Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-09 / 236. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 9., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 3 Silány ételre harap a hatóság élő-ételtelen Kockázatbecslés után 68 ellenőrzésre került sor eddig Somogybán (Folytatás az 1. oldalról)- Az adatszolgáltatásban talál­tunk hiányosságokat - mondta Tóth Szabolcs. - A bejelentések alapján előzetes kockázatelem­zést végzünk, amit csak teljes kö­rű adatszolgáltatás mellett tu­dunk megtenni. A beszerzési net­tó árat többször hiányoltuk a do­kumentációból, hiszen az árból is lehet kockázatot becsülni. A gyanút keltőén alacsony beszer­zési ár, önmagában is jelenthet valamiféle rizikót. Az ellenőrzések során a szállí­tólevelek és egyéb kísérő doku­mentumok alapján az áru nyomonkövethetőségét is vizsgál­ják, továbbá szemrevételezik a terméket, alapanyagot. Az élelmiszerbiztonsági szem­pontból kiemelt kockázatót jelen­tő termékek és alapanyagok szin­te a teljes vertikumot lefedik. Ide tartoznak többek között a nyers, hűtött és fagyasztott állati erede­tű élelmiszerek, az olyan élelmi­szerek amelyek fogyaszthatósá­gi- illetve minőségmegőrzési ide­je rövid időn belül lejár, továbbá a szállítmányonként nagy meny- nyiségben beérkező termékek. Tóth Szabolcs az eddigi tapasz­talatokhoz hozzáfűzte: Somogy­ba országos viszonylatban kevés import szállítmány érkezik , ná­lunk ritkábban várhatók nagy élelmiszerbiztonsági problémák. Nincs kétsége azonban afelől, hogy az import termékeket ellen­őrző rendszeres és szigorú vizs­gálatok időről-időre feltárhatnak majd szabálytalanságokat. A ha­tóság abban érdekelt, hogy idő­ben kiszűrjék ezeket - tette hozzá- mert addig a fogyasztó „élelmi­szerbiztonságban” van. ■ B. T. Ezután sem lesz kolbászból a körítés, hisz az élelmiszerbiztonság és az élelmiszerminőség között nagy a különbség Élelmiszerbiztonsági szempontból kiemelt élelmiszerek" nyers, hűtött vagy fagyasztott állati belsőség; nyesédék hús; fej vagy fejhús; baromfi far­hát. kezelt vagy kezeletlen gyo­mor, hólyag és belek, amely nem előrecsomagolt, l évnél hosszabb minőség megőrzési idővel rendelkező fagyasztott állati eredetű élel­miszer. 3 hónapnál hosszabb minőség megőrzési idővel rendelkező fagyasztott „Csontokról me­chanikusan lefejtett hús” vagy „MSM”. HA A FOGYASZTHATÓSÁG ideje a Magyarországra érkezését vagy a nagykereskedelmi for­galmazását követően 2 napon belül lejár. ha A minőség megőrzési ideje a Magyarországra érkezését vagy a nagykereskedelmi for­galmazását követően 14 na­pon belül lejár. SZÁLLÍTMÁNYONKÉNT 5 tonna feletti hús, halászati-, húsipari termékek, baromfihús, vad­hús, nyúlhús, tenyésztett vad­hús, tej és tejtermék, tojás. szállítmányonként 20 tonna feletti, az előző pontban leír­taktól eltérő feldolgozatlan és feldolgozott élelmiszerek szál­lítmánya, az elsődleges terme­lésből származó nem állati alaptermék, illetve az élelmi­szerként történő forgalmazási és feldolgozási céllal beszállí­tott élő állat. FORRÁS: FVM (* KIVONAT A JÚLIUSI VM RENDEU-TBÖL) Ételszemét-szemle Magyarország ne legyen Euró­pa élelmiszer-hulladéklerakó- helye: a másodlagos élelmi­szer-vizsgálati rendelet külde­tése sok tekintetben üdvözlen­dő. De azért azt meg kell je­gyeznünk, ezután sem lesz Pick-szalámiból