Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-29 / 227. szám

MA NAPKELTE 6.39 - NYUGTA 18.28 HOLDKELTE 21.26 - NYUGTA 13.06 A ZSIDÓ NAPTÁR 5769. ÉVÉNEK KEZDETE NAPNYUGTAKOR. MIHÁLY napja Mihály. A héber Mikael névből ered, jelentése: Is­tenhez hasonló. Mikes a név önállósult becézése. A régi kalendáriumban Mi­hály arkangyal a hónap névadója volt, aki a népha­gyomány szerint elkíséri a halott lelkét a túlvilágra. A magyar népnyelv ezért ne­vezi a ravatált Szent Mihály lovának. A magyar koronán is szerepel a főangyal zo­máncképe. Miután ez a névnap az őszi napéjegyen­lőséghez közeli, a télre vo­natkozó időjóslások kapcso­lódnak hozzá. Ha például a fecskék még itt vannak, enyhe lesz a tél, ha keleti szél fúj, kemény hideg év­szak következik; ha a bir­kák összefekszenek ezen az éjszakán, az ugyancsak nagy hideget jelez. A pász­torok elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja, valamint a Szent György- napkor legelőre hajtott álla­tok hazahajtása is ehhez a naphoz kötődött. egyéb névnapok: Lotár, Mi­kes, Szabin. napi igék. Katolikus: Dán 7,9-10.13-14 vagy Jel 12,7- 12a Zs 137 Jn 1,47-51. Re­formátus: Jel 5,11-14; IKrón 6. Evangélikus: Lk 10,17-20; Gál 1,11-24. PALACE KAPOSVÁR (fjL A kilence­dik légió/ kaposvar Centurion (16) Premier! (f) 18:45, 20:45 A szupercsapat (16) (sz) 16:00,21:15 Levelek Júliának (12) (f) 17:00, 21:15 Az ifjú Viktória ki­rálynő/The youngvicto- ria (12) Kortárs filmklub (f) 19:00 Hétmérfóldes sze­relem (ba) (sz) 15:15 Va- rázslótanonc (12) (sz) 15:00,19:00 A karate kö­lyök (12) (SZ) 15:45 Tarka sorok- Miért viszi a víziló a vi­zet a szájában a medencéje egyik sarkából a másikba?- Mert fészket rak.- Professzor úr, igaz, hogy ön veri a feleségét?- Nem igaz. Nem vagyok professzor, csak egyetemi docens. Pisztolyával hadonászva egy férfi rohan be a rend­őrségre:- Felügyelő úr! Tartóztas­son le! Otthon veszekedés közben elővettem a piszto­lyomat, és rálőttem az anyósomra!- Na és megsebesítette?- Nem! Éppen ezért! Aforizma A legtöbben annyira boldo­gok, amennyire elszánták magukat. (Lincoln) Tanodába járnak a diákok művészet A csurgói szülőknek konfliktuskezelést tanítanak Birtokba vették hétfőn a gyerekek a közösségi ház második szintjét Csurgón. Varga Andrea A gyerekek birtokba vehették az új közösségi teret. A csurgói diákok élvezettel készítették a papírfigurákat Elindult ugyanis a Csurgó- Óváros Művészeti Egyesület ál­tal felkarolt Tanoda-program, amelyben a városi iskolák, illet­ve a Nagyváthy János középisko­la diákjai, mintegy 60 gyerek - elsőtől-kilencedik osztályig - kapcsolódik be. A szakemberek a hátrányos helyzetű gyerekek lemorzsolódását megakadályo­zandó, iskolát segítő, de nem is­kolaszerű programot dolgoztak ki. Délutánonként pedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel, játé­kosan, több oldalról megközelít­ve erősítik meg azokat az isme­reteket, amelyeket az iskolában megszereztek. | Simon Mihály, az egyesület % elnöke köszöntőjében azt 5 mondta: a tanulóknak pluszt ' adnak képzőművészet, zene, I tánc, matematika, informatika, angol és színjátszás területén. Emellett lesznek kirándulások, színházlátogatások, amelyeket az iskola, s vélhetően a család sem tudna finanszírozni, de a tanoda által lehetőség nyílik rá. Ilia Csaba alpolgármester ar­ról beszélt: ahhoz, hogy a vilá­got megismerjék és megszeres­sék, sok lehetőséget kell kapni a fiataloknak. Csurgó diákvá­ros, feladata, hogy az iskolán felül még többet adjon. Szabó Sándor oktatási refe­renstől megtudtuk: a szülők klubja is elindul, havi egy alka­lommal találkoznak.