Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-06 / 207. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2010. SZEPTEMBER 6., HÉTFŐ JEGYZET KESZTHELYI ZOLTÁN Megitták a levét... hajdú János megmagya­rázta: a klub ügyvezetője miatt távozott nem egé­szen kétheti munka után Siófokról. A szakembert annyira megviselték a tör­téntek, hogy elkeseredett­ségében gyorsan el is vál­lalta a finoman fogalmaz­va semmilyen szakmai ki­hívást sem jelentő Egye­sült Arab Emirátusok férfi kézilabda válogatottjának irányítását, vélhetően nem kevés dollárért. hajdú János mondhat bár­mit, de ennek fényében már érthető a lelépése. Kiderült tehát miért nem írta alá szerződését a sió­foki klubhoz, miért csak hitegette Fodor János klubtulajdonost hónapo­kon át. (Igaz, az utóbbi­nak nem biztos, hogy ezt hagyni kellett volna.) A VOLT SZÖVETSÉGI kapi­tánynak csak keresni kel­lett valami indokot, hisz - miután az MTI-nek maga jelentette be meglevő szer­ződés nélkül a siófoki munkavállalást - mégsem mondhatta: meggondoltam magam, nem érdekel a siófoki feladat, elmegyek inkább pénzt keresni. Vi­szont lehetett volna annyi­ra úriember, hogy nem mar bele abba a klubba, melyet a nyáron alaposan leamortizált. Nem erősítet­te meg a játékoskeretet, tönkretette a felkészülést és még sorolhatnánk, majd most ráadásként még a felélősséget is leráz­za magáról. A siófoki klub őszi szezonja gyakorlatilag arra megy rá, hogy az ál­tala okozott helyzetből ki­lábaljon. azt mondja Hajdú János, ha maradt volna, akkor egy-két héten belül sú­lyos konfliktusok kelet­keznek az ügyvezető és közte, aminek a levét a csapat itta volna meg. En­nél is jobban? Elrabolta a pontokat a Fradi kézilabda nb i, férfiak Hazai pályán kapott ki a Csurgói KK a bajnoki nyitányon Buday Dániel (jobbra világos mezben) - bár szigorúan próbálták őrizni a csurgóiak - négy gólt is szerzett legutóbbi csapata ellen Nem indult jól a Csurgói KK bajnoki szezonja. A somogyi alakulat hazai pályán kapott ki a Fe­rencvárostól. Tóth Tihamér CSURGÓI KK­FTC-SPOREX 28-31 (12-17) Csurgó, Városi sportcsarnok, 1000 néző. V: Horváth P., Marton B. CSURGÓ: Hudák - Mis 4, Dömös 1, Szöllősi 1, Krivkovics, Pavlovics 7, Nagy M. 2. csere: Nikolics (kapus), Frey T. 6 (2), Császár 1, Cifra 1, Oláh 5 (1), Vadkerti, Munkácsi, Borsos, Józsa M. VEZETŐEDZŐ: Bakó Bo- tond. FTC: Paul T. - Bendó 5, Kos 6, Mazák 3, Buday D. 4 (2), Kelecsevics 8, Németh T. csere : Perger, Tamási (kapu­sok), Wieszt K. 1, Wieszt Zs. 1, Török, Bakos Gy. 3, Czina, Tóth J., Kovács Á. VEZETŐEDZŐ: Vladan Matics. az eredmény alakulása. 8. p.: 1-5. 25. p.: 10-15. 41. p.: 17-19. 