a körítés. Az élelmiszerbiztonság és az élel­miszerminőség között nagyon nagy a különbség a szagó, esetleg izgő-mozgó virslik ki­szűrése nem jelenti azt, hogy ne maradna silány bőrös a pol­cokon. És azok egészen addig ott lesznek, amíg vevő van rá­juk. Annál nagyobb mérték­ben, minél nagyobb a kispénzű kereslet. De aki megeheti, ha esetleg kicsit drágábban is, de vegyen magyart! Lélekből vagy észből, esetleg mindkettőből. Hiszen ami itt készül, csak fris­sebb! Ha csak nem viszik ex­portra, de ezért fájjon a vi- szont-importőrök feje. (bt) Tinédzserek raboltak ki egy idős nőt Kaposváron Pillanatok alatt elfogták azokat a tini tolvajokat Kaposváron, akik a Léva közben raboltak ki egy idős nőt. Nem sokáig örülhettek a zsákmánynak a fiatalok, akik a Léva közben lekapták egy idős hölgy válláról a táskát, s elsza­ladtak vele. A gyors intézkedéseknek kö­szönhetően alig háromnegyed óra alatt a járőrök az egyik Ber­zsenyi utcai áruház bejáratánál elfogták őket. Bíró Gábor, a So­mogy Megyei Rendőr-főkapi­tányság szóvivője lapunkat pén­teken úgy tájékoztatta: a 15 és 17 éves dégi és újvárfalvai fiúk el­len lopás vétsége miatt indított eljárást a Kaposvári Rendőrka­pitányság. ■ Harsányt M. Szívás a sztrádán: amíg a sofőr aludt, a tolvaj megcsapolta a kamionját Gázolajtolvajt fogtak el péntek hajnalra virradó éjjel a Bala- tonvilágosi Autópálya Alosztály munkatársai az M7-es autópá­lyán. A Nagykanizsa felé vezető oldalon, a 95-ös kilométerszel­vénynél található benzinkútnál kapcsolták le a tolvajokat. A rend­őrök arra figyeltek föl, hogy egy kamion tartályából a mellette ál­ló teherautó raktérhez csatlakoz­tattak egy csövet. A járművet át­vizsgálták a rendőrök, s kiderült: a teherautóba egy csaknem 800 literes tartályt építettek be. Ebbe fejtették át a gázolajat. - A ka­mionsofőr aludt, a lopásból nem észlelt semmit - ismertették az eset részleteit a rendőrségen. Csak akkor jutott tudomására az egész, mikor a rendőrök feléb­resztették. Tettenérésig a férfi kö­zel 300 liter gázolajat csapolt le. A nyomok alapján segítője is volt az elfogott csepeli férfinak, aki a rendőrök megérkezésekor minden bizonnyal elmenekült a helyszínről. Az ügyben lopás mi­att indítottak eljárást a siófoki rendőrök. ■ H. M. JEGYZET CZENE ATTILA Sokan sárosak iszapügyben MEGMOZDULT AZ ORSZÁG a vörösiszappal elöntött településeken élők érdeké­ben. Nagy öröm látni az összefogást, a segítőkészsé­get Ez általában csak a nagy bajban jellemző a magyarra, no de legalább akkor jellemző. PROBLÉMÁINK JELENTŐS része előre borítékolható. Aki cigarettázik, inkább lesz rákos, aki folyó árterü­letére építi a házát, az előbb- utóbb számolhat a termé­szet elsöprő erejével. Miért tárolhatták oly sok ideig ilyen méltatlan körülmé­nyek között a vörösiszapot a timföldet gyártók? most ordít a rettenet, de a többnyire lefedetlen kazet­tákból eddig is akár 20 kilo­méter távolságra röpíthette a szél az irritáló és Sugárzó port, ami a víz elpárolgása után maradt. Valószínűleg nem egészségesebbé tette azt, aki belélegezte, vagy aki megette az ilyen környe­zetben termett paprikát A VÖRÖSISZAP, amely egy pillanat alatt élhetetlenné tett hat települést, hosszú évek óta gyűlik. Állítólag több mint 30 millió tonná­nyit halmoztak föl eddig összesen az országban. Pá­ran