Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-25 / 224. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP w Csak az a fontos, hová tart az ember az építő Iskolát, gyerek- és idősotthonokat alapított, s megduplázta a gyülekezet létszámát Bellái Zoltán sokáig úgy tudta, ő az első lelkész a családban, aztán a teológián az egyik professzor eléteti egy 16. század végi bel- sősomogyi lajstromot, ahol észrevett egy Belláit Az úton két zselickisfaludi lelkész indította el, szinte észrevétlen terelgették, beleoltották a Biblia szeretetét A gimnáziumban már tudatosult benne, olyan hivatást szeretne, ahol emberekkel foglalkozhat, így a tanítóképzőre is jelentkezett Persze ehhez le kellett érettségiznie, ami nem mindig tűnt egyszerű feladatnak: miután egy tanára március 8-án, azaz Zoltán- és nőnapkor akart dolgozatot íratni az osztállyal, ellógtak a suliból, s elmentek szalonnát sütni. Igazgató intő, majdnem kicsapás lett a dologból, végül a diri beleegyezett, ha megjavítják a te- heriiftet, maradhatnak.. Csehszlovákia és Bellái Zoltán számára felejthetetlen nap lett 1968. augusztus 19., a Varsó Szerződés ekkor vonult be, hogy lezárja a prágai tavaszt, a zselickisfaludi fiú pedig megkapta értesítőjét, felvették a teológiára. Csurgó- Alsókon kezdte meg a szolgálatot, igazi falusi lelkészként, s a lelkek ápolása mellett a kertre is jutott ideje: négyszáz gyümölcsfát ültetett, kiegészítendő az egyházi fizetést huszonnégy esztendeje, 36 évesen került Kaposvárra, s az eltelt közel két és fél évtized alatt iskolát alapított, melynek a kezdetekkor még saját táblára sem volt pénze - a Kinizsiből kapták ajándékba az elsőt -, ma viszont 450 diák tanul a falak között. Otthonokat építtetett időseknek és gyerekeknek, s munkájára az egyház vezetése is felfigyelt: országos feladatokkal bízták meg, ma már a magyarországi zsinat tanácsának tagja, a gazdasági és a nyugdíjintézeti bizottság elnöke. Tavaly óta püspöki főtanácsosként vezényli a különböző projekteket, melyek eredményei kárpótolják, hogy egyre kevesebb ideje van hódolni kedvenc költőinek, verseinek. Reggel ülünk le beszélgetni, ugyanis a napi program meglehetősen feszített, de így is vagy negyvenszer megcsörren a telefonja. Csak mosolyog rajta, megszokta, ez már évek óta így megy. Vas András- Szed menedzsertablettát?- Micsoda? - hökken meg Bellái Zoltán.- Akadnak, akik felróják: többet foglalkozik a beruházásokkal, építkezésekkel, mint a gyülekezet lelki életével.- A fő feladat, menedzselni az eklézsiát, s ebbe minden beletartozik. Felgyorsult a vüág, ma más egy gyülekezet vezetőjének a dolga, mint akár harminc esztendeje. Amúgy a lelkésztársaim és a fizetett munkatársaim rengeteg részfeladatot elvégeznek.- A hívek megértik?- Egy városi közösségnek mások az igényei, mint egy kis falusinak. Voltam utóbbi is, Csurgó- Alsokon, ha behunyom a szemem, ma is tudom név szerint, ki melyik házban lakott. Egy olyan gyülekezetben másféle feladatai vannak a lelkésznek.- Még élnek a régi beidegződések: a pap és a tanító az értelmiség, ők töltik meg tartalommal a mindennapokat?- Sok helyütt ma már csak lelkészről beszélhetünk, ő az egyetlen „nadrágos ember” a faluban, akire kiemelt közösségteremtő, - megőrző szerep hárul rá. A munkám kapcsán rálátok a Dunántúlra: a lelkészeink kétharmada ilyen életet él.- Nem hiányzik? Lesz kert, gyümölcsös, baromfi. Hisz benne...- Faluról származom, a falusi lét mindig is meghatározó volt számomra. S a nyugdíjas éveimre tervezem, visszatérek a szüleim zselickisfaludi házába.