Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-15 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 33. szám
2010. AUGUSZTUS 15., VASARNAP SPORT 11 Sporttörténelmet írt Gáspár Réka triatlon Már nem csak a legfiatalabb, hanem a legjobb somogyi női Ironman is az atádi versenyző A férfiaknál - immár egymás után hatodszor - a győri Major József, míg a hölgyeknél Halász Annamária nyerte a Nagyatádon és környékén rendezett 20. jubileumi Iron-mant. Mivel azonban Halász svájci színekben versenyez, így a mögötte célba érkezett atádi Gáspár Réka nyerte az országos bajnokságot, s ezzel beírta magát a somogyi sporttörténelem szereplői közé. Fenyő Gábor Nemcsak a jubileum - ez volt sorrendben a 20. pénzdíjas eX- treme Mán országos hosszútávú triatlonbajnokság, egyben nyílt nemzetközi verseny hanem a rekordok miatt is emlékezetes marad az idei nagyatádi erőpróba. Merthogy - mind az egyéni versenyzők, mind a váltók, mind az Ironmanók (nem is jutott mindegyiknek érem...), mind pedig az érdeklődők számát tekintve - alaposan megdőlt minden korábbi csúcs. Több mint 400-an indultak, a váltók száma megközelítette a 200-at, ami azt jelentette, hogy ezernél is többen rajtoltak el két részletben. Már kora reggel is nagy tömeg vette körbe a gyékényesi Kotrónál kijelölt úszópályát. Látni ugyan nem nagyon láttunk a köd miatt, az ágyúlövést viszont - ami a rajtot jelentette - már annál jobban hallottuk. Az első etapot, a 3,8 km úszást Németh Ádám (Vitai Club SC, Székesfehérvár) nyerte; másodikként Flander Márton (Mogyi SE Baja), harmadikként pedig a cseh Tomas Bednar ért partot. Az esélyesek közé sorolt Kis Gyula (BEAC-Polythlon, Budapest) a 14., a toronymagas favorit Major József (Győri Széchenyi ESE) pedig a 15. volt még az első szám után. A nőknél a várakozásnak megfelelően a többszörös Európa-bajnok, illetve Eb-csúcstartó uszonyos és búvárúszó, a kaposvári Lábodi Laura - akinek többek között Somogy első felnőtt női világbajnoka, Kovács Zsófia, valamint a junior vb-aranyérmes Wirtz Melinda szorított - szelte a leggyorsabban a habokat. A második a házigazda Tri-Atád SE reménysége, a tavalyi viadalt súlyos sérülése miatt kihagyó Gáspár Réka volt, míg harmadikként Pálmaffy Marianna (BEAC-ELTE Polythlon, Budapest) zárta az úszást; a svájci színekben versenyző Halász Annamária a hatodik legjobb úszóeredményt érte el. A második etap, a 180 km kerékpározás alaposan átírta a mezőnyt. Kis Gyula és Major József is egymás után előzte meg az előtte állókat, majd 130 km-nél Major az élre állt. Végül aztán megnyugtatónak tűnő, több perces előnnyel kezdhetett futni; másodikként Kis, harmadikként Flander, negyedikként pedig a kaposvári Bozsó Zoltán futott ki a depóból. A nőknél annyi változás történt, hogy Halász Annamária átvette a vezetést, Gáspár Réka viszont ellentmondást nem tűrően tartotta a második pozícióját, míg a jászberényi Sápi Csilla feltornászta magát a harmadik helyre.