Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-08 / 209. szám

10 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2010. SZEPTEMBER 8., SZERDA Vastaps az edzőmeccsen kosárlabda, férfiak Hálás volt a közönség a lelkes játékért Kilencedik helyen zárta az öttusa világbajnokságot a magyar női váltó A kilencedik helyen végzett a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csa­pat a csengtui öttusa-világbajnok­ság keddi női váltóversenyében. A magyarok a vívást követően negyedikek voltak, majd a meg­nyert úszással összesítésben egyet előreléptek. A lovaglást azonban - egy gyengécske ló­csoporttal - nem tudták megol­dani. A négylábúakkal már ko­rábban a koreaiaknak is meg­gyűlt a bajuk. Nem is tudták be­fejezni a számot. Elvileg a ma­gyarok számára az ötnapos ver­senysorozat alatt kimerült álla­tok helyett teljesen új lócsoportot kellett volna biztosítani, ám ez nem állt a rendezők rendelkezé­sére. A magyarok az indiszpo­nált lovakkal mindössze 310 ponttal zártak, így a 3x2000 mé­teres, fejenként két lövészettel megszakított futást már csak utolsóként, tizedikként rajtolva kezdhették meg. Ebben - miköz­ben az oroszok mögötti második helyért nagy csatát vívott a fran­cia és a kínai együttes - a magya­rok megelőzték a dél-koreaiakat. ■ Gyenesei Leila a világ- bajnokság után a világ- ranglista ötödik helyén zárta az idei szezont. A végeredmény, női váltó: 1. Oroszország (Sztrucskova, Gre- csisnyikova, Huraszkina) 5374 pont, 2. Franciaország (Cazé, Amaud, Clouvel) 5214, 3. Kína (Qian, Yihua, Zhang Ye) 5166, ...9. Magyarország (Gyenesei Leüa, Kovács Sarolta, Tóth Adri­enn) 3998 (vívás: 26 győze- lem/28 vereség/784 pont, úszás: 3:04.19 perc/1132 pont, lovaglás: 310 pont, lövészet-fu­tás: 25:57.62 perc/1772 pont). Az Építők AC Kaposvár és az Álba Volán kettős igazolású sportolója, Gyenesei Leila koráb­ban egyéniben - a legjobb ma­gyar indulóként a hetedik he­lyen végzett, míg a csapatver­senyben a negyedik helyen zárt a válogatott tagjaként. A magyar csapat egyetlen harmadik helye­zéssel mindössze a tizenegyedik helyen végzett a csengtui öttusa­világbajnokság éremtáblázatán. A dobogó harmadik fokára a Ma­rosi Ádám, Kasza Róbert, Né­meth Róbert összeállítású férfi csapat állhatott fel a hagyomá­nyos verseny végén. A bosnyák Bosna Sarajevo KK együttese ellen játszot­ta első hivatalos előkészü­leti mérkőzését a nyáron átalakult Kaposvári KK NB I/A-csoportos férfi ko­sárlabdacsapata. Kun Zoltán KAPOSVÁRI KK-BOSNA SARAJEVO KK (BOSNYÁK), 73-67 (15-15, 22-21,18-19,18-12) Kaposvár, Városi Sportcsar­nok, 200 néző. Vezette: Farkas, Söjtöry, Nagy L. KAPOSVÁRI KK: Wilson (14/6), Kutasi (2), Medve (23/9), Ko- váts R. (7/3), Cunningham (22). CSERE: Kovács S. (2), Bíró (-), Márkus (3), Fonai (-). vezető­edző: Fekete Ádám. edző: Fili- povics Gordan. BOSNA SARAJEVO: PasaÜCS (11), Camdzics (8), Demics (3/3), Búza (10/3), Zimics (4). csere: Radics (12), Hodzics (6), Drna- micsanin (4), Klinac (2), Damja- novics (7). vezetőedző: Dejan Parezanin. kipontozódott: Radics (39. p.). jók: Cunningham, Wilson, Medve, ül. Pasalics, Radics. Alaposan átalakult és egyúttal tovább fiatalodott a nyáron a 2010/2011-es szezonra készülő Kaposvári KK játékoskerete. Mint arról már korábban beszá­moltunk megérkezett két külföl­di kosárlabdázó, az irányító Josh WUson, valamint a center Kurt Cunningham. Mindketten két hetes próbajátékon vesznek részt, szerződtetésükről többek közt a héten lejátszandó előké­születi mérkőzéseken nyújtott teljesítmény alapján dönt majd a szakmai vezetés. Bár a kaposvá­riak egy zárt kapus edzőmeccset mát vívtak az NB 1/B-s Bonyhádi KC alakulatával, ám ez az ott lá­tottak nem igazán mérvadók. Az első igazán jó alkalomnak a bos­nyák Bosna Sarajevo