Somogyi Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-05 / 154. szám
6 2010. JÚLIUS 5., HÉTFŐ GAZDASÁG Vállalkozások az árvízkárosultakért összefogás A megsemmisült értékeket sokmilliós felajánlásokkal próbálják pótolni Az eltelt húsz év legnagyobb segélyezési programja folyik Magyarországon az elmúlt hetek áradásai után. VG-összeállítás Számos cég - legyen szó pénzügyi intézményről, logisztikai, kereskedelmi vagy szolgáltató vállalkozásról - mozgósította erőforrásait a súlyos árvízi károk helyreállítása érdekében. A rendkívüli adakozói kedvet vélhetően az is befolyásolta, hogy már életbe lépett az a jogszabály-módosítás, melynek nyomán már nem minősül termékértékesítésnek vagy szolgáltatásnak a közcélú adomány vagy az akként nyújtott szolgáltatás, így ezek kikerültek az áfatörvény hatálya alól. Mindez nagy könnyebbséget jelent azon cégek számára, amelyek már korábban is teljesítettek közcélú befizetéseket A vállalkozások többsége a segítségnyújtás legkézenfekvőbb módját választotta: pénzbeli adományt gyűjtött az árvíz sújtotta régiókban élők számára. Rekord- összegű, ötszázmillió forintos felajánlásával egyértelműen az OTP Bank áll az élen. Ugyancsak pénzt - húszmillió forintot - utaltak át a rászorulóknak az EDF energetikai csoport leányvállalatai. Szintén jelentős felajánlást tett a Magyar Telekom, amely a hatvanmillió forintos támogatás és a telefonos adománygyűjtés mellett saját dolgozóit is mozgósította. Az általuk felajánlott ösz- szegeket kiegészíti azok kétszeresével, majd a teljes pénzt eljuttatja a rászorulókhoz. A segítség- nyújtás hasonló módját választotta a General Electric (GE) is, amelynek magyarországi szerveHázakat építenének A CBA KERESKEDELMI KFT. felajánlotta, hogy felépíti két otthontalanná vált, sokgyermekes család házát. Az építőipari szakszövetség könnyűszerkezet-építő tagozata pedig közös felajánlást tett: vállalták, hogy önköltségi áron építenek fel házakat az összedőltek helyébe. így egy 70 négyzetei közösen 17,5 millió forintot utaltak át a Nemzeti Segélyvonal Alapítványnak. A munkatársak felajánlásait a vállalat megduplázta, és kiegészítette öt üzletágának, valamint a Budapest Bank munkavállalói képviselőinek tázetméteres családi ház akár 10-12 millió forintból is kijöhet, szemben a 16-18 milliós piaci árral. Ennél is olcsóbb lehet, ha a kormány úgy dönt, ezeknél az épületeknél eltekint az áfa befizetésétől. Mint Kárpáti József, a tagozat elnöke lapunknak elmondta: a szükséges előkémogatásával. Ily módon segíti még a rászorulókat a CIB Alapítvány, az MKB Bank, az Uniqa és az Erste Bank is. A Citibank pedig - ötmillió forintos felajánlása mellett - a munkavállalói és ügyfelei által felajánlott adományoszületek - például a típustervek kiválasztása - után a nyár végén megkezdődhetnek az építkezések. Egy házat körülbelül négy hét alatt lehet felhúzni. A szakember szerint egy ilyen vázszerkezetes épület, amellett, hogy komfortosabb, mint a régi, az árvizeknek is jobban ellenáll. kát is összegyűjti, és a Magyar Vöröskereszt segítségével eljuttatja a károsultaknak. Jelentős összeget adományozott ezenkívül többek között az EMFESZ Kft., a HungaroControl Zrt., a Wanhua Industrial Group, a Magyar Fejlesztési Bank, a Raiffeisen Bank és a Siemens is. A Shell és a NeoFM pedig közös programot indított, miszerint minden eladott liter üzemanyag után két forintot ajánlanak fel az árvízkárosultaknak, de több kereskedő vagy gyártó cég élelmiszereket, tisztítószereket vagy más tárgyi adományt szállított a térségbe. Az adományokon túl jótékonysági fesztiválokat, komolyzenei hangversenyeket és koncerteket szerveztek a károsultak megsegítésére. Magyar könyvekkel is bővül a Google digitális könyvtára Közel egymillió művel gyarapszik a Google Books gyűjteménye, miután a firenzei és a római nemzeti könyvtár is csatlakozott az amerikai szolgáltató e-könyv-programjához. A Google a könyvtárakkal közösen digitalizálja a köteteket - amelynek a költségeit egyébként a magán- társaság viseli -, hogy azután ingyenesen elérhetővé tegye azokat az interneten. Felmerülhet a kérdés, ez a jelentős kiadás miért éri meg a Google-nak. A válasz