- Nehéz elképzelni, ahhoz túl pörgős, nem rossz értelemben, nagyvilági életet él.- Az egyházon belül is gyakran hallani, a hagyományos falusi kegyességet képviselem, s ezt nem is szégyellem. A falusi ember az én fajtám. .- Akkor csak eltévedt?- Már Csurgón sem hagytam magam eltemetődni, például ott kezdtem hozzá a doktori disszertációmhoz. Nemrégiben beszélgettem Bölcskei Gusztáv püspökkel, aki amellett, hogy a zsinat lelkészi elnöke, a debreceni teológián is tanít, s nevetve mondta: még mindig doktoran- duszként vagyok náluk nyilvántartva. De ez már így is marad.- Hiányzik a tudományos munka?- Más lett volna az életem. Ám születetten sikerorientált vagyok, azaz a mostani életemben kiteljesedhetek, méghozzá a gyülekezet szempontjából is. Például annak idején tizenhat gyerekkel indítót- __ tűk el az is- í kólát, ma négyszázötve- ':|® nen vannak. Igazából ez a gyülekezetépítés, hiszen ők az egyház jövője.- És az öregotthonok?- Egy kicsit üzletnek is számítanak, ugyanis önfenntartók. Ám a gyülekezet részei, hiszen kialakult egy közösség a Biblia körül. S a legnagyobb élmény, amikor az iskolásaink ellátogatnak az öregotthonokba: létrehozunk egy nagy családot- Lassan negyed százada áll a kaposvári gyülekezet élén, a hívek száma több mint duplájára nőtt. Legalábbis papíron...- Háromezer-ötszáz fős a gyülekezet, amit belátunk, természetesen az istentiszteletekre nem mindenki jár, nagyjából a felével tartjuk a kapcsolatot Ez országos, sőt, európai szinten is jónak mondható.- Várható még olyasféle felfutás, mint a rendszerváltásnál?- Akkor úgy tűnt, sikerül behozni sokakat, még fontosak voltak a gyökerek az embereknek.- Jöttek gyökértelenek is, akik hirtelen váltottak, a pártot cserélték fel a templompadokra.- Nem érdekelt, ki, honnan érkezett- A hitelességüket sem kérdőjelezte meg?- Akik színből jöttek, jórészt el is maradtak. Persze akadtak, akik nehezményezték a dolgot Egy idős gyülekezeti tagunk az egyik karácsonyi isten- tisztelet után dúlva-fúlva jött hozzám: tizenhét párttitkárt számolt össze a padsorokban.- Jogosnak tűnik...- A Bibliából megtanultam, az a fontos, hová tart az ember. Az egyház olyan hely, ahová mindenki odatalálhat Még Sault is befogadta... De elvárható tőlük egyfajta visszafogottság. Ugyanis akadt köztük, aki csak azért jött közénk, mert másutt már nem maradt pozíciója. S előfordult, a presbitérium egyik tagja azért mondott le, mert nem akart együtt dolgozni valakivel, aki a rendszerváltásig - szerinte- másutt is exponálta magát- Nem lehetett könnyű kezelni a problémát.- A gyarapodó gyülekezet azért mutatja, sikerült- Mire a legbüszkébb?- Inkább elégedettséget érzek.- Ha egyvalamit ki kellene emelni?- A gyerekek és az öregek számára sikerült olyat teremteni, ahol jól érzik magukat. Persze akadtak, akik azt hitték, a bolon- dériám lett az építkezés. El is neveztek állványimádó papnak...- Zavarja?- Nem látják a lényeget Nem az építkezések vonzanak, annál messzebb tekintek: úgy látom ezeket a helyeket, hogy ott emberek fognak élni. Éppen ezért rengeteget veszekszem a különböző hatóságokkal, munkásokkal, akik csak az épületet látják. Sokat jártam külföldön, tanulmányoztam hasonló építke- k zéseket, s mindenütt a funkcionalitást tartották szem előtt.- Akad kedvenc helye?