Somogyi Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-07 / 156. szám
4 A NAP TEMAJA SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚLIUS 7., SZERDA corpus delicti Papok és hívők megrázó sorsaival szembesítettek az állambiztonsági iratok, a nehezen megtört püspökre az Áruló fedőnevet akasztotta a hatalom cinizmusa AZ ÜGYNÖKVADÁSZAT TORZÍT AZ OPTIKÁN A kommunista diktatúrát nem lehet ügynökökkel és üldözöttekkel leírni. A Kádár-korszak utolsó leheletéig kitartó állampárti vallásüldözés árnyalatainak feltárásához a hívek személyes történetei is kellenek. Balassa Tamás így véli Gárdonyi Máté Siófok- kiliti plébános, főiskolai tanár, akit az egyháztörténet sötét évtizedeiről kérdeztünk.- Reális kép él a köztudatban az 1945-1989 közötti időszak egyházi és hitéletének valóságáról? Mintha a bulvárhírektől terhelt nyilvánosságban csak a sztereotípiák, és a megtört és beszervezett „ügynökpapok” híre lépné át az ingerküszöböt...- A kommunista diktatúrának a valláshoz való viszonya hallatán az idősebbek és a középkorúak még fel tudják idézni, hogy akkoriban „nem volt tanácsos” vallásosnak lenni, adott esetben munkahelyi felelősségre vonással, hátrányokkal járt például a gyerekek hittanra járatása - mondja Gárdonyi Máté, aki a Csapdában című kötet tizenkét szerzője közül egyetlenként egyházi ember. - Bár a késői Kádárkorban nyílt üldözés már nem érte az egyszerű híveket, azért bizonyos állásokban tilalmas volt a vallásgyakorlás. A brutális egyházüldözést általában a Rá- kosi-korszakhoz kötik Mindszenty bíboros ebből a szempontból emblematikus figura -, ám a Kádár-rendszerről már az a kép él az emberekben, amit a hivatalos állami és egyházi propaganda sugallt: állam és egyház viszonya normalizálódott, ugyan voltak hibák, de a „kis lépések” politikájával ezek kiküszöbölhetővé váltak.- Ezzel szemben...- Az állambiztonsági hatok éppen a Kádár-rendszerről alkotott képet módosítják érdemben. Az állam egészen a rendszerváltozásig jelentős apparátust foglalkoztatott az egyházak ellenőrzésére, a papok befolyásolása és megfélemlítése, az ifjúsági pasz- toráció ellehetetlenítése érdekében. A mai fiataloknak, még a korszak iránt érdeklődő történész-hallgatóknak is mindez már távoli múlt, gyakran nem is értik, hogy a szocialista rendszer miért „vacakolt” annyit olyan ideológiai kérdésekkel, mint az állampolgárok vallásos- sága, vagy ateista világnézete. Nekik az alapoktól kezdve, vagyis a marxi valláskritikából és a lenini doktrínából kiindulva kell értelmezni a rendszer természetét. Először azt kell tisztázni, hogy ismereteink szerint a vizsgált korszak mintegy 7000 papjából 250 működött együtt az állambiztonsági szervekkel.- Az állambiztonsággal együttműködő papokról pontos adatokat közöl Gyarmati György.- A feltárt iratanyag alapján ma már nagy biztonsággal lehet állítani, hogy 1945-1989 között a katolikus papok 3,5 százaléka volt hálózati személy, közkeletűen ügynök, 10,5 százalékot tett ki a valamilyen formában meghurcoltak aránya (börtön, rendőri felügyelet, állambiztonsági zaklatás), és 86 százalék tartozott a „nem érintettek” közé.- Az egyházi személyek iránt 40-szer nagyobb a kutatói érdeklődés, mint a második legtöbbet tanulmányozott csoport, az értelmiségiek iránt. Mi okozza ezt az érdeklődést?- Nem gyártanék összeesküvés-elméleteket. Az a benyomásom, hogy a fiatal kutatók döntő többségét nem egyházellenes- ség vagy szenzációhajhászás vezette, hanem a szakmai érdeklődés és az igazságkeresés. Ez érvényes úgy a katolikus, mint az evangélikus és református egyházak vonatkozásában. Az azért megkockáztatható, hogy a papokkal, lelkészekkel szemben támasztott magasabb erkölcsi követelmények miatt nagyobb szenzációt jelentett néhány jól időzített „leleplezés”. De a komoly kutatók ódzkodtak az „ügynökvadászattól”.