Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-10 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 41. szám

12 SZTORI 2010. OKTÓBER 10., VASÁRNAP Szigorú, de eredményes az oltási rend vakcina Nincs apelláta: aki nem adatja be gyermekének a kötelező védőoltásokat, büntetést kap Indul az oltási szezon, a tavalyi idényben sok vi­tát kavart HINl-vakcinát már lehet kérni, az ÁNTSZ szerint pedig az oltóanyag veszélytelen. Oltási szakemberek sze­rint ráadásul Magyaror­szágon a világ legszigo­rúbb oltási rendje van ér­vényben, a szövődmények pedig elenyészőek. Kun J. Viktória Nem igazolódott be, hogy a H1 Nl-es oltásoknak súlyos mel­lékhatásai, szövődményei lenné­nek. Minden esetet részletesen kivizsgáltak - szól az ÁNTSZ hi­vatalos, az idei influenzasze­zonra felkészítő tájékoztatása. Ugyan tavaly számtalan táma­dás érte a vakcinát, több megbe­tegedést tulajdonítottak az oltó­anyagnak, a szakma szerint ez sokkal inkább politikai hadvise­lésnek tekinthető. Most azr ÁNTSZ már az új vezetéssel is azt kéri, hogy a gyermeket terve­zők, illetve várandósok oltassák be magukat. A csak H1 Nl-es ví­rus elleni oltóanyag jelenleg is kapható, a szezonális influenza elleni vakqina pedig november­től kerül a patikákba, illetve a háziorvosokhoz. Várandósok bármelyiket megkaphatják térí­tésmentesen a háziorvosuktól. Ez az oltás nem kötelező, a szö­vődményekért, mellékhatáso­kért kizárólag az orvos vagy a gyártó vállalja a felelősséget, ha pedig a kockázat ismert, ma­gunk dönthetünk arról, mi jelen­ti számunkra a nagyobb rizikót, a vírus vagy az oltóanyag. De nem minden oltással van ez így. A kötelezően előírtakkal kap­csolatban ugyanis nincs válasz­tás. Sőt annak, aki megtagadja, bírósági procedúrával kell szá­molnia. A magyar oltási rend rá­adásul jelentősen eltér az uniós­tól, ott alapvetően kétféle oltási rendszert alkalmaznak. Az úgy­nevezett ajánlott oltási rendszer a járványügyi szervezetek által fel­állított oltási naptár alapján a gyermekorvos és a szülő bizalmi konszenzusára alapozza a védő­oltások alkalmazását. A másik a vegyes oltási rend, amely csak részben enged teret a szülő-orvos kapcsolatból kialakuló egyéni döntéseknek. Itt sincs azonban szó kötelező oltásokról, de a vé­dettséget feltételül szabják a gyer­meknek az oktatási intézmény­be, közösségbe való felvételekor. Magyarországon viszont nincs apelláta. Világszerte egy­re több kutatás folyik, hogy fel­tárják, van-e összefüggés a gyer­mekkorban gyakorivá váló im­munrendszeri zavarok és az ezekből kialakuló krónikus megbetegedések, valamint a vé­dőoltások között. Egyre több tanulmány jelenik meg a védő­oltások lehetséges szövődmé­nyeivel kapcsolatban, a hazai szigorú oltási rend azonban a szakemberek szerint a legbiz­tonságosabb. Ahogy dr. Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályá­nak vezetője fogalmaz: szigorú, de rettentően eredményes. Sze­rinte pedig hogyha valamiben megvalósul a társadalmi egyen­lőség Magyarországon, az épp az oltási rend, hisz szegény és gaz­dag ugyanazt az oltóanyagot kapja. Világviszonylatban az szintén egyedülálló, hogy az ál­Hazánkban húsz megbetegedés ellen lehet oltással védekezni, kötelezően tízre kell vakcinát adni lám a mai napig garanciát vállal a különféle oltóanyagokra, ha va­laki igazoltan az oltástól szenved egészségkárosodást, az állam kárpótlást fizet. „Ez a kötelező oltásokra igaz, ezek közül vannak az életkor­hoz kötött, a betegségek elke­rülésére való, illetve a bizonyos munkakörökhöz kötött oltások. Ilyenkor áll az állam felelőssé­ge, de nem véletlen a biztosí­ték. A fertőző betegségek, külö­nösen a védőoltásokkal meg­előzhető fertőző betegségek számának látványos csökkené­se egyike a magyar közegész­ségügy legnagyobb sikereinek” - mondja a szakember. Ha­zánkban csaknem húsz megbe­tegedés ellen lehet