- Az utóbbi két évtizedben: Kárpátalja. A 80-as évek végén Erdély felé nyitottunk, egy Lada kombiban hordtuk ki a segély- csomagokat. Aztán a Felvidék következett, a vöm odavalósi. Ma a kárpátaljai magyarságnak a legrosszabb a helyzete, ők szorulnak leginkább támogatásra. Elvettek tőlük mindent a csehszlovák, majd a szovjet korban, a semmiből dolgoznak. Furcsának is tűntek, rá is kérdeztem. Azt felelték: mi nem panaszkodunk... S nekik tényleg a hit az egyik legnagyobb megtartó erő. ■- Amíg hagyja a politika.- A határontúliaknál tényleg beleszól az egyházak életébe.- Itthon nem?- A mindenkori hatalmon lévő erő törekszik rá, csak a tenyérből etetés nem jó módszer. Mindenki azt hangoztatja, szét kell választani az államot, egyházat, csak éppen nem engedik.- Helyi szinten is keresik a kedvét?- Ennyi idő alatt már kiderült rólam, felesleges. Mindkét oldalon vannak barátaim, ismerik az értékrendemet- Meghatározó ember egyházon, városon belül. Nehéz lesz majd kiszállni...- Nincsenek nélkülözhetetlen emberek.- És jön az édes semmittevés?- Lesz kertem, gyümölcsösöm, baromfi. Bár a barátaim szerint csak fantáziátok, marhaság az egész, ebből a mókuskerékből nincs kiszállás. Maximum kifordul belőle az ember egy infarktussal. Ám szerintem idejében fel tudok majd állni. Hiszek benne... Jó fizetést ér a műszaki képesítés bérigény Somogybán az idősebb korosztály keres jobban az országos átlagnál (Folytatás az 1. oldalról) A kevesebb mint 157 ezer forintos átlag nyolc százalékkal alacsonyabb, mint egy esztendővel korábban. Az elvárt fizetés annak ellenére csökkent, hogy az idei 2. negyedévben a reális bruttó átlagkereset 224 400 forint volt, s ez két százalékkal több az egy esztendővel korábbinál.- A magas munkanélküliség miatt csökkentek az igények - állította Ficza János, a Workania munkatársa. - Az álláskeresők akár harmadával kevesebb bérért is elmennek dolgozni, mint amennyit valójában kereshetnének. Két esztendeje még 8-14 százalékkal nőtt éves szinten a fizetési igény, ez tavaly óta folyamatosan csökken. A legtöbbet a Pest megyei álláskeresők kérik 169 100 forinttal, a dunántúli megyékben 160 ezer forint körül alakult az elvárt átlag. A somogyiak ennél kevesebbel is beérik, átlagosan 143 600 forintot kérnek. A legalacsonyabbak a fizetési elvárások Csong- rádban, Borsodban és Szabolcsban: utóbbiban 40 ezerrel kémek kevesebbet, mint Pestben. Jóval szerényebbek a pályakezdők igényei, a hazai átlag 126 800 forint, a megyében ennél 16 ezerrel alacsonyabb. A 25-34 éves korosztály esetében az országos adat 169 400, a somogyi tízezerrel kevesebb, míg a 35-44 évesek országos átlagban 176 700, a Somogybán munkát keresők 181 200 forintot kémek. A legtöbbet a két legidősebb korosztály kéri, a 45-54 év közöttiek által átlagosan elvárt bér 182 300, az 55 év felettieké 190 700 forint, Somogybán az előbbiek 225 ezer forintban reménykednek. . Képzettség szerint a segédmunkások kérik a legkevesebbet, kevesebb mint 120 ezer forintot, de a szolgáltatási szektorban elhelyezkedni akarók szakképzettek, valamint az adminisztratív munkakörbe vágyódok is beérik kevesebb, mint 150 ezer forinttal. A nem műszaki területen szakképzett alkalmazotti feladatokra jelentkezők ennél húsz, a műszaki területen próbálkozó szakképzettek 3540 százalékkal akarnak többet keresni. A középvezetői pozíciókra pályázóknál a fizetési igény nagysága megközelíti a negyedmillió, a felsővezetői pozíciót betölteni kívánók által megfogalmazott elvárások átlaga pedig a félmillió forintot ■ Vas András __________________Országos Somogy Segédmunkás 117900 105300 Szolgálati szektor 141000 141400 , Adminisztratív 143400 134100 l Nem műszaki 174 200 180 600 1 Miszafct 191500 208600 | Középvezető 235 500 266300 1 Fateéveieté 500 000 472 600