54. p.: 26-25. KIÁLLÍTÁ­SOK: 14, ill. 16 perc. hétmétere- SEK: 4/3, ill. 4/2. JÓK: Pavlovics, Frey T., illetve Bendó, Buday, Kelecsevics, Kos. Sajnos rosszul kezdődött a mérkőzés minden szempont­ból. A játékvezetők már a meccs elején tudatosították mindenkiben, hogy számukra a zöld-fehérek a hazai csapat. Amíg a Fradinál sorra sárgala­pokat osztogattak addig a csur­góiakat azonnal kettős ember- hátránnyal sújtották. A főváro­siak ezt gyorsan ki is használ­ták, és előbb 5-1-re majd 8-2 re elléptek. A hazai csapat fölzár­kózott ugyan de akkor megint jött a két sípmester és így ma­gabiztos öt gólos FTC vezetést hozott a félidő. (17-12). A máso­dik félidőben kicsit rendezet­tebbé vált a csurgói védelem, az időközben beálló Nikolics is magabiztosan védett. Pavlovics szép góljainak köszönhetően le is dolgozta a hátrányát a Csur­gó, és 20-20-nál utolérte ellenfe­lét. Ekkor szinte már nevetsé­ges módon ismét a két játékve­zető időszaka következett. Egy támadáson belül adott két kiál­lítást, és egy hétméterest az el­lenfélnek. Persze mire kiegé­szültünk már megint három gó­los hátrányt mutatott az ered­ményjelző. A Csurgói alakulat ha játékban nem is mindig de küzdeni tudásból mindenkép­pen jelesre vizsgázott, és har­madszor is fölzárkózott. Sőt öt perccel a vége előtt még a veze­tést is sikerült megszerezni Oláhéknak (26-25). Sajnos az utolsó percet amikor még min­dig nyílt volt a találkozó a Fradi bírta jobban így fájó vereséggel (28-31) kezdte a bajnoki rajtot a somogyi együttes. bakó botond: - Mindenki né­zők, játékosok nagyon várták a bajnoki rajtot. Rosszul kezdődött a mérkőzés a játékvezetők ítéle­tei miatt óriási nyomás nehezült játékosok vállára a gyorsan tete­mes hátrányba kerültünk. Ez rá­nyomta a bélyegét a mérkőzésre. A második félidőben föl tudtunk zárkózni sőt vezettünk is, de sorsdöntő ítéletek miatt megint hátrányba kerültünk. A döntet­len igazságosabb lett volna. vladan MATICS: - Igazi har­cos bajnoki meccs volt, igazi rangadó. Ha sok ilyen lesz ak­kor sokat fog fejlődni a Magyar kézilabda. Nagyon örülök, hogy itt egy ilyen jó Csurgót győz­tünk le, mert itt nem sok csapat fog nyerni. Új névadót keres a bajnok röplabda Csak az utánpótlást támogatná az 1. MCM Kft Sportedzői tanfolyamra várják a jelentkezőket Nem támogatja a Kaposvári Röp­labda SE profi csapatát az 1. MCM Kft. Utóbbi cég lapunkhoz eljuttatott közleményéből kide­rül, hogy eltérőek voltak az állás­pontok a közös folytatásról.- Az általunk támogatható „életpálya modell” koncepciót külön egyesület keretében a Kaposvári Röplabda Klub nem tartja elfogathatónak. Az 1. MCM Kft ezért az alábbi ajánla­tot teszi: ragaszkodva utánpót­lás- támogató elképzeléséhez továbbra is felajánlja 1.000.000- Ft támogatását, amennyiben a három utánpótlás csapat 1. MCM-Diamant név alatt szere­pel a bajnokságban. A profi csa­patot a 2010/2011 évadban nem támogatjuk, mert nem értünk egyet az egyesület elnökségé­nek koncepciójával és a stílus nem egyezik a mi üzletpoliti­kánkkal és alapelveinkkel - áll a közleményben. Fonai Tibor, Kaposvári Röp­labda SE elnöke válaszként annyit közölt, hogy a hozzájuk érkező ajánlatot a keddi elnök­ségi ülésen megtárgyalják és legkésőbb szeptember 8-án vá­laszt adnak rá. A Somogy Megyei Sportszövet­ség sportedzői tanfolyamot szer­vez (sportoktatói rész-szakképe- sítéssel) a 2010-2011-es tanév­ben, a hivatalosan elismert sportágakban. A tanfolyam elméleti és gya­korlati részből áll. A