elleni fel­készülési mérkőzés ígérkezett. Annál is inkább, mivel a négy­szeres bosnyák bajnok a múlt héten találkozott a Kecskeméti KSE együttesével, melyet 65-49-re vert Ezt követően a Pé­csi VSK-Pannonpower csapatá­val is megmérkőztek és 69-69- es döntetlennel zártak. Volt te­hát némi összehasonlítási alap a találkozó előtt. A vendégek közül minden bi­eldőlt, hogy a pénteken raj­toló kaposvári Fregatt-Zolamit Kupa előkészületi torna végül három csapatos lesz. Monok Tibor ügyvezet&elnöktől meg­tudtuk; a Dombóvár KC kiesé­se miatt megüresedett helyre a Bonyhádot kérték fel a be­ugrásra, ám a tolnaiak nem tudták elkérni T-licenszes játé­kosaikat az anyaegyesületek­től, így nem szerepelhetnek a Kaposvári Városi Sportcsar­zonnyal az elnök menedzser Sejo Bukva érkezett legnagyobb örömmel Kaposvárra. Az egyko­ri kiváló center idegenlégiós­ként 2001 őszétől játszott a so­mogyi megyeszékhely együtte­sében, ráadásul épp itt született meg első leánygyermeke is. A kedves emlékeket egykori csa­pattársával Filipovics Gordannal a Kaposvári KK edzőjével idéz­ték fel a találkozó előtt. A meccsre készülődő hazai alakulat nem lehetett teljes, hi­nokban rendezendő tornán. Ennek megfelelően átalakult a program is. A találkozók so­rát pénteken 18 órakor a Ka­posvári KK-Atomerőmű SE összecsapás nyitja. Szomba­ton ugyan nem játszik mécs­esét a Kaposvári KK, ám egy nyilvános edzést programba iktattak. Érdekesség, hogy a 16.15 órakor kezdődő tréning végén azok a szurkolók is be­kapcsolódhatnak a közös szén a vírusos betegséggel bajló­dó, lázas Soós Gábor nem volt ott társai között, és az épp csak lá­badozó Fülöp Gábor is csak foko­zatos terhelést kaphat Az már az első pillanatoktól kezdve látszott, hogy a nagyon keményen védekező bosnyákok ellen minden dobóhelyzetért kí­méletlenül meg kell küzdeni. Ez egyre jobban sikerült a fegyel­mezetten játszó kaposváriak­nak, akik Cunningham vezeté­sével 15-15-re egyenlítettek az munkába, akik edzőcipőt és sportfelszerelést hoznak ma- gukkaL Ezt követően 18 órától a legutóbbi bajnoki döntő visszavágóját tekinthetik meg, az érdeklődők. Az ezüstérmes ASE a bajnok - immár az épp Kaposvárról odaigazoló Vojvoda Dáviddal felálló - Zalakerámia ZTE KK-val csa­tázik. Vasárnap délelőtt 11 órától a Kaposvári KK-ZTE meccs zárja a programot. első negyed végén. A folytatás­ban is az amerikai center okozta a legtöbb gondot az eüenfélnek, a ponterős játékára nem igazán találtak gyógyírt a bosnyákok. Egészen addig, amíg le nem kel­lett cserélni őt. Átmeneti kiválá­sát jól használták ki a sokat cse­rélő vendégek és a szünetig 37-36-ra zárkóztak. A folytatás­ban egyre jobban fáradtak a so­mogyiak, ám ezt igen lelkes já­tékkal ellensúlyozták és bravú­ros győzelmet arattak. Alcoa elleni siker lehet a gyógyír Dunaújvárosra A nyitó forduló két meglepetés- csapata játszik egymással szer­dán este hat órakor a siófoki Be­szédes iskolában, ahol a Siófok KC az Alcoa FCK RightPhone együttesét fogadja. Imre Vilmos, a hazaiak szakmai igazgatója sze­rint az első forduló ugyanis két nem várt eredményt hozott, az egyik csapata nagyarányú újvá­rosi veresége, a másik a fehérvá­riak magabiztos hazai sikere a Békéscsaba felett. A találkozó re­mek alkalom, hogy a siófoki játé­kosok saját közönségük előtt fe­ledtessék az újvárosi vereséget, bizonyítva, hogy az ott mutatott teljesítménynél többre képesek. , - Játékosként átéltem már hasonlót sokszor, akkor egy-egy Uyen vereség után hatalmas dac dolgozott bennem és azt látom, hogy ez most a lányokban is megvan - mondta Imre Vilmos. - Reméljük, sokan kijönnek a csarnokba és szurkolnak a csa­patnak, melynek nagy szüksége van a támogatásra az újvárosi vereség után. ■ Hazai közönség előtt bi­zonyítanák a siófokiak, hogy az eddig mutatott­nál többre is képesek. A szakvezető szerint a hazai pálya előnye mellett a védeke­zésen, illetve gyors visszaren­deződésen múlhat a siker. A ta­lálkozón az első pillanatoktól koncentrált játékot vár a játéko­soktól, akikben, mint mondta remélhetőleg nagyobb lesz a győzelembe vetett hit, mint a vereségtől való félelem.