Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-03 / 179. szám

A Siófok játékosa, Kanta Szabolcs az ősszel már nem lép pályára A bajnoki rajton, a Videoton elle­ni találkozó elején sérült meg egy Sándor Györggyel történt ütkö­zés után a BFC Siófok labdarúgó­ja Kanta Szabolcs. Mint kiderült elszakadt a keresztszalagja, s a fiatal labdarúgó az őszi szezon­ban már nem léphet pályára.- Nagy célokkal vágtam neki a szezonnak, ugyanis szerettem volna elérni a száz első osztályú mérkőzést, illetve a Fradi ellen játszani bajnoki mérkőzést az Üllői úton - mondta Kanta Sza­bolcs. - Ráadásul a testvérem el­leni, őszi meccset is ki kell hagy­nom. Remélem azonban, hogy a legfontosabb, azaz az első osztá­lyú tagság megőrzése azért sike­rülni fog. ■ Keszthelyi Z. 12 Cholnoky és Erdélyi is nyert a Surfbeacnen A magyar szörf bajnokság kilen­cedik fordulóját rendezte a siófo­ki Surfbeachen a sportág hazai szövetsége. A kétnapos viadalon az olimpiai osztály női mezőnyé­ben Cholnoky Sára, a férfiak közt Erdélyi István, a junioroknál pe­dig Niki András szerezte meg az első helyet Az RB Classic számot Szontágh András nyerte Utassy Loránd, valamint Gádorfalvi Ká­roly előtt. ■ Z. K. SPORT&PROGRAMOK SOMOGYI HÍRLAP - 2010. AUGUSZTUS 3., KEDD Barcs nyerte a négyek focitornáját négy város Harmincegy éve szervezik a mérkőzéseket, segítik a csapataikat ± Két napig pörgött a labda a hétvégén Barcson, a Négy város labdarúgó tor­náján. Barcs, Lenti, Kör­mend és Celldömölk csa­patai már 31. éve talál­koznak egymással. Jeki Gabriella * li A torna célja az 1979-ben váro­si rangot kapott négy dunántú­li település sportbarátságának elmélyítése, a labdarúgó csapa­tok felkészülésének és csapat- építésének elősegítése az új baj­noki évadra. 2010-ben a Barcsi Sport Klub 100 éves jubileuma adott méltó rangot a sportese­ménynek. Hamarics Miklós klubelnök el­mondta: országosan is példa ér­tékű, hogy egy labdarúgó tornát már a 31. alkalommal rendez­nek meg. Hozzátette: Barcs leg­utóbb 2003-ban rendezte, már akkor úgy alakították a progra­mot, hogy a kör pont a centená­rium évében kerül újra a város­ba. Az idei torna legutolsó, leg­rangosabb mérkőzését a Barcs a Celldömölk ellen vívta, ahol a kezdőrúgást a Barcsi Sport Klub Eredmények: Barcs - Körmend 5-0 Celldömölk - Lenti 8-0 Barcs - Lenti 17-0 Körmend - Celldömölk 3-2 Körmend - Lenti 8-2 Barcs - Celldömölk 2-0 korábbi kiváló labdarúgója, Karsai Tibor végezte el. Csákvári Zsolt, az NB III-as Celldömölk vezetőedzője sze­rint a torna az alapozási idő­szakban kizökkenti a játékoso­kat a monoton munkából, ami segít abban, hogy fel tudjanak pörögni. Lenti ezúttal a megye első osztályban szereplő ifjúsá­gi csapatával érkezett. Meste­rük, Németh Imre a torna legel­ső szervezőivel dolgozott együtt. Úgy érzi, a sporthagyo­mányt őrizni, ápolni kell. A Kör­mend most alakult át, tavaly még az