sikeres vizsgát tevők államilag elismert sportedzői (illetve sportoktatói) képesítést szereznek. A So­mogy Megyei Sportszövetség megfelelő számú jelentkező esetén elindítja sportszervező menedzser képzését is szövet­ségi és egyesületi vezetők ré­szére. A Somogy Megyei Sport- szövetségben (Kaposvár, Fő u. 101) lehet jelentkezni. Felvilá­gosítás kérhető a 82/ 512-753- as telefonszámon, jelentkezési határidő: 2009. október 15. Csoportgyőztesként elődöntős a magyar pólóválogatott vízilabda eb, férfiak A macedónokat verve közvetlenül a négy közé jutott a Kemény-csapat, folytatás csütörtökön Utolsó csoportmérkőzésén há­rom góllal nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott a macedó­nok ellen a horvátországi Euró- pa-bajnokságon vasárnap, így csoportelsőként egyből az elő­döntőbe jutott. A B CSOPORT, 5. FORDULÓJÁBAN: MAGYARORSZÁG-MACEDÓNIA 7-4 (2-0, 2-4, 0-0, 3-0) A magyar góldobók: Varga Dé­nes 3, Varga Dániel 2, Hárai, Szívós 1-1. A volt jugoszláv tagköztársa­ság válogatottja 2008-ban volt először Eb-résztvevő, akkor nyolcadik lett, s bár a zágrábi kontinensviadal első körében legyőzte az oroszokat, továbbá csak egy góllal kapott ki a né­metektől, nem jelenthetett gon­dot Kemény Dénes olimpiai baj­noki címvédő együttese számá­ra. Nem is jelentett... A magyarénál 3 évvel idősebb átlagéletkorú, 28,8 esztendejé­vel az Eb-mezőny legöregebb csapatának hálójában először a 4. percben pihent meg a labda, Varga Dániel betörése nyomán. Aztán Hárai Balázs centerből volt eredményes (2-0), és már az első nyolc percben is több góllal vezethetett volna a csapat, ha például Hosnyán-szky Norbert értékesíti a büntetőjét, de nem így tett. A második negyedben a macedónok szépítettek (2-1), majd Varga Dénes előnyben végrehajtott „ujjgyakorlata” után némi meglepetésre egyen­lítettek is (3-3). Az idősebbik Varga fivér, Dániel jóvoltából visszakerült az előny (4-3), igaz, nem sokáig (4-4). A nagyszünetet követően öt (!) magyar kapufát lehetett fel­jegyezni, s nem akart megtörni a jég: a nézők mintegy 80 szá­zalékát kitevő, mintegy 200 fős magyar szurkolótábor a harma­dik negyedben egyetlen gólt sem láthatott... A záró játékrészt viszont ma­gyar találat nyitotta: Szívós Márton húzta a hálóba a labdát (5-4). Mindent bele! - kántálta a lelátó népe, s Varga Dániel a kí­vánságot meghallgatva hatal­mas lövést zúdított a jobb sarok­Kikínlódta a csoportgyőzelmet jelentő sikert az elszánt magyar válogatott ba, az öcs, Dénes pedig végre megnyugtatóvá tette a különb­séget (7-4). Magyarország nem­zeti válogatottja kikínlódta a győzelmet, de sikerével meg­nyerte a B csoport küzdelmeit, s jutalmul egyből - további meccs nélkül - a legjobb négy közé ke­rült. Legközelebb - már a finálé­ba lépésért - csütörtök este száll medencébe a Kemény-csapat a Mladost Uszodában, várhatóan a montenegrói, a horvát vagy az olasz együttes ellen. további eredmények A B-CSOPORTBAN: SZERBIA-NÉMETORSZÁG 17-3 (4-2, 5-0, 2-0, 6-1) OROSZORSZÁG-GÖRÖGORSZÁG 7-6 (3-2, 0-0, 2-3, 2-1).

Next

/
Thumbnails
Contents