Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-31 / 202. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. AUGUSZTUS 31., KEDD MEGYEI KORKÉP 5 WHffl 11111111 Négy birka, egy szál kender maradt ecsenyi tutyi Ma már kevesen ismerik az egykor híres-nevezetes lábbeli készítésének módját Az ecsenyi tutyiban, mindaz megtalálható, ami a népművészetet, népi kismesterséget képviseli. Azzal a többlettel, hogy ez ecsenyi, és sváb. F. Szarka Ágnes Erdővel szegélyezett út kanyarog Felsőmocsoládról Ecseny felé. Ilyenkor nyáron nincs is gond a közlekedéssel, de a kaptatót látva az ember nem csodálkozik, ha a legkisebb hóesésben is elakad a busz. Rét Jánosnét, Liza nénit keressük, a falu lelkiismeretét, emlékezetét. így tartják őt számon a helyiek. Nehezen találtuk meg a házát, ami hajdanában a férje nagyanyjának szülőháza volt. Itt lakott a Rét család, aztán erdélyi, utóbb felvidéki családokat telepítettek be, majd a gazdaság baromfinevelő telepnek használta, mire sikerült visszavásárolni. A házon ma már nem látszik, milyen viszontagságokon ment keresztül. Gyönyörűen rendbehozott porta, az udvaron rengeteg virág, a ház fagerendás.- Ez az egyetlen darab, amit vissza tudtunk szerezni, ami a mienk volt - mutatott Liza néni egy tálalószekrényre. - De gyűjtök mindent, ami régi. Liza néni 1943-ban született. Az őszhajű, pirospozsgás arcú, víg kedélyű asszony nyugodtan letagadhatna jó néhány évet a korából. Azt mondja: tutyi nélkül a sváb ember létezni sem tud. Évszázados hagyománya van a készítésének. Az asszonyok fontak, szőttek.- Nem volt akkoriban cipő, ha az emberek nem akartak mezíüáb járni ki kellett valamit találni. Ez lett a tutyi, a világ legbióbb terméke - emlékszik vissza Liza néni. - Gyapjúból készült a felső része, vászonból a talpa. Minden tisztességes sváb családban tartottak birkát és termesztettek kendert. Egy cigány család legeltette az állatokat a Páskom nevű akácosban. A birkatrágya nem hazudott, akkora gombák teremtek ott, hogy csak na. A fonást mindenütt a nők végezték A szálat aztán a takácsok szőtték meg, ők férfiak voltak. Amikor minden mezőgazdasági munkával tett csak lg Rét Jánosné, Liza néni, a falu lelkiismerete. A tutyihoz annak idején maguk termelték meg az alapanyagot Szőttek, fontak MINDENKI TARTOTT legalább négy-öt birkát, annak a szőréből készült a gyapjú. Aztán kendert is termeltek, aminek minden részét felhasználták. Minden tisztességes ecsenyi sváb embernek volt kenderáztatója. Ezt úgy készítették, hogy a völgybe futó patakokat elrekesztették, ástak egy ötször-öt méteres, nyolcvan centi mély gödröt. A kendernek olyan vastag a szára, hogy nem lehetett kaszálni, hanem nyűt- ték, azaz gyökerestől tépték ki. A gyökeret sem dobták el, mert az jól égett, azzal fűtöttek. A kitépett, összecsomózott kendert betették a kenderáztatóba és lesúlyozták. Azért, hogy a fás rész elrohadjon. Mikor már kezdett szagosodni, erjedni, kiszedték és megszárították. Ez volt az utolsó kinti művelet Ez július végén, augusztus elején történt. Utána lovas szekérrel bevitték a házhoz, ahol megtilolták, megtörték, hogy a legkisebb fás részek is kipotyogjanak. Gerebe nézéskor szálára húzták, ebből lett a kóc, amit a rokkán megfontak. Ecseny Somogy nagyobb településeihez tartozott 1858-ban, az 1950-es évektől elnéptelenedett a falu ecseny neve először III. Béla 1193-as okiratában szerepel. A török dúlástól elnéptelenedett falu betelepítése evangélikus svábokkal Mária Terézia idején kezdődött meg. 1860 körül a Tolna és Baranya megyei sváb településekből költöztek át evangélikus családok. A 18. SZÁZAD KÖZEPÉIG a Per- neszi család birtoka. 