NB III-ban játszott, anyagi okok miatt azonban vál­toztatásra kényszerült; most megye első osztályban szere­pelnek. Ifi. Molnár Károly veze­tőedző szerint mindamellett, hogy a torna egy nagyszerű fel­készülés a bajnokságra, egy csodálatos, barátokkal teli köze­get is biztosít a labdarúgást sze­retők számára. A tornát és a velejáró vándor­kupát végül a Barcs nyerte, má­sodik a Körmend, harmadik a Celldömölk, míg negyedik a Lenti csapata lett. A legjobb já­tékos díját a körmendi Kovács László, a legjobb kapus címet a celldömölki Tóth András kapta, míg a gólkirály címet a barcsi Gyaraki László érdemelte ki. Az elmúlt 31 év jó szokásához hí­ven végül kiválasztották a hazai csapat legjobbját is, aki Pavicevic Stevan lett. £4 —*----------------------m Ml-------------------------m M2 inra SPEKTRUM "TlfB H 5.30 Top Shop 6.00 Babavilág (ism.) © 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel 5.00 Sabrina, a tini boszorkány 6.55 Vannak vidékek 6.00 A tűzgyűrű hírhedt ékköve *© 6.00 Trendmánia (ism.) 6.25 Tények reggel 9.00 Párizsi jó barátok© 9.00 Magyar népmesék 5.55 Alice új élete 7.55 Élő népzene (ism.) -Alaszka pj 6.25 Fókusz (ismétlés) © 7.00 Mokka (francia sor. - 73/35-36.) 9.05 Kukori és Kotkoda 6.50 Columbo (am. krimi, 1973) 8.25 Nyári matiné 7.05 Legendás tájakon 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.00 Stahl konyhája © 9.50 Kék fény© 9.15 Félix levelei 8.30 Gyilkos sorok 8.40 A dzsungel könyve 8.10 A póráz két végén 9.05 Te vagy az életem © 9.10 Babapercek© Bűnügyi magazin (ismétlés) 9.25 Sherlock Holmes... © 9.30 Psych - Dilis detektívek 9.10Zorro© 9.15 Zamat és zacc 10.05 Top Shop 9.20 Telekvíz. Teleshop 10.45 Nappali 9.50 A kölcsönkapott Föld 10.20 Testvérek 9.35 Cook kapltány(8/2.) 10.25 Egészségünk 12.00 Híradó Déli kiadás 12.00 Fenyvesvölgyi kalandok 4. 12.00 Híradó délben. Időjárás 10.20 Élet-víz. Pódium 11.10 Kincsek a padláson 10.30 Újrakezdés (75-76.) © - Tények és tévhitek ” 12.10 ASZTRO Show (ausztrál családi film) © 12.20 Sporthírek 11.30 Átjáró. Híróra 12.00 Segítség, szülő vagyok! 11.30 Kívánságkosár 11.35 Őrült séfek hétvégéje 13.30 Fél kettő © 13.25 Kvízió Telefonos játék 12.30 Kárpát expressz 12.55 Záróra 13.00 A médium 14.00 Híradó. Kikötő - Friss 12.35 A póráz két végén JZ 14.25 Lost - Eltűntek © 14.55 Szentek kórháza © 12.55 Szomszédok © 13.45 A múzsa csókja (amerikai krimisorozat) 14.20 Térkép - Válogatás 13.35 A tűzgyűrű hírhedt ékköve (am. kaiandfilm-sorozat) (ausztrál sorozat) 13.35 Srpski ekran 14.10 Élő hagyomány 15.00 Gyilkos számok 14.50 Értékadók (10/4.) -Alaszka© L4 Idegen az ismeretlenben 15.55 Egy tini naplója © 14.05 Unser Bildschirm 14.40 Hétmérföld (amerikai krimisorozat) 15.20 ízőrzők (dokumentumfilm) K 16.16 A szerelem rabjai © (német vígjátéksorozat) 14.35 Ez történt ma reggel 15.15 Kalandozó (40/28.) 