Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-29 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 35. szám
Még Hajas László is a talicskán maradt Rádpusztán Hajas Lászlót Dömsödi Gábor, Tornóczki Anitát Medgyessy Péter tolta. Rádpusztán ebédelt a Magyar Borok Útja Rally mezőnye, majd stílszerű feladatként talicskában szlalompályán kellett tolniuk egymást a pároknak. ►a. oldal Az egykor mellőzött rocker mára a bulvármédia egyik kedvence lett. Azt mondja: ezt sem tagadja meg, ahogy semmit, amit eddig az életében tett Ellepték a kaposvári sétálóutcát a bogarak Szinte lépni sem lehetett a bogaraktól a kaposvári belvárosban, pedig az időjárás sem kedvezett a „rajzásnak". A kedvezőtlen idő ellenére csaknem másfélszáz autó érkezett szombaton a somogyaszalói bogártalálkozóra. Közülük ugyan jó néhány nem vonulhatott föl a kaposvári Kossuth térre vasárnap délelőtt, mert fedett helyen kellett maradniuk Aszalóban. Érzékeny elektronikus vezérlésüket ugyanis egyáltalán nem érheti víz. Szinte hihetetlen, hogy összesen 22 darab 1957 előtt gyártott bogarat hoztak el tulajdonosaik a találkozóra. Még Amerikából is érkezett bogár Kaposvárra Tapolca: Toscana a Balaton partján „Ez ugyanolyan, mint Toscana, csak a háttérben ott a Balaton.” Caspar Kíller fogalmaz így présháza előtt, aki kilenc éve jött ide Svájcból; bioborászatot nyitott. Azt tartja: a Balatont az ismeri igazán, aki a tó nyári arca után a kora őszi hangulatába is bepillantást nyer, például Tapolcán. ►14. oldal Mediterrán kúrával a fölös kilók ellen Minden fogyókúra lemondással jár, de az önsanyargatás elkerülhető. A mediterrán diéta is a kíméletesebb kúrák közé tartozik, ám senki ne gondoljon hústálakra, zsíros sajtokra vagy töltött tésztákra, e módszer sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket, tenger gyümölcseit és egészséges zsiradékokat kínál. ►6. OLDAL Autóstoppal igazi kaland az utazás Ki a hüvelykujjat: kezdődhet a móka. Lehet, hogy hamar szerencsénk lesz, de lehet, napokig állhatunk az út szélén. Érdemes pár szabályt betartani, hogy gyorsan és kevés átszállással juthassunk el úti célunkig. ► 5. OLDAL Nagy Feró a Beatricét első feleségének, Csuka Mónikának, a babos kendőt egy csajának, azt pedig, hogy a nemzet csótánya lett, éppen annak a rendszernek köszönhette, amelyik ellen mindig is lázadt. Az elmúlt években bulvárhőssé nőtt rockzenész 1970-ben a Zárvatermők zenekarral nyert tehetségkutató fesztivált, negyven év múltán pedig Európa legnagyobb tehetségkutató műsorában, az X-Faktorban kutatja a zenei előadók következő generációját az RTL Klub műsorán. Azt mondja, semmit nem bánt meg az elmúlt negyven évből, elért oda, ahova akart. 64 évesen fellépésről fellépésre jár, újra lemezt készít a Beatricével, miközben a bulvármédia egyik kedvence. A kereskedelmi tévék szórakoztató műsorainak állandó nagy öregje kifejezetten élvezi, hogy nem kell fekete bárányként viselkednie ahhoz, hogy az érdeklődés középpontjában álljon, és reméli, az egyik x-faktoros tehetségből megszületik az első magyar világsztár. ■ Ösztönből jött, hogy a politikával foglalkoztam. Abban részt kellett venni. Én tényleg azt hittem, valamit el lehet érni. Naiv voltam. Rájöttem. | Ma indul Budapestről a Magyarok a Világ Nyolcezresein idei expedíciója, amelynek célja a 8201 méter magas Cso-Oju meghódítása. A csapat tagjai szeptember 12-én érik el a 4910 méter magasan fekvő alaptábort. A csúcshódítás négy nappal később kezdődik meg. Az expedíciót Kollár Lajos vezeti, és tagja a lábamputáció után visszatérő Erőss Zsolt, Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója is. A Cso-Ojut 1990-ben már meghódította egy magyar expedíció, Erőss Zsolt viszont még nem. Neki ez lehet a kilencedik nyolcezres csúcsa. „Az orvosaim szerint másfél-két évbe telik, mire teljesen megszokom a végtagprotézist, de én úgy érzem, fizikailag bírni fogom a megterhelést - mondta Erőss Zsolt - Több mint négy hét hegymászáson vagyok túl, Erdélyben és Ausztriában is jártam már az új lábammal. Küzdeni fogok, ez biztos.” ■ Az ötös lottó 34. heti nyerőszámai Jokerszam: 3 11 16 22 87 479158 CSÓTÁNYBÓL MÉDIASZTÁR interjú Nagy Feró hatvannégy évesen már nem kritizál Erőss Zsolt mtílábbal indul újra a Himalájára flAMAffON Kaposvár, Irányi D. u. 7.1 Tel.: 82/410-119: 06-20/922-6304. E mail: intercont@icont.t-online.hu NYITVA: Héttő-Péntek: 9.00-17.30: Szombat: 9.00-12.00 Magányos? Társat keres? A megoldás a tempó! 2-öt fizet 3-at kap! Lakást, házat, ingatlant, ad • vesz? Hirdessen képes tormában! 20-at fizet 30-at kap! Akciós áron, RTT?) RT) most csak eJUJLlJ LnJ + áfa/díi •9 771419 011703 10035