védőoltás­sal védekezni, a gyermekeknek kötelezően tíz fertőző betegség megelőzésére kell oltást kapni­uk 15 éves korukig. „Vannak szülők, akik az oltási reakciók, esetleges szövődmények elke­rülésére való hivatkozással megakadályozzák, hogy gyer­mekük megkapja a védőoltást. Ez azonban nagyfokú felelőt­lenség, mert az oltási reakciók sokkal enyhébbek, mint a be­tegség, amelyet így nagy eséllyel megkaphat az oltatlan gyermek” - állítja a szakember, számokkal igazolva is mindezt. „Az utolsó 10 évben kanyaró nem fordult elő, de járványos gyermekbénulás sem, rubeo­lával három éve nem találkoz­tunk, diftériát a 80-as években diagnosztizáltak utoljára. Ezek­ből korábban több' tízezer meg­betegedést jeleztek és több száz Kilencven százalék szerint fontos az oltás nézőpont intézet 2010-es fel­mérése szerint is, mely kétezer 18 és 41 év közötti ember rész­vételével készült, azt mutatta ki, hogy nőtt azoknak a szá­ma, akik pozitívan véleked­nek a védőoltásokról. Míg'ja- nuárban 41 százalék mondta, hogy inkább pozití­van ítéli meg az oltások szükségességét, addig márci­usra ez az érték 54 százalék­ra ugrott. a megkérdezettek egynegye­de inkább, és 9 százaléka na­gyon fél a védőoltástól Mégis a félelem legnagyobb oka­ként az emberek az oltás hosszú távú esetleges káros hatásait említette. jobban félnek az oltási pro­cedúrától a férfiak és a fiata­lok. Mindezek ellenére a megkérdezettek 90 százaléka mondta, hogy kell oltani, és közülük 43 százalék szerint szükség lenne a kötelező oltá­sok további bővítésére. halálesetet évente. Ehhez ké­pest a mellékhatások, szövőd­mények elenyészőek, 100-150 ellenreakciót jelentenek min­den évben az orvosok. Nyugaton közben viták foly­nak az oltásokról, a tbc elleni BCG-oltást nyugaton nem is al­kalmazzák. Ocsai doktor szerint viszont nálunk még nem érett a helyzet, bizonyos országrészek­ben, szociálisan hátrányos terü­leteken igenis kell a védelem, diszkriminálni viszont még po­zitív értelemben sem lehet. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN a BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás fel­újított családi ház ea. Iá.: 2,5 M Ft, 06-20/ 228-3822.---------------------------------------------------------------------;----------- -26896* _______ BÉRLEMÉNY_______ a KIADÓ Kaposváron, Ankerház, Fő utca 12. üzletnek, irodának (66 nm). 06- 20/934-8842.---------------,----------------------------------------------------------------- *28145* JÁ RMŰ D-243-AS, zárt, terepes Ara, 20 hónap mű­szakival eladó. Érd.: 06-30/965-5689.--------------------------------------------------------------------------------- -28149­S FORD Transitot, Renault Traficot, Opel Vivarót vásárolnánk! 6-9 személyeset, 2001-es évjárattól, készpénzért. 06-30/ 746-7347.-------------- -26976­3 KEREKŰ mopedautó eladó. 06-30/472- 9821.------------------ -28150­GÉ PEK ELADÓ: Atlas 1604 típusú, 1998. évi láncos kotró, kétkörös hidraulikus kicsövezéssel, osztott gémes, 6,2 millió. Továbbá Manto- vanibenne roppantóolló 3,3 millió és Krupp bontókalapács 1,15 millió Ft. Nettó árak! Hétvégén is! 06-20/972-6425. .................................................-28152­EL ADÓ: híddaruk 10 tonnás 14 m, 5 tonnás 13,5 m, forgódaru 3,2 tonnás; 20 tonnás elektromágneses emelőhiba. Hétvégén is! 06-20/972-6425.-----------------------------------------------------------------------------------*28152­ELADÓ: lemezollógép; gyökölők-élgyalu; gyorsdaraboló átmérő 600 mm; B0MAR fémszalagfűrész; hegesztőgépek; hőkezelő kemencék; lemezlecsévélő, mágnesasztal; frekvenciaváltók; hajtóművek; gumiipari hengerszék; dezintegrátor; hidraulikus táp­egységek; papírbálázóprés; görgős pályák; légtartály; szivattyúk; ventilátorok; Soyer csaphegesztők, átmérő 8-16-22 mm. Hétvé­gén is. www.telkesgep.hu 06-20/972-6425. — *28152* MTZ-82.1, UTB-533., 6 soros kukoricaasz­tal, Claas-108. kombájn eladó. 