1848-ban százkilenc úrbéres háztartása volt, ekkor Somogy nagyobb teMagányos kerekeskút. Már háromszáz lelket sem számolnak Ecsenyben lepülései közé tartozott. 1930- ban 1022 német anyanyelvű, harmincnyolc magyar lakosa volt; 1935-ben ezerhetvenöt. A második világháború után a németek harminc százalékát kitelepítették, helyükre felvidéki családok költöztek. 1950- ben a községnek 1150 lakosa volt, amely folyamatosan csökkent, jelenleg kevesebb mint háromszáz ember él a településen. elkészültek, akkor kezdtek a takácsok szőni. Az asszonyoknak addigra meg is kellett fonni a kendert. Gyerekként engem is vitt anyukám a fonóba. Az asz- szonyok mentek sorban egymáshoz, vitték a rokkát magukkal. Megbeszélték a napi pletykákat, nótáztak. Február máso- dikán úgy tartották, hogy a fele tél elmúlott már. Úgy mondták: licht mess, spiele vergest. lön, szaporodik a fény.- Az asszony nem ülhetett ám le csak úgy, a keze mindig járt - tette hozzá mosolyogva. - Ha mást nem csináltak, a tutyi sarkát kötötték, a molyok ellen dunsztosüvegben tartották. A legügyesebbek dicsekedtek is vele, hogy már kész egy ötliteres üveg sarok. Még az ötvenes évek elején is élt ez a szokás. Az én serdülő koromban történt a váltás. Addig anyám szőtt, font, járt a nagybátyámhoz, aki takács volt, készítette a stafírun- gomat. Aztán egyre többen kezdtek a vásárba járni és ott vették meg a lányok hozományát. Anyukám se vetett már kendert. Ecseny hajdanában gazdag falu volt. A hosszú sváb házakból mára nem sok maradt. A falu lakosságának nagy részét kitelepítették, helyükre a felvidékről költöztettek magyar családokat. Az egykor elűzött emberek leszármazottai az utóbbi évtizedekben visszaköltöztek, legalább nyaralónak házat vettek a faluban. De az azóta felnőtt generáció már egyre kevésbé kíváncsi az elődök életterére. A házak egy részében az enyészet az úr.- Nemcsak a kitelepítés sújtotta a svábokat, hanem előtte az ukrajnai kényszermunka is. 1944 ősze már tragédia volt a falunak - idézte fel az idős asz- szony. - December elején jöttek az oroszok. Már előtte elterjedt, hogy összeszedik az asszonyokat, és viszik őket Ukrajnába. Az anyósomat, a testvérét és vagy negyven nőt, köztük az anyukámat is Andocsra hurcolták. A nagymamát lelőtte egy osrosz katona: a papát elküldte borért, utána ment és rázárta az ajtót, de az akkor 44 éves mamától mást akart. Ő védekezett, erre lelőtte. A többieket elvitték Ukrajnába. 1947-ben jöttek haza, a donyecki szénbányából. Feketék voltak, mert a pórusaik, a bőrük tele volt szénporral. Nagyon féltem tőlük. Először a Pest környéki lumpen elemek jöttek, az egyik családot öt perc alatt kipaterolták a házából. Szegények Ausztráliában kötöttek ki, odáig vitte őket a sors. Disznóölés után voltunk, ott maradtak a lesütött húsok, a füstöltárú. Addig maradtak, amíg az élelem tartott. Amikor elfogyott, továbbálltak. Utána felvidéki magyar embereket telepítettek ide. Becsületes, jóra- való, jó gazdaemberek, de nagyon szegények voltak. A nagy- szüleim, mint volksbundisták, megszöktek, de egy hét múlva visszajöttek. Aztán Kaposvárra internálták őket, dolgozni. Nagyon nehéz volt a megélhetés, a fiatalok egy része elment szerencsét próbálni, többségük Komlóra, a szénbányába. Lassan kiöregedett a település. Bezárták az iskolát is. Kész, vége. A puszták léte alá süllyedtünk. Mi is beköltöztünk 1970-ben Kaposvárra, aztán '96-ban visz- szajöttünk. Először