Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-01 / 229. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 1., PÉNTEK síiül 11 KÖRKÉP Lógásért nem jár pénz a diáknak szigor Az igazgatók szerint lesz eredmény, már kevesebb az igazolatlan hiányzás Lelkészbeiktatás: fellendült a gyülekezeti élet Szabadiban KIRÁNDULÁS (Folytatás az 1. oldalról)- Eddig 14 olyan bejelentés érkezett a hivatalhoz - tudtuk meg Kéki Zoltántól, Kaposvár címzetes főjegyzőjétől amelyik tíz óránál több igazolatlan hiányzásról szólt. Ezzel kapcsolatosan megkerestük a szülőket. Egy kereskedelmis diák igazolatlan hiányzásainak a száma pedig meghaladta az ötven órát. Ez utóbbi esetben végzéssel megkerestük a kincstárat az iskoláztatási támogatás megszüntetéséről. Ezen kívül vizsgáljuk, hogy részesül- e rendszeres gyermekvédelmi támogatásban a tanuló. Ha igen, akkor természetben kapja továbbiakban az ellátást. Ha nem, akkor elkülönített számlára kell a következőkben utalni a pénzt. Ám annak értékét is természetben kapja meg, ha ismét elkezd iskolába járni a gyerek, vagy ha betölti a 18. életévét. Az, hogy milyen természetbeni juttatásokat kapnak majd az érintettek, igazodik a szükségletekhez. Egy felmérést követően azt kapják a családok, amire leginkább szükségük lesz: ruhát, esetleg az étkezést fizetik majd a pénzből.- Úgy fest, kezdik megérteni a gyerekek és a szülők is - mondta egybehangzóan Horváth Miklós, az Eötvös és Agócs Attila, az építőipari szakközépiskola igazgatója -, ha nem jár a gyerek iskolába, nem jár a családnak a támogatás sem. Sőt ez esetben az ösztöndíjat is megvonják a diáktól.- Lassan jut el az információ abba a közegbe - folytatta Horváth Miklós -, akiket leginkább érint. Többnyire azok a szülők nem járnak szülői értekezletre, akiknek a leginkább tudniuk kellene a jogszabályváltozásról. Mégis jó döntés volt a támogatás megszüntetése a sok lógás miatt, s ha jobban beépül a köztudatba, még több eredményt hoz majd. Marcaliban két ügy van folyamatban, középiskolás diákokat érint, de határozat az iskoláztatási támogatás felfüggesztésére még nem született, tudtuk meg Pápainé Káplár Orsolya megbízott aljegyzőtől. Kiss Lajos, a Marcali Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény helyettes főigazgatója arról beszélt: a szülők tájékozottak, érezhető, hogy nincs anyTörvényes alulképző? A magántanulói jogviszonyt eredetileg kiemelkedő tehetségek, élsportolók, illetve erősen korlátozott, súlyos fogyatékkal élő gyerekek számára találták ki. Mostanra úgy tűnik, az eredeti koncepció teljesen átalakulni látszik, s egyfajta menekülési lehetőséget látnak a családok, s főként a túlkoros gyerekek e jogviszonylétesítésében. Az OH- nak a magántanulóvá nyilvánítás jogszerűségét vizsgáló jelentésből ugyanis az is kiderül: a magántanulók negyedrésze 15 éves korára nem fejezte be általános iskolai tanulmányait. Az összes tanuló több mint a fele pedig idősebb, mint amelyik évfolyamon tankötelezettségét teljesíti. Kérdés, hogy valóban menekülési útvonalat jelent-e a magántanulóság? Rövid távon talán igen, legalábbis a statisztikát javítja. Hosszabb távon viszont törvényes módon képzünk alul. Még akár a nyolc általános alatt is... (mk) Elmélyült munka. A gyerekek többsége jól érzi magát az iskolában, és (ha nem is mindig) szívesen is jár oda Előfordul, hogy a magántanuló a családfenntartó, de az is, hogy terhesség miatt tanulnak(?) otthon A SZÜLŐI KÉRELEMRE magántanulóvá nyilvánított diákok csaknem fele hátrányos helyzetű, és több mint 50 százalékuk el sem megy az osztályozó vizsgám. Ez derült ki az Oktatási Hivatal közoktatási ellenőrzési osztályának jelentéséből Kaposváron