Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-07 / 208. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. SZEPTEMBER 7., KEDD SPORT 11 Balszerencsés volt a férfi csapat a vb-n Mégis ott lehet az Eb-n a magyar válogatott Bemutatkozik az átszervezett kosárcsapat Első hivatalos előkészületi mér­kőzését játssza kedden 17 órai kezdettel a Kaposvári KK NB I/A-csoportos férfi kosárlabda­csapata. Fekete Ádám vezető­edző együttese a négyszeres bos- nyák bajnok Bosna Sarajevo gár­dáját látja vendégül a Kaposvári Városi Sportcsarnokban. A találkozót követően péntek­től ismét pályára lép a megfia­talított kaposvári csapat, ekkor kezdődik a három napos felké­szülési torna. ■ Kun Z. Balszerencsés utolsó számmal a tizedik helyen végzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Pé­ter összeállítású csapat a cseng- tui öttusa-világbajnokság hétfői férfi váltóversenyében. A magyarok a vívásban nem szerepeltek jól, a lehetséges 90 asszóból 44-et nyertek meg, emiatt csak a hetedik helyről várhatták az úszást a 16 triót felvonultató mezőnyben. A 3x100 m-es úszóváltóban Marosiék a nyolcadik legjobb időt érték el, ezzel összetettben feljöttek a hetedik helyre, a lo­vaglás után kilencedikként kezdhették meg kombinált szá­mot. Marosi már a hatodik volt, amikor lőtáblája felmondta a szolgálatot, egy-két lövés után sem érvényes, sem érvénytelen találatot nem jelzett. Kénytelen volt a másik állás táblájára lőni, az időveszteség miatt tizedik lett a csapat. Kedden a nők váltóversenyé­vel zárul a világbajnokság. Mégis Európa-bajnoki részt vevő lehet a magyar férfi kosárlabda­válogatott. A jelenleg is zajló tö­rökországi világbajnokságon ülésezett a FIBA Europe. A testü­let döntött arról, hogy már 2011- ben megnöveli az Európa-baj- nokság létszámát. Ennek értel­mében már jövőre huszonnégy együttes vetélkedhet a konti­nenstornán. Ezzel együtt eldőlt, hogy a közelmúltban zárult se- lejtezős csoportküzdelmek utol­só helyén végzett együttesek is kiharcolhatják a továbblépést. A Mészáros Lajos szövetségi kapi­tány és a Dzunics Braniszlav, Sabáli Balázs edzőkettős által ve­zetett magyar válogatott Ukraj­nával és Bosznia és Hercegovi­nával együtt ugyanannyi győzel­met ért el, ám végül csoportutol­sóként zárt. Ennek ellenére van tehát remény az Eb-szereplésre, a további lebonyolítási rendről azonban várhatóan csak októbe­ri ülésén dönt a FIBA Europe versenybizottsága. ■ Kun Z. Minden készen áll a budapesti világbajnokság szerdai rajtjára Galambos országos bajnok Tájékozódás! futás Bravúros teljesítménnyel nyert aranyérmet- A korábbi problémákon felül­emelkedve minden akadály elhá­rult a szerdától vasárnapig tartó triatlon világbajnoki sorozat bu­dapesti döntőjének sikeres meg­rendezése elől - Lányi András, a hazai szövetség elnöke szerint - Ilyen nagyszabású szabadtéri sportrendezvény még nem volt Magyarországon - jelentette ki Lányi a hétfői sajtótájékoztatón. - Ez persze áldozatokkal jár, így előre elnézést kérünk az útlezárá­sokért. De 200 millió ember lát­hatja élőben a versenyeket, s ez­által gyönyörködhet Budapest szépségében, hiszen a Kopaszi- gátnál lesz az úszás, majd a ver­senyzők kerékpáron végighalad­nak a rakparton, míg a futásra a történelmi belvárosban kerül sor. ■ Hosszas előkészületek után végre a sportolóké lesz a főszerep. A