- A mai szülők és gyerekek eltávolodtak egymástól - mond­ta Szabó Sándor. Oka a felgyor­sult életmód, a gyerekek fel­gyorsult fejlődése, valamint a szülők emberi, munkahelyi és társadalmi válsága. A szülők klubjában egyebek között konfliktuskezelést, kom­munikációt tanítanak, s azt hogy miként segíthet apa, anya a tanulásban. Természetvédők szerint nem a sakál a ludas N yolc-tízéves gyerekek szólítottak meg egy ka­posvári utcában, hogy vegyek tőlük köveket. Kis asztalka volt a padkán, ar­ra pakolták ki a készletüket, s leintették az autósokat. Szépek voltak a kövek, de nem a for­májuk, különlegességük miatt, meg nem is azért, mert kékre- sárgára-pirosra mázolták őket. Hanem ahogyan kínálták; nagy bizalommal, várakozás­sal, tágra nyüt csillogó szem­mel, de nem nyerészkedő mód­jára. Meg kellett venni leg­alább egyet. Egyébként olcsón adták, 10-20-50 forintért da­rabját. Remélem, sok elkelt. Ők lesznek majd a jövő Demján Sándorai, Csányi Sándorai? Lehet. Mondták egyébként, hogy tavasszal is járjak arra, mert majd a kard­virág hagymáit árulják. A szü­leiktől tudják, hogy volt rá ke­reslet vagy húsz éwel ezelőtt errefelé, s megpróbálják ők is. Na jó, eljövök majd erre akkor is. Addig lefolyik még egy kis víz a Kapóson. De a kövek megmaradnak, (ca) Elképzelhetetlen, hogy olyan mértékű pusztítást végeznének Dél-Somogyban az aranysakálok, mint arról a Somogyi JJírlapnak nyüatkozó beszámolt - reagált la­punk hétfői cikkére Toldi Miklós, a Dráva Szövetség elnöke. Megír­tuk: egy hónap alatt 250 bárányt ettek meg az aranysakálok a Homokszentgyörgy melletti Ma- riettapusztán. Toldi Miklós úgy véli: fttrcsa és értelmetlen a nyi­latkozat, s egyenlő a természet el­leni kirohanással.- Mintegy 10-15 éve jelent meg Magyarországon újra az aranysakál - mondta Toldi Mik­lós. Megfelelő életfeltételeket ta­lált, elkezdett szaporodni. Ez ör­Annyira beihatott a sofőr, hogy az útkereszteződésben megállt az autójával és valószínűleg elaludt a kaposvári Füredi úti csomó­pontnál - értesített kedden egy járművezető. Bíró Gábor rend-őr­ségi szóvivő kedden ezt megerő­sítette: vasárnap hajnalban a jár­őrök egy járművezetőt ellenőriz­tek, aki mint utóbb kiderült, itta­san megállt a csomópontban és a zöld jelzés ellenére sem hajtott tovább. A 37 éves kaposvári fér­vendetes, hisz visszajött egy ra­gadozó faj, gazdagítva a biológi­ai sokszínűséget. Elképzelhetet­len, hogy egy hónap alatt 250 bárányt elpusztítson, főleg, hogy a sakál 70-80 százalékban rág­csálókat eszik. Semmi sem bizo­nyítja, hogy a 15 kilós sakál tépi szét a 70-80 kilós birkákat, fal­kában lenne képes talán rá, de inkább elhullott állatot eszik.