- Ott voltam az Alcoa mérkő­zésén, melyet nagyon jó csapat­nak tartok, hisz magyar és uk­rán válogatottak alkotják - mondta Imre Vilmos. - Nehéz mérkőzés vár ránk, de szeret­nénk győzni hazai pályán. Töb­ben bajlódnak kisebb sérülés­sel, de mindenki vállalni tudja a játékot. Nyáron alaposan megerősö­dött a székesfehérvári együttes, mely leigazolta a győri Amorim testvérét és az ukrán Vascsu- kot. A tavaly november óta sé­rült Triscsuk is visszatért, aki nagy formában van, hisz első bajnokiján rögtön tíz góllal nyi­tott. Ugyanez igaz a magyar vá­logatott Tilingerre is, aki nála is többet, tizenegy gólt lőtt a csa­baiaknak. ■ Keszthelyi Zoltán Értékes tapasztalatokat szereztek Horvátországban Teljes somogyi siker Balatonföldváron triatlon A kaposvári Bozsó Zoltán biztosan nyerte az abszolút versenyt A horvátországi Kaproncán vett részt a háborúban elhunyt tehet­séges kosárlabdázó Gorán Plavec emlékére rendezett tor­nán a Kaposvári KK ifjúsági csa­pata. A fiatalok erős ellenfelekkel szemben mérhették le a tudásu­kat. Az első mérkőzést a kap- roncaiak ellen vívták és 58-51- re kaptak ki a szoros küzdelem után. A KK Cedevita eüeni ösz- szecsapás amiatt is különleges élmény volt, mert a zágrábiak­nál az Uló-os Európa-bajnoksá- got nyert horvát válogatott ha tagja is pályára lépett. A kapos­váriak, így igazán testközelből láthatták, hol tart az európai ko­sárlabda elitje. A találkozó vé­gül 78-36-os horvát sikerrel zá­rult. A másnapi helyosztó mér­kőzésen a KK Radnik csapata ellen 78-46-ra nyertek a somo­gyiak, ez pedig a torna ötödik helyét is jelentette egyben.- Sok tapasztalattal gazda­godtunk, például hogy milyen nehéz a labdavezetés agresszív védekezés mellett - értékelt a torna után Filipovics Gordan edző. - A zágrábiak tizenkét já­tékosa egyformán ment labdát szedni, futott, védekezett, és motiválta társait. Nekünk eze­ket kellene megtanulnunk, hogy eredményesebbek lehes­sünk. Annak örülünk, hogy az utolsó mérkőzést meg tudtuk nyerni. ■ Kun Z. Nyolcadszor rendezték meg a Földvár Triatlon szenior, veterán bajnokságot A viadal kiváló fel­készülési lehetőség volt a közelgő budapesti világbajnokságra. A ki­kötőben 750 méter úszás, majd a hetes főúton 20 km kerékpározás és végül a Balaton partján 5 km futás várt a zord időben a har­minc év feletti sportolókra. Idén öt korosztályban félszázan álltak rajthoz, akik közül a gyengébbik nemet négyen képviselték. A leg­többen a szenior II (3540 évesek) korosztályban teljesítették a tá­vot Az abszolút versenyt a nők- | nél a veszprémi Rácz Adél, a fér- % fiáknál a kaposvári Bozsó Zoltán | nyerte. Érdekesség, hogy az Or- 2 szágos Katasztrófavédelem állo­Az idősebb korosztály képviselői is nagy küzdelmet vívtak Balatonföldváron mánya is rajthoz állt. A nőknél Antalicz-Gergelics Natália, a So­mogy megyei igazgatóság ver­senyzője nyert, a férfiaknál a 35 év feletti kategóriában Varga Csa­ba, kaposvári tűzoltó győzött, míg a veterán kategóriát Szabó József nyerte. A megyei összetett és a férfi csapatversenyben is Somogy zárt az élen. A somogyiak triat- lonisták eredményei, szenior I. férfiak: 1. Bozsó Zoltán (MG Pro- dukt Kaposvár), ...8. Pánovics Pé­ter (MG Produkt Kaposvár). Sze­nior II. Férfiak: ...5. Herr Gyula (Triatád SE), ...9. Hanyecz Imre (MG Produkt Kaposvár). Szenior IV. Férfiak: ...4. Mészáros András (Siófoki Triatlon Klub). ■ Keszthelyi Z.

Next

/
Thumbnails
Contents