- Az ügynökkérdés miként hat a korszak egyháztörténetének megértésére?- Nem feltétlenül segíti, Gyarmati György szavaival élve: „torzít az optikán”. Az állambiztonsági iratokban besúgókkal és megfigyeltekkel találkozunk, holott a papság döntő többsége egyik kategóriába sem tartozott. Márpedig, ha az 1945 utáni egyháztörténetet csak az „ügynökök” és „üldözöttek” kategóriáival írjuk le, a fától nem látjuk az erdőt. Azokat a falusi papokat, akik „csak” tették a dolgukat, helyt álltak a híveik között, s azokat az egyszerű híveket, akik a családon belül továbbadták a hitet. A mai egyház mégiscsak nekik köszönheti a legtöbbet.- Publikációja érzékelteti, az egyház magatartása - túlélésre törekvése, együttműködésre hajlása, ellenállása - összefügg az államszocialista, kommunista rezsimek magatartásával úgy az országok, mint a rezsimek viszonylatában.- Miközben a Szovjetunió érdekszférájába került közép-európai államokban nagyjából ugyanaz a forgatókönyv valósult meg az egyházak társadalmi befolyásának megtörésére, a kommunista pártok idővel kénytelenek voltak számot verni a helyi Szeretni kell az állambiztonsági iratokat a katolikus egyház államszocializmus alatt megélt évtizedeiről Csapdában címmel jelent meg unikális kötet a minap. Érzékeny téma, amit eddig az ügynökvadászat leleplező ambíciói árnyékoltak, s most kutatói tisztesség világította be.- TÁVOLSÁGTARTÁSSAL, de mégis megérintetten - így fogalmaz Bertalan Péter történész-politológus, amikor a kutatói alapállásáról faggatom. - A történelemtudományban én nem tagadom az érzelmeket. Szeretni kell az állambiztonsági forrásokat, s megfelelő távolságba is kell kerülni tőlük. Meg kell küzdeni velük. a kaposvári egyetem tanszékvezető egyetemi docense több egyháztörténeti tanulmány után a Provida Mater című könyvé re tette a névjegyét tavaly. Azóta is az állampárti diktatúra rejtőzködő katakombaegyházait kutatja. Szerzőtársaihoz hasonlóan a kutathatóvá vált források irdatlan tömegével dolgozik.- versenyfutás az idővel - mondja a fiatal oktatókutató, érzékeltetve, hogy az emberélet rendkívül rövid a kifinomult, vagy éppen direkt hatalmi technikákkal eltussolt történelem sötét fejezeteinek megírásához. Az évtizedekig elzárt dokumentumokat strukturáltam, rendszerezetten dolgozzák föl az Állambiztonsági Szolgálatok Törté nett Levéltára, és Gyarmati György vezetésével. A történész-főigazgató a Csapdában című kötetben megjelent tanulmányok sokszorosát olvasta el szerkesztőtársával, Bánkuti Gáborral Ők idézik az előszóban XIII. Leó pápa intelmét, miszerint„A keresztény egyháznak mi sincs az idővel versenyt futó történész szerint Unikális kutatói magatartás egy unikális kötetben. Bertalan Péter azt mondja, az Állami Egyházügyi Hivatal és a belső elhárítás működését, a titkosszolgálatok és a Szentszék kapcsolatát is árnyalják a tanulmányok. Ő maga a fiatal törté nészgenerációra építő tizenkét tanulmány közül, a két somogyi egyikét jegyezve az ellenálló szeminaristákról írt Csak a nevek gyűjtése és azonosítása hónapokig tartott Az 1959-ben a Központi Papi Szemináriumból eltávolított kispapok Tadódy István vezette illegális szervezkedő sének történeti mozaikját részint ügynöki jelentésekből rakta össze.- krimiként, puzzleként áll össze egy ilyen anyag, hiszen kriminalizáló forrásokról van szó - mondja Bertalan Péter. - Annyi különbséggel persze, hogy az ügynökök és a megfigyeltek küzdelmében valódi életek mentek tönkre. a kötetben feltárul a - sok még élő tanú által átélt - világ, ahol az egész társadalom csapdába került A szabadlábon hagyottak sem tudhatták magukat szabadnak Nemcsak az intemálótáborok és a börtönök jelentettek fogságot, hanem az egzisztenciális megfélemlítettség sokféle árnyalata is. De ugyanígy a viszonyulás sem egyszerűsíthető le ellenállásra és megalkuvásra, ellehetetlenítésre és rendszerbe kényszerítettségre. Róma, Budapest és Moszkva politikai kombinációi együttesen, térben és időben más és más rendszerré formálták a katolikus egyház státuszát és arculatát Bertalan Péter nemcsak kutatóként, de gyakorló tanárként is fontosnak tartja a közelmúlt történelmének elsajátítását- A KÖZTÖRTÉNETI TÁJÉKOZATLANSÁG olykor döbbenetes, s a modem világban tarthatatlan luxus - mondja erről Bertalan Péter -, ezért sulykolni kell a '45 utáni magyar történelmet. „Felszentelt püspök vagyok" 1989 tavaszán kezdő segédpüspökként meglepte - mondta Várszegi Aszúik pannonhalmi főapát a Csapdában című kötet budapesti bemutató ján -, amikor egy plébános négyszemközt azt mondta neki latinul: „Felszentelt püspök vagyok”. Ezt közölte aztán püspöktársaival, akik el sem hitték ezt a tényt a plébánosról, holott igaz volt. sajátosságokkal. Az egyes országokban eltérő volt az egyházak társadalmi beágyazottsága, illetve az a vagyon és intézményhálózat, amit 1945 után elveszítettek. A kommunista egyházpolitika módosulása maga után vonta a Vatikán „keleti politikájának” változását is, a helyi egyházi vezetés pedig ebben az erőtérben próbálta menteni a menthetőt.- Mikor szenvedte el a legnagyobb károkat az egyház?- Erre kérdésekkel felelnék. Akkor, amikor 1950-re teljesen kifosztott állapotba került, már ami a korábbi egyházi vagyont és az intézményhálózatot illeti? A veszteség mérlegelése részben az egyházkép függvénye: az egyház csupán intézmény, hatalmi tényező, vagy a hívek közössége, és misztikus karakterrel is rendelkezik? Egy szegény egyház kétségkívül jobban hordozza ez utóbbi vonásokat. Vagy az 1950-es évek brutális egyházüldözése okozta a legnagyobb sérelmeket? Csakhogy 1956 megmutatta: az egész társadalom szemben állt egy erőszakos hatalommal, s ez az egyház társadalmi elfogadottságát éppen- hogy növelte. Vagy az az erkölcsi kár volt nagyobb, amit a Kádáréra okozott azzal, hogy a hozzá lojális vezetés révén a. rendszer részévé tette az egyházakat is? Ám ezt a papság nagyobb része úgy élte meg, hogy végre rendezetté váltak a viszonyok egyházkormányzati téren.- Fiatalemberként a kutatott időszak történelem az Ön számára. Mi volt a legmegrázóbb, akár személyes élménye?- Sok-sok történetet tudnék mondani kezdve azzal a sokgyerekes kántortanítóval, aki az iskolák államosításakor, amikor választani kellett állam és egyház „szolgálata” között, a biztos pedagógusi fizetés helyett a szerényen javadalmazott kántori állást választotta, egészen addig a diákig, akit a szülei „klerikális reakciós” magatartása miatt nem vettek fel egyetemre. Az egyik püspököt közel két évtizeden keresztül szorongatták, eltiltották a nyilvános működéstől, száműzték, ígéretekkel hitegették, megpróbálták beszervezni, majd amikor megtört, és aláírt egy beszervezési nyilatkozatot, ezt a fedőnevet adták neki: Áruló. A hatalom cinizmusa... A XX. századi magyar egyháztörténetet tanítva sohasem mulasztom el, hogy ezeket a sorsokat megismertessem a diákjaimmal. , A kutató az iratok L tömegéből B krimiként rakja össze a T's&.tortenelmet annyira ár- talmára, minthogy f/r nem ismerik.”A neves kuta- tők a történeti múltfeltárás tárgyköré- ^ be nem, de az újra-evangelizáció miatt a tárgyhoz mégis illeszkedve hozzáteszik „a keresztény esendőségnek mi sincs annyira ártalmára, minthogy nem szembesülnek vele. ” A kötet tanulmányait olvasva nem maradnak kérdőjelek ez a munka nemcsak az ügynökvadászat öncélúnak tetsző rögeszméjével, de - mint a fülszöveg írja - az egydimenziós közelítésű, „egyedül igaz" válaszokkal is szakít Eddig számos alkalommal a lelep- lezési ambíció vezette a ku- [ ' ^ tatókat és a múlttal való . I szembenézés mindinkább ■-‘ásür szelektív ügynökvadászattá szimplifikálódott