- Pár perc, és a depóban leszek! - jött Rékától a rövid telefonüzenet édesanyjának, ami újfent megerősített bennünket abban, hogy a nagyatádi kiválóság remek formában van. Sőt, futás közben míg a legtöbben már látványosan szenvedtek, ő még mosolyt is tudott az arcára varázsolni, ha a nézők között ismerőst fedezett fel... A befejező szám, azaz a maratoni, 42,2 km-es futás újabb meglepetést hozott. Az utcahosszal vezető Major József már önmaga ellen versenyzett, s ha végül nem is sokkal, de elmaradt a pályacsúcstól. Mindettől függetlenül rendkívüli boldogA nagyatádi Gáspár Réka már az első szám, az úszás után második volt, s ezt a helyezését végig megőrizte Megint jól megúszták - ez volt már az 54. próba A cet-rend 10 kilométeres úszógálán - az 1992 óta íródó sorozatban ez volt immár az 54. próba - ezúttal tizenhármán próbáltak szerencsét. A VÉGEREDMÉNY: 1. Hajdú László (Computer-Budai, Kecskemét) 2,23:28, 2. Juhász Petra (Szigetvári Delfin SE) 2,27:28, 3. Wittmann Tamás (TH-Atád SE) 2,32:48. A HAGYOMÁNYOS atádi erőpróbán a két csúcstartó is részt vett; az 55 éves Kozári Lajos immár 39, míg a 39 esztendős Ősz Tibor - mindketten Nagyatádon élnek - 38 alkalommal tudta le a 10 km-es úszópróbát. A TERVEK SZERINT a következő Cet-rend valamikor az ősszel, október második felében lesz. Bajnokok Klubja A JUBILEUM ALKALMÁBÓL több egykori nagyatádi bajnok is tiszteletét tette a jeles napon a Dél-somogyi kisvárosban, így találkoztunk Kropkó Péterrel, Varga Józseffel, Zsódér Zsolttal, Kindl Gáborral, valamint Brassay Rékával is. Ami az esélyeket illette, ugyanaz volt a véleményük: Major József hatodszor is... ság sugárzott az arcáról. Érthető, hiszen egymás után hatodszor avatták bajnokká Nagyatádon. Kis Gyula viszont látványosan elkészült az erejével; így a nagyot hajrázó Vatai Miklósnak jutott az ezüst, Flander Mártonnak a bronz, a legjobb senior versenyző, Bozsó Zoltán pedig az előkelő negyedik helyet szerezte meg. A nőknél Halász Annamária érkezett be elsőként a célba. A második az atádi Gáspár Réka - a két évvel ezelőtti idején vagy egy órát (!) faragott -, s a bajnoki cím is őt illeti; Halász ugyanis svájci színekben versenyez. Gáspár Réka viszont - aki szombat óta immár nemcsak Somogy legfiatalabb, hanem a legjobb somogyi női Ironmanje is - sporttörténelmet írt. Igaz, hogy korábban már Ferenci Kornél és Zsódér Zsolt is győzött atádi színekben, ám ők fővárosi versenyzők. Gáspár Réka viszont ízig-vérig nagyatádi, s az Ironman 20 éve íródó történetében még sohasem fordult elő, hogy az abszolút versenyben somogyi versenyző is dobogóra állhatott volna. Egészen mostanáig...- Hogy lesz-e 21? Erről most egy hónapig nem beszélünk. Ha egyedül dönthetnék, akkor a válaszom egyértelműen igen. Ám ez nem csak rajtam múlik... - mondta amolyan zárszóként dr. Herr Gyula főrendező, egykori 13-szoros (ebből hetet Nagyatádon teljesített) Ironman- versenyző. A VÉGEREDMÉNY. férfiak: 1. Major József (Győri Széchenyi ESE) 8,21:54, 2. Vatai Miklós (Vasemberek Klubja, Budapest) 8,54:39, 3. Flander Márton (Mogyi SE, Baja) 8,56:23,4. Bozsó Zoltán (MG Produkt Kaposvári AC) 9:16,41, ... 