sportvezető kiemelte, hogy a triatlon a XXI. század legdina­mikusabban fejlődő sportága, s nagy varázsa, hogy integrált sportág, azaz a parasportolók és az amatőrök egy helyen és egy időben versenyeznek a profik­kal. Hozzátette: az esemény tu­risztikai jelentősége hatalmas, több mint 3000 amatőr sportoló nevezett a vb-re, azaz 4000-et is meghaladó vendégre számíta­nak, akik legalább 20 ezer éjsza­kát töltenek majd a fővárosban. A nem mindennapinak ígér­kező eseményen több somogyi sportoló is indul majd a külön­böző kategóriákban. Kiváló eredményt ért el a tájékozódási futók rö­vid távú országos baj­nokságán Galambos Eri­ka. A Taszári Honvéd SE sportolója Kun Zoltán Salgótarjánban rendezték a 2010. évi Rövid távú Tájékozódási Futó Országos Bajnokságot, ahol a kü­lönböző kategóriákban több, mint nyolcszáz (!) versenyző állt rajthoz. A viadalon kiemelkedő somogyi siker született. A Taszár Honvéd SE szenior korú verseny­zője és egyben vezetőedzője, Ga­lambos Erika országos bajnoki cí­met szerzett a - 32 indulót felvo­nultató - N40-es kategóriában. Klubtársai közül a nőknél N14- ben Schmal Petra 63., az N35-ben Schmal Kinga a 9. helyen zárt. A férfiak küzdelmében az F40 kategóriában Ifj. Pavlovics György 25., Fodor Péter 34. he­lyen fejezte be a versenyt. F55- ben Virág Gyula 17., F60-ban Kutnyánszky Ernő kilencedik lett. A verseny másnapján Mát- rakeresztes térségében rendez­ték az Országos Pontbegyűjtő Csapatbajnokságot, ahol a Ta­szár Honvéd SE két csapatot in­dított. Az F105 kategóriában a Galambos Erika, Fodor Péter, ifj. Pavlovics György alkotta egység a hatodikként ért célba. Az F145-ben a Schmal Kinga, Virág Gyula, Kutnyánszky Ernő összetételű csapatnak a tizedik hely jutott. * fTL'i :1gp- p ' ** JJp ' -'J ij a Galambos Erika kimagasló eredményt ért el a Salgótarján térségében rendezett országos bajnokságon Horváth Lilla a felnőtteknél lapátol kajak-kenu Mint beszámol­tunk róla Horváth Lilla ki­harcolta a szeptember 24-i spanyolországi maratoni vi­lágbajnokságon való sze­replést. Hétfőn pedig az is eldőlt, hogy a Kaposvári Vízügyi SC sportolója nem az U23-asok, hanem a fel­nőttek között lapátol majd, mivel több egységnek is engedélyezték a duplázást, azaz az egyes és a páros in­dulást. (ti) Több mint félszázan teniszeztek Marcaliban tenisz Az IKR Kupával folytatódott a teniszezők so­rozata a Marcali Fürdő pá­lyáin. Népes mezőny gyűlt össze, az egész napos via­dalon összesen 54-en lép­tek pályára. A 21 férfi pá­ros küzdelméből a Fazekas Árpád-Borbély Csaba duó szerezte meg a győzelmet, miután a döntőben legyőz­te a Babina Attila-Tóth Já­nos kettőst. A hölgyek most is páros mérkőzéseket vív­tak, itt a Laczó Tímea-Végh Antalné duó nyert, (sl) Darányi elsőség Kastélyosdombón KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Darány együttese nyerte a kispályás labdarúgótornát Kastélyosdombón. A máso­dik helyet az Épp, hogy összejöttünk elnevezésű potonyi alakulat szerezte meg, harmadikok a drá- vatamási Zöld Sasok lettek. A gólkirályi címet Kovács Gábor nyerte el 12 találat­tal, míg a legjobb kapus Mihály Máté lett, mindket­ten a tornagyőztes csapat­ban szerepeltek, (ga) A totón és a góltotón sem volt telitalálat TOTÓNYEREMÉNYEK A totón telitalálatos és tizenhármas sem volt, a tizenkettesek nyereménye egyenként 324 875 