16.00 Alice új élete 15.50 Délvidéki várak 14.45 Kölyökjövő (argentin sorozat) 16.25 Joshi Bharat © 16.25 Körzeti híradók. Hírek 15.40 Egy lépés előre © (francia sorozat) 16.20 Korea, Kína és Japán (ismeretterjesztő sorozat) 17.25 Mónika- 17.30 Árva angyal © 16.45 Teadélután 16.30 Bűvölet (19-20.) © 17.00 Segítség, szülő vagyok! kultúrájának története 15.50 Világhódító ételek Ö **" A kibeszélőshow © (mexikói románt, sorozat) 17.40 Elit glmi © (22.) 17.20 Magyar pop (am. valóságshow) 17.00 Második esély © (49.) 17.00 A mamit akarom! 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.40 McLeod lányai © 18.20 Kastélyok és kúriák 18.00 Gordon Ramsay 18.00 Híradó. Mese 18.20 Állati rekordok © 19.05 A mentalista © 19.05 Doktor House © (ausztrál sorozat - 32/8.) 18.45 Esti mese - A pokol konyhája 19.00 Újrakezdés © (97-98.) (új-zél. ism. sorozat) (amerikai krimisorozat) (amerikai sorozat) 19.30 Híradó este 19.05 Caterina és a lányok © (am. reality show) 20.00 Híradó. Sport * 19.30 River Cottage-kúra 20.10 Fókusz © 20.10 Aktív © 19.50 Sporthírek. Időjárás 20.00 Híradó 19.00 Jó barátok 20.05 Közbeszéd (ismeretterjesztő sorozat) u 20.45 Gálvölgyi-show © 20.45 Hőhullám © 20.00 Önök kérték! 20.20 Sporthírek. Időjárás (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 2«2 néha 5 20.30 Svindlerek © Utána: Hfrek Szórakoztató műsor 21.00 Az államtanácsos © 20.25 Yorkshire-Í szívügyek 20.25 Gyilkos számok (magyar vígjáték, 1954)89' (ismeretterjesztő sorozat) CJ 21.20 Castle© 21.20 Időzsaru © (orosz krimisor. - 4/3-4.) (12/2.)© (amerikai krimisorozat) Esz.: Ferrari Violetta, 21.55 Egy másodperc ® (amerikai krimisorozat) (amerikai akciófilm, 1994) 22.55 Az este 21.20 Montalbano felügyelő 21.20 A főnök Zenthe Ferenc Mi történik lmp alatt, amit mi H ! Kiközösítve Fsz.: Jean-Claude Van SMS: 06-90/631-331 - Az uzsonnatolvaj © (amerikai krimisorozat) 22.00 Sport nem is veszünk észre. Pl.: 22.15 Döglött akták © Damme, Mia Sara üzenetrögzítőnk száma: (olasz krimi, 1999-2/2.) 22.15 Reklámbarátok 22.10 Kikötő - Friss (ismétlés) hogy mozgatja a szárnyait egy (amerikai krimisorozat) Közben: Kenősorsolás 06-30/30-30-422 22.15 Záróra (amerikai sorozat) 22.20 Csapda © madár repülés közben? 23.15 XXI. század - A legendák 23.15 A médium © 23.20 Hírek. Sporthírek 22.45 McLeod lányai © 23.15 Esküdt ellenségek 23.20 Hordozható haza 23.05 Birodalmak velünk élnek© (am. misztikus krimisorozat) 23.30 Mementó (ausztrál sorozat-32/8.) - Különleges ügyosztály (magyar portréfilm) és fénykorok© M 23.55 Bűnözésben profi © 0.10 Tények este 23.40 Teadélután (ismétlés) 23.30 Elit gimi (24/22.) © (amerikai krimisorozat) Domonkos István portré A szamuráj útja E j (amerikai krimi, 2002) 77' 0.40 EzoTv 0.40 Nappali (ismétlés) (olasz sorozat) 0.10 A főnök (ismétlés) két tételben 0.20 A Birodalom peremén © Fsz : Kent Ring 1.30 Egy hét Pesten és Budán 1.50 Zöldsorsok - A Tétényi- Szívdobbanás Hollywood-I gyilkosság 23.55 Divathét (ismétlés) 1.30 Meteorok, dinók... © VM 1.35 Reflektor © (magyarfilm, 2003) © fennsík sorsa © 0.20 Az államtanácsos © 1.05 Reklámbarátok (ism.) 0.25 Sámánösvényen AzAppalache Sztármagazin R.: Makk Károly (magyar dokumentumfilm) (orosz krimisor.-4/3-4.) (amerikai filmsorozat) A mitikus öcs mai története 2.35 Földünk, a csodabolygó I Cfi HÍR TV................ ATV ^ HÁLÓZAT ‘ * ^IHg ETOOSPORt”^ STORtI^I .^7. .liPi piSCOVERY ^ 13.05 Lapzárta. 13.30 Paletta. 14.05 Ke- 1155 Híradó. 13.50 Pénzözön. 16.25Tem- 15.00 Zodiákus. 17.00 Szentföldi szent- 8.00 Atlétika Euiópa-bajnokság9.45 Csupa 1230 Motorshow. 1800 Ralimánia. 13.45 6.00 Négyen egy gatyában 2. 7.55 Kaiser 14.30 Hogyan készült? 16.00 Állítólag... 2 tesztmetszet. 15.05 Civil kaszinó, 16.05 Pá- pó. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. helyek üzenete. 1730Sztárokakonyhában. sport 10.00 Labdarúgás 11.00 Kerékpár Magyar labdarúgás. 1430 Férfi kosátlabda. Chiefs-koncert 920 A függetlenség napja 17.00 Végzetes másodpercek. 18.00 Tomá­'iS lya. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730Zöld 1755 Híradó. Fórum. 1855 Híradó. Időjá- 18.00 Viva Natura - Vivát Natúra! 1830 12.00 Atlétika 14.45 Csupa sport 15.00 Láb- 1630 Magyar labdarúgás. 1845 Asztalite- 11.40ScoobyDoo! 13.00AmitcsakLolaakar dók nyomában. 19.00 A túlélés törvényei. N övezet. 18.05Vonalban. 19.00 Híradó.20.05 rás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 Túlélők. Tűzvonal (amerikai akciófilm, 1988). 2035 darúgás 16.30 Kerékpár 17.30 Kerékpár nisz-magazin. 19.15 Mai helyzet 19.30 Ma- 1450Mindenkibőlmegártasokl615Szélhá- 20.00 Hogyan készült? 21.00 Végzetes má­vfl Rájátszás.21.00Híradó21.21.35Lapzárta. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Civil Hírháló. 21.00 Amerikai riksa (amerikai ak- 19.00Labdarúgás21.00Ökölvívás23.00Tú- gyár labdarúgás. 20.00 Angol labdarúgás. mos fivérek 1805 Szerelempróba 20.00 Szü- sodpercek. 2130 A legnehezebb munkák. pC$ 22.05 Riasztás. 2230 Hírvilág. 23.05 BBC- apályan,22.55Késóestihíradó.23.05700- ciófilm, 1992). 23.00 A nindzsa ereje (am. raautó-magazin 23.30 Superbike-vb 24.00 2030 Magyar labdarúgás. DVSC-TEVA- letett lúzer 2030 Hármastáisak 2130 Hung 2230 Amerikai favágók. 23.30 Miami aivi­Q világhíradó, 2330 Zöld övezet as klub. 23.55 Késó esti híradó akciófilm, 1988). 1.00 Bencze-show Autóverseny 030 Labdarúgás Lombard Pápa. 23.15 Magyar labdarúgás 22.00Spartacus:Véréshomok2250Fulladás tág. 030 Tornádók nyomában SOMOST TvTTTT*™. KAPÓS TV 'HR BOGLÁR TV JPP. ft^CALITV............VK 91,2 és 88,0 N-JOyTPJB MR2 PETOM MMÓ ISII MRi KÖSSOTHB^íGhHí KA POSVÁRON 08.00 Képújság hírekkel, közérdekű felhívó- Napközben folyamatos képújság hírekkel, Óránkéntidőjáiásjelentés, közszolgálati hírek. 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 6.00 Hírek 6.03 Zene ébredéshez 6.30 Hír- Óránként Hírek 5.00 Hajnal 6.00 180 perc 1800Híradó-megyeihíiekelsökézbóll830 sokkal, hirdetésekkel 17.00 Szentföldi Szent információkkal, hirdetésekkel, közérdekű 16 érától (H-CS) óránként Marcali Híradó. csolatosinformációkkal, időjárásjelentéssel. percek. Félóránként hírek 9.02 Sporthírek 9.00 Napközben 11.30 Vendég a háznál 'Q Hozam - gazdasági magazin 19.00 Híradó Helyek üzenete 3.1730 Korzó Plusz Siófok- közleményekkel 19.00 Híradó 19.30 Pódi- 19.00 Marcali Híradó 19.15 Heti sport 2035 közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- 10.03 Zene munkához 11.02 Sporthírek 12.30 Magánhangzó 13.04 Rádiószínház M 19.30 Miért? - napi aktuális műsor 20.00 ról, ismétlés 19.00 Kapospont-a Kapós Te- um - tehetségek színpada 20.30 Híradó Hírháló 21.00 Amerikai riksa - olaz akciófilm gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.00 Közlekedés 13.02 Sporthírek - Rövid 13.30 Arám. kát. egyház félórája 14.05 Arc­O Híradó 20.30 Képújság 23.004)1.30 A napi levízió hírműsora 19.20 Kapós Sport 1930 21.00 Délipart-közéleti magazin 22.00 Is- 23.00 A Nindzsa ereje-am. film 01.00 Bencze tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- összefoglalók, hírek a legérdekesebb sport- vonások 15.15 Kihívás. Amiről a világvitatko­'£3 műsor ismétlése 0130-Képújság Somogyországi Krónikák: Asomogyfajsziős- métlések reggelig show, vendég: Simonyi András diplomata, foglaló 20.00 Zenegép eseményekről 14.03 Zene tanuláshoz 15.00 zik 15.23 Zöld övezet 1530 Közelről 1803 |jj kohó 20.00 Kapospont - a Kapós Televízió ...................................................."Iljj|jjj ....Közlekedés 15.02; 19.02 Sporthírek-Rövid Ütköző 18.15 Magánhangzó 1830 Határok, VI DÉKEN hírműsora ismétlés 2020 Kapós Sport ismét- TV......................SIÓ,TV....................................................CSURGÓ TV....................................összefoglalók, hírek a napi eseményekről nélkül 19.05 Sportvilág 1925Tetten ért sza­19 .00 Miért? - napi aktuális műsor 19.30 Hír- lés 20.30 Hírháló 21.00 Amerikai riksa - am. 19.00 Híradó 19.30 Pódium - tehetségek 16.30 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 07.00,10.00,13.00,16.00 19.00 Csurgói 18.03 Zene olvasáshoz 22.00 Kultúrfitnesz vak 19.52 Mese 20.04 Rádiószínház 20.30 adó 20.00 Hozam-gazdasági magazin 2030 akciófilm 23.00 Kapós Krónika, éjszakai ma- sanpada2030Híradó21.00Boglári krónikák tűm-és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok Híradó 1320 ígytörtént 17.00HálózatTvmű- 23.00 Nebdők24.00Himnusz0.02 Éjféli mix Kultúrkör 21.04 A nap történetei 2225 Esti Híradó gazin: Kapospont, Kapós Sport 22.00 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film sora 2030 Hírháló 21.00 Hálózat Tv műsora 1.00 Zenei válogatás-Egy kis hazai beszélgetés 23.04 Hangalbum 0.10 Éjszaka

Next

/
Thumbnails
Contents