Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-28 / 200. szám
5 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. AUGUSZTUS 28., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Natúrpark lehet a Nagyberek egyetemesen A Corvinus és az ELTE szakmai programjaitól virágozhat a vidék A két legnagyobb fővárosi egyetemre, a Corvinusra és az ELTE-re támaszkodhat Somogy megye észak- nyugati része. Füleki Tímea Három éven belül natúrpark lehet a Nagyberek, az ennek érdekében korábban létrejött civil szervezet céljai a Budapesti Corvinus Egyetem szakmai munkájának köszönhetően valósulhatnak meg. Az univerzitás Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszéke ugyanis a hét ország nyolc intézetének részvételével zajló Vitai Landscapes-Élhető tájak elnevezésű projekt magyar mintaterületének választotta az értékes somogyi tájat.- Hatalmas lehetőségnek tartjuk, hogy térségünk részese lehet ennek - szögezte le a projekt pénteki bemutatóján a Fonyód! Múzeumban Lombár Gábor, balatonfenyvesi polgármester, a két éve alapított Nagyberek Natúrpark Egyesület elnm ke. Elmondta: a fonyódi, marcali és lengyeltóti térség 16 önkormányzatát és magánszemélyeket tömörítő szervezet arra számít: egyre több érdekelt számára lesz csábító az elképzelés. A 2013-ig tartó szakmai munka kulcsszava a fenntarthatóság. Kollányi László, a Corvinus Egyetem tájépítészeti karának dékánhelyette rámutatott: a Nagyberek egységessége és a védett területek miatt is alkalmas arra, hogy rövidesen natúrparkká váljon. Csak a vasút kicsi, a tervek nagyok. A fenyvesi kisvasútról ma is végigcsodáihatók a Nagyberek természeti kincsei Turisztikai potenciált mértek az ELTE geográfus hallgatói a hátrányos helyzetű térségben AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNY- EGYETEM geográfus hallgatóinak részvételével tartottak pénteken konferenciát Lengyeltótiban a leghátrányosabb helyzetű kistérségek jelenéről, jövőjéről Ez egyik első eseménye volt az országos programnak, melynek lényege a hazai egyetemek és a leghátrányosabb helyzetű térségek együttműködése. A lényeg, hogy mindkét fél számára hasznos partnerség jöf jön létre. Egy ilyen térségnek komoly segítség lehet, ha egy egyetem rendszeresen itt tartja szakmai gyakorlatait, rendezvényeit - részletezte Németh Nándor, a programot koordináló Magyar Idegenforgalmi és Területfejlesztési Közhasznú Egyesület elnöke. Mint mondta: a hallgatók pedig jóval közvetlenebb ismereteket szereznek azáltal, hogy olyan térségekben kutatnak, ahol területfejlesztőként, vidékfejlesztőként a legnagyobb szükség lehet rájuk. Az ELTE földrajzi intézete és a lengyelté ti kistérség együttműködése a negyedik ilyen „örökbefogadás" az országban. szívesen irányítjuk kötelező feladatainkat olyan területre, ahol nincs pénz kutatásokra, melyeket magáncégek komoly összegért végeznek el - részletezte Szabó Pál, az ELTE Termé szettudományi Karának egyete mi adjunktusa, aki az első szakmai felmérést irányította a térségben. A hallgatók a koope rációt támogató Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kérésére a kistérség turisztikai potenciáljának feltérképezésén dolgoztak. A pénteki konferencián egyébként megismerhették az Uj Széchenyi Terv irányvonalait A Balaton és a leghátrányosabb helyzetű kistérségek kapcsolé dási lehetőségeit A kaposvári jegyző válaszolt Lamperth Mónika kérdéseire a térképügyben Szeptembertől tovább bővülnek a termelők lehetőségei Somogy megyében is, ugyanis a programhoz kapcsolódó pénzintézetek az új igénylésű gazdahitel ügyleteknél a korábbi két évben maximalizált futamidőt három évre meghosszabbítják. Varga Gábor, az MgSZH főigazgatója közölte: emellett az ingatlanfedezet elegendő, nem lesz szükség úgynevezett harmadik személy készfizető kezességére sem. A főigazgató azt is közölte, hogy az igénybe vehető hitel összege legalább egymillió forint, legfeljebb tizenöt millió forint lehet, amellyel kizárólag mezőgazdasági termék előállítása finanszírozható, de a hitel felhasználható lesz beruházások megvalósításához is. ■ Harsányi M.- Hozzám intézett levelében említett kiadvánnyal kapcsolatos kérdéseire válaszolva tájékoztatom, hogy önkormányzati cég, valamint a Polgármesteri Hivatal választásokon politikai pártokat nem támogathat és erre egyetlen jelölő szervezet sem számíthat. Tájékoztatom Elnök Asszonyt arról, hogy a Fidesz nem kért és nem kapott címerhasználati engedélyt. Az Ön által említett kiadvány tartalomösszeállításában, kiadásában, finanszírozásában, terjesztésében a Hivatal nem vett részt - válaszolta Kéki Zoltán, Kaposvár címzetes főjegyzője Lamperth Mónikának, az MSZP kaposvári polgármester-jelöltjének kérdéseire. Lamperth Mónika szerint ugyanis a Fidesz közpénzből kampányol, amikor egy a párt aktivistái által a városlakókhoz eljuttatott térkép hátoldalán a hirdetők között a polgármesteri hivatal, a megyei vállalkozói központ, valamint önkormányzati cégek is fellelhetőek. Természetesen mi is megkerestük - még csütörtökön - a címzetes főjegyzőt, aki azonban csak a Lamperth Mónikának írt válaszát juttatta el szerkesztőségünkbe. ■ A. V. Túlélés a kérdés: idén elmarad az őszi fesztivál is Csurgón Tizenhárom év óta először marad el Csurgón az őszi fesztivál és testvérvárosi találkozó. Az ok: a város rossz anyagi helyzete. I- lia Csaba alpolgármester testületi ülésen mondta el: uniós pályázati támogatást nyertek a rendezvényre, ám az utófinanszírozású és a város nem tud 3,5 milliós költséget megelőlegezni. Pénzintézetekkel tárgyaltak, nem kaptak segítséget. A támogatás azonban nem vész el, elvileg a jövő évi rendezvénynél fel tudják használni. Nem így az a pozitív elbírálást kapott 3,2 millió forintos testvérvárosi pályázat, amelyet a fenti okok miatt se most, se később nem tudnak igénybe venni. ■ Némi reményt ad az ÖNHIKI második fordulója: első körben 21,8 milliót nyert Csurgó városa. Gondot okoz a közüzemi számlák befizetése, a civilek támogatása csak kis részben valósult meg, egyes sport szakosztályok működése is veszélybe került - hangzott el Csurgó anyagi helyzete kapcsán. Laczó János képviselő azt mondta: 200 milliós a város valós hiánya, ezt csak ingatlan értékesítéssel lehetne enyhíteni. A költségvetést annak idején egyébként 168 milliós működési hiánnyal fogadta el a testület.- A zsebünkben éreztük már a Meller- kastélyért járó 57 millió forintot - mondta a képviselő, utalva arra, hogy biztosnak látszó ígéretet kaptak a vételre, de az a mai napig nem realizálódott. Aztán több előterjesztés is került a városatyák elé, ami nem került volna, ha nem így áll anyagilag Csurgó: döntöttek két utca burkolatfelújitása támogatási szerződésének a módosításáról, ugyanis a támogatás elszámolására a befejezést követően 90 nap áll rendelkezésre, ami július 31-én lejárt, de az önerőt az elszámolási határidőig nem tudta biztosítani az önkormányzat. Emellett szabad felhasználású fejlesztési célú hitelt vesznek fel, 32,7 millió forintot, ugyanis a fejlesztési kiadások egy részét már a folyószámlahitel terhére rendezte a város, mivel a fejlesztési bevételek nem teljesültek ■ Varga Andrea Bizalmi kapcsolatot is táplál az anyatej szenna Szoptatós anyukák és csemetéik a védőnői szolgálat fotókiállításán Közösségkovácsoló videotonos klub Minden eddiginél több édesanya és gyermeke közreműködésével nyílt tárlat pénteken a szennai védőnői szolgálatnál. Nemcsak alkotóművészeti, hanem család- tervezési szempontból is örömteli e tény, hiszen Semsei Tünde védőnő ötlete nyomán az aktuális év szoptatós anyukái és csemetéik szerepelnek fotókiállításon. A körzet tizenöt idei aprósága részeltetik az anyatejes táplálás pótolhatatlan értékéből. Hat hónapos korig kizárólag az anyatejes táplálás ajánlott, az így gyarapodó babák aránya mégis csökken, bár Szennán és térségében nem. Ismert, hogy az anyatej az immunrendszert nagyban befolyásolja, de az Szennai anyukák és csemetéik évek óta hirdetik az anyatej fontosságát anya és a gyermeke közötti kapcsolat miatt is fontos. A modern világ gyengülő családi kötelékeit látva ennek még nagyobb súlya van Semsei Tünde szerint. Ez az egyetlen élő anyag, amit a babák kaphatnak, mindéit más élettelen és művi. A 4. éve rendezett egyedülálló tárlatot - a korábbi képek emlékkönyvbe kerülnek - a támogató önkormányzat képviseletében Salamon Gyula nyitotta meg. A polgármester ajándéka mellett az anyukák Nagy Zsuzsanna házi gyermekorvos látogatásának is örülhettek: gyermekeik pedig annak, hogy ismert mosolya szűri és spatula nélkül mégiscsak hitelesebb volt. ■ B. T. Tíz éves a Vidi-klub: a Kaposvári Videotonban, pénteken együtt ünnepeltek a dolgozók. A vállalat 2000. óta biztosít lehetőséget a munkatársak számára, hogy a klub keretein belül ötleteiket, javaslataikat a szokásosnál kötetlenebb formábban tolmácsolhassák a vezetőségnek. Évente 3-4 alkalommal tartják meg a találkozót, a kezdeti lelkesedés töretlen, a cég munkatársai közül sokan rendszeresen bekapcsolódnak a klub tevékenységébe. Gerber András, a Kaposvári Videoton igazgatója eredményesnek nevezte a kezdeményezést.- Ide bárki eljöhet, kérdezhet, javaslatot tehet - magyarázta. - Talán ezért is kedvelt ez a találkozási forma. A Vidi- klubban felvetett ötletek 90 százaléka hasznosítható; különböző szakterületekre kaptunk már praktikus javaslatokat. Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét is meghívták a jubileumi találkozóra. A cégvezető érdeklődésünkre jelezte: a Kaposvári Videoton lényegesen jobb eredményeket ért el az idei első félévben, mint tavaly ilyenkor. Az első hat havi árbevételük meghaladja a kilenc milliárd forintot, amíg ez tavaly, hasonló időszakban hétmilliárd forint körül alakult. ■ Harsányi Miklós \ Szeptembertől újabb lehetőség a termelőknek