11. Janota Zoltán (Tri-Atád SE) 9:53,47. NŐK: 1. Halász Annamária (Svájc) 10,24:37,2. Gáspár Réka (Tri-Atád SE) 11:09,38, 3. Szörfi Diána (egyesületen kívüli, Kas- kantyú) 11:47,20. Dzsavad gólja három pontot jelentett a Rákóczi számára labdarúgó nb i Megvan az első hazai győzelem - már a kilencedik percben eldőlt a dunántúli rangadó sorsa KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC- SZOMBATHELYI HALADÁS 1-0 (1-0) Kaposvár, Rákóczi-stadion, 2500 néző. V.: Szabó Zs. (Kispál, Viszokai). KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC: Kovács Z. - Okuka, Grúz, Zsók, Gu- jics - Balázs B., Pedro - Pavlo- vics, Kulcsár K., Dzsavad - Szepessy. vezetőedző: Sisa Tibor. SZOMBATHELYI HALADÁS: RÓzsa - Lengyel, Guzmics, Schim- mer, Tóth N. - Nagy G., Molnár B., Ugrai, Iszlai - Simon, Oross. vezetőedző: Csertői Aurél. csere: Szepessy helyett Zsolnai az 56. percben, Iszlai helyett Kovács I. a 70. percben, Oross helyett Rácz a 74. percben, Kulcsár K. helyett Perics a 79. percben, Dzsavad helyett Godslove a 90. percben. SÁRGA LAP: Pavlovics az 58. percben, Iszlai a 67. percben. Jól kezdte a mérkőzést a Rákóczi; a hazaiak már a 9. percben megszerezték a vezetést, amikor is Gujics remek átadása után Dzsavad hét méterről nagy erővel a jobb felső sarokba lőtt (1-0). A kaposvári gólt követően a Haladás némi mezőnyfölényt harcolt ki, többet birtokolták a labdát a vendégek, akik bőven adtak munkát a hazai védelemnek. A szombathelyiek fölénye ekkor több szögletben és szabadrúgásban is megmutatkozott. A 21. percben Kovács Zoltán mentett bravúrral Nagy Gábor 13 méteres lövését követően. Félórányi játék után kiegyenlítettebb és egyben lüktetőbb lett a mérkőzés, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. A 33. percben Dzsavad jobb oldali beadása után Grúz fejelt fölé nyolc méterről, míg a túloldalon újra Kovács Zoltánnak kellett védenie Molnár Balázs lapos lövése után. A 36. percben Dzsavad kishíján lemásolta a 9. percben szerzett találatát, ám Rózsa ezúttal nagy bravúrral szögletre tolta a labdát A fiatal Kulcsár Kornél (világos mezben) egy híján 80 percet tölthetett a pályán a Haladás elleni találkozón a jobb felső sarok elől. Az első játékrész hajrájában a vendégek előtt adódott újabb lehetőség, ám előbb Zsók mentett nagyot a 16-oson belül Nagy Gábor elől, majd két perccel a szünet előtt ismét Kovács Zoltán tenyerelte szögletre a labdát Nagy Gábor újabb lökete után. A második felvonásban egy szombathelyi szöglet után Ugraihoz került a labda, aki 25 méterről rászúrta, Kovács Zoltán azonban ezúttal is a helyén volt. Ezután bő negyedórán keresztül a mezőnyben folyt a játék, a két kapu nem igazán került veszélybe. A 62. percben aztán Dzsavad mintegy 22 méteres lövése ha fél méterrel kerülte el a kaput, majd három perccel később Grúz 25 méteres bombáját hatástalanította a vendég szombathelyiek hálóőre. A 73. percben Nagy G. beadásáról Oross maradt le centikkel néhány méterre a kaposváriak kapujától, alig egy percre rá pedig az Orosst felváltó Rácz célozta meg a hazaiak kapuját, ám Kovács Zoltán ismét nagyot alakított; a bal alsó sarokból piszkálta ki a játékszert. A 79. percben új játékost avattak a házigazda zöld-fehérek: a Kulcsár helyére érkezett Perics először szerepelt a Rákóczi csapatában. A hajrában a vasiak voltak a kezdeményezőbbek, ám az eredmény nem változott. A dunántúli rangadón fontos három ponttal gazdagodott a Rákóczi. ■ Temesvári Iván