gazdálkodtunk, de nem sok értelme volt. Nekünk idősebbeknek a tutyikészítés megmaradt. A mai napig a kezemben vannak azok a mozdulatok, amiket gyerekkoromban megtanultam. Van még négy birkám és egy szál kenderem. Az persze nem elég a talphoz, de maradt még szalmazsák, ami használható. Sőt! Fejlődök, az elvásott farmer ideális talpnak. Csak a virágot nem szeretem már belekötni. Nincs hozzá türelmem. A fiatalokat nem érdekli már a tutyi, ők még a cipőt is eldobják. Az egyesületben ( Ecsenyi sváb tu- tyisok hagyományőrző egyesület, melynek alapító tagjai között volt Rét Jánosné is - A szerk.) megpróbáljuk a tutyikészítés minden mozzanatát feleleveníteni, bemutatni, hogy ne vesz- szen el. De ott is egyre kevesebben vagyunk. Kiöregedett, meghalt a társaság egy része. Aki még megmaradt, az is egyre betegebb, fáradtabb. Nem tudom meddig bírjuk még. lljabb akadály a fogyatékosok előtt Csurgón Kút vizébe rejtették az elpusztult lovat tetem A csömendi Csikó-legelőn találta meg az állatot a polgármester Múltidézéssel, tréfás jelenettel hódítottak Nem lélegezhetnek fel a fogyatékos fiatalok és szüleik a csurgói kistérségben. Ismeretes: a kistérség társulása fenntartásában elindulna egy fogyatékosok nappali ellátását biztosító intézmény. A legutóbbi társulási ülésen az intézmény alapító okirata a polgármesterek elé került, ám döntés már nem született, mert időközben a tanács határozatképtelenné vált. A társulás következő, hétfői ülésén pedig már nem tárgyalhattak róla, ugyanis az előterjesztés alapjául szolgáló törvényt hatályon kívül helyezték. Az érintettek csak remélhetik, hogy (legkorábban) novemberben végre lesz döntés. ■ Varga Andrea Az egyik legkönnyebb megoldást választották azok, akik elpusztult lovukat egy elhagyatott kútba dobták Csömend és Nikla között. Szabó István Csömend polgármestere még a hétvégén kapta a bejelentést, miszerint a településtől nem messze döglött lovat rejt az egyik kút.- Azonnal szóltam a rendőröknek, és kimentünk az említett kúthoz, ám ott nem találtunk semmit - mondta Szabó István. - Megnéztünk még két kutat, majd a harmadikban megtaláltuk a tetemet. A polgármester szerint: miután nincsenek dögkutak, így akartak megszabadulni néhány napja az elpusztult lótól. Az álA tűzoltók darus kocsival tudták kiemelni a nagytestű állatot a kútból latot a tomporával lefelé csúsztatták a mélybe, teljesen nem fedte be a kútban lévő víz.- Az elhelyezkedése miatt nem tudtuk volna a tetemet további sérülés nélkül kiemelni, ezért a rendőrséggel is konzultálva kértünk egy darus járművet - mondta Beck Tamás, mentésvezető marcali tűzoltó. Az egyik tűzoltónak is le kellett ereszkednie a mélybe a kiemeléshez szükséges rögzítés miatt, illetve, hogy segítsen a tetem mozgatásában. Végül sikeresen felhozták az elpusztult állatot, mely a budapesti központú ATEV Fehérje-feldolgozó böhönyei telepére került. ■ Vigmond Erika Már eddig is halomra gyűjtötték az elismeréseket, a hétvégén azonban Csongrád megye közönségét is meghódították a csoko- nyavisontai hagyományőrzők. A tavalyi gyopárosfürdői Humorfesztiválon elért sikernek köszönhetően kaptak meghívást Móra- halomra, a kulturális seregszemlére, ahová velük tartottak a gör- getegiek Is. 26 műsorszám követte egymást: a csokonyaiak a „Gyors segély” bohózatukkal jókedvre derítették a fürdőn összegyűlt nézősereget, míg a görgete- giek A fonóban címmel régi népszokást idéztek fel. A szereplőknek nemcsak a sikeres fellépés, de a szegedi városnézés is maradandó élményt nyújtott. ■ G. A.
