Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-02 / 204. szám

5 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK ' - ' ’ ,■: % MIÉNK A VÁROS vÁRosREHABiLiTÁció Egy település hangulata határozza meg a befektetői szándékot. Elsősorban ezért fogott nagyszabású átalakításba Kaposvár. Az eredményt három napig ünnepli a város MEGÚJULT A KAPOSVÁRI BELVÁROS Péntektől háromnapos kulturális és művészeti programsorozattal ünnep­li Kaposvár a belvárosi felújítási munkák végét. A Miénk a város elnevezésű programsorozat az I. Kaposvári Borfesztivál megnyitójával kez­dődik pénteken délután.- Európában tanulmányok tucatja jelent meg arról - hang­súlyozta Szita Károly polgár- mester hogy a befektetői szándékot ma már elsősorban nem a település önkormányza­ta által nyújtott kedvezmények, sokkal inkább a város hangula­ta határozza meg. Az, hogy mi­lyen életminőséget tud nyújtani az adott város. Vagyis a munka­helyek teremtése érdekében mindenképpen vonzóvá kellett tennünk a városunkat. Elsősor­ban ez a tény alapozta meg azt a nagyszabású átalakítást, ami a belvárosban történt az elmúlt bő egy évben. A szándék azon­ban önmagában kevés lett vol­na, szükség volt pénzügyi tá­mogatásra, az unió belvárosi re­habilitációra kiírt pályázatára is. Kaposvár ezen 1,1 milliárdos támogatást nyert el az összesen 2,4 milliárdos beruházáshoz. A rehabilitáció során több ezer négyzetméterrel nőtt a sé­tálóövezet nagysága, új köztéri alkotásokkal gazdagodott a vá­ros, 21. századi színvonalú ren­dezvényközpont lett a Szivár­vány Zeneház, s 185 parkolóval több áll ezentúl az autósok ren­delkezésére. Több mint 30 ezer négyzetméter újult meg; nö­vényszigetekkel és padokkal dí­szítve sétálóutcává alakult az Ady utca, vegyesforgalmi úttá a Noszlopy utca. Az egységes megjelenést a vendéglátóhe­lyek elé épített teraszok is erő­sítik. A városháza alá kétszin­tes mélygarázs, az Ady utca északi tömbjébe pedig kétszin­tes parkolóház épült. A 300 fé­rőhelyes Szivárvány Zeneház korszerű színpad-, hang- és fénytechnikájával színvonalas rendezvények otthona lesz. A megújult belvárost a szep­tember harmadikán kezdődő háromnapos rendezvénysoro­zattal vehetik birtokba a kapos­váriak, amelyhez csatlakozik a Corso Bevásárlóközpont is. A projekt az Európai Unió támo­gatásával, az Európai Regioná­lis Alap társfinanszírozásával valósult meg. Első Kaposvári Borfesztivál: Kaposvár és Somogy felé nyitnának a termelők, boraik legjavával mutatkoznak be a somogyi megyeszékhelyen HAZÁNK BORKULTÚRÁJÁNAK fel- emelkedésében kiemelt szerepet játszanak a borfesztiválok. A borrégiók előszeretettel mutat­ják be termékeiket, és alakíta­nak ki varázslatos miliőt annak érdekében, hogy a bor ízét meg felelően tudjuk értékelni. Ezen események alkalmával teret kaphatnak a hírneves borásza­tok mellett azok a feltörekvő kis- pincészetek, amelyek komoly szakmai jövő elé tekintenek. A mindenhol nagy érdeklődéssel kísért rendezvények sikere nem­csak a nedű okozta mámorban rejlik, hanem abban, hogy egy asztalhoz ültet családot, baráto­kat és ismerősöket AZ ELSŐ KAPOSVÁRI BORFESZTIVÁL meghívott régiói a Balatoni, a Tokaji, a Szekszárdi és a Vil­lány-Siklósi Borvidék Borászai egybehangzóan állítják, So­mogy és Kaposvár mostanáig fe­hér folt volt számukra. AZ ORSZÁG SZÁMOS TELEPÜLÉSÉN jártunk már borfesztiválokon - mondta a Bock Pincészet képvi­seletében Béni Gábor -, ám Ka­posváron eddig még nem volt le­hetőségünk bemutatkozni Pe­dig földrajzilag nem távolság Kaposvár és Villány, ha valaki kedvet kap, hogy borainkkal szélesebb körben is megismer­kedjen, egy-másfél óra alatt Vil­lányban lehet. Ahol a jó borok mellett étterem és panzió is vár­ja. Fehér boraink közül egyet mindenképpen szándékozunk bemutatni Kaposváron, a vörö­sek közül pedig természetesen ott lesz az egykori kékoportó, a portugieser, az Ermitage és a Bock Cuvée. A borokon kívül pálinkákat is kóstolhatnak az érdeklődők a standunkon. A szintén villányi Agancsos Pin­cészetben is úgy gondolják, hogy eddig felfedezetlen terület számukra Kaposvár és környé­ke. - Pedig a somogyi megye- székhelyről szép számmal jár­nak hozzánk vendégek - mond­ta Kovács Zoltánná. - Kapos­várra Villány fő fajtájából, a portugieserből mindenképpen viszünk, és persze msét is, mert azt