Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-17 / 217. szám
6 GAZDASAG Itt a nagy fegyverbiznisz usa Akár 120 milliárd dolláros üzletről is szó lehet Az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb fegyverüzlete előtt áll. Az Obama-admi- nisztráció azt tervezi, hogy vadászgépeket és katonai helikoptereket ad el Szaúd-Arábiának. Újvári Miklós A The Wall Street Journal (WSJ) szerint repülők mellett csatahajók adásvétele és a rakétavédelmi rendszer modernizálása is szóba jöhet a szaúdi üzletben. De előbb a kongresszusnak jóvá kell hagynia. A kormány azzal érvel, hogy mintegy 75 ezer új munkahelyet teremthetnek, emellett a nukleáris programot tervező Irán ellenében is hatásos jelzés lenne. A WSJ azt írta: csak a légi járművek értéke meghaladja a 60 milliárd dollárt. Ez az Egyesült Államok történetének legnagyobb fegyverüzletét jelentené. Szaúd-Arábia légterét a legmodernebb védelmi eszközökkel szerelnék fel, és a rakétavédelmi rendszer modernizálása újabb 30 milliárd dollárt hozna. A tengeri flotta megújításáról még nincs döntés, az üzlet értéke 30 milliárd dollárra tehető. Megállapodás esetén a teljesítésre csak szakaszosan kerülhet sor, és a bevétel is öt-tíz éves időtartamban folyhat be. De ez éppen a hosszú foglalkoztatási idő miatt tetszhet a kongresszusnak. Az Egyesült Államok korábban is igyekezett elterjeszteni az úgynevezett TJJAAD (Terminál High Altitude Defense) légvédelmi szisztémát: a szaúdiaknak ajánlott csomag hasonló az Egyesült Arab Emírségek által használt rendszerhez. A THAAD-ot a Lockheed Martin gyártja, radarjait a Raytheon szállítja. Ez az első védelmi rendszer, amelyet kis és közepes hatótávolságú rakéták ellen dolgoztak ki, akár a földi atmoszférán túlra is. A Lockheed illetékesei korábban már úgy fogalmaztak, nagy lehetőséget látnak a rendszer eladásában a közel-keleti térségben, ahol a legaggasztóbb veszélyt az iráni ballisztikus rakéták fejlesztése jelenti. Az F-15-ösöket, az Apache- okat és a Little Birdöket gyártó Boeing úgy becsüli, a megrendelés csak náluk 77 ezer munkahelyet kötne le 44 amerikai tagállamban. Még nem tudni, ha Black Hawkokat is rendelnek, az hány munkahelyet jelent majd a gyártónak, a United Technologies Co. által tulajdonolt Sikors- kynak. A szaúdiak az utóbbi években európai és orosz eszközökkel egészítették ki arzenáljukat: például tucatnyi Eurofighter vadászgépet is vásároltak. Az amerikai kongresszus Iz- rael-barát tagjai aggályaikat fejezték ki a szaúdi fegyverbiznisz miatt, mert aláássa Izrael katonai fölényét, és egy olyan kormányt támogat, amely rosszul teljesít az emberi jogok terén. Az Obama-adminisztráció szerint ennek nincs alapja, mert a szaúdiaknak szánt repülőknek nincsenek nagy hatótávolságú fegyvereik. Az izraeliek ráadásul modernebb, F-35-ös vadászgépeket vennének, melyeket akkor kapnának majd meg, amikor a szaúdiak az F-15-ösöket. Alacsony magyar fegyverexport Magyarország egy év alatt valamivel több mint négymillióid forintnak megfelelő fegyvert exportált a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal legfrissebb adatai szerint A hivatal 252 esetben járult hozzá fegyverek eladásához. A célországok általában egzotikus