nagyon meggazdagod­tak ebből, a szemét veszély- telenítését pedig majd fizeti az állam, az adónkból. Saj­nos nem meglepő eljárás ez a mi kis országunkban. most mindenki a timföld- gyár tulajdonosainak fele­lősségét firtatja, jogosan. De van ebben az ügyben szerin­tem másoknak is sara. Pél­dául kik ellenőrizték, hogy mi folyik a timfóldgyár kör­nyékén? Ha jogszerű volt a tevékenység, akkor miért nem írták át azt a paragra­fust, ami ilyen környezet- és egészségrombolást megen­gedhetőnek tart? tanulni ebből a rettenetből, a segítés mellett ez a legfon­tosabb. Újabb segítség Somogyból a katasztrófa károsultjainak vörösiszap Megkezdődött a gyűjtés, két szervezet koordinálja a felajánlásokat, naponta két kocsi indul útnak (Folytatás az 1. oldalról) A mentésben-kárfelszámolásban résztvevő tűzoltók, polgári védel­misek megfelelő védelmet nyújtó öltözetet kaptak; a felszerelés ré­sze a porálarc is. Az iszap ugyan­is száradni kezd, s a tüdőbe kerül­ve károsodást okozhat - A megyei katasztrófavédel­mi igazgatóság Veszélyhelyzeti Felderítő Csoportja (VFCS) a hét elejétől dolgozik a Veszprém me­gyei térségben; most újabb segít­ség érkezik Somogyból, jelentet­te be pénteki sajtótájékoztatóján Gelencsér Attila, a megyei köz­gyűlés elnöke. Elhangzott: a kor­mány veszélyhelyzetet hirdetett a katasztrófa miatt. A napok óta Minden segítségre szükség van a katasztrófa sújtotta településeken Hatalmas átvágás csalók gyűjtenek a Magyar Vfr röskereszt (MVK) nevében. Há­rom honlapon a szervezet nevé­vel visszaélve gyűjtenek a vörös- iszap-katasztrófa károsultjai­nak. Gyarmathy László, az MVK megyei koordinátora pénteken lapunknak elmondta: az inter­neten keringenek a felhívások, megtévesztőek a honlapok. A SZÖVEG HUMANITÁRIUS, S elég gé arra megy ki az egész, hogy hol kell befizetni euróbán, dol­lárban, forintban az adományt - tette hozzá. Az MVK pénteken arra hívta fel a figyelmet, hogy csak a saját honlapján szereplő információka valósak. tartó kárelhárításban a megyei VFCS munkatársain kívül két somogyi tiszt Devecserben, a ve­zetési törzs munkájában vesz részt, szombattól pedig naponta teljes felszereléssel két-két tűzol­tóautót indítanak útnak a katasztrófa sújtotta övezetbe. Az adománygyűjtésről szólva az elnök felidézte a nyári borsodi természeti csapást, amikor a so­mogyiak azonnal segítettek a rá­szorulókon. Gelencsér Attila most is abban bízik, hogy sokan bekapcsolódnak a gyűjtésbe. Pénteken 245 somogyi polgár- mesternek levelet írt, amelyben az együttműködésüket kéri. A megyei önkormányzat koordinál­ja a felajánlásokat, a védelmi bi­zottság, illetve a megyei kataszt­rófavédelmi igazgatóság lajstrom­ba veszi az adományokat.- A somogyi VFCS munkatár­sai továbbra is jelen lesznek a tér­ségben - emelte ki Heizler György ezredes, katasztrófavédel­mi igazgató. Hozzátette: szomba­ton a marcali és a siófoki tűzoltó­ság egy-egy járművét indítják út­nak, hétfőn pedig kaposvári és nagyatádi tűzoltók kapcsolódnak a helyszíni munkálatokba. Kon- csek Antal, a megyei védelmi bi­zottság titkára hangsúlyozta: a Magyar Honvédség az elsők kö­zött reagált a katasztrófára. Azon­nal segítséget nyújtottak a kato­nák, akikre a lakosság állandóan számíthat. ■ Harsányi Miklós KOMMENTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents