Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-14 / 189. szám

SPORT 10 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT Nehéz mérkőzés vár a Haladás ellen irályára lépő Rákóczira Újabb hazai bajnoki mérkőzés­sel folytatja szereplését a Ka­posvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgócsapata, hiszen Sisa Tibor együttese a Szombathelyi Haladást látja vendégül 19 óra­kor. A ma esti összecsapás mindkét gárdának nagyon fon­tos, ugyanis a kaposváriak első hazai győzelmükre hajtanak, és minden bizonnyal az eddig egy ponttal bíró vendégek is gyara­pítani szeretnék a nevük mel­letti egységek számát. ■ Maximális koncentrá­cióra lesz szükség a ka­posváriak részéről a szombathelyiek ellen.- Kielemeztük az Újpest el­leni mérkőzésünket, melynek során sok pozitívumot felfe­dezhettünk, s persze tanulsá­gokkal is szolgált az összecsa­pás, mint például hogy a fővá­rosiak szinte kapuralövés nél­kül is gólt szereztek - tért ki a múlt heti lilák elleni találkozó­ra Sisa Tibor, a Rákóczi FC ve­zetőedzője. - Egyébként úgy látom, hogy fizikailag rendben van a csapatunk, s taktikailag is tudjuk, hogy mit kell játsza­nunk. A mi helyzetünkben azonban minden mérkőzés ne­héz, így a Haladás elleni is, en­nek megfelelően játékosaink­nak maximális koncentráció­val kell pályára lépniük. Na­gyon szervezett, egységes csa­pat a mai ellenfelünk, melyben több utánpótlás válogatott játé­kos is található. Nehezen le­győzhető csapat a Haladás, ne­künk mégis abban kell gondol­kodnunk, hogy ha nagy küzde­lem árán is, de itthon kell tar­tanunk a három pontot. Na­gyon bízom benne, hogy pozití­van jövünk ki a ma esti össze­csapásból. Sérültek továbbra is vannak Sisa Tibor csapatában, így a tréner Bank István, Farkas Zol­tán és Lelkes Mátyás mellett Bőle Lukácsra sem számíthat, ráadásul Hegedűs Dávid játéka is kérdéses. ■ Temesvári Iván A várható kezdőcsapat RÁKÓCZI FC: KoVÓCS Z. - Okuka, Grúz, Zsák, Gujics - Kulcsár, Pedro, Balázs, Dzsavad - Oláh, Pavlovics. ► Online közvetítés: S0NUNE.hu vitorlázás Nem unják, mert minden futamon győzni akarnak A hetedik világbajnoki cí­mét ünnepelhette már Ro­mániában, Constantában a Balatonföldvári Sparta­cus Vitorlás Egylet repülő hollandi aranypárosa, Majthényi Szabolcs és Domokos András. Fenyő Gábor- A múlt héten még Constan­tában a világbajnokságon szel­te a habokat. Nem hiszem el, hogy ennyire hiányzik a vitor­lázás...- Pedig ez van - mondta ma­gától értetődően a 38 éves Majt­hényi Szabolcs, akit verseny köz­ben sikerült utolérnünk. - A nyár a mi időszakunk, s szer­dán kezdődött Balatonföldváron a nagyhajós országos vitorlás- bajnokság.- Akkor hatalmas mákom van, hogy verseny közben utol tud­tam érni telefonon.- Ez most valóban kivételes alkalom volt. Amúgy a futamok között, pláne munkanapokon fel szoktam venni a telefonomat.- Az idei repülő hollandi vitor­lás-világbajnokság a „különle­ges” kategóriába tartozik; so­kan a nehéz közlekedési viszo­nyokra hivatkozva hagyták ki a román vb-t.- Nem kis igazság van benne. Mi még viszonylag szerencsés­nek vallhattuk magunkat, mert csak 800 kilométert kellett au­tóznunk a Fekete tenger partjá­ig. Más kérdés, hogy ezt két nap alatt tudtuk le, mivel a meglehe­tősen szűk utak és a nagy kami­onforgalom miatt átlagban öt- vennel tudtunk csak haladni Romániában. Képzeljük csak el a spanyolokat vagy a hollando­kat, akikre több ezer kilométer utazás várt volna... Azt hiszem, valóban művészet lett volna on­nan valahogy lekeveredni Cons­tantába.- Nem volt már kicsit unalmas a vége? Az utolsó három futa­mon - amelyből végül aztán kettő lett - egy negyedik hely is bőven elég lett volna az aranyhoz. Addig a legrosz- szabb helyezésük (két) máso­dik hely volt, amely mellett négy futamgyőzelem állt.- Amíg abba nem hagyják a dánok. Ők ugyanis vagy tizenöt évvel idősebbek nálunk.- Több mint két évtizede, 1987 óta ül egy hajóban a szintén 38 esztendős Domokos And­rással.- Természetes, hogy időnként voltak - és lesznek is - konflik­tusaink, ám mivel egymás nél­kül aligha jutnánk ötről a hatra, így gyorsan megtaláljuk a közös utat. Az elmúlt bő évtizedben egyébként jóval kevesebb időt töltünk egymás társaságában; ma már közel sem tudunk any- nyit együtt edzeni, mint koráb­ban. Lehet, hogy ez is az egyik oka annak, hogy mostanában már nem nagyon vannak nézet- eltéréseink. Majthényi Szabolcs és társa áprilisban száll vízre, s egészen októberig, novemberig edzenek a Balatonon- Miután mi úgy sorakozunk fel a rajthoz, hogy minden egyes futamon győzni akarunk, így egyáltalán nem. Ráadásul ilyen­kor leesik az ember válláról a te­her, lazábban lehet versenyezni.- A mostani vb-arany hol he­lyezkedik el - már ha egyálta­lán lehet Uyen sorrendet felál­lítani - a hét között?- Tény, hogy a kevesebb indu­ló miatt nem ez volt a legerő­sebb világbajnokságunk. Vi­szont így sűrűbb volt a mezőny, s a gyenge széljárás miatt csak nehezebben érvényesült a tech­nikai tudás. Ha mindenképpen rangsorolnom kellene, akkor valahová a középmezőnybe he­lyezném.- Az ausztrál vagy a floridai világbajnokság maradt inkább emlékezetesebb? 1994-ben, pontosabban '95 januárjában győztek először Adelaide-ben, 2006-ban pedig St. Peters- burgban úgy lettek világbaj­nokok, hogy - a sportág törté­netében először - az összes (értékelt) futamot megnyerték.- Egyértelműen az ausztrál viadal volt a legemlékezetesebb. Mégis csak az volt az első vb- aranyunk, s akkor jutottunk el először a tengerentúlra. Mond­hatni teljesen ismeretlenek vol­tunk még; a házigazda ausztrá­lok nagy favoritja, lan McCros- sin kölcsönzött nekünk egy ha­jótestet, s a felszerelést is úgy koldultuk össze innen-onnan Magyarországon.- És a legnehezebb?- Egyértelműen a 2004-es né­met világbajnokság, ahol a ne­gyedik aranyunkat gyűjtöttük be. Warnemündében volt a leg­erősebb és egyben a legnépe­sebb mezőny; mindenki eljött, aki valamit is számított ebben a műfajban.- Az egykori olimpiai bajnok dán lürgen Boysen-Möller, lacob Boysen-Möller kettős - akik nem voltak ott Romániá­ban - elleni párviadal most döntetlenre áll: mindkét páros egyaránt hét vüágbajnoki aranynál tart.- Egészen pontosan négy öt­karikás játékokon ve(he)ttek részt, s mind a négy alkalom­mal az első hat között zártak: az arany mellett van még egy bronzérmük is, egyszer pedig a negyedik, illetve a hatodik he­lyen végeztek.- Meddig élvezhetjük még ezt a páratlan magyar-dán különcsatát?- Mennyi időt töltenek a magyar tengernél?- Áprilisban jövünk, s valamikor októberben, novemberben me­gyünk. Éves szinten mintegy 10-15 ver­senyünk van.- Még most is meg szoktak mártózni a Balatonban?- Ha jól emlékszem, utoljára 2005 szeptem­' herében a Balaton­földváron rendezett világ- bajnokságon borultunk, ahol végül a dánok mögött a második hely jutott nekünk. De ha tenge­ren versenyzel, s a szél nagy hullámokat korbácsol, akkor sokszor tehetetlen vagy.- A vitorlássportban hány év jelenti a korhatárt?- A négy olimpiát is megjárt dán Boysen-Möller testvérpár már ötven felett jár, s hazájuk­ban egy másik hajóosztályban is szerepelnek. Úgyhogy másfél évtizedünk még biztosan van.- És utána?- Ez nem olyan, hogy egyszer csak azt mondod, ennyi elég volt, köszönöm, vége. Ameddig csak tehetem, addig fogok vitor­lázni... Egyszer eljön az az idő, amikor már nem járunk majd el a külföldi versenyekre, még ké­sőbb a hazai erőpróbákról is hi­ányozni fogunk, a vitorlázás sze- retete azonban életem végéig el­kísér. A hínárgyűjtő MAJTHÉNYI SZABOLCS több mint három évtizede, hétévesen ver­senyzett először. Négy évvel ké­sőbb mutatkozott be külföldön, amikor is Bulgáriában próbált szerencsét. A BALATONI DEBÜTÁLÁSA igen­csak emlékezetesre sikerült. Egy­re jobban leszakadt a többiek­től, s végül tök utolsóként ért célba. Csak utána derült ki, hogy verseny közben a hajójával tekintélyes mennyiségű hínárt gyűjtött össze... Kaposváron vendégeskednek a Fradi tekézői A kapufák helyett már gólok kellenek labdarúgó nb i Az Újpest csapata látogat szombat este a Balaton-partra Kis Gergő nem tudta megvédeni az Eb-címét Bár a Szuper Ligába feljutott Köz­utasok Kaposvári TK nyáron épí­tett modulpályáját hivatalosan augusztus 20-án adják át - a je­les napon a férfi tekeválogatott teszi majd tiszteletét a somogyi megyeszékhelyen -, a lelkes te- kézők addig sem tétlenkednek. Szombaton kezdődik a több mint egy héten át tartó Tamás József tekeemlékverseny. A nyitónapon a házigazda Köz­utasok KTK alakulata a másik kaposvári együttessel, az NB I-es Teke Baráti Kör SZE csa­patával mérkőzik 15 órakor, vasárnap pedig az NB Il-es nagyatádi egylet a nagy hírű Fradival csap majd össze 16 órakor. ■ Fenyő G. Újabb nehéz feladat előtt a BFC Siófok, mely ma este 20 órakor az Újpestet fogadja. Döntetlen ál­lásnál a Videoton ellen Délczeg Gergely, illetve Győrben Novák Alexisz is lőtt egy-egy kapufát, melyek, ha bemennek nem biz­tos, hogy egy pont állna a csapat mellet a bajnoki tabellán.- Remélem, végre befelé pat­tan a labda - bosszankodott Horváth Károly ügyvezető­edző. - Sok dicséretet kapunk, de a pontok számítanak, így nem lehetek elégedett. Nem csak a kimaradt ziccerek sújta­nak, hisz Kanta Szabolcs már a nyitó fordulóban megsérült, az­tán legutóbb meg jött Mogyoró­si József és Pillér József kiállítá­sa. Az utóbbiak hiányzása azon­ban lehetőséget ad másoknak, akik eddig kevesebbet játszot­tak. Az egyik üyen Kocsis Dávid lehet, aki remekül szállt be cse­reként és ugyanez vonatkozik Délczegre is az eddigi két talál­kozó alapján. A liláknak is akadnak gond­jaik, hisz a kiállított Tisza Tibor, illetve a sérült Barczi Dávid is hiányozni fog. Az utóbbi somo­gyi, pontosabban nágocsi fiatalt az újpestiek legnagyobb ígére­tének tartják, aki Kaposvárról került a fővárosba. Nagybátyja Barczi Attila, a Siófoki Bányász bajnokságot nyert öregfiúk csa­patának oszlopos tagja. Graszl Károly (felül) fejjátékára Is nagy szüksége lesz a Siófoknak- A bajnoki rajt előtt össze­szedtem egy combizom húzó­dást, ami tovább erőltetve csak rosszabb lett - mondta Barczi Dávid, aki Siófokon csak a lelá­tóról figyelheti társait. - Injek­ciós kezelést kapok, de lehet más beavatkozásra is szükség lesz. Siófokon nyernünk kell, ám a hazaiak eredményei alap­ján nem számíthatunk könnyű meccsre. ■ Keszthelyi Zoltán A várható kezdőcsapat bfc siófok: Molnár P. - Tusori, Graszl K., Fehér, Novák - Ludánszki, Kocsis D. - Thiago, Kecskés, Délczeg - Sowunmi. A Budapesten zajló úszó Euró- pa-bajnokság ötödik napján há­rom magyar sportolóért szorít­hattunk a döntőkben. A 800 m férfi gyorsúszásban Kis Gergő - aki két éve Hollandiában, Eind- hovenben Eb-győztes volt - a ne­gyedik, míg Gyúrta Gergely a nyolcadik lett. A 100 m női pil­langóúszásban Dara Eszternek a hatodik hely jutott. Szombaton két magyar úszó is érdekelt lesz a 200 m női gyorsúszás döntőjé­ben: Mutina Ágnes a második, Verrasztó Evelyn pedig a negye­dik legjobb idővel lett finalista. A műugróknál szinkronto- ronyugrásban a hatodik helyet szerezte meg a Reisinger Zsó­fia, Kormos Villő páros. ■ F. G. ConstantábanJs a csúcsra kerültek

Next

/
Thumbnails
Contents