tapasztaljuk, hogy akár hi­deg van, akár meleg, az nagyon fogy. S a pince specialitását is megkóstolhatják a kaposvári­ak, ami Capitalis névre hallgat a siklósi brunyai családi pince 9-10 féle bormi érkezik az Első Kaposvári Borfesztiválra, köz­tük a most megválasztott Siófok váms borával - Kaposvár rend­kívül szimpatikus, fejlődő váms - mondta Brunyai Árpád - Jó piacnak gondolom, ahol feltétle­nül meg kell jelenni annál is in­kább, mert nincs ismert saját borvidéke. LÉGU OTTÓ is ÚGY LÁTJA, hogy egy­előre meglehetősen szerény a Balaton-parti bomk képviselete Kaposváron. - Igyekszünk tehát lépéseket tenni, hogy ez megvál­tozzon - mondta a Légii Szőlő és Bortermelő Gazdaság vezető je -, annál is inkább, mert So­mogy az egyik legjelentősebb bortermelő vidék. Kínálatukban ott lesz Kaposvámn a chardon- nay, a sauvignon blanc és per­sze msé is. AZ ELSŐ KAPOSVÁRI BORFESZTIVÁLON a gasztmnómiai élmény teljessé tételéhez nemcsak a borászatra koncentrálnak, hanem a hazai kincset, a pálinkát is promo- tálják két egyedi termelő porté­káival Az elmamdhatatlan lán­gálló, frissensültek, egytáléte­lek, valamint faszénen sült kür- tőskalács teszi teljessé az élveze­teket A pmgmmot egyedi kéz­műves vásár kíséri, ahol sétál­gatva, új erőt meríthetünk a kóstoláshoz! 2010. szeptember 3. péntek 11.00 óra „Tartsuk tisztán Kaposvárt" záró rendezvény helyszín: Noszlopy u. - Szivárvány Zeneház terasza 1AM ÓRA Borfesztivál ünnepélyes megnyitója. Közreműködnek az Együd Művészeti Iskola néptáncosai helyszín: Kossuth tér 15.00 óra Átadási rendezvények - Virtuális szobomvatók közreműködik: Déryné Vándorszíntársulat helyszín: Kossuth tér - Ady u. torkolata 15.45 óra Belvámsi séta négy megállóval... 1. Kossuth tér - Noszlopy u.: Bors István „Négy évszak” c. szoborcsoportja mellett zenés „pihenő” 2. Noszlopy u. - Corso Bevásárlóközpont „Kaposvár képekben”kiállítás megtekintése 3. Corso Bevásárlóközpont - Ady E. u. Intemktív gyer­mekjátékok Sörös Rita Játszó kislányok” szoborcso­portja körül a Bajcsy u. ovisok közreműködésével 4. Ady £ u-i parkolóház - Old Timer autók kiállítása 1830 ÓRA Halász Judit koncert HELYSZÍN: Szabadtéri színpad 1830 ÓRA Shelter zenekar koncertje HELYSZÍN: Szabadtéri színpad 21.00 ÓRA Senior Utcabál HELYSZÍN: Szabadtéri színpad, Kossuth tér CORSO BEVÁSÁRLÓKÖZPONT PROGRAMJA HELYSZÍN: Áchim A. u. 4. 19.00 óra Tabáni István koncert délután játék, sport- és táncbemutatók; 20-24 ÓRA „Kedvezmények éjszakája”a Corsóban. 2010. szeptember 4. szombat 11.00 ÓRA „Kaposvári beszélő fejek” a - Déryné Vándorszíntársulat előadása HELYSZÍN: Szivárvány Zeneház terasza 14.00 ÓRA Acoustic Iám koncert HELYSZÍN: Szabadtéri színpad 15.30 ÓRA Kolompos együttes koncertje HELYSZÍN: Szabadtéri színpad 18.45 ÓRA Demjén Ferenc fellépése HELYSZÍN: Szabadtéri színpad 1730 ÓRA „Kaposvári beszélő fejek” a - Déryné Vándorszíntársulat előadása HELYSZÍN: Szivárvány Zeneház terasza 18.30 ÓRA Auguszt Bárió fellépése HELYSZÍN: Szabadtéri színpad 19.05 ÓRA Polgármesteri köszöntő HELYSZÍN: Szabadtéri színpad 19.15 ÓRA „Esszencia” - a 10 éves ExperiDance Tánckara bemutatja Román Sándor koreográfiáját helyszín: Szabadtéri színpad 21.30 ÓRA Rúzsa Magdi koncertje HELYSZÍN: Szabadtéri színpad 2010. szeptember 5. vasárnap 10.30 óra Lúdas Matyi és János vitéz részletek a Roxínház előadása helyszín: Szabadtéri színpad 14.30 óra „Világhírű dallamok” a - Füred RockSzínKör musical műsora 15.30 ÓRA „TÁNCOS LÁBAK" - FOLK ÉS SZÍNPADI TÁNC ELŐADÁSOK közreműködik: Együd Művészeti Iskola Somogy Táncegyüttes, Somogy Zenekar, N'TA D.C. helyszín: Szabadtéri színpad 17.16 ÓRA Füred RockSzínKör műsora helyszín: Szabadtéri színpad 18.15 óra Dér Heni és a Sugarloaf koncertje HELYSZÍN: Szabadtéri színpad 2030 ÓRA „Emese álma” - Torma Emese lemezbemutatója KÖZREMŰKÖDIK: Somogy Táncegyüttes HELYSZÍN: Szabadtéri színpad Ka 22.00 ÓRA Lézer show I. KAPOSVÁRI BORFESZTIVÁL Bemutatkoznak a Kárpát-medence borászai SZEPTEMBER 3-5. HELYSZÍN: Kossuth tér MŰVÉSZET) KÖZREMŰKÖDŐK: az Együd Művészeti Iskola néptáncosai, a Füred RockSzínKör, Gál Laura énekművész, Husi Gyula népzenész, a Juhos Együttes, a Katolikus Gimnázium Fúvószenekara, Kovács Dezső prímás, a Roppantós Táncegyüttes, a Somogy Zenekar, a Swingester együttes

Next

/
Thumbnails
Contents