tömeges igény nincs a magántanlóvá nyilvánításra, ám akadt diák, aki így próbált kibújni az iskolába járás kötelezettsége alól Az építőipari szakközépiskolában a magántanulóknak több mint 90 százaléka hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű. Agócs Attila igazgató szerint általában egészségügyi okokra, sazis előjbrdul, hogy terhesség re hivatkozva kérik az iskolába járás alóli felmentést nyi indokolatlan hiányzás. Öt igazolatlan óra után, ami tulajdonképpen egy napos iskolakerülés, már értesítik a családokat. Siófokon hasonló ügyben még- nálunk az 1350 tanuló közt öt magántanuló van - mondta Horváth Miklós, az Eötvös műszaki szakközépiskola igazgatója. - Korábban előfordult, hogy többen azért kérték a magántanulói jogviszonyt, hogy mentesüljenek az iskolalátogatás alól, ám az indokolatlan kérelmeket nem engedélyeztem. A magántanulóink között van olyan, akinek a szülei külföldön tartózkodnak, s olyan is, aki tartós egészségügyi problémái miatt nem tud iskolába járni. Ketten családfenntartóvá váltak. az elmúlt tanévben Marcaliban a Noszlopy és a Mikszáth általános iskolának egy-egy magántanulója volt, egészségügyi okok miatt éltek a lehetőséggel, nem kellett a jegyzőnek intézkednie. Pavlek Tünde azt mondta lapunknak: egyetlen jelzés érkezett eddig hozzá egy kisdiákról, aki már több mint tíz órát hiilletve külföldi tartózkodás indokolta. A SOMOGY MEGYEI TISZK csurgói, Nagyváthy középiskolájában jelenleg három magántanuló van, valamennyien lányok. Maász Róbert gazgató elmondta: ha a szülő kéri, hogy gyereke magántanuló legyen és a családsegítő szolgálat is javasolja, támogatniuk keli Ritkábban betegség zömében terhesség miatt kérik. Ezúttal az utóbbiról van szó, az egyik lány megszült, a másik a napokban fog szülni, a harmadik is várandósán kezdte a tanévet. Korábban kevesebb ilyen esetük volt simon Mihály, a Csurgói Városi Iskolák és Óvodák igazgatója elmondta: két magántanulójuk van idén, egyikük betegség miányzott. A jegyző szerint egyébként a siófoki önkormányzat felkészült arra, hogy szükség esetén természetbeni juttatással pótolja a családi pótlékot. att lett az, a másik már nagykorú, így maga kérte, hogy befejezhesse az általános iskolát Amúgy minden évben van egykét magántanulójuk, a szülő, vagy orvos kérésére, Legtöbbször támogatja az intézmény, de arra is volt már példa, hogy visszautasították a kérést nincs érzékelhető növekedés a magántanulók számában Siófokon. Démuth Pál, a városi oktatási intézményeket ösz- szefogó SIÓK főigazgatója azt mondta: A magántanulóvá válás nem öröm. Zömmel túlkorosok és javarészt halmozottan hátrányos helyzetű diákok ezek. Siófokon az elmúlt idő szakban több család gyermeke is azért lett magántanuló, mert külföldre költöztek Csurgón az idei tanévben még nem volt 50 óra feletti igazolatlan hiányzás. ■ Márkus K., Fónai I., Varga A., Vigmond E. Népes gyülekezet és vendégsereg körében iktatta be tisztébe Nag) Csaba esperes Győri-Daniné Tóti Anett megválasztott lelkészt Kö zel negyven éve volt ilyen öröm teli esemény a balatonszabadi re formátus templomban. Az ünne pi istentiszteleten Steinbach ló zsef püspök prédikációjába! hangsúlyozta: Krisztus katoná vagyunk, s a küldetés és elhívá: fontosságára hívta fel a figyelmei Én azonban és az én házam a: Úrnak szolgálunk - az ősi eklé zsia első beiktatott női lelkészi pedig ezzel a Józsué könyvébe vett idézettel buzdította a gyük kezetek tagjait az élő Isten köve tésére. - Otthonunk lett Somog) illetve a település - mondta Győr Daniné Tóth Anett, aki Gyulárc érkezett 2009 telén. A megújul templom és a fellendült gyüleke zeti élet azonban már jelzi itter szolgálatának