Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-06 / 207. szám

Harcban álltak a dobogóért öttusa vb Gyenesei Leila hetedikként végzett egyéniben, a csapat negyedik lett Gyenesei Leila úszásban és lovaglásban is nagyszerűen teljesített, ám ez a vb-n kevés volt a dobogós helyezéshez A kitűzött célt teljesítve vé­gig harcban állt a dobogó­ért a magyar női öttusa vá­logatott. A Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adri­enn összeállítású csapat a negyedik helyen zárt a Csengtuban zajló öttusa vi­lágbajnokságon. SH-összeállítás Teljesítette az előzetesen megfo­galmazott alapcélokat a fiatal magyar női öttusa válogatott a kínai világbajnokságon. A csa­pat végül a francia, brit és né­met együttes mögött a negyedik helyen fejezte be a küzdelmeket. Egyéniben a Kaposvári Épí­tők AC és az Álba Volán kettős igazolású versenyzője, Gyene­sei Leila hetedikként ért célba, míg Kovács Sarolta a tizedik, Pataki Viktória a tizennyolca­dik, Tóth Adrienn pedig a hu- szonhetedik lett. A magyarok a közepesnél jobb vívással a franciáktól alig lemaradva a második helyen álltak az első szám után, aztán az úszásban a várakozásnak megfelelően előreléptek. A lo­vaglással viszont csak Gyenesei lehetett elégedett, Kovács egy ellenszegülés következtében a reméltnél lényegesen több pon­tot vesztett, Tóth pedig nagyon nehezen birkózott meg egy olyan alkalmi társsal, amelyik az első körben is mindent csi­nált, csak éppen haladni és ug­rani nem akart. A lövészettel kombinált futás után a mieink leszorultak a dobogóról, hiszen a franciák és a britek eleve előt­tük álltak, a kombinált szám­ban pedig igen erősek a néme­tek, akik végül megelőzték Kovácsékat. Egyéniben Gyenesei Leila végzett a legelőkelőbb helyen a magyarok közül, pedig a vívás után még éppen a legrosszab­bul állt. Az úszásban és lovag­lásban jelentősen előrelépett, a lövészetes futást már negyedik­ként kezdhette meg, majd pozí­cióját az élcsoportban megtart­VÉGEREDMÉNY, EGYÉNI: 1. Amélie Cazé (Franciaország) 5344 pont, 2. Donata Rim- saite (Litvánia) 5272, 3. Léna Schöneborn (Németország) 5216, ...7. Gyenesei Leila 5080 pont (vívás: 15 győzelem/18 ve­reség, 784 pont; úszás: 1228 pont, lovaglás: 1180 pont, lövé­szet-futás: 1888 pont), ...10. Ko­vács Sarolta 5032, ...18. Pataki Viktória 4844, ...27. Tóth Adri­enn 4544. va végül hetedikként ért célba.- Ez egy fiatal csapat, amely­nek két tagja még junior korú - nyilatkozott Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. - Nekik az CSAPATVERSENY: 1. Franciaor­szág 15 108 pont, 2. Nagy-Bri- tannia 14 876, 3. Németor­szág 14 832, 4. Magyarország (Gyenesei Leila, Kovács Sarol­ta, Tóth Adrienn) 14.656. Vegyes váltót először ren­deztek felnőtt vb-n. vegyes váltó: 1. Lengyel- ország (Sylvia Czwojdzinska, Remigiusz Golis) 5660 pont 2. Ukrajna (Viktória Teresük, Pavlo Timoscsenko) 5622 Európa-bajnokság és a világbaj­nokság között egy junior világ- bajnokságon is el kellett indul­niuk, ahol egyébként nagyon jól szerepeltek. Szoros idényük 3. Litvánia (Donata Rimsaite, fustinas Kinderis) 5594 ...8. Magyarország (Pataki Viktória, Németh Róbert) 5252 (vívás: 38 győzelem/34 vereség/832 pont, úszás: 2:00.44 perc/1356 pont, lovaglás: 1160 pont, lövészet­futás: 17:24.12 perc/1904 pont) hétfőn a férfiak váltóverse­nyét