helyek - Bénin, Botswana, Burkina Faso, Burundi, Kamerun, Pápua Új-Guinea, Tuvalu. A listán olyan országok is vannak, mint Algéria, Ausztrália vagy Marokkó. A magyar törvények szerint fegyveres konfliktushoz vagy terrorizmusgyanús helyekre fegyver nem adható el. 2010. SZEPTEMBER 17., PENTEK , , ga«M «mm| ma > '■■■■ >. agg sarirrftMi Maradt a frank kamata, erősödött a forint nem változtatott a kamaton tegnap a svájci központi bank: a három hónapos londoni bankközi kamatláb 0,25 százalék maradt. A döntés után gyengülni kezdett az alpesi deviza. A frank/forint árfolyam 215 környékéről 213- ra, az euró/forint árfolyam 282-ről 281,40-re zuhant. Kinek kell egy ilyen Aranybika? Az ősszel megpróbálják eladni a csődbe jutott híres debreceni Aranybikát. A három hotelt is birtokló tulajdonos Cívis Hotel Zrt. tartozása meghaladhatja a négymilliárd forintot. Menjünk csak az űrbe Megkezdi a jegyárusítást a 352 kilométerre lévő Nemzetközi Űrállomásra látogató járataira a Boeing és egy űrturisztikai iroda. Már csak az űrrepülésre alkalmas gépeket kell megépíteni. A Space Adventures Ltd. űrutazás-szervező az orosz Szojuzzal kirándultat. Az árról jobb nem beszélni. Újabb amerikai központ Pesten SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTOT nyitott az évi kétmilüárd dollár éves bevételű amerikai Kinetic Concepts Inc. Budapesten - jelentette be Cathrine Burzik, a gyógyászati cég elnök-vezérigazgatója. A világ 20 országából a beszedési megbízásokat, a tartozás/köve- telés kezelést stb. vonták össze a központban. Burzik: Állást kap 100 fő Soha nem látott szintre drágult az arany Történelmi magasságokban az arany árfolyama - tájékoztat a www.aranypiac.hu . Míg az olaj ára esik, addig a nemesfémé soha nem látott szintre, 1275,70 dolláros jegyzésig ugrott New Yorkban, megdöntve az eddigi, 1266,50 dolláros rekordját. (2008. novemberben 730 dollár volt az unciánkénti ár.) Az optimisták 1350-1500 dolláros év végi aranyárral számolnak. De a Com- merzbank szerint a rövid távra spekulálók most realizálják az árfolyam- nyereségüket, ami végül 1238 dollár körüli aranyárhoz vezetnek. Soros György amerikai tőzsdeguru is azt mondta a Reutersnek: az arany sem fog örökké drágulni, ezért nem tekinthető teljesen biztos befektetésnek. ■ VG Csak árbuborék? Jöhet azért lejtmenet is Többet költenek a bevételnél ász Sok településnek van kockázatos devizakötvénye Az önkormányzatok nagy része többet költ, mint amennyi a bevétele - derül ki az Állami Számvevőszék jelentéséből. Több mint száz helyhatóságot vizsgáltak tavaly, és 80 százalékuknál nem volt egyensúlyban a költségvetés 2006-09 között. A településeknek hitelt kellett fölvenniük. Az önkormányzatok több mint kétharmada 2006-09 között változó kamatozású devizaalapú kötvényt bocsátott ki, ez az árfolyamváltozások miatt igen kockázatos. A számvevőszék négy megyei, hat megyei jogú városi, hat fővárosi kerületi, hatvanhat városi, négy nagyközségi és harminckét községi önkormányzatot vizsgált. A költségvetés teljesítése során 2006-ban az önkormányzatok mintegy felénél, 2007-09-ben mintegy harmadánál teljesítettek a költségvetési bevételeket meghaladóan költségvetési kiadást. Emiatt alakult