- Mi természetvédők is azt mondjuk, hogy szabályozni kell a létszámát, ha szükséges ritkí­tani, de érdemes volna azon el­gondolkodni, miért nem lehet a nyájat megvédeni. Az Alföldön két komondorral ezt rendre megoldották... ■ Varga A. fit előállították, a vizsgálat igazol­ta az ittasságát. A vezetői engedé­lyét bevonták. A járművét a rend­őrség elszállíttatta.- Sokat vagyok úton, de üyet nem láttam - magyarázta a szer­kesztőségünknek nyilatkozó fér­fi. - Ha valaki iszik, miért nem hív taxit? A hivatásos püóták ké­résre és némi külön díjazásért a kocsit is hazavezetik. Most aztán az illető fizethet, mint a katona­tiszt. ■ Harsányi M. A kövek megmaradnak Annyira részeg volt, hogy elaludt a csomópontban HOROSZKÓP mérleg (1X.24-X.23.). Párja körül forog a világ, és persze Ön is. Mintha kedvet kapott volna, lelkesen besegít saját születés- napi ebédjének előkészületei­be. Tökéletes az összhang. skorpió (X. 24-XI. 22.). Valaki a munkahelyén az állására pá­lyázik. A saját bőrén tapasztal­ja, hogy muszáj néha szigorú­nak lenni. Erősnek érzi magát, de ne essen túlzásokba! nyilas (XI.23-XII.21.). KI tudja ta­lálni mások gondolatait. Büsz­ke lehet arra, hogy sikerül életkedvét, derűlátását átadnia egy búskomorságban szenve­dő ismerősének. bak (XII. 22-1.20.). Nagyon jól érzi magát a mai napon. Igyekez­zen felvidítani a környezeté­ben élőket, különösen azt, akit nagyon szeret. Az estét társa­ságban töltheti. vízöntő (1.21-11.20.). Kerülje a kapkodást és sietséget, mert könnyen bajhoz vezethet. A nap kitűnő a befektetések szempontjából. Ha meghívást kap, fogadja el! halak 01.21-111.20.). Figyeljen a pénzügyi hírekre, hallgassa meg a szakértők véleményét. Ha követi a jó tanácsot és al­kalmazza is, akkor most meg­csinálhatja a szerencséjét. kos OII.21-IV.20.). A mai napon kissé szétszórt, némi pihenés­re van szüksége. Könnyen fel tudják bosszantani, ezért ne keveredjen vitás helyzetekbe. bika (IV. 21—V. 20.). Remek üzleti híreket kap, melyek pozitív ha­tással lesznek karrierjére. A gyanús ügyletektől maradjon távol, törekedjen a biztonság­ra. ikrek (V. 21—VI. 21.). Nincs túl jó formában, ezért kisebb hibát követhet el. Az estét szerelmé­nek szentelheti, aki most egy kis kényeztetésre vágyik. rák (V1.22-VII.22.). A hónap végét kissé egyhangúnak érzékeli. Próbáljon meg továbbra is tü­relemmel lenni. A szükséges­nél kevesebb pénzből nem rendezhető a helyzet oroszlán (V1I.23-VIII.23.). Gyorsan tanul, ezért nagyon hatékony. Munkatársai szeretik és fel­néznek Önre. Tisztelet és meg­becsülés övezi. szűz (VIII.24-IX.23.). Rejtélyes ma­nőverekbe kezd, titokban szer­vezkedik. Előnyhöz juttatja bi­zalmasát, s ettől majd Ön is hasznot remél. Lehet, hogy túl­bonyolítja feladatait? A KAPÓS ATI október 6-án M, Al, AK, A, B, C kát tanfolyamot indít OKÉV: 14- 0070-06. Kaposvár, Damjanich u 8-10. 82/310-615. *257704* CITROM AUTÓSISKOLA október 11-én esti, 29-én hétvégi tanfolyamot indít B, M, Al, A kategóriákból. Nysz: 03-0033- 04,82/511-000. *258847* KRÓNIKA — jj Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. rx ,, -io nemzetközi pénztranszfer I U U ■ I L. . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 274,00 280,50 USD 203,00 209,99 CHF 206,50 213,49 ÉRVÉNYBEN: SZEPTEMBER 28. Közületek is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS

Next

/
Thumbnails
Contents