rendezik az öttusa világ- bajnokságon. volt, mostanra már nagyon elfá­radtak, de én továbbra is azt mondom, hogy ugyanők egy­két éven belül, ha még egy kis rutint is szereznek, eredménye­sek lehetnek. Egyéniben pedig a hetedik és a tizedik hely egy­általán nem rossz. Vegyes váltót először rendez­tek felnőtt vb-n. A magyarok a vívás után kilencedikek voltak, aztán a 2x100 m-es úszóváltó­ban a negyedik legjobb időt ér­ték el, ezzel két pozíciót előre­léptek. Ezután nagyon össze­szedett, koncentrált produkció­val megnyerték a lovaglást - Pa­taki hibátlanul, Németh két akadályveréssel ment végig a pályán -, s ennek, valamint több rivális rontásának eredménye­ként másodikként kezdhették a 2x2000 m-es, lövészetekkel megszakított futást. A sűrű él­mezőnyben az első és a nyolca­dik között mindössze 19 mp volt a különbség a startnál. A táv során többször változott a sorrend, Pataki elsőre még az élcsoporttal, egészen pontosan elsőként, második sorozata után viszont csak hetedikként jött ki a lőállásból, majd futó- távja végén kilencedikként vál­totta Némethet, aki két jó soro­zattal egy helyet előrelépett. Pataki vívásban, úszásban és lovaglásban, Németh pedig úszásban, lovaglásban és a kom­binált számban nyújtott jó telje­sítményt. A dobogóra azok a pá­rosok állhatták, amelyek tagjai­nál nem volt „lyukas szám".- Nagy reményekkel nem vághattunk neki ennek a nap­nak, ráadásul három szám után minimális volt a különbség, így sejthettük, hogy komoly szere­pe lesz a kombinált résznek, azt pedig tudtuk, hogy Pataki eb­ben nem túl jó - mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi ka­pitány. - Ezzel együtt ő volt a nap meglepetése, három szám­ban Is a hátán vitte a párost, jól vívott és úszott, a lovaglásban parádés teljesítménnyel tartotta életben a reményeket, és végül a kombinált számban is csak a második lövészete nem sike­rült. A nap során ez volt az egyetlen, amiben hibázott. A végeredményt alapvetően meg­határozta, hogy néhány csapat friss emberekkel indult. HÍRSÁV Talmácsi hetedik, Sója életét vesztette motorsport A tizedik helyről indult Talmácsi Gábor hetedikként ért cél­ba vasárnap a Moto2 gép­osztály versenyében a gyorsaságimotoros-világ- bajnokság San Marinó-i futamán. A futamot a pontversenyben éllovas spanyol Tóni Éliás nyerte. Életét vesztette a japán Tomizava Sója, miután a futam 12. körében elcsú­szott, majd az érkező Alex De Angelis és Scott Redding egyformán áthaj­tott rajta. A pontverseny állása 11 futam után (még ó van hátra): 1. Éliás 211 pont, 2. Simon 128 pont, 3. Lühti 124 pont,...8. Talmácsi 79 pont. Tóth és Papp nyerte a Budapest félmaratont szabadidősport A férfiak­nál Tóth László, a nőknél pedig Papp Krisztina nyer­te vasárnap a jubileumi, 25. Nike Budapest Félma­ratont. Rekordszámú, több mint tízezer futó indult, Tóth László 1:04:38 órás idővel nyert, Papp Kriszti­na 1:13:13 órával győzött. Sidi Péter újabb ezüstérmet szerzett számszeríjászat Sidi Pé­ter újabb ezüstérmet szer­zett a franciaországi Avonban rendezett szám- szeríjász-világbajnoksá- gon. Az olimpiai kvótás, világbajnok sportlövő a match kategória 30 méte­res versenyében végzett a második helyen. Söjtöry Tamás az elitklub tagja lett kosárlabda A 2010/2011- es szezonban ismét van NB/I A-csoportos kosárlab­da