Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-07 / 208. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. SZEPTEMBER 7., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP Akciókra alapozott háztartások kereskedelem Egyre kevesebbet költünk a napi fogyasztási cikkekre Egyre kevesebbet költünk a napi fogyasztási cikkek­re. A háziasszonyok már élelmiszert is takaré­kosan vásárolnak. Az al­koholos italokra azonban a válság nem vonatkozik. Harsányi Miklós Takarékoskodás felsőfokon - a rutinos somogyi bevásárlók kí­vülrőlfújják az akciókat és hosz- szan sorolják a nagy áruházlán­cok engedményeit. Érthető: a szűkös keresetből egyre na­gyobb mutatvány kigazdálkodni az élelemre, a ruházkodásra és a lakásfenntartásra szánt össze­get. Erre amúgy egy friss tanul­mány is rávilágít. - Továbbra is csökken hazánkban a napi fo­gyasztási cikkek piaca - állapí­totta meg a hazai kiskereskede­lem helyzetéről a GfK Hungária által készített első féléves jelen­tés. - Idén az első félévben a ház­tartások által napi fogyasztási cikkekre kiadott összeg az inflá­ció ellenére is fél százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest. Szakemberek kimutatták: a régióban a válság hatására nőtt az otthoni fogyasztás szerepe. Ez egyértelműen hatással volt a termékkategóriák vásárlási trendjére is, így előtérbe kerül­nek a friss élelmiszerek és a hű­tött ételek.- Nincs pénze az emberek­nek arra, hogy étterembe mász­káljanak - magyarázta Jó Lász­ló, a kereskedőket és vendéglá­tókat tömörítő Kisosz megyei elnöke. - Évekkel ezelőtt is ■ Ön milyen gyakran engedheti meg magának az éttermi kosztét ? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: A A szavazás eredményét szerdai számunkban közöljük. Nyerő piaci árak. Igen sokan szívesen járnak a kaposvári csarnokba, ahol a rutinos vásárlók még kisebb-nagyobb összeget lealkudnak csak egy szűk kör engedhette meg magának a rendszeres vendéglői kosztot, de ma már a jobb módú családok is rendkí­vül ritkán járnak el étterembe. Vagyis egyre többen főznek otthon, s a lakosság zöme kife­jezetten az akciós élelmiszere­ket vásárolja - reagált a felmé­rés eredményeire hétfőn Mezey István, a kaposvári Kaffka Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgató­ja. - A spórolás szinte minden szegmensben kimutatható - folytatta. - Az önkormányzatok által fenntartott intézmények erőteljesen visszafogták a vá­sárlást, s az átlagkeresetből élő családok is nagyon takarékos- kodnak. A boltokban manapság főként a kifejezetten olcsó felvá­gottat, virslit, húsárut keresik. Talán a hús- és a hústermékek sokaságát forgalmazó szakbol­tok bírják a megpróbáltatáso­kat. Ezek szerintem jellegüknél fogva tartósan is megmarad­nak. Költséghatékonyság - ennek szerepe is egyre inkább felérté­kelődött. így a felmérés szerint az idén több otthoni hajfestéket vásárolt a lakosság, s lényege­sen nagyobb mennyiség fogyott a gyors és kiadós étkezést kíná­ló fagyasztott pizzákból is. Egyed Linda, a kaposvári tej­üzem ügyvezetője úgy vélte: bár a tejpiacon is drágulás zaj­lott le az utóbbi hetekben, alap­vetően nem zuhant vissza a be­vétel. Rámutatott: az alapvető cikkek közül a tej és a tejter- mekék forgalma stabil, sőt, szá­mos áruházban az utóbbi na­pokban jócskán nőtt. Ez - húzta alá - különösen az akcióknak köszönhető. Patcát ostromolják a lovagok várjátékok Láncinget készíthet, íj azhat a közönség is Nyolc lovagrend 120 katonája szórakoztatja az egybegyűlteket szombattól a IV. Patcai Várjátéko­kon. Előtte pénteken fél hattól azonban Kaposvár Sétáló utcáján már felvonulnak a lovagrendek.- Hogy ne maradjon Kaposvár a mostani hétvégén se rendez­vény nélkül - mondta az Orszá­gos Lovagrendi Találkozóval egybekötött várjátékokról tartott sajtótájékoztatón Sárái Péter va­gyongazdálkodási igazgató -, a lovagrendek felvonulásával kez­dődnek pénteken a patcai várjá­tékok, melyet a kaposvári köz­ponttal működő, 16 tagú Turisz­tikai Desztinációs Menedzs­ment saját rendezvényének te­kinti. - Célunk, hogy országos hírű rendezvénnyé nője ki ma­gát a várjátékok - tudtuk meg Handó János ötletgazdától -, ahol egyébként nem csupán lát­ni és hallani lehet majd a törté­néseket, hanem mindent - lova­gi öltözetet, íjászkodást, hajító­fegyvereket - ki is próbálhat az érdeklődő. A nap fénypontja lesz szombaton és vasárnap az esti várostrom, amihez fogható egyetlen hazai lovagi tornán sem látható. ■ M. K. Ostromállapot: Sárdi Péter és Handó János is pallost ragadott JEGYZET VARGA ANDREA Forintokkal jön a gólya MILLIÁRDOK RÖPKÖDNEK KI az