egyszerű: a kezdeményezés érdemben növeli az érdeklődők számát, egyre többen használják a keresőszolgáltatást, ez pedig üzleti szempontból nem elhanyagolható. A digitalizáláshoz egyébként 2011-ben lát hozzá a Google, s a tervek szerint 2016-ban fejezi be. A könyvdigitalizálási program előnyeként említhető, hogy ezáltal több száz éves dokumentumok is elérhetővé válnak az utókor számára, s nem kell attól sem tartani, hogy egy esetleges katasztrófa - például tűz vagy árvíz - megsemmisíti a pótolhatatlan ritkaságokat. ■ Közel egymillió művel gyarapszik a Google e-könyvtára, közte XVI. századi magyar ritkaságokkal is. A Google ezt megelőzően megállapodott az Osztrák Nemzeti Könyvtárral is, így ma már tíznél több európai partnere van. Az osztrák szerződés ugyanakkor magyar könyveket is érinthet, hiszen az ott tárolt mintegy 400 ezer kiadvány között több mint tízezer magyar nyelvű mű is található. Mivel az intézményt a XIV. században alapították - azaz jóval régebben, mint az Országos Széchényi Könyvtárat -, számos korai magyar dokumentum csak itt található meg. A magyar nyelvű tartalmak között olyan különlegességek is vannak, mint Szent Pál levelei magyar nyelven 1533-ból, Tinódi Lantos Sebestyén Cronicája vagy Zrínyi Miklóstól Az Adriai tengernek Syrenaja, de több XVm. századi verseskötet, valamint Vörösmarty, Petőfi és Jókai írásai. ■ VG HIRDETÉS Friss. 40lcsó. Jó Citrom* ► I. osztály hálós • 50 398 Ft/kg Főzőhagyma* ► I. osztály > hálós > 5 db/csomag ,39 Ft /db ____ Ar iét mosópor vagy mosógél + Active gél kapszula* ► mosógél, color, 4,5 liter . + 16 db kapszula ™“™p ► mosópor, mountain spring, 6 kg + 16 db kapszula yfBftyig Fagylakoma panírozott baromfi fasírt* gyorsfagyasztott > 1 kg JriMK 19RI0 Aranykosár tészta* 8 tojásos csiga, eperlevél 200 g 500 Ft/kg Solfrutta őszibarack gyümölcsital* "*•* 25% gyümölcs- í tartalom 1 liter luxee nugátkrém 400 g 500 Ft/kg 3 Érvényes: 2010. július 5. és július 7. között, a készlet erejéig, minden Penny Markét üzletben, az ország 183 pontján. *Az árak a 2010. július 1-ét megelőző Penny Markét fogyasztói árak. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Friss. Olcsó, jó www.penny.hu Penny Sissy te ► félzsíro ► 500 g héntúró l MARKÉT ► 598 Ft/ kgAH k V További vonalakat készül újraindítani a kormány A napokban megnyílt öt vasútvonalon túl december 31-ig további szakaszokat kíván forgalomba helyezni a kormány - nyilatkozta Fónagy János Pápán, a Pápa-Csorna között közlekedő személyvonat újraindításának ünnepségét követően. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: elkészült a közösségi közlekedés megújításának teljes stratégiája, és legkésőbb az ősszel a parlament elé kerül. Konkrétumokat nem említett, csak annyit mondott: ehhez sok milliárd forintra lesz szükség, de lényeges az ütemezés, ami pedig az ország gazdasági állapotától függ. ■ Kérdéses, miből indítják újra a forgalmat további vasútvonalakon. Hangsúlyozta: a vasút nem csupán fogyasztója a költségvetésnek, hanem a nemzeti piac fontos része, a gazdaság meghatározó szereplője. Véleménye szerint mesterséges a szembeállítás, hogy autóbusz kell vagy vonat, mert mindkettőre szükség van. Az igazi verseny nem az autóbusz és a vonat, hanem a közösségi közlekedés és a személygépkocsi között van - mutatott rá az államtitkár, aki szerint a jövő a közösségi közlekedés mellett szól. Az államtitkár szerint évek óta kész minden terv és számítás arra vonatkozóan, hogy a főváros körüli 11 elővárosi vasút - amelyen a MÁV személyforgalmának több mint a fele bonyolódik - a jelenleginél magasabb színvonalon és sűrűbb üzemmenet szerint közlekedjen. Ezt tervezik a nagyobb vidéki városok környezetében is, illetőleg ott, ahol a foglalkoztatásnak a közösségi közlekedés meghatározó eleme - mondta az államtitkár. Gyopáros Alpár, Csorna fide- szes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: ha a budapestieknek jár ötpercnyi idő megtakarítása a négyes metró megépítésével, akkor a vidéki embereknek is jár a 35-45 percnyi időmegtakarítás. „Nekünk jár a Pápa-Csorna vasútvonal és jár a csornai elkerülő út” - hangoztatta a kormánypárti politikus. ■