Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-08 / 235. szám
MA NAPKELTE 6.52, -NYUGTA 18.10 HOLDKELTE 7.46, -NYUGTA 18.02 KOPPÁNY napja Koppány. Régi magyar személynév, amely török méltóságnévből származik. Védőszentje: Szent Koprész alexandriai vértanú. So- mogyország máig tiszteli Koppányt, egykori urát, aki 997-ben az akkor érvényben lévő öröklési jog értelmében mint a család legidősebb férfitagja igényt formált a hatalomra, és ezért fellázadt unokaöccse, István ellen. Veresége után felnégyelték és a királyi városok kapujára szegezték testét, így Székesfehérváréra, Veszprémére és Esztergoméra is. Folyó és település is őrzi emlékét: a Kapós mellékfolyója, a Koppány és Törökkoppány község. Története hangsúlyos szerepet kapott az István, a király című rockoperában is. Budapesten utcát neveztek el a pogány vezérről. egyéb névnapok: Benedik- ta, Brigitta, Demeter, Dömötör, Etelka, Gitta, lános, Mária, Pelágia, Pelágiusz, Semjén, Simeon, Simon. napi igék. Katolikus: Sir 24,23-31; Jud 13,23-25; Gál 4,4-7; Lk 1,26-28. Református: Jel 10,1-7; IKrón 13. Evangélikus: Lk 23,32-34; Gál 4,21-31. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ g 19.30 NEM FIZETEK! Stúdió előadás www.csiky.hu Tarka sorok Egy elegáns nőt elüt egy autó, és a vezetője segítség nélkül továbbhajt. A rendőr megkérdezi tőle - Nem figyelte meg a kocsi rendszámát?- Nem volt rá időm, olyan gyorsan történt. Csak annyit láttam, hogy hátul egy vörös hajú nő ült zöld sanzsánballonban és barna kalapban, továbbá fekete retikült és sötét rúzst használt.- Mit eszik a robot?- Gépsonkát. Aforizma A tudás, ami nem gyarapszik naponta, naponta csökkenni fog. MAGÁN-ÁLLATORVOSI ÜGYELET központi telefonszáma: 82/429-892 WEB címe: www.smaok.hu s Somogy Megyei Állatorvosi Kamara A King'a Ford Autósiskola következő tanfolyama M, A, B, C, C+E, D kategóriában október 19-én kezdődik. Kaposvár, Fő u. 45., 82/422- 131. www.kingafordautosiskola.hu ♦260186* UPC DIRECT 1190 Ft-tól. Telefon: 20/824-3606 *261966* Nagy a forgalom a Meistro lovas tanya áHatsimogatójában. Csütörtökön a Bajcsy-Zsilinszky utcai és Jutái úti óvodások látogattak el a kaposvári tanyára az állatok világnapja alkalmából. A kicsik többek között mangalicát, szamarat, pónit is láthattak és népi játékokkal várták őket a házigazdák így látja a gyerek óvodáját rajzpályázat Száz alkotást küldtek, harmincán kaptak díjat Egyetem Gyakorló Óvodájába, a Szántó utcai tagóvodába, a Petőfi Sándor utcai óvodába, a Kaposfüredi és a Nemzetőr sori központi óvodába járnak. Az iskolák közül pedig a Toldi Lakótelepi Általános Iskolából, a Zrínyi Ilona Általános Iskolából, a Duráczky Módszertani Központból érkeztek a díjazott alkotások. A díjkiosztón a gyerekeknek a kaposvári BábSzíntér bábszínház adott ajándékba műsort. A város összes óvodájából, iskolájából a pályázatra beküldött alkotásokat az érdeklődők megtekinthetik a Kaposvári Egyetem új tanügyi épületének előterében. ■ Márkus Kata MÉRLEG (IX 24—X. 23.). Az újhold erősíti a pozitív energiáit. Olyan útra léphet, amelyen kibontakoztathatja a képességeit. El kellene kerülnie a kísértést, hogy politizáljon! SKORPIÓ (X 24—XI. 22.). Begubó- zik, ahogyan érzi a barátságtalan idők közeledtét. Dinamizmusa kicsit lanyhul, azonban emiatt ne bánkódjék. Kedvére való átalakításokat hajt végre az otthonában. NYILAS pa. 23-XII. 21.). Lehet, hogy egy háztartási gép vagy eszköz cseréjéhez banki kölcsönre lesz szüksége. Valószínűleg házastársa nem nagyon örülne az eladósodásnak. BAK (Ml. 22-1.20.). Ma sok türelemre és elszántságra van szüksége ahhoz, hogy nehéz helyzeteket megoldjon. Estéjét töltse kedvesével, hogy felviduljon. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Családi gondok adódnak, és Önnek kellene megoldania őket. Próbáljon meg mindent, hogy sikerrel járjon. HALAK (II. 21-111.20.). Találkozik valakivel, akinek nagyon csodálja a megjelenését. Elhatá- . rozza, hogy Ön is vásárol néhány minőségi, divatos ruhaneműt magának. KOS (lll.21-IV.20.). Valaki nagyon fontos szerepet játszik az életében. Az illetőt nem lehet nem szeretni, ezért ezzel ne is próbálkozzon. Ne foglalkozzon mások véleményével. BIKA (IV.21-V.20.). Ne adjon ki pénzt olyan dolgokra, amelyeknek nem győződött meg a minőségéről, legyen körültekintő. Sikerül tisztáznia nézet- eltérését szeretteivel. IKREK (V.21-VI.21.). Egy magánéleti esemény bearanyozza mai napját, és nagyon boldoggá teszi. Tárgyalásain remekül szót ért társaival. RÁK (VI. 22—VII. 22.). Szeretője még Önt is megcsalja! Düh uralkodhat el a lelkén. Talán, ha nem hazudna saját magának, akkor megnyugodna és nyitott lenne egy őszintébb világra. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.). Naphatás és holdhatás együttesen támogatja. Fizikai és szellemi értelemben is készen áll tervei megvalósítására. Tűzzel- vassal küzd céljaiért SZŰZ (Vili. 24-DL 23.). Érdekes könyv kerülhet a kezébe. Ennek hatására megváltoztatja nézeteit az élet egyes területeiről. A közösségen, az összefogáson lesz a hangsúly. Corner pénzváltó © Kaposvár, MoneyGnun. rz . m nemzetközi pénztranszfer I VJ U . I C- . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 267,50 274,50 USD 191,50 198,99 CHF 199,00 206,99 ÉRVÉNYBEN: OKTÓBER 7. Közületek is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS 4 Í16 2010. OKTÓBER 8., PÉNTEI^ _________________________________________________________ Me lB nem szerencsés a szerelemben. Először Eddie Murphy hagyta ott. most pedig a második férjével. Stephen Belafonte-tal vannak gondjai. Állítólag megróni tett a házasságuk. A V V ■■ 8F es az ex Spice Girl már arról beszel, hogy el kellene válniuk. A pár 2007-ben házasodott össze PALACE KAPOSVÁR CL ŐRZŐK LEgendája(12) kaposvar Premier! (sz) 15:15, 17:15, 19:15, 21:15 Az út / The road (16) Filmklub bérlettel: 590 FT (f) 18:00 Charlie St. Cloud halála és élete / Charlie St Cloud (12) (f) 16:00, 20:15 A kilencedik légió/ Centurion (16) (f) 20:45 A szupercsapat (16) (sz) 18:30 Levelek Júliának (12) (f) 16:30 Hétmérfóldes szerelem (12) (sz) 17:00,19:00 Varázslóta- nonc (12) (sz) 15:00 Eredet (16) (SZ) 21:00 HIRDETÉS B1l5% kedvezménnyel ii 11 _...-riíT _ .rrr Jtorgyór QuattroMobili Lakberendezés Nagykanizsa, Ady E. u. 45. - Tel.: 93/313-106 - www.quattromobili.hu Október 8-án, pénteken 19 órakor {v n a Kormorán együttes ad koncertet # dl W/fA a Kaposvári Sportcsarnokban. ..' © 4r *■ ■* A Somogyi Hírlap 2x2. a Sonline.hu pedig 3x2 ,m t* ingyenes belépést biztosít olvasóinak. * A jegyeket mindkét esetben az kapja, aki tizedikként , / , és helyesen válaszol kérdésünkre. / .\ - A Somogyi Hírlap olvasói a 20/428-9268-as telefonszámon / ‘ A lelenlkezhetnek reggel 9-11 óra között, míg a Sonline-on a ■ jatek®sonline.hu címre lehet a választ küldeni, jV A nyerteseket és a főszervezőt értesítjük. GERINCVÉDÖZÓNÁS ___KANAPÉK K G ERINCVÉDÓ ZÓNA E Hamvai Bútor Kaposvár. Baross u. 2. Pénteken, a Kaposvári Egyetemen rendezendő I. Kárpát-medencei Nemzetközi Módszertani Konferenciához kapcsolódóan hirdetett rajzpályázatot az egyetem pedagógiai főiskolai kara. A konferencia célja, hogy lehetővé tegye a tapasztalatcserét a pedagógusképzésben a határon túli intézményekkel. A konferencia előtti napon tartották a rajzpályázat eredményhirdetését. Az én óvodám és Az én iskolám című pályázatra több mint száz rajzot küldtek az óvodások és kisiskolások, közülük a csütörtöki eredményhirdetésen harmincán vehettek át jutalmat A díjazott gyerekek a Kaposvár Az én óvodám, Az én iskolám. Több mint száz rajz érkezett a pályázatra