06-20/247- 8240.-28082­M-24 Multicar és 1 tengelyes billenős pót­kocsi eladó vagy erőgépcsere érdekel. 06- 30/472-9821.--------------------------------------------------------------------------------- -28150­ZET0R 3011. fülkés eladó. 06-20/328- 7953.-------------,------------------------------------------------------------------- -28146­ME ZŐGAZDASÁG aFERTŐDI zamatos gyökeres málnatő utánvéttel is. Ár: 180 Ft/tő. 1:06-35/384- 940.-----------------------------------------------------------------------------------28095­MA DÁRRIASZTÓ „műsas”. Ára: 15 000 Ft. Tel.: +36-30/946-7970 www.madarriaszto.hu------------------------------------------------------------------------------— -27711­MARHATRÁGYA eladó. 06-70/339-6582.--------------------------------------------------------------------------------- -28126­PARADICS0MÁLLVÁNY0K és egy szezonban használt fűtöcsövek eladók. 1:06-70/339- 5918.- *28124* VIZES munkához csizmával egybeépített nadrág + dzseki, erős köpeny (német vegyvé­delmi ruha) eladó. Érd.: 06-20/330-1773.-------------------------------------------28134* ÁL LÁST KÍNÁL a OTTHONI munkalehetőség! Faipari díszek munkái! Tájékoztatás válaszborí­tékért: V.R. munkaszervező, 8532 Mar- caltő, Bem út 5. .28031. HOLLANDIÁBA nemzetközi sofőröket kere­sünk német- v. angolnyelv-tudással, CE jog. + ADR-rel ( www.flex-in.nl ). +36-70/636- 4006.--------------------------------------------------------------------------- *28136* a J ÓL fizető bedolgozói munka leinformál­ható cégtől. 06-30/846-1819.----------------------------------------------;--------------------------------- -26894* MA GAS keresettel munkatársakat keresek nem ügynöki munkára, fix + jutalék. 06-30/ 520-4512.------------------------A-------------------------------------------------------28093­TA NYÁRA embert keresek. 06-70/276-1724. — —....... -28148­ÚJ RA Magyarországon a Faberlic kozmetiku­mok! Faberlic kozmetikumok forgalmazásá­ra tanácsadókat és csapatépítőket keresek! +36-30/360-2712.--------------------------------------------------------------------------------- *28034* _________UTAZÁS_________ a H ÉVÍZ, apartman kiadó 1500/fő. 06-30/ 587-5564.-------------------------------------------------------------------------------- -26926­a Ü DÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelé­ben, a családias Székely Panzióban! 06- 66/361-015.---------------------------- -26897­aZALAKAROSON a partman kiadó. www.katihaus.info . I: 06-20/983-6574.--------------------------------------------------------------------------.------ -27876­ÁLLAT KE CSKÉK 25 db eladók fülszámtetováiva. 06-70/236-5914.--------------------------------------------------------------------------------- -28137­STRUCCcsibék eladók. 06-30/249-6777.--------------------------------------------------------------------------------- *28141* a VILLANYPÁSZTOR, ebőr, kutya riasztó- kiképző, kártevőriasztó. Utánvéttel is! Elektra Start Szaküzlet, Berhida, Szabadság tér 5. www.villanypasztorok.hu , 06-30/214-7677, 06-30/307-1437. T./f.: 06-88/454-914.---------------------------------------------------------------------------------*26893* SZOLGÁLTATÁS 200 m mélységű mélyfúrású kút kivitelezését' végezte cégünk Kiskőrösön, Kakuszi András megrendelő részére. A kút vize ÁNTSZ-vizsgá- lat alapján arzénmentes, kiváló minőségű, vízhozama 1000 liter/perc. Alkalmas ivóvíz­nek, palackozásra, borászatoknak, szeszgyá­raknak, ahol kell a jó, egészséges vízminőség. Állunk rendelkezésükre! Érdeklődni: mobil: 06-30/900-4561, tel./fax: 06-1/201-2544, 06-62/444-596, e-mail: vizkut@gmail.com .----------:---------------------------------------------------------------------- *28143* AB LAKSZIGETELÉS garanciával. Telefon: 06- 20/374-7956.