forint. A tizenegyesek­re 13 245, míg tízesekre 2375 forintot fizetnek. A góltotón sem volt telitalála­tos, az egyetlen ötös 217 990 forintot ér, míg a né­gyesekre 48 030 forintot fi­zetnek. Remek hétvégéjük volt a kaposvári fiataloknak labdarúgás Richter Sándor kiemelt ifjúsági csapata idei első győzelmének örülhetett Idei első győzelmüket aratták a sötét mezes U19-es kaposvári fiatalok Szollár András ezüstérmes a bajnokságon Putz István nyerte a férfi trap- lövők versenyét vasárnap a Bala- tonfűzfőn rendezett országos baj­nokságon. A kétnapos viadalon Putz 114 találattal zárta a 125 ko­rongos alapversenyt, majd a finá­léban 25-ből 23-szor talált, s 137 korongos összteljesítményével nagyon meggyőző fölénnyel nyer­te meg az aranyérmet. A nőknél Papp Borbála lett az idei bajnok. Eredmények, nők: 1. Papp Borbá­la (BFLE) 64 korong (50 korong), 2. Pongrátz Bianka (Honvéd-Bo­lyai) 56 (43), 3. Putz Franciska (BFLE) 43 (33). Férfiak: 1. Putz István (BFLE) 137 korong (114 ko­rong), 2. ifj. Szollár András (BFLE) 128 (108), 3. Kovács Gusz­táv (BFLE) 125(110). Újabb fordulóval folytatódott az utánpótlás labdarúgó bajnokság. A Kaposvári Rákóczi FC Bene Fe­renc Labdarúgó Akadémia pedig igazán remek hétvégét tudhat maga mögött, hiszen hét csapata is begyűjtötte a három-három baj­noki pontot A kiemelt bajnokság­ban szereplő U19-esek ráadásul idei első győzelmüknek örülhet­tek. A szintén az élvonalban ját­szó zöld-fehér serdülők is alapo­san kitettek magukért, hiszen az U 15-ös és az U 13-as korosztály is győzelmeket ünnepelhetett. A legnagyobb különbségű siker a legkisebbekhez fűződik, miután az U12-esek és az U14-esek is gólzáporos mérkőzésen arattak magabiztos győzelmet. KIEMELT IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG Kaposvári Rákóczi BFLA U19-Nyírsuli U19 3-1. G.: Hor­váth Á. (2), Laczkó; Rákóczi BFLA U17- Nyírsuli U17 0-1. KIEMELT SERDÜLŐ BAJNOKSÁG Szekszárd U15-Rákóczi BFLA U15 0-4. G.: Pap (2), Kiss, Má­tyás; Rákóczi BFLA U15- Tata­bánya U15 6-0. G.: Száraz (2), Mayer (2), Kozics, Mátyás; Szek­szárd U13-Rákóczi BFLA U13 1-3. G.: Vajda (2), Ozorai; Rákó­czi BFLA U13-Tatabánya U13 8-2. G.: Vajda (4), Horváth F. (2), Ozorai S., Ozorai B. II. OSZTÁLYÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG Rákóczi BFLA U18-Bogád U19 5-2. G.: Weimann (2), Ko­csis, Németh P., Strángli; Rákó­czi BFLA U16-Bogád U17 6-1. G.: Hadaró V., Hirsch Z., Rafael D., Kiss K., Zrínyi M., Csáki R.; Siófoki Bányász U19-Csepel U19 0-2; Bp. Honvéd U18- Sió­fok U19 3-0; Törökbálint U18-Siófok U18 2-0; Siófok U18-Veszprém U18 0-9; Siófok U17-Csepel U16 0-1; Bp. Hon­véd U16-Siófok U17 10-0; Tö­rökbálint U16-Siófok U16 1-2. G.: Lukács, Princz; Siófok U16- Veszprém U16 1-6. G.: Fodor. II. OSZTÁLYÚ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG Rákóczi BFLA U 14-Barcsi SC U15 10-0. G.: Nagy K. (6), Vörös (2) , Nagy L., Grabarics; Rákóczi BFLA U12-Barcsi SC U13 17-0. G.: Zsálek (6), Vető (3), Horváth Á. (2), Mayer (2), Steller, Péter- fai, Király, öngól; Paks U14- Sió­foki Bányász U15 0-5. G.: Bállá (4), Kézdy; Siófok U15- Siófoki Bányász U14 0-7. G.: Horváth M. (3) , Kézdy (2), Papp N., Vidovics; Paks U12-Siófok U13 0-8. G.: Gergye (2), Fonyódi (2), Baricz, Varga M., Radványi, Simon. ■ Temesvári I.; Keszthelyi Z.

Next

/
Thumbnails
Contents