játékvezetője Somogy megyének. A kaposvári Söjtöry Tamás bekerült Magyarország legjobb 30 játékvezetője közé. (kz) A négyszeres bosnyák bajnokot fogadja kedden a Kaposvár kosárlabda, férfiak Igazi sztárcsapat érkezik a somogyi megyeszékhelyre. Erős ellenféllel találkozhatnak a hazaiak Nem akármilyen ellenféllel szemben kezdi a hivatalos előké­születi mérkőzések sorát a 2010/2011-es NB1/A-csoportos bajnoki szezonra készülő Kapos­vári KK férfi kosárlabdacsapata. Mint arról már lapunkban korábban beszámoltunk a so­mogyi együttes szeptember 7- én, kedden a bosnyák Boszna Szarajevó ellen lép pályára. A nyilvános felkészülési mérkő­zés 17 órakor kezdődik a Ka­posvári Városi Sportcsarnok­ban. A vendégek igen tiszteletre méltó múlttal és tekintélyt pa­rancsoló jelennel rendelkez­nek. A KK Bosna iskolai csapat­ként kezdett szerepelni 1951­ben. Négy esztendővel később jutottak fel a bosnyák A osztály­ba, majd 1972-ben a jugoszláv első liga tagjai lettek. Az 1972-től 1984-ig terjedő időszakban több jugoszláv válo­gatott kosárlabdázott az egyesü­letben. Az egyik legjobb játékosuk Mirza Delibasics volt. A legki­emelkedőbb eredményüket 1979. április 4-én érték el, ami­kor 96-93-ra megnyerték az Európa Kupát az olasz Emerson csapata ellen. Akkor a Delibasics, Varajics, Vucsevics, Benacsek, Djogics, Bosiocsics, Izics, Radovanovics, Hadzsics, Pesics összeállításban léptek pályára. A kupagyőztesek edző­Kováts Róbert és társai komoly meccsre számíthatnak kedden Dicsőséglista A BOSNA SÁR aj EVŐ lényege­sebb eredményei: 1978. Koracs-Kupa döntős. 1978. Jugoszláv kupagyőztes 1978. Jugoszláv bajnok 1979. Európa Kupa győztes 1980. Jugoszláv bajnok 1983. Jugoszláv bajnok 1984. Jugoszláv kupagyőztes 1998. Saporta Kupa győztes 1999. Saporta Kupa győztes 2005 és 2006. Bosnyák bajn. 2008. ULEB Kupa 16-os cso­portjába jutottak. 2008 és 2009. Bosnyák bajnokcsapat. je, Bogdán Tanjevics 2004 óta a török válogatott edzője, aki a je­lenleg zajló világbajnokságon is jelen van. A Boszna Szarajevó 1984 és 1992 között folyamatosan az él­vonalban szerepelt. Ekkor ját­szott a csapatban a később a Ka­posvári KK együttesében is megforduló kiváló center Sejo Bukva is. Az 1992 és 2001 közöt­ti háborús időszakban a Saporta-kupán értek el eredmé­nyeket Az újabb fellendülés kez­dete a 2001 és 2004 közötti idő­szakra tehető, amikor saját neve­lésű junior játékosaikkal újra építkezésbe fogtak. Egy nagyon jó fiatal együttessel elérték, hogy újra feljutottak a legjobbak közé. A 2000-es évek történései igazi sikersztoriként vonulnak be a klub történetébe. Az évtized közepétől ugyanis szinte műi­den évben Bosznia-Hercegovina bajnokai lettek. A bosnyák csapatot jelenleg Dejan Parezanin edző irányítja. A szarajevóiak részt vettek azon a temesvári nemzetközi előkészületi férfi kosárlabdator­nán, melyen a magyar A-cso- portos együttesek közül a Kecskeméti KSE is pályára lé­pett. A bosnyákok 65-49-re ver­ték meg kecskemétieket. Miu­tán a torna záró napján a házi­gazda Temesvári KK csapatát 73-60-ra győzték le a kupát is elhódították. ■ Kun Zoltán E25^^S^S^^*^^^^^^^^^NAZAIP/(m!mAP0^IABAJN0KINYITÁNY0^1 [ ^ ljj^ » fcj fl FERENCVÁROST VENDÉGÜL LÁTÓ CSURGÓ >12 0LD>L | Nyolcadikként ért célba a magyar egység az első vegyesváltó versenyben

Next

/
Thumbnails
Contents