak szinte esélye sincs arra, hogy munkát találjon. Különböző moderációval, információát­adással lehet elősegíteni az elhe­lyezkedést. Az oktatási intézmé­nyeknek tisztában kell azzal len­niük, hogy milyen szintű és irá­nyú ismereteket kell átadniuk. Az oktatásból a politikának telje­sen ki kell vonulnia. Az intézmé­nyek vezetőit ne politikai, hanem szakmai alapon nevezzék ki. Az LMP az önkormányzati munkát is a választópolgárok közreműködésével képzeli el.- Részvételi demokráciát, programalkotást hirdettünk meg - tette hozzá Kutas Viktor. - Egy lakóközösségnek legyen joga beleszólni a saját környeze­tének alakításába. ■ F. Szarka Á. Színes műsorral kezdődött az idősek hónapja pénteken Kaposváron. Több száz nyugdíjas fogadta el a meghívást az idősek hónapja városi nyi­tórendezvényére. A városi sportcsarnokban Szita Károly polgármester kö­szöntötte az időseket, majd Nádas György humorista szórakoztatta a kö­zönséget, Kállai Bori és Virág József nótákat és operettrészleteket énekelt Tanévnyitó a múzeumban pedagógusoknak A nevelési és közoktatási intéz­mények vezetőinek, pedagógu­sainak tartottak évnyitót Kapos­váron a megyei múzeumban. A szakmai rendezvényen a részt­vevő pedagógusokat a múzeumi tanév eseményeiről tájékoztat­ták. így a környezetvédelmi nyűt nap programjáról és a legújabb foglalkozásokról. Kapitány Orso­lya néprajzkutató a Paraszti pol­gárosodás tárgyi világa és a Nemzeti jelképek a magyaror­szági tájházakban című vándor- kiállításra hívta fel a figyelmet. Halmos Klára közművelődési munkatárs a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében megrende­zendő Nagy rajzolás című prog­ramot ismertette. ■ F. Sz. A. Újabb változás a rendőrségi csúcsvezetesben Hatala József altábornagy, orszá­gos rendőrfőkapitány október 1- jével Pungor János rendőr alez­redest, a Kaposvári Rendőrkapi­tányság közlekedésrendészeti osztályának volt vezetőjét bízta meg a megyei rendőr-főkapitány­ság rendészeti igazgatói teendői­nek ellátásával, közölte pénteken Bíró Gábor szóvivő. Horváth Jó­zsef korábbi rendészeti igazgató vezetői megbízását szeptember elején vonták vissza. Az ORFK sajtóosztálya akkor arról tájékoz­tatott, hogy Horváth Józsefet Mer- gancz Sándor dandártábornok megyei rendőrfőkapitány javas­latára, indoklás nélkül azonnali hatállyal mentette fel az országos rendőrfőkapitány. ■ H. M.

Next

/
Thumbnails
Contents