ki sok helyen a pénzügyi hiány. Az uniós források igénybevételére és felhasználására az ön- kormányzatok csaknem háromnegyede nem készült fel 2007 és 2009 között eredményesen. ■ Feljelentették az OCÖ-t adócsalás gyanúja miatt HŰTLEN KEZELÉS (az önkormányzat működésével össze nem függő kiadások finanszírozása), a számvitel rendjének megsértése és adócsalás alapos gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett az Állami Számvevőszék az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) tavalyi és idei első féléves gazdálkodása kapcsán. kolompár orbán, az OCÖ elnöke tegnap azt mondta: az ÁSZ jelentését szakértőikkel közö sen még értékelik, és a megállapításokkal kapcsolatos álláspontjukat hétfőn sajtótájékoztatón ismertetik. A BUX index 2010. szeptember 16-án 23600[Változás:-1,64% [ ......................j.................. 23 3 00............................ Ny itóérték: I W\ 23200 ^II[z^# 23 100 Előző napi 23 176 r 23 000 “r“ér^k: 15.30,rNwYorlrtí> .. ... 23563 tőzsde nyitása__/| 1£aZ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / FORRÁS: BÉT NYERTESEK 201a w.iö. RFV 8250 2,48 149 Danubius 4000 2,04 1 TVK 3375 1,96 2 PannErgy 854 0,94 32 Rába_________905 0,55 33 VE SZTESEK__________________forrás: bét Wm őoy tSokőírfti íMmMS) MKR Mól 22000 -4,34 9189 FHB 1191 -1,16 13 Econet 101 -0,98 34 OTP 4850 -0,97 6883 ANY___________707 -0,56 2 A BUX index az elmúlt napokban 23600 23563 23500 21415 23400 23373 P- 23473 23300 ^S23298 /...................... 23 200 \ / 23100.................V.............................. 23 000 23?4e 22900._____________________________ po rt/09.0* 09.09 09.10 09.1309.14 09.15 FORRÁS: BÉT BÉT-áruszekció (forini/tonna, 09.16.) Llj elszámolási ár EUROBÚZA 2010. december__________56200 TA KARMÁNYBÚZA 2010. december 50 000 TAKARMÁNYKUKORICA 2010. november,_________47510 TA KARMÁNYÁRPA 2010. december 42 000 OLAJNAPRAFORGÓ 2010: október___________101750 MN B-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2010. szeptember 16-án 1€ 1$ 1CHF t í i 282,14 Ft 216,10 Ft 215,75 Ft +0,43 Ft -1,12 Ft -0,45 Ft Forintbetéti1 kamatok (%) Alllanz Bank__________4,15 4,25 Ba nco Popolare 3,20 3,25 Budapest Bank_______2,75 2,75 Er ste Bank 2,50 2,50 FHB3_________________6,50* 5,50 MK B Bank 3,95 4,04 OTP Bank____________1,00 1,00 OT P Bank 4,75 Ralffelsen Bank2______4,50 4,50 1 ALAPTERMÉKEK 1 MILLIÓ FORINTRA 2 BŐNUSZ FT EXTRA BETÉT 3 FHB AKTÍV BETÉT AKCIÓ t FHB AKTÍV BETÉT 6 HÓNAPOS AKCIÓ Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 09.16.) Alllanz Bank 275,19 289,30 Budapest Bank 273,72 290,66 CIB Bank__________270,86 293,44 Cit ibank___________270,87 293,45 Er ste Bank_________274,49 290,31 K& H Bank 274,01 289,79 MKB Bank_________275,05 289,15 OT P Bank 275,34 289,46 Ralffdlsen Bank 275,09 287,47 A világ első öt legnagyobb fegyvergyára _1._______BAE Systems_____________brit 32 420_________ 2. Lockheed Martin amerikai 29 880 _____ 3. _______Boeing________________amerikai_______________29 200_________ 4. __ __ Northrop Grumman ameritaMHPH^__26090 J5 ._______General Dynamics_______amerikai_______________22 780_________ (FOR RÁS: STOCKHOLM INTERNATIONAL PEACE RESEARCH INSTITUTE)