ablakon. Amennyit papí­ron hátrányos helyzetű gye­rekek felzárkóztatására for­dítottunk, már csupa jól ne­velt Józsika ülne az iskola­padokban, mamája vasalt ingben, parizeres zsemlével bocsátaná útnak, és Józsi tudná, hogy nem az iskolá­nak, magának tanul. sokan kérdezik: a tehetsége­sek miért nem kapnak? Mi­ért büntetjük őket, mert a másikat felzárkóztatni kell? büntetés. Ez jut eszembe arról is, hogy akinek ninc/s gyereke, fizessen költségve­tési hozzájárulást. mert rém egyszerű kijelen­teni, hogy a nők a szinglisé- get önként választják, vagy önzésből nem szülnek. Hány egyedülálló, vagy gyermektelen nővel beszél­getnek a gyermektelenségi adót javaslók, mondjuk me­leg családi fészkük bástyájá­ból, mielőtt ex katedra kije­lentenek? És hallanak arról, hogy megváltozott környeze­tünk növelte a meddők szá­mát, s hogy egyesek százez­reket fizetnek az esélyért, a lombik gólyáért? szemellenző helyett gyökérkezelni kellene. Mondjuk családbarát mun­kahelyekkel, és nem ártana szakítani a reklámok illuzó­rikus képével a tökéletes fér­firől és nőről, vagy nem ké­ne feltétlenül vállon vereget­ni haverunkat, aki folyton fi- atalabbra cseréli anyut. To­vábbá, tisztelem a több gye­reket nevelőket, de képmuta­tásnak tartom, ha azt hal­lom: a magyarság megmara­dásáért teszem, adófizetőket adok az államnak. Elsősor­ban magunk miatt vállaljuk a gyereket! És persze van­nak olyan sokgyerekesek, akik bár ne vállalnák, nekik müyen büntetés jár? A GYEREK NEM VICC, nem sakkfigura és nem lehet csak egy szám. Akár van, akár nincs. Az érszűkület kezelésének forradalmian új lehetősége GYÓGYMÓD Az ország egész területén elérhető a nemzetközi díjakat elnyert Nashwan-ParasoundPlus készülék Sokat hallhatunk a különböző médiacsatornákon keresztül ar­ról a kiemelkedő találmányról, mely hatékony lehetőséget kí­nál az érszűkület fájdalom- és szövődménymentes kezelésére. Dr. Khaled Nashwan Nashwan- ParasoundPlus készülékével több nemzetközi nagydíjat, töb­bek között lovagi rangot érde­melt ki, valamint 2006-ban ő lett Magyarországon az év felta­lálója. Méltán, hisz több száz beteg állapotába hozott javulást a 20 alkalmas kezelés. Az eljárás tudományosan is bizonyított. Az eredmények ön­magukért beszélnek, hisz a ke­zelések hatására a betegek többségénél megnövekszik a járástávolság, az állandó fájda­lom és végtagi hidegérzet pe­dig csökken, esetenként meg­szűnik. A kezelőcentrumok hazánkban már minden me­gyeszékhelyen megtalálható­ak. A kezelés egy állapotfelmé­rő dopplerrel elvégzett vizsgá­lattal kezdődik és azzal is feje­ződik be. Ez is és a kezelés is fájdalommentes. Hazánkban nagyon magas az érszűkület előfordulásának aránya. Az érszűkület leggyak­rabban lábszáron alakul ki. Kockázati tényezők közül ki kell emelni a cukorbetegséget és a dohányzást, továbbá a ma­gas vérnyomás és a vérzsírok emelkedett szintje, az elhízás is jelentős szerepet játszik a kialakulásában. Az érszűkület sokáig semmilyen panaszt nem okoz, a szűkület fokozódá­sával járáskor fáradékonyság, végtagi fájdalom, görcs jelent­kezik. A betegség előrehaladtá­val egyre kisebb távolság meg­tétele után kezdődnek a pana­szok, majd nyugalmi állapot­ban is állandósulhat. A hétköz­napi feladatok ellátásának aka­dályát jelenti, így jelentős élet­minőség-romlást okoz. Súlyos esetben pedig akár amputáció is szükségessé válhat. Az érel­meszesedés mindig az egész szervezet érrendszerét érinti. A lábszáron jelentkező érbe­tegség időben történő felfede­A betegeket kellemes körülmé­nyek, szakképzett dolgozók várják zése azért is fontos, mert a szív vagy az agy ereinek károsodá­sát jelezheti előre. A kezelés után megkérdezett betegek többsége arról nyilatkozott, hogy a mindennapi életük vál­tozott meg azáltal, hogy jelent­keztek a kúrára, hisz éjszakáik nyugodtabbak, nem ébreszti őket a lábikra.görcs, valamint a járás nem okoz olyan nehéz­ségeket. Az eljárást alkalmazó centru­mok minden megyeszékhelyen megtalálhatóak, így Kaposvá­ron is a betegek rendelkezésére áll a Nashwan-ParasoundPlus . A rendelők minden önkéntes egészségpénztárral szerződés­ben állnak. NÉHÁNY FIGYELEMFELKELTŐ ADAT:- Magyarországon a halálo­zás 55 százaléka érbetegségre vezethető vissza- A rokkanttá válók 17-18 szá­zaléka szintén e betegségcsoport áldozataiból kerülnek ki.- Az alsó végtagi érszűkület­ben szenvedők a lakosság 10- 15 százalékát teszik ki.- Hazánkban évente közel 5000 végtagot amputálnak. ▲ További felvilágosítás WWW.MEDHUNGARY.COM 06-70/210-15-13, 06-30/265-93-60, 06-20/327-68-35, 06-72/551-714

Next

/
Thumbnails
Contents