eredményét. Öi vendezve vallják a zsoltáros szí vait: Mikor jóra fordította Sió sorsát az Úr, olyanok voltun mint az álmodok. Akkor megte a szánk nevetéssel, és örömkiá tás volt nyelvünkön. S ezt mon< ták ekkor a népek: hatalmas do got tett ezekkel az Úr..., hatalma dolgot tett velünk az Úr. Molnár Árpád polgármeste köszöntőjében elmondta, hog évtizedeket vártak erre a tört nelmi pillanatra, de megért Horváth Lászlóné gondnok í eklézsia történetét is ismerteti míg Lovász Irén énekművéí XVn. századi zsoltárokkal-dics retekkel köszöntötte a balato szabadi, a siómarosi és sióju egyházközségek lelkésznőjét, megjelent palástos lelkésze igei útravalóval látták el fiat kollégájukat. ■ Gamos. Beiktatták Győri-Daniné Tóth Am megválasztott lelkészt Szabadibí Híressé tette a porrogi baromfikat adomány Emlékművet kapott Bakoss Tibor festő, a zseniális alkotó Támogató: IBUSZ Utazási Iroda, Kaposvár. Széchenyi tér 8. tel.: 82/512 300 Régi mulasztást pótoltak Porro- gon: emlékművet kapott Bakoss Tibor festő, aki hatvan éve halt meg a településen. Az 1868-ban született alkotó Székely Bertalan és Madarász Viktor tanítványa volt, később a Debreceni Műpártoló Egyesület egyik alapítója és vezéregyénisége. 1912-ben Magyar Állami Nagy Akvareli Díjat kapott, ezután a nyugati művészeti folyóiratok az élvonalbeli vízfestőkkel egy szinten emlegették. Kiállítása volt a Nemzeti Szalonban, akvarelljei négy évtizeden keresztül szerepeltek a Műcsarnok és a vidéki városok seregszemléin. Az elismert művész 1922-ben Porro- gra, felesége birtokára költözött és falusi magányában festegetett. Bécs, Graz, Pozsony: varázslatos advent Közeleg az advent Ilyenkor a városok utcái, terei ünnepi díszbe öltöznek, jellegzetes forralt bor és sültgesztenye illat járja át a levegőt mindenhol. A környező országok közül a legkedveltebb adventi úti célok egyike Bécs. A város több pontján találhatunk vásárokat, ahol különböző kézműves termékek, finom, ropogós édességek és többféle ízesítésű puncs és a forralt bor kapható. A látogatókat, Grazban például jégből faragott Betlehem teszi különlegesé az adventét. Az ünnepi díszbe öltözött Pozsonyban a kirándulók többek között a magyar királyok koronázási színhelyéül szolgáló Szent Márton székes egyházat nézhetik meg Európaszerte elismert a budapes vásár, a Gödöllői kastélyban pedi különböző hagyományőrző progrt mok várják az érdeklődőket. t Bravúros képekben örökítette meg a házi szárnyasokat, melyek alapján az egyetemes művészet legjobb állatábrázolói között tartják számon. „Bakoss egész életében a szegény emberek háza tájának, a baromfiudvarok, a melankolikus őszi délutánok, falusi utcák poétája volt” - írja róla Szabó Ákos András. „A szegénység megszépült könnyed, gyorsan iramló ecsetjének s grafitvonalainak megfogalmazásában. Megneme- sültek a nyomorúságukban, elhanyagoltságukban is festői utcarészletek, erdőkkel keretezett pincék, szőlők, költőivé magasztosult a tájon elomló, az emberi elesettséget kendőző köd.” Az adományozó Kránicz János professzor: kiállítást rendezünk 1950-ben halt meg. Lányát, ve- jét - aki a Horthy hadseregben vitézi rangot kapott - és unokáját kitelepítették a Hortobágyra.- A művész temetésére csak azok mentek el, akik nem féltek a retorziótól - mondta Horváth Sándor polgármester. Nyughelye sokáig jeltelenül, a tisztelet- adás és emlékezés lehetősége nélkül állt. A helyi származású Kránicz János, a pécsi ortopédiai klinika professzora kutatómunkájának és anyagi ráfordításának köszönhetően most megjelenhetett egy füzetecske, és síremlék készült. Utóbbi felavatását egy Bakoss kiállítással kötötték össze Porrogon. ■ Varga Andrea t t IM'IWMI;!