-------------------------------------------------------------------------------- *27343* ÍR ÁSSZAKÉRTÉS! Tel.: +36-30/946-7970.--------------------------- *28115* EL TŰNNEK A KÁRTEVŐK A FALBÓL IS! A professzionális PEST-X ultrahangos és elektromagnetikus riasztó garantáltan távol tartja az: j • egeret ! • patkányt ;• • hangyát • denevért j VÉDETT TERÜLET: “ • elektromagnetikusan (a falból) akár több ezer m! • ultrahanggal (a belső térből) 200 m2 VEGYSZERMENTES, BIZTOS HATÁS! RENDKÍVÜLI AKCIÓ! „1-et fizet. 2-t vihet" őszi akció 2010. október 10-18. HARP’S Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 5000 Szolnok, József Attila u. 38.1/8. Tel./fax: 06 (56) 410-916 Mobil: 06 (20) 942-6380 E-mail: harps@harps.hu www.harps.hu A termék postai utánvéttel is megrendelhető! VEGYES ÁLLAGÁTÓL függően hegesztőgépeket, dina­mókat, ponthegesztőket, trafókat, villany- motorokat veszek. I: 06-20/393-0115.---------'■----------------------------------------------------------------------- -28154­CS APDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas: 06-20/448- 4588.--------------------------------------------------------------------------------- -27604­HEA-650 euroszelvény eladó, 100 fm, 95 Ft/kg nettó! Hétvégén is! 06-20/972-6425.-------------------------------- - -28152­GABONATÁROLÓ siló eladó, 500 köbméte­res, KS-6,7 típus, magasság: 20 800 mm, átmérő: 6875 mm. Hétvégén is! 06- 20/972-6425.--------------------------------------------------------------------------------- -28152­KA RÁCSONYFA eladó! Nagyon jó minőségű luc, ezüst, szerb luc, normand viszontel­adóknak eladó vágottan és földlabdásán. Igény esetén dán normand rendelhető. Tel.: 06-70/701-7834, 06-70/701-7578. E- mail: jaszil@t-online.hu , 500 Ft/db-tól. Ol­csó árak.----------------------------------------------------------------------------------28033­MINDEN tipusú rossz önindítókat és forgó­részeket veszek. I: 06-20/534-5158.-28154­RÉGI karos kávégépeket veszek. I: 06-20/ 534-5158.- - - -28154­a TEXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524.-----------------------------------------------------------------------------— *27479­ÚJ KERÉKPÁROK: férfi-női-gyermek, szép színek + sárvédő-kosár-világítás-városi és MTB féle olcsón, garanciával eladók! Beszá­mítunk: téli sportszereket sí-korcsolya- szánkó-ruha stb. Kőszeg Várkör 64. T.: 06- 20/379-3163, Turistabolt.----------------------------------------------------- *28138* _______EGÉSZSÉG_______ a H ÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06-70/ 537-6682.------------------------------------------------------------------------------------26898­a POTENCIANÖVELŐ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Telefon: 06-20/585- 3524.------------------------------------------------------------------------------------27012­VÁLLALKOZÁS BORÁSZATI cég engedélyekkel eladó. 06- 20/333-6233.--------------------------------------------------------------------------------- -28153* NAGYFORGALMÚ cégeket keresünk, adós­sággal terheltet is. 06-20/333-6233.--------------------------------------------------------------------------------- *28153* RUHÁZAT a HASZNÁLT holland és német ruha ked vező feltételekkel, házhoz szállítva is el­adó! 06-30/413-0147. -26895 a ANGOL bontatlan minőségi felnőtt bálás ruha 150 Ft/kg, 95% hibátlan eladható! Bontatlan gyerek bála 250 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. Kérje árlistánkat! Tel.: 06­20/323-0212, www.hollandruha.neet.hu .----------------------------------------------------------------------------------26866­KÖNYV a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 06 1/787 9282,06 30/ 877-1460. -26875­HIRDETMÉNY all. oszt trapézlemezek Dabason. 06- 29/367-618, +36-70/318-9472. r h APRÓ­HIRDETÉSEK felvétele telefonom és faxon:

Next

/
Thumbnails
Contents