Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-04 / 180. szám
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Dél-dunántúli Régiójának (NFH) összes hadra fogható ellenőre járja a Balaton- partot, a turisták által felkapott, kedvelt fürdőhelyeket. Ellenőrzik a vendéglátósokat, a mutatványosokat, a taxisokat. Az előző évekhez képest elenyésző a jogsértések száma.- Azt tapasztaltuk, hogy javultak az éttermekben, vendéglátóhelyeken a működés körülményei, elenyésző a jogsértések és a kifogásolások száma - monda Kajzinger Attila, a NFH ellenőrzési osztály- vezetője -, ezek többsége is inkább figyelmetlenségből eredt. A NFH munkatársai ellenőrizték a mutatványosokat is. Nem maradtak ki a szórásból az ugróvárak, körhinták, óriáscsúszdák sem.- Elsősorban az üzemeltetéssel kapcsolatos dokumentációt kértük - részletezte Kajzinger Attila. - Találtunk ugyan hiányosságot, de egyik sem volt olyan mértékű, hogy a berendezés működését meg kellett volna tiltanunk. A személyszállítóknál az ártájékoztatás és a nyugtaadás szerepelt az ellenőrzés fókuszában. ►2. oldal Biztonságos a strandolás a kaposvári fürdőben. A fogyasztóvédők mindent megnéztek, és nem büntettek Bővítik a nagybani piacot Újabb raktárcsarnokot épít 600 millióból a Budapesti Nagybani Piac Zrt. Az év végére elkészülő csarnok saját pénzből épül hitel felvétele nélkül, ►e. oldal ■aHaHHMWMHmHHHi TARTALOM MEGYEI KÖRKÉP 2 GAZDASÁG 6 KÖZÉLET 8 ELT7TMOD 9 KÖRKÉP 10 SPORT 11 TV-MŰSOR 12 SZOLGÁLTATÁS 13 KRÓNIKA 16 IDŐJÁRÁS Napos, felhős időszakok váltják egymást, időszakos záporokkal. A hőmérséklet délutánra 25 Celsius- fokig emelkedik. ► 13. OLDAL Kevesebb búza termett 3,7 tonnás termésátlag várható Befejezték az aratást: a tavalyi-nál ötödével kevesebb, 3,5 millió tonna búzát takarítottak be. ► 7. OLDAL VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy egyáltalán nem nehéz férjhez menni. Percek alatt összejöhet a frigy, bár igaz: nem is tart sokáig. Csak a jegypénztárig... „Legyen a feleségem! Maga is jól járna!” - hangzott a váratlan lánykérés egy ismeretlentől a kaposvári Virágfürdő előtt Látva a döbbenetét a közelben állók, no meg a halálra rémült delikvens arcán, sietve hozzátette: csak amíg meg vesszük a jegyeket. A rejtély a pénztár előtt aztán megoldódott: a gyerkőcökkel, ámde asszony nélkül érkező férfiember családi jegyet szeretett volna venni, mert az olcsóbb lett volna. De ahhoz asszony is kellett hirtelenjében. Ám rosszul választott Ugyanis a kiszemelt ara is osztott-szorzott, és kiderítette: neki így egyáltalán nem érné meg. Hja, anyagias világban élünk... (je) mii Ilin Iliim 9 770865 912039 10180 Több kerülhet a kosárba, a vevő, a gazda is jól jár Lehet, hogy kevesebbet kell majd fizetnünk a tejért, kenyérért és húsért. Míg a kritikus időjárás miatt áremelkedésekről szóltak a hírek, most a szaktárca a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek áfájának csökkentését vizsgálja. Az érdekképviseletek ezt jó jelnek tartják. Szerintük ez a hazai termékek védelmét, a magyar piac fellendülését is eredményezheti. ^2. oldal Komoly bajt is okozhat egyetlen szúnyogcsipés Nemcsak bosszúságot, hanem komoly egészségügyi gondokat is okozhatnak a szúnyogok. Egy csípés szinte fekélyessé váló sebekkel és komoly antibiotikum-kúrával is végződhet. Egyre többen tapasztalják: a szúnyogcsípés, amely normál esetben legfeljebb pár percig tartó kellemetlen, égő érzést, viszketést okoz, napok múlva sem múlik el. ► 5. OLDAL Tanszerek aranyáron választék A márkás cuccot meg kell fizetni Tanszervásár. A gyerekek a népszerű figurákat nézik a füzeteken, a szüleik azonban az árakat böngészik Egyre több szülő, kisdiák keresi fel a papírboltokat. Kezükben lista, annak alapján válogatnak. Hamarosan kezdődik az iskola.- Nálunk az iskolában megmondták még azt is, hogy lehetőleg milyen márkájú ceruzát, tollat vegyünk - mondta egy anyuka -, így eléggé behatárolt a választási lehetőségünk. Van listánk, s arról húzkodjuk ki azt, ami már a kosárba került Negyedikbe megy a kislányom, szerencsére a tavalyi táskája még jó lesz, ezzel úgy tízezer forintot tudunk spórolni. De igazság szerint bele sem merek gondolni, hogy mennyibe fog kerülni az iskolakezdés. Hol van már az az idő, amikor sötétkék bekötőpapírral kínozták a gyerekeket és a füzeteket egyaránt. >3. OLDAL Kiszáradva találtak a kisbajomi eltűnt férfira Életben van az a 43 éves férfi, aki vasárnap hajnalban tűnt el Kisbajomban. A szülői felügyeletre szoruló férfit egész vasárnap keresték a falubeliek, majd hétfőn délután a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület (Kötél) tagjait is riasztották, illetve a Meistro Lovas Klub emberei is részt vettek a keresésben. Bodó László parancsnoktól megtudtuk: egy pajtában találták meg még aznap a férfit, aki kiszáradt, ezért a nagyatádi kórházba szállították. Értesülésünk szerint kedden már haza is engedték. ■ Meiszterics Eszter Kisebb károkat okozott a vihar a Balaton-parton Balatonboglárra és Balatonfeny- ves-alsóra is vonultak a katasztrófavédők a kedd esti vihar után. Fenyvesen egy lakókocsi alatt perzselődött meg a fű,míg Bogláron villanytrafóba csapott a villám. Személyi sérülés nem történt ■ Meiszterics E. Angolnacsapdán múlt az év a halászati cégnél Másodszorra sem tudta eladni a földvári, szárszói tógazdaságokat, és szemesi területeit a Balatoni Halgazdálkodási Non- proflt Zrt. Ismert, hogy a Balatoni Halászati Zrt tavalyi kettéválásakor létrejött új cég azért kapta ezeket, hogy eladásukkal képes legyen fedezni a kezdeti működést. A cégvezető tavasz- szal arról beszélt: kényelmetlen és brutális lépésekre kell számítani a nonprofit cégnél, ha nem kehiek el a tavak. Most úgy tűnik: a halastavakra kiírt eredménytelen pályázatok ellenére sem lesz gondjuk az idén. A múlt héten számoltunk be arról, hogy az eredeti cég, a Balatoni Halászati Zrt. látszólag „halálközeli állapotba” került, az üzembezárást és a rengeteg elbocsátást egyesek konkrét végelszámolásnak nevezték. Jóllehet, a jogi procedúra „egyelőre” nem indult el, de a tulajdonos magyar állam fukarkodik az információkkal ahhoz, hogy a cég jövőjét tudni lehessen. Egy biztos: a tevékenység nélkül maradt eredeti cég korábbi feladatait, a horgásztatástól a halászatig, ma a non- profit cég végzi. H3. oldal ÁRA: 120 FT, ELŐFIZETVE: 83 FT jfó **18 WWW.SONLINE.HU Somogyi Hírlap 2010. AUGUSZTUS 4., SZERDA XXI. ÉVFOLYAM, 180. SZÁM S0 KÖZÉLETI NAPILAP Ak keresse A S0NUNE.hu OLDALON: RÉZI NÉNI MEGJÁRTA REBECCA romun, VÁDEMELÉS A KAPOSVÁRI EGYETEMISTA . uÁDADlí DMÍI ÁT A V-GZET GYILKOSA EUfN ►www.Sonu»i.™ A HÁBORÚ POKLÁT ,10 0LD>L SZŐKE ASSZONYA tnfo: www.somnawnrd.com * Tolofon: 3Q/9-3C7-7Ő3 >BÍLATONLELLE SZABADTÉRI SZÍNPAD I É|2QjU^UGUSZTUS 6. : wmjjk&ijM.-. (péntek) Balhémentes nyaralás fogyasztóvédelem Nem találtak kirívó szabálytalanságot